Derült égből villámcsapásként új Renault modellt kapunk, amelynek fő piaca India lesz, mégis globálisan kapható lesz. Kialakítása költséghatékony, mégsem Daciának hívják. Egészen kis külső méretei vannak, de viszonylag tágas belső teret ígér. A Kwid bemutatkozik.
Ha autógyártók lennénk, bizonyosan gyűlölnénk a termékvédelemmel foglalkozó hivatalokat: ami egyszer oda bekerül, az titok többé nem marad. Ezúttal a Maserati Levante védjegy rajzai láttak napvilágot, melyeken leplezetlenül láthatjuk az olasz SUV vonalait.
Nem mondhatni, hogy rohamléptekben, de a tavaly szeptemberi bemutató után a nyár derekára csak-csak megérkezik az izgalmas roadster új generációja. Ezúttal az audiorendszert emelte ki a gyártó: a feláras Bose egység rengeteget fejlődött az új generációra.
Németországban már rendelhetővé vált az új Volkswagen Passat legtakarékosabb, BlueMotion névre hallgató verziója. Az 1,6 literes dízelmotorral felszerelt típus vegyes étvágya mindössze 3,7 l/100 km.
Igaz, csak a belső teret láthatjuk, de a végeredményen ez mit sem változtat: ki sem szállnánk a Mercedes-Benz által megálmodott repülőből. A csillagos gyártó a Lufthansával közösen készítette el az égi utazás tejben-vajban fürösztő Kánaánját, amely a jövőben akár valósággá is válhat.

Vannak olyan autók, melyeket legszívesebben minden autórajongó a garázsában tudna – függetlenül attól, hogy melyik márka felé húz a szíve. Talán nem kell különösebben magyaráznom, hogy miért is ilyen a Mercedes-Benz CLK GTR Roadster, mely a csillagosok Le Mans-i versenyautójának homologizációja miatt született meg utcai használatra is alkalmas változatban, némi cifrázással kabrióként is. Most…

Pontosan egy hete olvashatták hasábjainkon, hogy rajthoz állunk az I. Volán Rallye Historic veteránfutamon, amely a régi hazai autóversenyzésnek állít emléket, mégpedig stílusos formában. Jelentjük, betartottuk ígéretünket, az indulást pedig nem bántuk meg.