2024. április 17. szerda

ápr. 17
0:12
Oláh Gergő bevallotta: erre költötte az első millióját (Blikk)
Oláh Gergő többször beszélt már arról, hogy mélyszegénységben élt a családjával, ám most a feleségével közös estjükön azt is elárulta, mire költötte az első millióját.
ápr. 17
0:12
Őskáosz Európa légterében: sorra zárnak be a repterek (Blikk)
Egymástól függetlenül két forgalmas repülőteret is le kellett zárni. Dubajban az időjárás miatt térítik el a járatokat, míg Angliában egy gyanús tárgy miatt kellett lezárni a légi közlekedést.
ápr. 17
0:12
Távozott az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője (Blikk)
A Belügyminisztérium jelentette be, hogy saját döntéséből távozott az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat, vagyis az OGYSZ vezetője, Erdei Sándor. Már meg is van az intézmény új vezetője.
ápr. 17
0:12
Xbox Game Pass: day one cím debütál kedden (Liner)
Egy day one címmel kedveskedik az előfizetőknek az Xbox.
ápr. 17
0:12
A franciákkal kezdi az olimpiát a női kéziválogatott, a férfiak is megkapták a címvédőt (Telex)
Kedden sorsolták ki a csoportokat.
ápr. 17
0:12
Morbid, de imádjuk! Valami elképesztő dolog derült ki Erzsébet királynőről (Glamour)
Ha a néhai Erzsébet királynőre gondolsz, akkor két szó valószínűleg neked is rögtön beugrik: a rend és a fegyelem. Egykori asszisztense szerint azonban Erzsébet egyáltalán nem bánta, ha néha nem a terv szerint alakultak a dolgok. Sőt, kimondottan élvezte a zűrzavart!
ápr. 17
0:12
Igen, jól olvasod: jönnek a mínuszok (naphire.hu)
Hétfőn még nyár volt, kedden azonban visszatért az őszi idő, és a következő napokban is hasonlóan hidegre számíthatunk.
ápr. 17
0:12
Jürgen Klopp elárulta, mik a tervei a Liverpooltól való távozása után (Liner)
Már csak pár mérkőzés van hátra megbízatásából, most pedig elárulta, mik a tervei a Liverpool után.
ápr. 17
0:12
"Megcsinálom én, kölyök" – Chris Hemsworth valósággal könyörgött Kevin Costnernek egy szerepért, de ő inkább magára osztotta (bronson.men)
Hemsworth egy interjúban mesélte el a sztorit, de hogy pontosan melyik filmről van szó, arról nem tudott számot adni. Csak
ápr. 17
0:12
Nem tudom, mit főzzek ma – Sajtos-tejfölös rakott csirkemell és sajttal töltött fasírt (Street Kitchen)
Az a legjobb a sajtban, hogy a legegyszerűbb kajákat is fel tudja dobni. És azért valljuk be: minden finomabb, ha kerül bele egy kis sajt is. :D
ápr. 17
0:12
Milák Kristóf tarolt az ob-n – és továbbra sem nyilatkozik senkinek (Büntető.com)
Egy év kihagyás után a múlt heti, 126. országos úszóbajnokságon tért vissza a versenyzéshez Milák Kristóf, éppen azon a versenyen, ahol 2023 tavaszán utoljára láthatta a közönség. A Bp. Honvéd világklasszisa hat számban indult (50, 100, 200 m gyors és pillangó), a mérlege öt arany- és egy ezüstérem. De nem ő volt a mezőny egyetlen nagy visszatérőj
ápr. 17
0:15
Durva lehűléssel ért véget az áprilisi nyár (Blikk)
Az ország egyes részen 24-25 Celsius-fokkal volt hidegebb kedd délután, mint hétfőn.
ápr. 17
0:15
Szív, lélek és energia vibrál a Majomember legendájában (Blikk)
Az egyik legnépszerűbb isten Indiában Hanumán, más néven Hanumat vagy Pavan-Sut. A Majomisten alakját ősi legendák és régi-új filmek őrzik. Képe a templomokon kívül minden hindu otthonában megtalálható. A mozikban most éppen A Majomember című amerikai–indiai akciófilm idézi meg.
