Több mint két évtizede perlekednek Tito örökösei az egykori jugoszláv elnök hátramaradt örökségéért. Az egész ügy új lendületet kaphat azzal, hogy Tomislav Nikolic szerb elnök döntése értelmében megnyithatják Tito Szerb Nemzeti Bankban őrzött vagyontárgyait. Ehhez azonban a volt tagköztársaságoknak is lesz néhány szava. Úgy vélik, őket is megilleti a valószínűleg nem kis vagyon.
Nem számít, mennyi pénze van Pistoriusnak, vagy hogy milyen jók az ügyvédei, a férfinak a lelkiismeretével kell elszámolnia, ha hazudik - így nyilatkozott Oscar Pistorius meggyilkolt barátnőjének az édesapja a Daily Mailnek. A lap szerint a lány apja sem hiszi el, hogy a sportoló csak védekezni próbált és nem szándékosan ölte meg a lányt.
Undorító - alighanem ez a legmegfelelőbb jelző arra a témára, amely napok egyik vezető témája a francia sajtónak. Elvileg holnap jelenik meg a párizsi könyvesboltokban az a "regény", amelynek szerző hölgye hét hónapig volt Strauss-Kahn alkalmi szeretője, hogy utána viszonyuk részleteit föltárja kötetében.
Rendkívül feszültté vált a helyzet a Koreai-félszigeten. Észak-Korea már szinte hetente fenyegeti meg háborúval a déli szomszédot. A tegnap beiktatott Pak Gjun Hje, Dél-Korea első női elnöke azonban gesztusokat tett a "kis vezér", Kim Dzsong Un rendszerének. Szakértők szerint képlékeny a helyzet a térségben, de akár pozitív változások is történhetnek.
XVI. Benedek dekrétumot tett közzé, amely lehetővé teszi a konklávé előrehozatalát. Így már március 15. előtt megkezdődhet a pápaválasztás folyamata a Vatikánban - közölte a Szentszék szóvivője, Federico Lombardi.
Kubában 2018-ig tarthat a Castro-korszak: Raúl Castro államfő - a kubai forradalom vezetőjének, Fidel Castrónak az öccse - legalábbis azt ígérte, újra már nem indul az elnökségért.
A balközép koalíció győzelmét hozták az olasz parlamenti választások, a Pierluigi Bersani vezette tömörülés biztos többségre tett szert az alsóházban, a szenátusban viszont patthelyzet alakult ki, egyik párt vagy koalíció sem szerzett többséget. Nagy sikert ért el az 5 Csillag Mozgalom, és visszatért Silvio Berlusconi - ez a voksolás mérlege kedd reggel.
A balközép első lett, de nem győzött - mutatnak rá a keddi olasz lapok, amelyek Silvio Berlusconi feltámadását, a parlamentet megszálló civilek sikerét és Mario Monti háttérbe szorulását elemzik.
XVI. Benedek pápa a bíborosokra bízta a pápaválasztó konklávé kezdésének időpontját. Az apostoli rendelkezés értelmében a bíborosok akár március 15-ödike előtt is megkezdhetik a ceremóniát.
Magyar áldozata is van a keddi luxori hőlégballon-balesetnek - mondta a luxori kormányzó újságíróknak nyilatkozva. Ezzat Szaad kijelentette, hogy kilenc hongkongi mellett francia, brit, belga, magyar és japán áldozat is van. Egyéb részletet nem közölt.
XVI. Benedek csütörtöki lemondása után "nyugalmazott pápa" vagy "Róma nyugalmazott főpapja" lesz, és továbbra is jár majd neki az "Őszentsége" megszólítás - közölte Rómában Federico Lombardi vatikáni szóvivő.
A berlini kormánykoalícióban erősödnek azok a hangok, amelyek a lóhúsbotrány nyomán az üzleti forgalomból eltávolított élelmiszereket a rászorulóknak akarják felkínálni. A német fogyasztóvédelmi miniszter a hét végén megerősítette, hogy 830 különböző mélyhűtött, illetve készétel közül eddig 67-ben találtak lóhúst a vizsgálatok során, holott ez nem volt feltüntetve az árukon.
XVI. Benedek megszólítása csütörtöki lemondása után "nyugalmazott pápa" vagy "XVI. Benedek Őszentsége, Róma nyugalmazott főpapja" lesz - közölte kedden Rómában Federico Lombardi vatikáni szóvivő.
Valószínűleg leváltják szerdán Szlovéniában bizalmatlansági indítvánnyal a Janez Jansa vezette jobbközép kormányt. Az új kormányfő a fiatal baloldali Alenka Bratusek lehet.
Törli szóhasználatából a "néger" (negro) kifejezést az Egyesült Államok Népszámlálási Irodája, amikor felméréseiben az amerikai feketéket fogja kategorizálni - közölte kedden a The Washington Times.
Óva intette az európai országok vezetőit a populizmustól José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kedden, miután az olaszországi parlamenti választásokon a szavazók jelentős hányada olyan politikai erőkre adta a voksát, amelyek elutasítják az Európai Unió által támogatott gazdasági takarékossági intézkedéseket.