2007. augusztus 29. szerda

aug. 29
1:39
Jogerős szocialista győzelem (Alternatív Energia)
Jogerőssé vált, hogy az MSZP jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást a Nógrád megyei Bátonyterenyén, miután tegnap a megyei bíróság is elutasította a Fidesz kifogását. Az augusztus 12-én megtartott időközi választást Lavajné Dóka Éva, az MSZP jelöltje nyerte, 18 szavazattal előzte meg a Fidesz-KDNP jelöltjét, Oláh Károlyt. A választás után a Fidesz regionális igazgatója nyújtott be…
aug. 29
1:56
Német zöldvezetővel tárgyalt Szili (Alternatív Energia)
Alapvetően a környezetvédelmi problémák kezeléséről egyeztetett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Reinhard Bütikofer, a németországi Bündnis 90/zöldek pártjának elnöke tegnap Budapesten. Szili a német zöldpárt társelnökét tájékoztatta arról, hogy Magyarország elkészítette a fenntartható fejlődés hosszú távú stratégiáját, amit az Európai Uniónak is elküldött. Szeretnénk, ha ezt jövő…
aug. 29
4:59
Az MDF nemzetközi sajtótájékoztató hívott össze a Magyar Gárda miatt (Alternatív Energia)
Nemzetközi sajtóértekezletet hív össze az MDF, melyen az öt parlamenti párt fejtené ki álláspontját a Magyar Gárdáról és a tervek szerint közös nyilatkozatban fejezné ki, hogy távol állnak a szervezettől - közölte Dávid Ibolya MDF-elnök. Az MSZP és a Fidesz már jelezte, hogy részt vesz a tájékoztatón. Dávid azt is közölte azonban, hogy "vannak gondjai" azzal, ahogy a Fidesz kezelte az ügyet. Az…
aug. 29
5:16
Egyelőre nyugodtan "patikázhat" a kabinetfőnök (Alternatív Energia)
Napok óta magyarázza az egészségügyi tárca, hogy a miniszter kabinetfőnöke, Matejka Zsuzsa üzleti ügyei nem összeférhetetlenek pozíciójával. A Magyar Gyógyszerész Kamara viszont kedden kemény álláspontot alakított ki az ügyben; a szervezet elítélte, hogy éppen a patikaliberalizációt előkészítő tárca kabinetfőnöke használta ki a liberalizáció lehetőségeit, azzal, hogy több gyógyszertárat is…
aug. 29
5:26
Egy cég akinek nem számít, hogy az MSZP vagy Fidesz fizet (Alternatív Energia)
Fideszes javaslatra várhatóan vizsgálni kezdi az Országgyűlés bizottsága a civil őrző-védő cégek tevékenységét. Azt is ellenőriznék, jelent-e biztonsági kockázatot, hogy állami intézmények védelmét civilek látják el. A Fidesz az utóbbi hetekben az In-Kal Kft.-t, mint "az MSZP-hez ezer szállal köthető magánhadsereget" támadta. Pedig a cég már az Orbán-kormány idején is őrzött minisztériumokat. Sőt,…
aug. 29
5:38
Csökkentenék a választások költségeit (Alternatív Energia)
Az MDF és a KDNP támogatták, a kormánypártok kritikával illették a legnagyobb ellenzéki párt választási költségek csökkentésére vonatkozó javaslatait. A Fidesz kezdeményezésére tartott ötpárti találkozó után a párt operatív igazgatója azt is elmondta, hogy javaslataik alapján választásonként legalább egymilliárd forintot lehet spórolni az állami költségeken, így ha a következő országos választás a…
aug. 29
6:19
Az állások 60 százalékát ismeretség révén töltik be (Infostart)
Magyarországon az állások legalább 60 százalékát személyes ismeretség révén töltik be. A kapcsolati háló pedig az életkor előrehaladtával egyre fontosabbá válik.
aug. 29
6:25
Csaknem negyven járatot állít le a Kapos Volán, de újakat is indít (Alternatív Energia)
Leállít csaknem negyven járatot szeptemberben a Kapos Volán, de lesznek újak is - közölte Bebics János, a zrt. személyszállítási igazgatója MTI-vel. Bebics János tájékoztatása szerint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) jóváhagyta a vállalat kezdeményezésének többségét, eszerint munkanapokon 37 járatot állítanak le, szabadnapokon 34-et, munkaszüneti napokon pedig 38-at törölnek.