ápr. 17
0:15
Ezt a 3 könyvet olvasd, ha tetszett A siló Rebecca Fergusonnal (Könyves Magazin)
A Rebecca Ferguson főszereplésével futó sorozat a Siló című amerikai regény adaptációja. Ha kedveled az ehhez hasonló disztópiákat, a cikkben ajánlott három regényt is szeretni fogod.
ápr. 17
0:15
A Dubai repülőtér óceánná vált az ítéletidő miatt, átirányítják a repülőgépeket (Spabook)
Kedden közel egyévnyi csapadékmennyiség zúdult Dubajra, ami káoszthoz vezetett a közlekedésben. A Dubai Nemzetközi Repülőtér (DXB) ideiglenesen leállt. Jelenleg az érkező gépeket nem fogadják, másik repülőtérre irányítják át azokat. A…
ápr. 17
0:15
Mínusz 3 fok is jöhet, ezen a három helyen hazánkban - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Ilyen idő jöhet majd Magyarországon, a hidegfront most alaposan közbeszólt.
ápr. 17
0:15
Szijjártó Péter: A magyar kormánynak célja az együttműködés fejlesztése az EU és Közép-Amerika között (Magyar Hírlap)
A tárcavezető a panamai kollégájával, Janaina Tewaney Mencomóval közös sajtóértekezletén aláhúzta, hogy hamarosan a végéhez ér az EU és hat közép-amerikai állam társulási egyezményének ratifikációja.
ápr. 17
0:15
Sztárdömping lesz Budapesten – nem akárki érkezik a CPAC Hungary-re (Mandiner)
Jorge Buxadé spanyol EP-képviselő is hazánkba látogat.
ápr. 17
0:15
Újabb konzervatív nagyágyú érkezik Budapestre (Magyar Nemzet)
A "chilei Donald Trump" is részt vesz a Cpac Hungary rendezvényen.
ápr. 17
0:15
Nagyon durva dologra készül az Orbán-kormány Budapesten: Karácsony máris reagált a súlyos hadüzenetre (Nyugati Fény)
A pénz ismét fontosabb mindennél.
ápr. 17
0:15
A tudósok sem teljesen értik: ereszt a Vénusz (Helló Magyar)
Ereszt a Vénusz, ennek pedig a Nap lehet az oka.
ápr. 17
0:15
Rácz Jenőék nem aprózták el kislányuk születésnapi ajándékát (rtl.hu)
Rácz Kamilla már kétéves, a séf pedig a nagy mérföldkövet nagy ajándékkal tette emlékezetessé. Annyit írunk: Porsche.
ápr. 17
0:15
10 százalékos drágulás várható idén a balatoni büfékben (rtl.hu)
Körülbelül 10 százalékkal drágul az étel és az ital nyárra a Balatonnál, a tavalyi rekordárakhoz képest is. Van, ahol csak a főszezonban emelnek árat, de egy gombóc fagylalt már most 600 forintba kerül az egyik gyenesdiási fagyizóban. A Vendéglátók Ipartestülete szerint országszerte hasonló mértékű emelésre lehet számítani.
ápr. 17
0:15
"Remélem, inspirál majd benneteket" – így néz ki Karikó Katalin Nobel-díjának hiteles másolata (rtl.hu)
Átutalta a Nobel-díjért járó félmillió dollárt, azaz több mint 180 millió forintot a szegedi egyetemnek Karikó Katalin – jelentette be a tudós Szegeden. A pénzből évente egy-egy kiemelkedő hallgatót és oktatót díjaznak majd 5-5 ezer dollárral. A tudós az egyetemnek ajándékozta a 18 karátos aranyból készült Nobel-díj hiteles másolatát is, amit a tis
ápr. 17
0:15
Az iráni rezsim egyik létalapja az Izraellel való szembenállás (rtl.hu)
A helyzet évtizedek óta ellenséges Irán és Izrael között. Szakértők szerint a perzsa állam olyan terrorszervezetek munkásságát is támogatja a háttérből, mint a Hezbollah vagy a Hamász. A mostani nyílt támadás azonban teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy kik állnak egymással szemben a régióban.
