A Land Rover minden kétséget kizáróan új szintre kívánja emelni a felhasználói élményt az autózásban, különösen a terepjárók világában. Olyan különleges felszereltségeket vetített már előre a JLR, mint az autó orrát áttetszővé varázsoló asszisztens. Ezúttal egy még izgalmasabb extrával jelentkeznek a britek, mégpedig a távirányítással, ami ugyancsak terepen jelenthet segítséget.
Manapság igen fontos szerepet játszik egy autó életében a modellciklus felénél esedékes ráncfelvarrás, hiszen előfordulhat, hogy néhány zavaró hiba kijavításával rengeteget fejlődik az összkép. Noha a Honda CR-V már eddig is kiváló családi igáslónak bizonyult, néhány tekintetben bizony ráfért a változás a közepes SUV-ra. Ezt pedig tudták a japánok is, és nemrég bemutatták a CR-V frissített…
A MINI legújabb generációja tavaly látta meg a napvilágot, és azóta már az ötajtós változatot is piacra dobta az angol-német márka. Itt persze még közel sincs vége az újdonságok sorának, hiszen szépen lassan az egész modellcsalád megkapja az új alapokat. Ezúttal a Clubman verzióról osztottak meg velünk egy kedvcsináló fotót a gyáriak.