aug. 29
6:53
Morvayné: "Hagyja az állam a gyermekvállalást!" (Infostart)
Az állam, ha nem ösztönzi, akkor legalább hagyja azt, hogy a párok gyermeket vállaljanak - mondta az Nagycsaládosok Országos Egyesületének alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Morvayné Bajai Zsuzsanna hozzátette: jelentős forrásokat vonnak el a családoktól, akik a fizetésükből gyermeket nevelnek. A szervezet szeptember 8-án demonstrációt tart az egészségügyben és az oktatásban folyó…
aug. 29
7:10
Gyógyszertárban érdekelt a minisztériumi kabinetfőnök (Infostart)
A Népszabadság azt írja, hogy etikai eljárást kezdeményezett a Magyar Gyógyszerész Kamara az egészségügyi tárca kabinetfőnöke ellen. A testület arra kíváncsi, hogy Matejka Zsuzsa megszegte-e az etika szabályait azzal, hogy államigazgatási funkciója mellett több gyógyszertári vállalkozás tulajdonosa.
aug. 29
8:09
Borzalmas baleset: csőbe szorult a gyerek heréje (Infostart)
Félórás műtéttel szabadították ki az orvosok egy gyerek fémcsőbe szorult heréit Malajziában.
aug. 29
9:07
Lefoglalják a cigarettacsempészek autóját (Infostart)
Aki cigarettát csempészik, számítson arra, hogy a Vám- és Pénzügyőrség elveheti az autóját is. Sipos Jenő, a VPOP szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a járművet akkor adják vissza, ha a tulajdonosa kifizeti a jövedéki bírságot.
aug. 29
11:05
Ismét megkondulhat a harang a Kálvin téri templomban (Infostart)
Hamarosan befejeződik a Kálvin téri templom épületének megerősítése. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezek a munkák mekkora többletköltséget okoztak a 4-es metró Kálvin téri állomásának építésénél.
aug. 29
12:30
MSZP: 1.000-1.500 tanárnak szűnt meg az állása (Infostart)
Az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője szerint ezer-ezerötszáz pedagógus marad állás nélkül ősszel.
aug. 29
12:36
A budapestiek egyelőre csak keresik az ígért világvárost (Infostart)
Budapesten öt éve nem javul az életminőség a fővárosiak szerint, akik elsősorban az egészségügyi ellátás és a közlekedés megítélésén keresztül értékelik a városvezetés munkáját - derül ki a Szonda Ipsos reprezentatív felméréséből.
aug. 29
12:41
Magyar alkotás is versenyez a szerdán kezdődő Velencei Filmfesztiválon (Infostart)
Szerda este kezdődik a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál. A kisfilmek versenyprogramjában egy magyar alkotás is helyet kapott: Nemes Jeles László Türelem címu rövidfilmjének világpremierje szeptember 5-én lesz.
aug. 29
13:13
Demszky: a BKV dolgozói "rendkívül jól meg vannak fizetve" (Infostart)
A BKV nem tudja teljesíteni a szakszervezetek 6 százalékos bérkövetelését, mert nincs rá forrása - mondta a főpolgármester.
aug. 29
13:21
Város lesz Felcsútból? (Alternatív Energia)
Új településrész épülhet a jövőben Felcsút mellett - írta a Fejér Megyei Hírlap. Az ingatlanfejlesztő cég mögött - az újság információi szerint ír befektetők állnak: több ezer fővel növelnék a település lakosságszámát. A Vértesújvár-Tip néven futó projekt keretében a többi között golfpályát is építenenének a kivitelezők.
aug. 29
13:42
A KDNP a Fővárosi Ellátási és Gazdasági Szolgálat megszüntetését javasolja (Alternatív Energia)
A KDNP a Fővárosi Ellátási és Gazdasági Szolgálat (FEGSZ) megszüntetését javasolja arra hivatkozva, hogy az intézmény működése átláthatatlan és szabályozatlan - jelentette be Bagdy Gábor, a KDNP fővárosi frakciójának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
aug. 29
13:44
Ezer-ezerötszáz pedagógus marad állás nélkül (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője szerint ezer-ezerötszáz pedagógus marad állás nélkül ősszel. Erről Tatai-Tóth András szerdán Budapesten sajtótájékoztatón beszélt, kérdésre válaszolva. Pontos szám nincsen arról, hány pedagógus állása szűnik meg, néhány önkormányzat a döntést későn hozta meg - közölte a kormánypárti politikus.
