2009. március 27. péntek

márc. 27
4:09
Spórolhatsz a tojáson is (Blikk)
Az ünnep egyik slágerterméke a tojás, ára függ például a mérettől (S=53 g alatt, M=53–63 g, L=63–73, ritkán XL=73 g fölött), s a tartási módtól is. Fizethetünk persze többet különféle „szolgáltatásokért” is: fertőtlenítés, sárgább sárgája, gazdagabb omega-3-tartalom, vagy éppen „gyári” pirosra festés. Mivel ezeknek megfelelően darabját több mint 40 forintos különbséggel is kínálhatják, jó…
márc. 27
5:06
Emlőműtétek - Az emlő elváltozásainak sebészi kezelése (WebBeteg)
Az emlő jó- és rosszindulatú betegségei miatt hazánkban is évente több ezer műtét történik. A sebészi szemlélet napjainkban lehetőség szerint az állománymegtartó – azaz az emlő szövetéből csak a szükséges legkisebb részt eltávolító - műtétek irányába tolódott el.
márc. 27
5:39
Darth Vader kísérte be a menyasszonyt (Infostart)
Nem hétköznapi meglepetéssel kedveskedett Csillagok háborúja-rajongó vőlegényének egy brit nő: esküvőjükre maga Darth Vader kísérte be.
márc. 27
6:15
Halálos ágyán vallotta be egy gyilkosságot, most halálbüntetés vár rá (Infostart)
Bevallotta halálos ágyán egy amerikai férfi, hogy megölt egy embert 1977-ben. Azonban később mégis jobban lett, így most halálbüntetés vár rá.
márc. 27
6:33
Beszakadt egy gát Jakarta mellett, legkevesebb 50 halott (Infostart)
Beszakadt egy folyón épített víztározó védőgátja pénteken hajnalban Jakarta mellett, és a legfrissebb jelentések szerint legkevesebb 50-en a vízbe fulladtak.
márc. 27
7:12
Miért fontos a női orgazmus? (WebBeteg)
A csiklóorgazmus során nagy mennyiségű oxitocin termelődik. Ez a hormon nem csak a teherbeesést illetően alapvető fontosságú, hanem a stressz és/vagy a menstruációs ciklus által felborult hormonszint szabályozásához is szükséges.
márc. 27
8:03
Felajánlották az elhunyt színésznő szerveit (Infostart)
Családja felajánlotta a múlt héten síbalesetben elhunyt brit színésznő, Natasha Richardson szerveit.
márc. 27
8:54
Hogyan védik a mandulát Franciaországban? (Édenkert)
Fejlődési stádiumonként bemutatjuk a mandula vegyszeres és biológiai növényvédelmét.
márc. 27
8:57
A válság miatt egyre kevésbé vonzóak a külföldi férfiak (Infostart)
Amióta kitört a globális gazdasági válság, a kínai nők egyre kevésbé vonzódnak a külföldi férfiakhoz - derült ki egy felmérésből, amelyet a Hongniang.com című honlap készített.
márc. 27
9:16
Alkohol és gyógyszer: egyre több fiatal él vele - Európában csak Magyarországon (WebBeteg)
Míg a többi európai országban csökken a gyógyszert alkohollal együtt kipróbáló fiatalok száma, Magyarországon folyamatosan nő az arányuk, sőt az orvosi javaslat nélkül nyugtatót, altatót szedő fiatalok száma Magyarországon az egyik legmagasabb Európában - derült ki a svéd ESPAD Intézet most nyilvánosságra hozott 2007-es jelentéséből.
márc. 27
9:33
Óriáshamburger 4800 kalóriával - nézze meg! (Infostart)
A világ legkövérebb nemzeteinek sorában előkelő helyen állnak az amerikaiak - és az elhízási mutatót nem fogja javítani a legújabb rekord sem: egy sportpályán ugyanis bemutatták az eddigi legtöbb, 4800 kalóriát tartalmazó hamburgert, amely a napi ajánlott mennyiség kétszerese.
márc. 27
9:35
Műtéttel próbál megszabadulni a krónikus csuklástól (Infostart)
Két éve kezdett csuklani az angliai Timberlankban lakó Christopher Sands, aki azóta is pár másodpercenként csuklik napközben. Minden kúrát kipróbált, semmi sem használt neki. Most viszont megoperálják, így talán rendbe jöhet az élete.
márc. 27
9:39
Hogyan locsol az automata? Megmutatjuk videón! (Édenkert)
Vajon mit tud az automata öntözőberendezés, amire az ember nem képes? Összegyűjtöttük az előnyeit.
márc. 27
10:18
A kamaszok agya törli a felesleget (WebBeteg)
Számtalan szülő tapasztalata szerint a kamaszok agyában valami furcsa történik. Alvás közben rögzített agyhullámaik is azt mutatják, hogy a tinédzserek agyában pár év alatt az idegsejtek közti kapcsolatok "nagytakarítása" zajlik le - állítják amerikai kutatók az Egyesült Államok tudományos akadémiája lapjának (PNAS) eheti számában.
