2010. június 19. szombat

jún. 19
5:03
Milyen szobanövényt tartsunk, ha a félárnyékos szobánk? (Édenkert)
Minden lakásban akad olyan szoba, amelyben nincs teljes napfény, csak félárnyék. Bemutatunk néhány olyan szobanövényt, amely itt is szépen fejlődik.
jún. 19
5:05
Három válogatottól várnak trükközést a futballrajongók (Édenkert)
Egy brit egyetem felmérése szerint a futballrajongók háromnegyede véli úgy, hogy a 32 résztvevő ország nemzeti válogatottjai közül egyes csapatok tagjai jobban hajlanak arra, hogy kisebb trükkökkel csaljanak a vb-n, mint mások. A legtöbben tettetett sérülésekre, kezezésre és időhúzásra számítanak.
jún. 19
6:48
Gyakrabban káromkodnak a televízióban? (Édenkert)
Egy nemrég közzétett brit kutatás eredményei szerint a nézők úgy látják, az elmúlt tíz évben gyakoribbá vált a szitokszavak használata a televíziós műsorokban, amely meglátásuk szerint nem csak egyszerűen káros, de közvetlenül hozzájárult ahhoz is, hogy a mai fiatalok egyre többet káromkodnak.
jún. 19
8:21
A szerda lehet majd a kedvenc napunk (Infostart)
Június 30-án lesz a következő Borszerda. Az akcióhoz csatlakozó vendéglők féláron adják majd a magyar borokat - tudta meg az InfoRádió Oláh Lászlótól, a Magyar Bormarketing Kft. ügyvezető igazgatójától.
jún. 19
8:57
Dixie spániel, a kalózmásolatok elleni csodafegyver (Infostart)
A brit Kereskedelmi Hivatal legújabb alkalmazottja egy kutya, amely képes kiszimatolni akár a hamis DVD-ket is. A szakértők szerint új fejezet nyílhat a kalózmásolatok elleni bűnüldözésben.
jún. 19
10:18
Nem fejlődnek a növényei? Megmondjuk, mi lehet az oka! (Édenkert)
Ha kertünkben nem fejlődnek szépen a növények, nem hoznak elég virágot, akkor gond lehet a talaj minőségével. Nézzük, hogyan orvosolhatjuk a problémát!
jún. 19
11:42
Hálószoba a csillár helyén! - ötletek apró lakások berendezéséhez (Édenkert)
Egy kicsi és rossz beosztású, de nagy belmagasságú lakásból is lehet jól használható, különleges otthont varázsolni. Két francia építész azonban egészen elképesztő módját választotta ennek: a hálószobát egy kockába álmodták bele, ezt pedig felfüggesztették a nappali plafonjára.
jún. 19
14:51
Lombház, kilátással - Luxusházak a fa koronáján! (Édenkert)
Gyerekkori álom a lombház, fent a fa tetején, ahol el lehet rejtőzni a világ elől. Egy német cég azonban gondolt egyet, és profi lombházakat kínál felnőtteknek.
jún. 19
20:57
Az ötös lottó nyerőszámai - nyereményekkel (Infostart)
A 24. héten megtartott ötös lottó számsorsoláson a következő számokat húzták: 4, 44, 65, 73, 89.

Keresés