aug. 29
14:17
Két hetet csúszik a tanítás Esztergomban (Infostart)
Két héttel később kezdik a tanévet egy esztergomi középiskolában, mivel nincs megfelelő épület, ahol taníthatnának. Azért csúsznak, mert nem készült el határidőre az intézmény elhelyezésére kijelölt ingatlan felújítása, a gimnázium eredeti épületét pedig a város már átadta a Szatmári Irgalmas Nővérek rendjének. Az igazgató reményei szerint a négyszáz diák ennek dacára a szokott időben zárhatja…
aug. 29
14:35
Felfüggesztett börtön az őszi zavargások miatt (Alternatív Energia)
Jogerősen egy év két hónapra enyhítette Horváth Tamás Zoltán börtönbüntetését a tavaly őszi zavargások idején csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt szerdán a Fővárosi Bíróság. A büntetés végrehajtását a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette, s mellőzte a közügyektől eltiltást is.
aug. 29
14:40
Demszky: a BKV-sofőrök átlag felett keresnek (Alternatív Energia)
A működőképessége határán álló BKV-nak nincs forrása a béremelésre; a közlekedési vállalat járművezetői pedig jóval az országos átlag felett keresnek - közölte a főpolgármester szerdán újságírók előtt, miután a cég vezetésétől tájékozódott a jövő keddre tervezett sztrájk következményeiről. Demszky Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a BKV nem tudja tartani az üzleti tervét, akkor a következő…
aug. 29
14:43
A Fidesz több pénzt adna az olimpikonok felkészülésére (Infostart)
Ötpárti egyeztetést kezdeményez a Fidesz annak érdekében, hogy a pekingi olimpiára utazó csapat jelenlegi, 1,7 milliárd forintos támogatása jövőre 2 milliárd forintra nőjön.
aug. 29
15:17
Kiesett egy kukásautó kereke és megölte egy autó utasát Szekszárdnál (Alternatív Energia)
Egy kukásautó levált kereke okozott halálos balesetet a 6-os főúton Szekszárd közelében szerdán - tudatta a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Egy német Mercedes tartott Szekszárd irányából Kakasd felé, amikor egy szemből érkező szemétszállító teherautó hátsó kereke levált a járműről, a személyautónak csapódott, és a gépkocsi női utasának halálát okozta. A rendőrség félpályás útzár…
aug. 29
15:22
Kóka támogatást ajánlott a Fidesznek a Jobbik "menesztéséért" cserébe (Alternatív Energia)
Tisztelt Elnök úr!Vannak olyan események, amelyek egyértelmű szavakat és tetteket követelnek. A Magyar Gárda, mint a Jobbik nevű szélsőjobboldali politikai párt félkatonai szervezetének megalakulása bizonyára ezek közé tartozik. Az elmúlt hét megszólalásait figyelve, megállapítható, hogy a Fidesz a mai napig nem foglalt állást egyértelműen egy olyan ügyben, amely hazánkban és külföldön sokakat…
aug. 29
15:31
Már Vas megyét is elérte az agyhártyagyulladás (Infostart)
A Vas és Zala megyei egészségügyi hatóságoknak már összesen 20 fertőzöttről van tudomásuk, akik nyers kecsketej fogyasztása után kaptak vírusos agyhártyagyulladást. A zalaegerszegi kórház fertőző osztályának vezetője azt mondta: ők 17 betegről tudnak. A betegséget feltehetőleg az egyik Zalaegerszeg melletti kecsketenyésztőtől származó tej okozta. A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a…
aug. 29
15:43
Ön elhiszi, hogy lesz itt BKV-sztrájk? (Alternatív Energia)
Erről szavazhat a Népszava címoldalán. (Egyelőre a hitetlenek vezetnek.)
