2024. április 15. hétfő

ápr. 15
0:12
Milánóban futotta le a maratont Kovács Panka (Blikk)
Milánóba utazott a futásért Kovács Panka. A színésznő életében évek óta fontos szerepet tölt be a sport, a futás iránti szenvedélyét pedig a testvérének köszönheti.
ápr. 15
0:12
Nem adják fel: ismét kutatás indul a Loch Ness-i szörny után (Infostart)
Csillagászati erőfeszítés indul a mitikus Loch Ness-i szörny felkutatására. Szó szerint, mivel az amerikai űrkutatási ügynökséget, a NASA-t kérték fel, hogy segítsen.
ápr. 15
0:12
Meg is van az Eu válasza az iráni támadásra: szankciók! (Blikk)
A világ hét legfejlettebb iparú országa (G7) és az Európai Unió (EU), partnereinkkel szoros együttműködésben további szankciókat fontolgat Iránnal szemben, a büntetőintézkedések az ország drón- és rakétaprogramjait érintenék – jelentette be vasárnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
ápr. 15
0:12
Bezárták a zalai hullámvasutat, amit Rogán Antal adott át és egymilliárd forintos állami támogatást kapott (Blikk)
Mindenféle indoklás nélkül bezárt a több mint egymilliárdból épült élménypark, amit napra pontosan öt évvel ezelőtt adott át Rogán Antal.
ápr. 15
0:12
A kutyapártos Kovács Gergely nyerte az ellenzéki előválasztást a XII. kerületben (444.hu)
Visszalépett, mégis ő nyert. Sokkal több szavazatot kapott, mint a másik két jelölt összesen.
ápr. 15
0:12
Levegőből szórtak kétmillió forintot, valaki rosszul lett a Deák téren (Infostart)
Állítólag kétmillió forintot szórtak szét influenszerek egy reklámfogás érdekében még szombaton.
ápr. 15
0:12
118 éves rekord dőlt meg (Infostart)
Megdőlt a 118 éves országos és a 85 éves fővárosi melegrekord is szombaton - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján.
ápr. 15
0:12
Videós összefoglaló az Újpest kiütéséről a Kisvárda ellen (Liner)
Az Újpest kezd ismét nagyon rossz formát mutatni, noha nemrég az egyik legjobb formában játszó csapatról beszélhettünk.
ápr. 15
0:12
Sugárzó fűtőanyag-maradványokat találtak a fukusimai atomreaktorba küldött robotok (Liner)
Robotokat és mini drónokat vezényeltek a fukusimai atomerőmű sérült reaktorának mélyére.
ápr. 15
0:12
Újabb sokkoló vereségbe szaladt bele a Liverpool, egyre súlyosabb a helyzet (naphire.hu)
Újabb hazai vereség, ezúttal a PL-ben a Crystal Palace-tól.
ápr. 15
0:12
Medvehagymás zsíros pogácsa (Street Kitchen)
Puha, zsíros pogácsák egy jó nagy adag medvehagymával. Ne hagyjátok ki a medvehagymaszezonban!
ápr. 15
0:15
NB I/B-s klubhoz igazol a Szeged kézilabdasztárja (Infostart)
Dean Bombač nyártól Győrben folytatja. A csapat már biztosan feljut az első osztályba
ápr. 15
0:15
"A közel-keleti konfliktusból is könnyen lehet világháború" - mondta Menczer Tamás (Infostart)
Magyarország békéjének, biztonságának és békepártiságának megőrzése folyamatos küzdelem - jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, amelyben a közel-keleti háború veszélyeiről is beszélt.
ápr. 15
0:15
Itt a nagy hír: ezt a műsort fogja vezetni az Rtl-en Majka és Pápai Joci (Blikk)
15 év után visszatérő műsort kaptak meg!
ápr. 15
0:15
Jason Statham ezt mondta a pesti emberekről, fővárosunkról nyilatkozott az akciósztár (Promotions)
Jason Statham Budapestről és a magyar emberekről nyilatkozott.
