Akadnak emberek, akik messzire távolodnak attól a tömegtől, mely az éppen aktuális trendeknek megfelelően halad, a normális kifejezéssel megjelölt ösvényen. Így van ez az építészetben is.
Inkább a hagyományos nemi szerepeknek megfelelő foglalkozást választanak a férfiak, az általános iskolai vagy óvodai állás férfiatlannak tűnik a szemükben - derül ki az Európai Unió Bizottságának egy nemrég közzétett vizsgálatából.
Idén tavasszal a fél ország „vízben áll”, a magas talajvíz miatt pedig a mélyebben lévő garázsok és pincék jó része is vizesedik. Hogyan előzhetjük meg, hogy betörjön a víz a pincébe? Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Erre adunk válaszokat.
A napokban dönt az Országos Gyógyszerészeti Intézet arról, hogy meg lehet-e hosszabbítani az újinfluenza elleni oltóanyag lejárati idejét. Bár a vakcinák általában egy évig használhatóak fel, a 2009 végén több megbetegedést okozó influenzavírus még nem mutálódott, ezért a raktáron lévő az oltóanyagot ősszel újra fel lehet használni - mondta az InfoRádiónak Berencsi György virológus.
A kanadai egészségügyi szervezet hamis gyógyszerek jelentette kockázatok kezelésére vonatkozó útmutatót dolgozott ki, amelynek célja, hogy hatékonyabbá tegye a hamisítványok azonosítására, kiszűrésére és a problémás helyzetek kezelésére irányuló intézkedéseket.
Sugárterápia és hormonkezelés megfelelő kombinációjával 43 százalékkal csökkenthető a halálozási rizikó azoknál a férfiaknál, akik nagy kockázatú, előrehaladott prosztatarákban szenvednek - közölték kutatók vasárnap.
Az árvizek nem csak a balesetveszély és az ivóvízbázis fertőzése révén fenyegetik az egészségünket. A levonuló ár nyomán a beázott falakon, átnedvesedett bútorokon, elpusztult növényzeten elszaporodnak a penészgombák, amelyek allergiát és asztmát okozhatnak. Mit tehetünk ellene?
Az előttünk álló hetekben sokkal több szúnyogra kell számítani a főváros térségében, mint most - mondta az InfoRádiónak az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézetének biológusa. Tajti László hozzátette, az árhullám levonulása után, körülbelül másfél hét múlva kezdik a központi szúnyogirtást.
Egyre gyakoribbak a gerincfájdalmak a fiatalok körében, a háttérben sokszor pszichoszociális okok húzódnak - jelentették ki az Európai Ortopédiai Kongresszuson Madridban.
Egyre népszerűbbé válik a zöld tető, s úgy tűnik, hogy mind több érvet is találunk az alkalmazására. Az egyik legfontosabb ezek közül talán az, hogy sikeresen csökkenthetjük általa energiaszámlánkat. Ugyanakkor nem is mutat rosszul.
Hatékonyságát a szemöldök és a haj őszülésével is jelezheti két új kísérleti szer, amelyet számos sikertelennek bizonyult, melanoma elleni vegyület után eredményesnek találtak amerikai kutatók.
A korszerű padlóburkoló elemek lerakásához egyre egyszerűbb módszereket dolgoznak ki. Ezek lehetővé teszik, hogy akár a teljesen kezdők is nekiláthatnak a munkának – most az elszántaknak nyújtunk segítséget.
A sok állati fehérje fogyasztása növelheti a nőknél a gyulladásos bélbetegségek kialakulásának kockázatát - állapították meg tanulmányukban francia kutatók. Franck Carbonnel és munkatársai az American Journal of Gastroenterology című szaklapban közölték 67 ezer nő részvételével zajlott követéses vizsgálatuk eredményeit.
Egy zöldségeskertben számtalan növényfaj kaphat helyet. Mindenki a saját igényének megfelelően alakítja ki a kertjét. Ám nem egyszerű megtalálni a különböző növényvédelmi problémára a megfelelő biológiai megoldást, ezért most összefoglalom azokat főbb kártevőnként.
Gyors köszméte/egres ropogós: 100g vaj, 200g liszt, 100g barnacukor, 400g köszméte tisztítva, fahéj, őrölt szegfűszeg A köszmétét jénai edény aljára tesszük, a többi hozzávalót pedig keverőtálban kézzel összegyúrjuk, majd a gyümölcs tetejére morzsoljuk. Kicsit lenyomkodjuk, majd 30-40 percig közepesen meleg sütőben megsütjük. Tejszínhabbal tálaljuk.
Árvízkárosult borsodi gyerekeket látnak vendégül a Somogy megyei önkormányzat fonyódligeti gyermektáborában - közölte Gelencsér Attila (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke szerdán sajtótájékoztatón.
Mindannyian tudjuk, mi az a leégés: a bőr kipirosodik, fájdalmassá és forróvá válik. Az, hogy Ön milyen könnyen ég le napozás vagy szoláriumozás során, függ a bőr színétől és egy 1-től 6-ig terjedő skálán meghatározott típusától.
Hatan meghaltak, amikor összeütközött egy rendőröket szállító busz egy mikrobusszal szerda délután a 45-ös főúton Szentes és Kunszentmárton között - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Nem jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtotta a Baranya Megyei Bíróság szerdán azt a férfit, aki nem hívott orvost magatehetetlen nagymamájához, majd miután az idős nő meghalt, felvette az elhunyt nyugdíját és életjáradékát.
Makaó lakosainak többsége egyetért a műanyag alapú bevásárlószatyrokra kivetendő adóval, és elfogadnák, ha környezetvédelmi megfontolásokból a bevásárló helyeken fizetni kellene a szatyrokért - derült ki egy felmérés eredményéből. Magyarországon naponta 1,3 millió szatyor kerül forgalomba, ezek darabját átlagosan alig 20 percig használják.
"21 éves lány vagyok, párommal 5 hónapja vagyunk együtt. Az utóbbi időben azt vettük észre, hogy nem kívánjuk a szexet. Szeretjük egymás, nem akarunk mással ágyba bújni. Visszatérő gombás fertőzésem van, ez állhat a háttérben?"
Egy apró tengeri csiga tetemes károkat képes okozni a korallzátonyokon - állapították meg új-zélandi kutatók, megjegyezve: a pusztítás mértéke meghaladja az éghajlatváltozás vagy a korallfehéredés okozta rongálást.
Egyre gyakoribbak a gerincfájdalmak a fiatalok körében, a háttérben sokszor pszichoszociális okok húzódnak - derült ki az Európai Ortopédiai Kongresszuson Madridban.