aug. 29
15:45
Kamionnal ütközött és kisiklott egy vonat (Alternatív Energia)
Egy hűtőgépeket szállító kamion ütközött össze egy személyvonattal Hajdú-Bihar megyében a 33-as főút és a Füzesabony és Debrecen között futó vasútvonal kereszteződésében szerdán - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Az ütközés miatt a személyvonat két kocsija kisiklott, és felborult. Jelenleg húsz tűzoltó öt autóval végzi a műszaki mentést a helyszínen.…
aug. 29
15:49
Visszavonták a Csillag Börtön parancsnokának vezetői megbízatását (Alternatív Energia)
Azonnali hatállyal, indoklás nélkül visszavonta Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter Csapó József, a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnokának vezetői megbízatását. Ezt maga a dandártábornok közölte szerdán. Az év végéig rendelkezési állományba helyeztek, december 31-től pedig nyugdíjba vonulok - mondta a tábornok. Hozzátette: a törvény lehetővé teszi a vezetői megbízatás indoklás…
aug. 29
16:00
Négyen sérültek meg a kamion és vonat karamboljában (Alternatív Energia)
Négy ember megsérült, amikor egy hűtőgépeket szállító kamion ütközött össze egy személyvonattal Hajdú-Bihar megyében a 33-as főút és a Füzesabony és Debrecen között futó vasútvonal kereszteződésében szerdán - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője. Az ütközés miatt a személyvonat két kocsija kisiklott, és felborult. Jelenleg húsz…
aug. 29
16:05
Gyanúsítottként hallgatták ki Dominik anyját (Alternatív Energia)
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség szerdán a Margitszigetről eltűnt kisfiú édesanyját, a 38 éves monorierdei asszony azonban megtagadta a vallomástételt - közölte a BRFK sajtóügyeletese. Bálint Gabriella tájékoztatása szerint a bűncselekmény elkövetését az alapozza meg, hogy a nő "vízpart közvetlen közelében felügyelet nélkül hagyta kétéves gyermekét olyan körülmények között, hogy a kisfiú…
aug. 29
16:16
A vélemény szabad, de nem igazolhatja a gyűlöletkeltést (Alternatív Energia)
A véleménynyilvánítás szabadsága és semmilyen más jog vagy érdek nem igazolhatja a gyűlölet keltésére alkalmas megnyilvánulásokat - írta az adatvédelmi biztos és a kisebbségi ombudsman közleményében annak kapcsán, hogy hivatalukba érkezett bejelentés alapján tudomást szereztek ilyen tartalmú internetes honlapokról."Hivatalunkhoz érkezett bejelentés alapján szereztünk tudomást arról, hogy az…
aug. 29
16:21
Fideszes törvénymódosító javaslat a nyugdíjcsökkentés ellen (Alternatív Energia)
A Fidesz a szocialisták támogatását várja ahhoz a törvénymódosító javaslathoz, amelyet a kormány által tervezett nyugdíjcsökkentés megakadályozása érdekében nyújt be - jelentette be Iván László, az ellenzéki párt politikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A fideszes képviselő Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető titkárságán személyesen adta át a javaslatot, amelyhez MSZP-s támogatást…
aug. 29
16:31
A vámosok szeretnék, ha beszámítana a szolgálati időbe a szakmunkásképző (Alternatív Energia)
Levélben fordult a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének elnöke Lomnici Zoltánhoz a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökéhez, annak érdekében, hogy mihamarabb jogegységi határozat szülessen arról, hogy a szakmunkásképzőben eltöltött évek beleszámítanak-e a szolgálati időbe. Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke szerdán elmondta, hogy az idén tavasszal a Legfelsőbb Bíróság egy egyedi ügyben úgy…
aug. 29
16:37
Hajlektalan kukac pont hu (Alternatív Energia)
Akár a személyes e-mailjeiket is megnézhetik a zalaegerszegi hajléktalanok, ugyanis a Vöröskereszt helyi gondozóközpontja mobil internettel és laptoppal bárhol a segítségükre tud lenni. Persze elsődlegesen az ellátásukat és gondozásukat segíti az adományként kapott hordozható számítógép. Időt, üzemanyagot és persze pénzt is megtakarítanak a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezeténél a mobil…
aug. 29
16:42
Villamos és busz ütközött - hét sérült (Alternatív Energia)
Heten könnyebben megsérültek Budapesten, a XI. kerületben, amikor egy villamospótló autóbusznak ütközött egy villamos szerda délután - tájékoztatta a BRFK sajtóügyeletese. Hujber Éva elmondta: a 47-49-es villamospótló busz a síneken, a piros lámpánál várakozott a Bartók Béla út-Bercsényi utca kereszteződésében, amikor hátulról nekiment a 41A jelzésű villamos. A balesetben heten sérültek meg…
aug. 29
16:53
"Ocsmány fotómontázs egy kormánytagról" (Alternatív Energia)
Ocsmányságnak nevezte Gyurcsány Ferenc, hogy a kormány egyik tagjával megtörténhetett: az egyik rádió internetes honlapján az auschwitzi haláltábor bejárata előtt rózsaszín háromszöggel a mellén ábrázolják. A miniszterelnök erről a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón beszélt, háta mögött a teljes kabinettel.
aug. 29
16:58
Gyurcsány: a köztársasági elnök palotája előtt fasiszták gyülekeznek (Alternatív Energia)
A kormány minden alkotmányos eszközt megragad annak érdekében, hogy visszaszorítsa, illetve elejét vegye a szélsőséges ideológiák és mozgalmak térnyerésének Magyarországon - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szerdai budapesti kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
aug. 29
17:00
Kóka: az utolsó pillanatban vagyunk (Alternatív Energia)
Ha a Fidesz legfelső szinten nem szánja rá magát a szélsőjobboldal eszméinek és képviselőinek megtagadására, akkor bátorítja ezeket a szervezeteket - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke, gazdasági és közlekedési miniszter szerdán Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatón. Ha a Fidesz legfelső szinten nem szánja rá magát a szélsőjobboldal eszméinek és képviselőinek megtagadására, akkor bátorítják…
aug. 29
17:04
Szetey Gábor: nem tudnak megfélemlíteni (Alternatív Energia)
Nem fognak, nem tudnak megfélemlíteni - közölte Szetey Gábor, a kormány személyügyi államtitkára a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón azoknak üzenve, akik leközölték a róla szóló fotómontázst és akik egyetértenek ezzel.
