2009. október 1. csütörtök

okt. 1
9:15
Tippelj a Japán Nagydíj befutójára! (F1világ)
Csütörtök éjfélig lehet leadni a szavazatokat a hétvégén megrendezésre kerülő Japán Nagydíjra. Az F1világ.hu nagyszabású ingyenes tippverseny játékában te is kipróbálhatod magad.
okt. 1
9:48
Alonso: A Ferrari lesz az utolsó csapatom (F1világ)
Fernando Alonso bízik abban, hogy a Ferrarinál fejezheti be f1-es pályafutását, miután elhintette, hogy jelenlegi három évre szóló szerződése lehetővé teszi a folytatást, így reményei szerint addig maradhat, amíg csak szeretne.
okt. 1
10:54
Gond van a forma-1-es versenynaptárral (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone bevallotta, hogy a jövő évi versenynaptárat továbbra sem lehet véglegesnek venni, ugyanis a csapatok aggódnak amiatt, hogy nincs szünet a Monacói-, és a Török GP között.
okt. 1
11:27
Raikkönen nem zárja ki, hogy elhagyja az F1-et (F1világ)
Kimi Raikkönen elmondta, hogy még nem döntötte el, mihez szeretne kezdeni a jövőben, és egyáltalán folytatni akarja-e a versenyzést az F1-ben, miután a Ferrari bejelentette, hogy felbontotta szerződését, és Alonsót ülteti a helyére 2010-ben.
okt. 1
12:33
Willis visszatérhet a Forma-1-be (F1világ)
A Red Bull egykori technikai igazgatója, Goffrey Willis készen áll visszatérni az F1-be, a BMW Sauber utódcsapatával, melynek új tulajdonosa a máig ismeretlen befektetőkből álló Qadbak.
okt. 1
13:39
Alonso szerint a Renault jól járna Kubicával (F1világ)
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a Renault okosan tenné, ha lecsapna Robert Kubicára, és a lengyel pilótát ültetné megüresedő helyére, miután hivatalossá vált, hogy a Ferrarinál folytatja pályafutását a jövő évben.
okt. 1
14:45
Megmenekült a Német Nagydíj (F1világ)
Bár korábban félő volt, hogy az elmúlt években felhalmozott veszteségek, és a helyi tartományi kormány támogatásának megvonása miatt nem tudja vállalni a futam rendezését, sikerült megegyezniük a feleknek, így a Német Nagydíj 2018-ig biztosan Hockenheimben marad.
okt. 1
15:18
Barrichello: Lesz helyem a rajtrácson 2010-ben (F1világ)
Rubens Barrichello szent meggyőződése, hogy jövőre is a mezőnyt fogja erősíteni az F1-ben, miután véleménye szerint élete legjobb formájában van, és egy versenyképes autóval ismét harcba tudna szállni a világbajnoki címért.
okt. 1
16:24
Briatore: Alonso elérkezett karrierje csúcsához (F1világ)
Flavio Briatore szerint azzal, hogy Fernando Alonso leszerződött a Ferrarival, elérkezett karrierje csúcspontjához, hiszen minden eddiginél sikeresebb lehet, és rengeteget hozhat az olasz csapat konyhájára a következő években.
okt. 1
18:03
A Ferrari nem fog kivételezni Alonsóval (F1világ)
Stefano Domenicali cáfolta azokat a feltételezéseket, melyek szerint Fernando Alonso előnyt élvez majd Felipe Massával szemben a jövő évben. A Ferrari csapatfőnöke kijelentette, hogy egyenlő feltételeket biztosítanak mindkét versenyzőjüknek.
okt. 1
20:15
Webber csapatot indít a GP3-ban (F1világ)
A jövőre útjára induló GP3-as bajnokság nevezési listáját csütörtökön hozták nyilvánosságra, és a csapatok között a két forma-1-es érdekeltségű gárdát is felfedezhetünk.

Keresés