Csanádi Judit rövid, de határozott hangvételű nyílt levelében mondja ki, hogy a tegnap elfogadott törvényjavaslat a CEU ellen irányul, sérti a legalapvetőbb jogelveket, elfogadhatatlan, korlátozza az egyetemi autonómiát, ezért felszólítja az államfőt, ne írja azt alá.
Több szempontból is különleges cikkel jelentkezünk most a Portfolion. Mondom ezt egyrészt azért, mert bár rendszeresen jelentetünk meg vendégszerzőktől anyagokat, autós témában erre nagyon ritkán került sor a múltban. Az pedig, hogy...
Magyarországon évente 12 ezren veszítik el látásukat szürke hályog miatt, pedig ez elkerülhető lenne, de az emberek egy része nem érzi szükségét az operációnak, másik része pedig fél a műtéttől - írta szerdai számában a Világgazdaság a Semmelweis Egyetem (SE) felmérésére hivatkozva.
Napok alatt százezren látták a Kincsemet, amelynek nyitójelenetéhez kísértetiesen hasonlítanak Bicskei Zoltán múlt héten bemutatott, Álom hava című mozifilmjének első képkockái: akasztott embert himbál a szél a magyar tájban. Traumából nincs hiány a magyar történelemben. Kérdés azonban, hogy mi következik a megrázkódtatás után. Hogyan lehet történe
Charleston – A selejtezőből főtáblára került Stollár Fanny (18) két játszmában legyőzte az amerikai Asia Muhammadot (26), így bejutott a 776 ezer dollár összdíjazású (224,5 millió forint) charlestoni női salakpályás tenisztorna második fordulójába.
Az egy évvel korábbinak a másfélszeresére rúgó, 15,5 milliárd forintos adózás utáni veszteséggel zárta 2016-ot az FHB Jelzálogbank. Az utolsó negyedév hozta a veszteség döntő részét (13,7 milliárd forintot) egyszeri negatív adóhatások...
Csaknem száz, többségében könnyűzenei produkció látható az április 28. és 30. között zajló Pécsi Egyetemi Napokon (PEN), amelyet az idén alapításának 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem (PTE) jubileumi évének legnagyobb rendezvényének szánnak a szervezők.
A konkrét kormányzati tisztség nélkül is nagyon befolyásos Habony Árpád restaurátorképzését is Soros Alapítvány finanszírozta - derült ki Habony saját önéletrajzából. Közben a Nobel-díjakat odaítélő Svéd Királyi Akadémia is tiltakozik a CEU-törvény ellen.
Részleges tisztújítás lesz szerdán az Európai Labdarúgó-szövetségben (UEFA), tekintettel arra, hogy kétévenként – mint most is – választják meg a vezetőtestület, a végrehajtó bizottság tagjainak felét, ráadásul ugyanezen a napon döntik el a nemzeti szövetségek vezetői azt is, kiket delegálnak Európából a FIFA vezetőségébe, a Tanácsba. A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor szinte…
Végletekig kiélezett csatában, ötödik mérkőzésen, döntő szettben a Kaposvár hazai pályán legyőzte a Pénzügyőrt, s fennállása során tizennyolcadszor ünnepelheti a férfi-röplabdabajnoki címet.
Az FHB cégcsoport 2016. évi mérlegfőösszege 20,3 százalékkal 593,4 milliárd forintra csökkent, mérleg szerinti eredménye – egyebek mellett több egyszeri tétel miatt – 15,5 milliárd forint veszteséget mutatott az egy évvel korábbi 10,5 milliárd forintos veszteség után – közölte a csoport az MTI-vel a Nemzetközi Számviteli Sztenderdek (IFRS) szerinti, konszolidált beszámoló alapján. Az…
Kilencvenhárom millió forintos kormányzati támogatásból megújulhat Kőszeg egyik legismertebb műemléki épülete, a Jurisics téren álló sgraffitós ház – közölte az MTI-vel Básthy Béla, a város kultúráért felelős alpolgármestere.
Még el sem kezdődött A Nagy Duett, a rajongók máris vészjósló üzenetekkel bombázzák Jolly feleségét, Suzyt. Közösségi oldalán azt írták: nem lesz jó vége, ha Jolly a fotómodell Hódi Pamelával alkot egy párt a műsorban.
A vállalkozások hitelezését könnyítő lépést tett a Garantiqa, az egy vállalkozásra jutó kezességvállalási korlátot 150 millióról 250 millió forintra emelte, a társaság a természetes személyek által nyújtott kezességnél a tárgyi...
Aleksandar Vucic történelmi győzelmet aratott a hétvégi szerbiai elnökválasztáson. A jobboldali politikus egykor még radikális szólamokat hangoztatott, majd a hatalom megszerzése érdekében éles fordulatot vett.
A garanciacég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az elmúlt évben a kis- és középvállalati szektor (kkv) hitelállománya 8 százalékkal nőtt a jegybanki adatok alapján.
Elkezdődött a Klapka Szolgáltatóház építése, a 4,3 milliárd forintos beruházással a több mint 3 ezer négyzetméternyi lakás és a 4 ezer négyzetméternyi kereskedelmi célú terület épül meg 2018-ra.
Kelendő lesz a héten bevezetett kétéves lakossági állampapír: már az első napon 2,3 milliárd forint értékben adott el belőle az adósságkezelő. A háztartások állampapírvagyona dinamikusan nő, a teljes állomány már hatezermilliárd forint környékén van.
Ha kíváncsi vagy rá, hogy a Stellaris kiegészítője milyen vadonatúj funkciókkal bővíti ki az alapjáték izgalmas játékmenetét, akkor nézd meg a Paradox informatív videóját!
Monterrey – Babos Tímea (23) két játszmában legyőzte kedden a holland Lesley Kerkhove-ot (25) a mexikói Monterrey-ben zajló 250 ezer dollár (72,5 millió Ft) összdíjazású keménypályás női tenisztorna első fordulójában.
A második legnagyobb német bank, a Commerzbank 7800 alkalmazottat bocsájt el Németországban - értesült a Handelsblatt. A lépés része a bank tavaly elfogadott átalakítási tervének. Hasonló témákról is szó lesz Hitelezés 2017 konferenciánkon....