ápr. 17
0:15
Indulhat a választáson Magyar Péter új pártja, a Tisztelet és Szabadság (rtl.hu)
Nyilvántartásba vette a Tisztelet és Szabadság Pártot mai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság. Magyar Péter pártja tehát elindulhat a június 9-i Európai Parlamenti választáson, amennyiben legkésőbb május 3-áig összegyűjtenek legalább 20 ezer aláírást a listaállításhoz. Varga Judit, korábbi igazságügyi miniszter volt férje tegnap jelentette be, ho
ápr. 17
0:15
A napfogyatkozás hatásai meteorológus szemmel (rtl.hu)
Észak-Amerika egyes részein teljes napfogyatkozást élhettek át hétfőn. Napfogyatkozás akkor jön létre, amikor a Hold teljesen kitakarja a Napot, vagyis az égitest a Föld és a Nap között helyezkedik el. A napfogyatkozás az időjárásra is hatással van. Például teljes napfogyatkozás idején  a hőmérséklet akár több fokot is eshet. Ugyanis, ha rövid időr
ápr. 17
0:15
Rendőrkézen az Andrássy úti Louis Vuitton-bolt balkáni kifosztói (rtl.hu)
Két külföldi férfit vettek őrizetbe a rendőrök, a több tízmillió forint értékben ellopott táskák, napszemüvegek és övek nagy része meglett.
ápr. 17
0:15
Előzetes: A Showder Klub Csenki Attila kalandjaival folytatódik (04.21.) (rtl.hu)
Csenki Attila nagyon ideges, főleg, ha bevásárlásról van szó. Április  21-én, vasárnap 21:00-kor folytatódik a Showder Klub legújabb évada az RTL KETTŐ műsorán.
ápr. 17
0:15
Prostituáltakat, drága órákat és egy BMW-t is kapott az oroszoktól a Nemzetközi Biatlonszövetség volt elnöke (rtl.hu)
Anders Bessebergnek cserébe doppingügyeket kellett elsimítani.
ápr. 17
0:15
Tombol a tél Kőszegen, esik a hó az Írott-kőnél (AC News)
Visszatért a tél és több centi hó esett a Dunántúl legmagasabb pontján, a kőszegi Írott-kő kilátójánál, amit hüledezve néznek a helyiek.
ápr. 17
0:15
Marozsán és Fucsovics is remek hírt kapott (Sportal)
Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is főtáblán kezdhet majd az év második Grand Slam-tornáján, a francia nyílt teniszbajnokságon - írta az Mti.
ápr. 17
0:15
Leültünk megbeszélni, hogy alakítsunk egy bűnszervezetet és bűnözzünk? (Telex)
A könyvelést végző iroda szerint csak a fordított áfával voltak bajok a több mint 200 milliós csalási ügyben Joób Márton cégénél. A szegedi politikus koncepciós pert emleget, amiben a másodrendű vádlott csak azért vállal magára bűncselekményeket, hogy őt befeketítse.
ápr. 17
0:15
A reptérből tengerpart, az utakból folyó lett – hatalmas eső zúdult Dubajra (Telex)
Alig fél nap alatt esett le az éves mennyiség, az egyébként száraz városban.
ápr. 17
0:15
Kancellárt ültettek Trócsányi László rektor mellé a Károli Gáspár Egyetemre (Telex)
Trócsány a rektori feladataira hivatkozva utasította vissza a felkérést, hogy beüljön Sulyok Tamás székébe az Alkotmánybíróságon. Eddig azon kevés egyetemi vezetők közé tartozott, akinek nem kellett egy kancellárral együttműködnie.
ápr. 17
0:15
4000 példányt vett egy rajongó ugyanabból a videojátékból, és egyiket se tudja használni (Telex)
Ennek ellenére úgy érzi, jó üzletet csinált a világ legnagyobb Alan Wake-gyűjteményével.
ápr. 17
0:15
Hirtelen megszázszorozódott Nagy István agrárminiszter instagramos lájkolóinak száma (Telex)
A csoda három napig tartott, aztán a 10 ezer őrülten lájkolgató rajongó úgy tűnt el, mintha sose lett volna.
ápr. 17
0:15
Megkapta a diszpécserszolgálati engedélyt az Uber, nyár elején indulnak a taxik (Telex)
A kérelmet februárban nyújtotta be a Főtaxi leányvállalata, a két cég együttműködésben tervezi az Uber magyarországi piacra lépését.
ápr. 17
0:15
Szentkirályi Alexandrának "esze ágában sincs" visszalépni, "győzni akar" (Liner)
Elmondása szerint "ha a budapestiek bizalmat szavaznak neki, kiszabadítja a fővárost Gyurcsány fogságából".