ápr. 15
0:15
Pusztító aszteroidák ezrei tartanak a bolygó felé (Magyar Hírlap)
2022 szeptemberében megtörtént az, amit eddig csak sci-fi filmekben láttunk: sikerült eltérítenünk egy aszteroidát.
ápr. 15
0:15
Tüske a köröm alatt – Soros-milliárdok a kezelésre (Demokrata)
Végleg lelepleződtek a guruló dollárok néven elhíresült külföldi beavatkozási botrány szereplői.
ápr. 15
0:15
"Azt mondják, az emberi szervezet 120 évre van kalibrálva. Megnézném…" – a 90 éves Bodrogi Gyula a Mandinernek (Mandiner)
Már nincs szerepálma, de még sokáig ott állna a színpadon a legendás színész.
ápr. 15
0:15
A projektalapú oktatásban segít a Digitális Témahét, a munkaerőpiaci elvárásokra is felkészítik a fiatalokat (Magyar Nemzet)
Pályázni is érdemes, több millió forint értékű eszközt kaphatnak az iskolák.
ápr. 15
0:15
Amikor izlandi lányokat ítéltek el a 20. században, mert idegen katonákkal létesítettek viszonyt (Helló Magyar)
A "helyzet" Izlandon azt a jelenséget jelentette, amikor a helyi nők romantikus kapcsolatot alakítottak ki katonákkal, felrúgva ezzel a bevett társadalmi normákat.
ápr. 15
0:15
Galéria: történelmi bajnoki cím, több tízezer Leverkusen-szurkoló rohant be a pályára - videókkal (Sportal)
Tekintse meg nálunk a friss német bajnok Bayer Leverkusen szurkolóinak ünneplését!
ápr. 15
0:15
Szombaton országszerte nyáriasan meleg idő volt, két rekord is megdőlt (Liner)
Megdőlt az országos és fővárosi melegrekord április 13-án.
ápr. 15
0:15
Miről és hogyan vehető észre időben a petefészekrák? Ezek az orvos tanácsai (EgészségKalauz)
A petefészekrák rendszerint sokáig lappang, ezért nehéz időben felismerni. Mik a kiváltó okok, és milyen kezelési lehetőségek állnak a rendelkezésre?
ápr. 15
0:16
"Al-Kudsz a muszlimok kezében lesz" – Nincs vége, véres fenyegetés érkezett Irán legfőbb vezetőjétől (Blikk)
Irán legfelsőbb vezetője kiposztolt egy videót, amin a tegnap esti támadás látható a Templomhegy felett. Ali Khamenei kemény fenyegetést fogalmazott meg.
ápr. 15
0:16
Korrupció miatt történt változás Szlovéniában (Infostart)
Matjaz Hant, a hárompárti baloldali koalíciós kormány gazdasági miniszterét választották elnökükké szombaton késő éjjel a szlovén Szociáldemokraták, kihívója Milan Brglez európai parlamenti képviselő volt.
ápr. 15
0:16
Újabb két külügyminiszterrel egyeztetett az izraeli támadásról Szijjártó Péter (Blikk)
A közel-keleti krízishelyzet nyomán újabb két külügyminiszterrel egyeztett vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
ápr. 15
0:16
Ez meg mi volt? Miért vette le hirtelen Orbán Viktor a frissen kiposztolt videóját? (Blikk)
Orbán Viktor vasárnap háromnegyed nyolc körül jelentkezett saját Facebook-oldalán egy videóval, ami első ránézésre azt foglalta volna össze, mi hangzott el a Védelmi Tanács mai ülésén, ám az ugyanaz a videó volt, mint amit egy napja a marokkói útja után tett közzé.
ápr. 15
0:16
Videón a Paks újabb veresége, sorozatban ez már a negyedik (Liner)
Egyre csak zuhan a Paks, és hamarosan a második helyüket is elveszíthetik, ami igazi kudarc lenne, tekintve, hogy nemrég még a bajnoki címért harcoltak.
