A McLaren hivatalosan is megerősítette, hogy a Genfi Autószalonon nagy debütálásra készülnek. A rengeteg különböző tanulmányt követően pedig végre a P1 szuperautó teljesen szériaverzióját is láthatjuk, utcai abroncsokon és koncencionálisabb lépbeömlőkkel.

Az első és a második generációs Octavia RS sikeréből kiindulva egy percig sem volt kérdés, hogy a cseh (német?) autógyártó a típus legfrissebb felvonásából is készíteni fog egy, a teljesítményt és a sportosságot kedvelő családapák ínyére való típust.

Mi, naiv földlakók szeretjük gyakran feltalálni azt a bizonyos spanyolviaszt – néha a közlekedésben is. Aki viszont rendszeresen kalandozik a veterán járművek lenyűgözően sokszínű, sokszor teljesen elfeledett világában, az hamar rájön, hogy a hatékony, tehát a gyorsaság, a kényelem és a biztonság mellett gazdaságos, valamint környezetbarát közlekedés igénye már eleink tudatában is markánsan jelen…
A piaci statisztikákból egyértelműen kiderül, hogy prémium szegmensek ide vagy oda, a vásárlók a drágább típusokban is kedvelik az alacsonyabb teljesítményű erőforrásokat. Az előző Audi A3 esetében a belépőt az ősrégi szívó 1,6-osokat leváltva egy négyhengeres, nyolcszelepes 1,2 literes turbós benzines jelentette, a vásárlói igényekre reagálva pedig az ingolstadti gyártó a prémium kompakt…