aug. 29
17:13
A kormány a szélsőségek ellen (Infostart)
Minden alkotmányos eszközt megragad a kormány annak érdekében, hogy visszaszorítsa, illetve elejét vegye a szélsőséges ideológiák és mozgalmak térnyerésének Magyarországon - jelentette ki a miniszterelnök.
aug. 29
17:26
Az MDF országgyűlési határozatot akar Kuba demokratizálódásáért (Alternatív Energia)
Kuba demokratizálódásának elősegítése érdekében az MDF országgyűlési határozatot szeretne elfogadni - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke szerdán, azt követően, hogy tárgyalt azzal a három amerikai kongresszusi képviselővel, aki két napig Budapesten tárgyal Kuba jövőjéről. A határozati javaslat alapja az a nyilatkozat lesz, amelyben az öt parlamenti párt szolidaritásáról…
aug. 29
17:40
Fidesz-javaslat a nyugdíjak értékcsökkenése ellen (Infostart)
Törvénymódosító javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a Fidesz nyugdíjak értékcsökkenésének megakadályozása érdekében.
aug. 29
18:09
Már 20 embert betegített meg a kecsketej (Alternatív Energia)
Szombathelyen egy gyanús esettel, Zalaegerszegen pedig egy újabb beteggel gyarapodott azoknak a száma, akik nyers kecsketej fogyasztása után kaptak vírusos agyvelőgyulladást; a két megyében összesen 20 fertőzöttről van információ. Egy újabb felnőtt jelentkezett azzal, hogy már három hete beteg, és gyanússá teszi az esetet, hogy ő is nyersen fogyasztott a Zala megyei Lakhegyről származó…
aug. 29
18:20
A Lánchíd Rádiótól elbocsátott ügyeletes szerkesztő fideszes önkormányzati képviselő (Alternatív Energia)
A Lánchíd Rádiótól szerdán elbocsátott ügyeletes szerkesztő, Veress Gabriella a XX. kerületben fideszes önkormányzati képviselő - tudta meg az MTI. Veress Gabriella kompenzációs listán jutott be a pesterzsébeti képviselő-testületbe - olvasható az önkormányzat honlapján.
aug. 29
18:23
Pite a csikótűzhelyből (Infostart)
Európai uniós támogatással ökoturisztikai központot hozott létre Rácalmás önkormányzata. A területen levő egykori gazdasági épületekből közösségi létesítményeket, interaktív multimédiás központot, kézműves és gasztronómiai házat alakítottak ki.
aug. 29
18:25
Busznak ütközött egy motoros Budapesten (Alternatív Energia)
Súlyosan megsérült az a 37 éves motoros, aki járművével egy busznak ütközött Budapesten, a X. kerületben - tudatta a BRFK sajtóügyeletese. A motoros a Sibrik Miklós úton haladt Kőbánya irányába. A belső sávból a külsőbe akart áttérni, amikor megcsúszott - ismertette a baleset körülményeit Bálint Gabriella. Hozzátette: a motoros a buszmegállóban várakozó busznak ütközött és súlyos sérüléseket…
aug. 29
19:02
Megkezdődött a koalíciós tárgyalás az egészségbiztosításról (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, SZDSZ-elnök részvételével szerdán este megkezdődött a koalíciós tárgyalások újabb fordulója az új egészségbiztosítási rendszer még vitatott pontjairól. A két párt szakértői elsősorban arról tárgyalnak, hogy mekkora legyen az egy biztosítási pénztár által ellátandó régió területe. A múlt heti…
aug. 29
19:19
OCÖ: gátat kell vetni a szellemi gyújtogatásnak (Alternatív Energia)
A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda nevéhez köthető "aggályos és vészterhes események" miatt nyílt levélben kérte a miniszterelnök segítségét az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ); az OCÖ elnöke, Kolompár Orbán által jegyzett levélben, amelyet a testület szerdán juttatott el az MTI-nek, hangsúlyozzák, gátat kell vetni a kisebbségeket pocskondiázó szellemi gyújtogatásnak.

Keresés