ápr. 17
0:15
Kicsinek találta az otthonát, ezért kérelmezte, hogy átköltözhessen a zsidó szomszédjainak lakásába – 1944-ből előkerült levéltári iratok (Telex)
A második világháború éveiben öldöklő harc folyt a fővárosi lakásokért. Akkoriban egy lakásügyi hivatal döntött minden ingatlan sorsáról – beleértve a csillagos házakba költöztetett zsidók üresen maradt lakásait is. Ennek a hivatalnak a dokumentumait találták meg január elején egy Kossuth téri lakásban. Sipos András történész szerint a mai napig re
ápr. 17
0:15
Orvosmeteorológia: szerdán sem távozik közelünkből a kettősfront, durva terhelés a szervezetünknek! (EgészségKalauz)
A térségben hullámzó kettősfront komoly terhelés a frontérzékenyeknek – a Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint.
ápr. 17
0:16
Béres Ilonát hírbe hozták Darvas Ivánnal (Blikk)
Egy rosszul elsült tréfa miatt félreérthető helyzetbe került Béres Ilona és Darvas Iván, akikről a történtek után azt gondolhatták, hogy szeretők.
ápr. 17
0:16
A reptéren áll a víz, az utak beomlanak: óriási vihar tombol Dubajban (Blikk)
A hatalmas vihar miatt ideiglenesen más repülőterekre irányítják át az érkező gépeket a Dubaji Nemzetközi Repülőtérről. Reggel óta összesen 21 induló és 24 érkező járatot töröltek.
ápr. 17
0:16
Már randira is hívták a rajongók a nem létező műsorvezetőnőt: Bíró Adának Facebook-oldala is van, nézze meg a fotóit! (Blikk)
Mi az: nem létezik de mégis van, csinos, okosakat beszél, és tudományos-ismeretterjesztő műsort vezet? A találós kérdésre a választ a közmédia adta meg: vasárnaptól a Duna TV Delta című műsorának egyik vezetője az a Bíró Ada, akit sehol sem anyakönyveztek, akinek nincsenek rokonai, szülei, aki adás után nem rohan haza a férjhez, a gyerekekhez vagy
ápr. 17
0:16
Bár nem sikerült a tradicionális módon meggyújtani, elindult az olimpiai láng Párizsba (Telex)
Rossz idő volt a görögországi Olümpiában, de ezért nem akarták elhalasztani a ceremóniát.
ápr. 17
0:16
Palvin Barbara érzéki fotóiért rajong az internet (Glamour)
Azt tudjuk, hogy Palvin Barbara simán bevállalja a merészebb ruhadarabokat, azonban olyan mély dekoltázst még ő is ritkán villant, mint amilyet a legfrissebb fotóin. Sőt, a melltartóját is játszi könnyedséggel mutatta meg a nagyközönségnek - és milyen jól tette!
ápr. 17
0:16
Elon Musk szerint 2032-ben már egy robot lehet Amerika elnöke? (naphire.hu)
A Tesla milliárdos üzletembere megdöbbentő kijelentést tett, ugyanis azt mondta, hogy néhány hónapokon belül a mesterséges intelligencia okosabb lesz, mint bármelyik ember a Földön.
ápr. 17
0:16
Így sprintel Mike Tyson közel 58 évesen (Liner)
Elképesztő formában van Mike Tyson, legutóbb talán akkor láttuk ilyen fittnek, amikor még aktívan bokszolt.
ápr. 17
0:16
20 perces tonhalas tészta (Street Kitchen)
Egy gyors tésztás recept mindig jó, ha van az ember tarsolyában. Pláne, ha még a húst sem kell összedarabolni hozzá, mert konzerves tonhal van benne. Na ez az ételkülönlegesség pont ilyen. Villámgyors, nem koszolós és baromi finom.
ápr. 17
0:16
Rösler gyerekkorában félt, hogy elveszíti a helyét a sportiskolában, így azóta a küzdelemben és a kemény munkában hisz (Büntető.com)
Első trófeájának megszerzésére készül a dán kupában a döntőig menetelő Aarhus 55 éves német vezetőedzője, Uwe Rösler, akinek eddig csak fájdalmas emlékei vannak a finálékról, s olykor az elődöntőkről is. Íme, egy érdekes életút állomásai a kelet-németországi gyerekkoron keresztül a felfutóban lévő Premier League-ben való megmutatkozáson át az edzők

Keresés