márc. 27
11:21
Képriport: baleset a X. kerületben (Infostart)
Három autó ütközött össze pénteken délelőtt a Gyömrői út és a Sibrik Miklós út kereszteződésében a főváros X. kerületében.
márc. 27
12:24
Új esély a rákterápiában (WebBeteg)
A nők leggyakoribb daganatos megbetegedése az emlőrák, melynek több szövettani megjelenése lehet. A betegség egyik elterjedt formájának kezelésére dolgozták ki a gátolt érképzés módszerét, s az ahhoz szükséges gyógyszert, amelynek alkalmazása a szakorvos szerint nemcsak az emlőrákosok esélyeit javíthatja.
márc. 27
13:27
Tilos a foci, mert veszélyes (Infostart)
Megtiltották a diákoknak egy brit iskolában, hogy focizzanak az udvaron, mert az túl veszélyes.
márc. 27
14:03
Lehessen a brit monarchiának katolikus uralkodója! (Infostart)
Gordon Brown miniszterelnök felkereste II. Erzsébet királynőt, hogy két indítványt beszéljen meg vele a trónöröklés szabályainak megváltoztatása ügyében. Nem arról van szó, hogy utódja javára leköszönhessen az uralkodó, és arról sem, hogy a trónörököst átugorva, a Károly herceg fiát koronázzák meg helyette, mindössze az lenne a változás, hogy női ágon is jogszerűen érvényesülhessen az öröklési…
márc. 27
14:30
Gyermekbetegségek: Mikor forduljunk orvoshoz? (WebBeteg)
Néha nehéz eldönteni főként egy kezdő szülőnek, hogy a gyermekével feltétlenül azonnal orvoshoz kell fordulni, vagy lehet várni néhány napot amíg magától is elmúlik a betegség.
márc. 27
15:21
Hétvégi kirándulási tipp: Vácrátóti boranikus kert (Édenkert)
A Budapestről közvetlen buszjárattal, alig egy óra alatt elérhető arborétum megér egy kirándulást! Hoztunk néhány fotót kedvcsinálónak.
márc. 27
15:34
Cukoradó, sóadó, zsíradó? Adóval gyógyítani (WebBeteg)
A szív- és érrendszeri betegségek, az elhízás megelőzése végett sokfelé mérlegelik az egészségtelen élelmiszerek megadóztatását. New York államban a tervek szerint 2009. június 1-től 18 százalékos, új adó terheli a cukortartalmú üdítő italokat és ezt a gazdasági válság megoldásához is fontos lépésnek szánják.
márc. 27
17:40
A forró tea gégerákot okozhat (WebBeteg)
Akik tűzforrón isszák a teát, sokkal könnyebben kapnak gégerákot, mint azok, akik a meleg vagy langyos teát részesítik előnyben, derítették ki iráni tudósok.
márc. 27
18:33
Élve került elő egy férfi a dögkút mélyéről (Infostart)
Tíz napot töltött el egy férfi egy 15 méter mély dögkútban a dél-ukrajnai Zaporizzsja megyében.
márc. 27
19:45
Madonna egy tizennégy hónapos afrikai kislányt készül örökbefogadni (Infostart)
Mercy Jamesnek hívják azt a 14 hónapos árva kislányt, akit Madonna következő gyermekének választott egy malawi árvaházból.
márc. 27
20:21
Bolti lopással gyanúsítják a sztárfocista anyját és anyósát (Infostart)
Bolti lopás vádjával vették őrizetbe John Terry, a Chelsea és az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitányának anyját és anyósát.
márc. 27
22:27
Londoni útikalauz Beatles-rajongóknak (Infostart)
Új, a Londonba látogató Beatles-rajongók számára nélkülözhetetlen könyv jelent meg: a kötetben 467 olyan helyszín szerepel, amely valahogyan kapcsolódik a legendás zenekarhoz.
márc. 27
22:29
El ne felejtse vasárnap átállítani az órát! (Infostart)
Vasárnap egy órával kevesebbet alszunk, ugyanis a nyári időszámítás kezdete miatt hajnali 2 órakor 3-ra kell állítani az órákat. A változás a Volán utasait nem érinti, a MÁV-nál néhány vonat indulása módosul, a Malévnél pedig aznap állnak át a nyári menetrendre.
márc. 27
22:54
Szokjon le a 15. hét előtt! (WebBeteg)
Az anyai dohányzásnak az újszülöttre gyakorolt káros hatásai bizonyos mértékben csökkennek, ha a kismama a terhesség 15. hete előtt leszokik a cigarettáról. Erről a British Medical Journal című orvosi szaklap közölt pénteken tanulmányt.

Keresés