Születésnapokra készül az amerikai autóipar: szeptemberben lesz száz éve, hogy elkezdték a T-Ford sorozatgyártását, és megalapították a General Motorst, mely saját adatai alapján tavaly még világelsőnek tekintette magát, immár 1932 óta.
A volumen nem minden, de egy kerek darabszám, mint például a százmillió, fontos mérföldkő minden cég életében, amit jubileumi modellel is megünnepelnek.
Egy ember súlyosan megsérült, amikor menet közben autójának szélvédőjét betörte, majd az arcába csapódott egy előtte haladó teherautóról lezuhanó térkő - értesült a HavariaPress.
Emlékeztek még a Dodge Tomahawkra? Nehéz elfelejteni. Különös futóművével, és 8,2 literes, 500 lóerős V10-es motorjával könnyen az ember emlékezetében marad.
A magyarországi autóiparról a győri Audi, a szentgotthárdi Opel és az esztergomi Suzuki ugrik be elsőként. Pedig egy Bentley bőrülésébe bizony odafagyna a tulaj és az S-osztály sem működne, ha nem gyártanának hazánkban ezernyi kisebb-nagyobb alkatrészt.
Fernando Alonso szerint a Renault 2009-ben sem számíthat sok jóra, mert a csapat képtelen ledolgozni hátrányát. A spanyol nem bánja, hogy otthagyta a McLarent, míg szolgálatai iránt a Honda egyre intenzívebben érdeklődik.
Az M7-es utolsó szakaszát ugyan már két hét múlva átadják a forgalomnak, de csak jól megtankolt autóval lesz érdemes ráhajtani, egyelőre ugyanis benzinkutak nem nagyon vannak a pálya mentén.
Három független szakértő vizsgálja majd az épülő M6-os alagút beomlásának okát, az épen maradt vágatszakaszt is felülvizsgálják - írta a Tolnai Népújság szerdai számában.
A Formula-1-es versenyzők különböző módon töltik a nyári szünidőt, de a testedzés és a néhány napos kikapcsolódás egyik programból sem maradhat ki. A BMW-Sauber versenyzője, Robert Kubica elmondta, hogy a munka mellett élvezni fogja a futammentes időszako
Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat szerdán 684 millió eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, 66 százalékkal többet a tavalyi második negyedévi 411 milliónál - jelenti az MTI.
Timo Glock fantasztikus munkát végzett a Magyar Nagydíj hétvégéjén, de ez meg is hozta a régóta várt eredményt a 26 esztendős pilóta számára. Glock a dobogó második fokára állhatott fel a Hungaroringen, ami nem csupán számára hatalmas siker, hanem a Toyota eddigi legjobb F1-es eredményének is számít. Szemlátomást azonban a németet kissé fejbekólintotta a siker, a Bildnek ugyanis arról beszélt,…
A 2008-as Olimpiai Játékok kizárólagos autós partnereként a Volkswagen Group China Pekingben a Shanghai Volkswagen és a FAW Volkswagen leányvállalataival közösen 5000 autóból álló flottát bocsátott az Olimpiai Bizottság (BOCOG) rendelkezésére.
Damon Hill, az F1 1996-os világbajnoka a Ferrari hungaroringi tempója alapján úgy véli, Kimi Räikkönennek van esélye a vb-cím megvédésére. A finn szerint a további jó szerepléshez elengedhetetlenül fontos a kvalifikációs teljesítmény javítása.
Az arabok járművekkel és közlekedéssel kapcsolatos, videókkal és fényképekkel bizonyítható feltűnési viszketegsége már-már kórosnak tűnik, de mindenképp komoly tanulmányt érdemelne a téma. Most íme egy szörnyszülötté átalakított Toyota Land Cruiser az Egyesült Arab Emirátusokból.