ápr. 15
0:16
7 nap 7 recept: őrületesen finom rizses kaják jönnek! (Street Kitchen)
Szaftos, csirkés, extra sajtos és mediterrán ízvilágú rizses kajákkal készültünk nektek, és annyit mondhatunk, hogy elképesztően jól működnek most, tavasszal!
ápr. 15
0:18
10 000%-os hozam? Ezzel csalogatja a befektetőket ez a környezetbarát kriptó (ProfitLine)
A Dogwifhat (WIF) befektetői most felfedezték az eTukTuk (TUK) nevű új, zöld előértékesítést, ami 2024-ben akár 10 000 százalékos potenciális nyereséget is hozhat. A WIF a közelmúltbeli csúcsról visszaesett, jelenleg 3,46 dollár körül kereskednek vele, ami közel 20 százalékos csökkenést jelent az eddigi legmagasabb árhoz képest.
ápr. 15
0:18
5 lépés a bőr azonnali hidratálásáért (Glamour)
Csak kevesen mondhatják el magukról, hogy nem okoz számukra gondot a bőr hidratálása. A változó hőmérséklet, a hidegben, melegben vagy légkondicionált helyiségekben való tartózkodás mind-mind kibillentheti a bőrt az egyensúlyából. A KORIKA Hi-Tech Liposome Hydrating Solution termékcsaládjával búcsút mondhat a kellemetlenségeknek.
ápr. 15
0:18
2024.04.15. Üzenet: Kittlingerné Tóth Márta (Gyulatelevízió)
Tartsuk a kapcsolatot Istennel!
ápr. 15
0:19
Kellemetlen vereség Azerbajdzsántól (Infostart)
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott 21-19-re kikapott Azerbajdzsántól a hongkongi olimpiai selejtezőtorna elődöntőjében, így nem szerzett kvótát, de májusban még javíthat Debrecenben.
ápr. 15
0:19
"A nyugattól most sem kapunk segítséget az országot fenyegető veszéllyel szemben" - mondta a Tranziton Schmidt Mária (Infostart)
Szuverenitásunkat azért kell megőriznünk, mert az senki másnak nem fontos - jelentette ki a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Tranzit Választások éve - változások éve című konferencián megtartott előadásában.
ápr. 15
0:19
Orbitális szakállat növesztett, így néz ki 93 évesen Clint Eastwood: friss fotón és videón a legenda (Blikk)
Szinte alig lehet felismerni Clint Eastwoodot az új külsejével: a színész nagy szakállat növesztett.
ápr. 15
0:19
Az Izraelben elrabolt magyar származású férfi elmeállapotáról túsztárgyaló szólalt meg: így érezheti most magát a 170 napja fogságban élő családapa (Promotions)
A család legrosszabb rémálma vált valóra.
ápr. 15
0:19
Szánthó Miklós: Donald Trump és Orbán Viktor ugyanazt a harcot vívja (Magyar Hírlap)
A nyitott határok, a "woke-őrület" és a folyamatos háborús eszkaláció nagyon hirtelen pusztító véget érhet.
ápr. 15
0:19
Mráz és Kiszelly vitázott Hornnal és Pulaival az EP-választás tétjéről a Tranziton (Mandiner)
Mráz Ágoston Sámuel a Momentumot nevezte a legnagyobb vesztesnek, amely akár el is tűnhet a politika színteréről.
ápr. 15
0:19
Barna medve támadt túrázókra (Magyar Nemzet)
Két túrázóra támadt medve, egyiküket súlyos sérülésekkel kellett megműteni.
ápr. 15
0:19
A tömeggyártás bölcsője, avagy az Arzenál Velencében, ahol egy évben 350 hajót is le tudtak gyártani (Helló Magyar)
Ez a félelmetes hajóépítő és lőszerkomplexum, avagy az Arzenál több mint hat évszázadon át kulcsszerepet játszott az európai katonai és gazdasági dominancia alakításában.
ápr. 15
0:19
Örömjáték Japán ellen, a magyar válogatott kijutott az olimpiára! (Sportal)
A magyar női kézilabda-válogatott magabiztos játékkal, az első perctől vezetve lehengerelte Japánt az olimpiai kvalifikációs torna utolsó meccsén, 37-28-ra nyert, és száz százalékos mérleggel jutott ki a párizsi olimpiára! A férfi együttes után így a női csapat is kivívta az ötkarikás részvételt, amire legutóbb 20 évvel ezelőtt, az athéni olimpián
ápr. 15
0:19
Magyar Péter reagált Toroczkai László videójára, s elárulta, ki áll mögötte valójában (Liner)
A TISZA Párt alelnöke válaszolt Toroczkai László feltevéseire, miszerint vagy a Fidesz, vagy Csányi Sándor, vagy amerikai háttérhatalom áll a politikus mögött. De Magyar azt is elárulta, mi az igazság.
ápr. 15
0:19
Laborértékek a leleten: melyik jelzés mit jelöl? (EgészségKalauz)
Most az immunológiai, vércsoport, tumormarker és az endokrinológiai laborvizsgálatok rövidítéseiről rántjuk le a leplet.
ápr. 15
0:20
A nagymamájáért aggódik Vajna Tímea: hetek óta kórházban van – "Nagyapóval megszeretgettük" (Blikk)
Még mindig kórházban van Vajna Tímea nagymamája. Andy Vajna özvegye közel két hete osztott meg először 24 óráig látható Instagram-történetében egy fotót, amelyen szeretett nagymamája keze volt látható, aki kórházban fekszik.
ápr. 15
0:20
Precedens értékű ítélet: Svájcban életveszélybe sodorják az idős nőket (Infostart)
Példa nélküli ítéletet hozott az Emberi Jogok Európai Bírósága (ECHR), amikor helyt adott 2500, 70 évnél idősebb svájci nő keresetének. A keresetük szerint kormányuk nem tett eleget a klímaváltozás elhárításáért és "gyenge fellépése alapvető emberi jogokat sért". A döntés megnyitja az utat hasonló perek előtt más európai országokban is.
ápr. 15
0:20
"Bekövetkezett az, amitől tartottunk" – Orbán Viktor megszólalt az iráni támadásról, Magyarország is fenyegetve van (Blikk)
Mindent megteszünk, hogy a világban zajló háborúk ne veszélyeztessék a magyar családok békéjét és biztonságát! – közölte Orbán Viktor a vasárnapra összehívott Védelmi Tanács megbeszélése után.
ápr. 15
0:20
Haaland pályafutása eddig legfurcsább gólját lőtte (Liner)
Ziccerben hibázott Haaland, aki mostanában nincs túl jó formában, magához képest biztosan nem, de így is betalált, még ha szerencsés körülmények között is.
ápr. 15
0:20
Brutál BBQ-szendvicsek és burgerek egy füst alatt – ez a Smoke ’n Roses (Street Kitchen)
Húsimádók, figyelem! Ha füstöt láttok gomolyogni Nyíregyházán a Kert utcában, ne a tűzoltókat hívjátok, hanem a Smoke ’n Roses telefonszámát, hogy még időben odaérjetek a szmókerben frissen készült, hihetetlenül omlós húsos kajákért.
ápr. 15
0:23
Szoboszlai Dominik újra vesztes csapatban szerepelt (Infostart)
Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool nagy meglepetésre hazai pályán 1-0-ra kikapott a Crystal Palace-tól az angol labdarúgó-bajnokságban, ezzel lépéshátrányba került a bajnoki címért zajló versenyfutásban.
ápr. 15
0:23
Az ország jövőjét emlegette Dobrev Klára a DK a kampánynyitóján (Infostart)
Az ország jövője szempontjából meghatározó, önmagán túlmutató jelentőséget tulajdonítottak a felszólalók a közelgő önkormányzati és európai parlamenti választásoknak a DK, a Párbeszéd és az MSZP közös kampánynyitó rendezvényén vasárnap Budapesten.

Keresés