Nem történt meglepetés a Golf hatodik generációjával kapcsolatban sem, az interneten jóval a Volkswagen által hivatalosan jelzett premier előtt megjelentek a modell hivatalos képei. A wolfsburgi gyár ettől persze nem esett pánikba, nem kapkodott el semmit és az eredetileg megjelölt időpontban hozta nyilvánosságra az új Golf sajtóközleményét. A forma kétségtelenül megkapóbb, mint volt eddig, de…
A Magyar Nagydíjon Kimi Räikkönen a bokszkiállásoknál a korábban előtte autózó Fernando Alonsót meglepően, hátrányból ugrotta át. A Reanult-nál utánajárnak a dolognak.
2008. augusztus 6. Az idei szezon egyik újonca, Andrea Dovizioso az év eleji közös fotózáson, egy kicsit még megilletődött sztár benyomását keltette a MotoGP hétszeres világbsajnoka, Valentino Rossi mellett. A JiR Scot csapat versenyzője, azóta már több alkalommal is bizonyította, hogy nem riad vissza egy esetleges előzéstől Rossival szemben, így volt ez már az idénnyitón Katarban is, amikor az…
Márk próbált küzdeni a blog vonzereje ellen, de persze nem tehetett semmit, hisz esetlen és gyenge. Így aztán nem is tehetett mást, mint hogy megírja nekünk kalandját, amit egy önjelölt Forma-1 pilótának köszönhetően élhetett át. Nem akartam külön postban beküldeni, mert történt már velem hasonló, azt pedig már megírtam, de ezt most ki KELL írnom magamból. Az eset meglehetősen friss, 2008.…
A Mitsubishi Fuso Europe növelte értékesítését 2008 első félévében mintegy 15%-al és ezáltal legsikeresebb félévét produkálta mióta a Daimler beszállt a cégbe. A Canter modellcsalád európai népszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy a Mitsubishi Fuso Truck and Bus Corporation (MFTBC) 28%-al növelte eladásait exportpiacain. Alexander Müller, a Mitsubishi Fuso Europe értékesítési igazgatója elmondta,…
A PACCAR igazgatótanácsa 2008. szeptember 1-i hatállyal elnöknek választotta Jim Cardillót. És alelnöknek nevezte ki Tom Plimptont. Jim 1990-ben került a vállalathoz, és felső vezetői posztokat töltött be a Peterbiltnél, a DAF-nál és a PACCAR műszaki központjában. Tom 31 éve dolgozik a PACCAR-nál, 2003 óta különböző elnöki pozíciókban. A vezetésújítás következtében Mike Tembreull 2009 januárjától…
A Toro Rosso társtulajdonosa, Gerhard Berger egy brit lapnak kijelentette, ha Bruno Senna a legjobb jelölt arra, hogy 2009-ben a faenzai alakulat egyik versenygépét vezesse, akkor mindenképpen meg fogja vitatni szerződtetését a Red Bull vezetőségével. Az osztrák azonban hozzátette, Sennának meg kell nyernie a GP2-es sorozatot.
Spanyol sajtóértesülések szerint a Renault a Ferrari boxkiállásai után szaglászik, miután túl gyorsnak találták azt a szervizt, amellyel Kimi Räikkönen maga mögé utasította Fernando Alonsót a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon.
A Renault csapatának megközelítőleg sem úgy megy, mint két évvel ezelőtt, mikor egymás után másodjára lettek világbajnokok, Fernando Alonso a spanyol Cadena SER rádiónak mégis úgy nyilatkozta, nem adják fel, az évad utolsó köréig küzdeni fognak a jobb eredményért.
Végre hivatalosan is megérkezett a Volkswagen Golf hatodik generációja. Igaz, hogy az autó külső méretei kicsit csökkentek, ám ebből a bent ülők semmit sem érzékelnek, az átdolgozott utastérnek és technikának köszönhetően pedig vélhetően egy sokkal kellemesebb autót ismerhetünk meg személyében. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
Olyan szomorú, amikor legendás szuperautókkal történik baleset. Ezúttal Hollandia "kormányvárosából", Hágából érkezett néhány felvétel, Ferrari Testarossáját keverte össze tulajdonosa egy baltával és ment át vele favágóba. A balesetről nem tudunk részleteket, de az biztosnak tűnik, hogy az autó utasai épségben szálltak ki. Galéria az ugrás után!