2007. augusztus 3. péntek

aug. 3
0:31
Körmaraton - Egy Csepp Figyelem (stop.hu)
A Körmaraton Magyarország Futóexpedíció minden évben körbefutja az országot, egy-egy jótékony célt kiválasztva. Idei akciójuk az Egy Csepp Figyelem alapítvány céljait, küldetését, azaz a cukorbetegség megelőzését népszerűsíti.
aug. 3
1:47
Lezuhant egy kisrepülőgép Bács-Kiskunban (origo.hu)
Megtalálták annak az ultrakönnyű kétszemélyes kisrepülőgépnek a roncsait, amely csütörtök este zuhant le Bács-Kiskun megyében Kiskunfélegyházától nyugatra. Egy magyar és egy holland ember halt meg.
aug. 3
3:46
Művészetek Völgye - nem marad el több program (stop.hu)
A Művészetek Völgye szerdai programjai megnyugtató összegű bevételt hoztak, így nem kell összeülnie a válságstábnak, s nem marad már el több program - mondta a fesztivál igazgatója.
aug. 3
6:16
Egy új remény, még tíz napig (Népszava)
Még tíz napig, augusztus 13-ig gondolkozhatnak a sikertelenül felvételizők, vagy azok, akik idén még nem is próbálkoztak egyetemi polgárokká válni, hogy a pótfelvételin újra szerencsét próbálnak. A ponthatárokkal együtt az is kiderült, mely intézményekben milyen szakokon van még hely, ahová jelentkezni lehet, továbbá a felsőoktatási intézmények kiegészítő (K) képzéseket is meghirdethettek. A…
aug. 3
6:23
"Állóháború" alakult ki Kármán Irén ügyében (Népszava)
Több, mint egy hónap telt el Kármán Irén újságíró állítólagos megveretése óta, de a rendőrségnek még nem sikerült felderítenie sem az elkövetőket, sem a bántalmazás okát. A nyomozók szerint Kármán nem mond igazat, az újságírónő viszont úgy látja, a hatóság el akarja kerülni az általa az oljamaffiózóknak tulajdonított támadás felderítését.
aug. 3
6:25
Több kisebb kórházban már nincs benn az orvos! (Népszava)
Legalább 34 kisebb kórházban júliustól egyes osztályokon nincs ügyeletes orvos, a doktorok otthon várják készenlétben, hogy szükség van-e rájuk - egyebek mellett ez is kiderült a Magyar Kórházszövetség felméréséből. A szervezet érdeklődésére a 147 fekvőbeteg ellátó intézmény közül 65 válaszolt, ezek fele csak részben tud megfelelni a nyáron életbe lépett új szabályozásnak, amely sok helyen zavart…
aug. 3
7:37
Rendszámoznák a robogókat is (FigyelőNet)
Új motoros kategória a jogosítványban, a védőruha kötelezővé tétele és a segédmotorok rendszámozása is szerepel a rendőrség tervei között, hogy csökkentsék a súlyos motorbalesetek számát. 2001 óta nyolcvankilenc százalékkal több motoros vált szerencsétlenség áldozatává.
aug. 3
7:42
Továbbra sem vagyunk tisztában a jogainkkal (inforadio.hu)
A munkavállalók nagy része nem ismeri a munkaviszonyokkal kapcsolatos jogokat - derült ki a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének vizsgálatából. Mátraházi István alelnök hozzátette: a felmérés eredménye negatív képet mutat, mert a helyzet szinte semmit sem változott a korábbi, tíz évvel ezelőtt készített kutatáshoz képest.
aug. 3
8:06
Még másfél hétig lehet pótfelvételire jelentkezni (Népszava)
Még másfél hétig, augusztus 13-ig lehet pótfelvételikre jelentkezni: az újabb lehetőséggel azok élhetnek, akik nem jutottak be sehová, vagy esetleg idén még nem is jelentkeztek - közölte az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) az MTI-vel. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium döntése értelmében a felsőoktatási intézmények kiegészítő (K) képzéseket is meghirdethetnek, így a napokban…
aug. 3
8:07
Újabb hidegfront közeledik - záporoktól tarkítva (ma.hu)
Újabb hidegfront éri el hazánk területét, pénteken eleinte csak a nyugati országrészben, később pedig keleten is többfelé kell esőre, záporokra, zivatarokra számítani.
aug. 3
8:08
Megtalálták a lezuhant kisgép roncsait - két halott (Népszava)
Megtalálták annak az ultrakönnyű egyszemélyes kisrepülőgépnek a roncsait, amely csütörtök este zuhant le Bács-Kiskun megyében Kiskunfélegyházától nyugatra - tájékoztatta az MTI-t csütörtök éjjel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
aug. 3
8:08
"Rá kellene döbbenni: mindennek ára van" (inforadio.hu)
Nem csökkenhet Magyarország versenyhátránya a környező EU-tagállamokhoz képest az uniós források bevonásával - vélekedett a Commerzbank Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Kozma András hangsúlyozta, hogy a jelenlegi adórendszer arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy különböző adóelkerülő technikákat keressenek.
aug. 3
8:11
Magyar Gárda: Rendvédelmi alakulatot hoznak létre a jobbikosok (Hírszerző)
Eddig kétszázan jelentkeztek az alakulatba, amelynek tagjai fekete egyenruhát és árpádsávos címert viselnek majd. Háborús helyzetben készek a haza védelmére kelni.
aug. 3
8:13
Kiraboltak egy zuglói szórakozóhelyet (Népszava)
Három férfi elrabolta egy szórakozóhely bevételét pénteken hajnalban Budapesten - közölte Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese A rablás a XIV. kerületben, a Szőnyi úton történt. Egy szórakozóhely női alkalmazottja, miután bezárta a helyiséget, a parkolóban álló kocsijához indult. Ekkor ugrott elő három férfi, akik - a hivatalos szóhasználat szerint - egy fegyvernek látszó…
aug. 3
8:17
Jogsértő leépítés a BKV-nál? (ma.hu)
Ha a BKV vezetése a jogszabályoknak megfelelően nem indokolja a már bejelentett 400 fős létszámleépítést, az érdekvédők bírósághoz fordulnak.
aug. 3
8:19
Magyar Gárda - rendvédelmi alakulatot hívott életre a Jobbik (ma.hu)
Fekete egyenruhát és árpádsávos címert viselnek majd a Magyar Gárda néven életre hívott szervezet tagjai; a kezdeményezés a Jobbik Magyarország Mozgalomtól ered: a gárda ötvenhat alapító tagja augusztus 25-én, a budai Várban tesz esküt.
aug. 3
8:24
Hátborzongató: óvodáskorú gyerek lábszárát ásta ki egy kutya (Hírszerző)
A 4-7 éves korú kisgyerek többi csontját nem találja a rendőrség.
aug. 3
8:25
Igazi világsztárok jöhetnek szeptemberben Magyarországra (inforadio.hu)
A Real Madrid labdarúgócsapatának korábbi sztárjait vendégelné meg várossá avatása alkalmából a Vas megyei Bük. Megállapodás még nincs, ám esély van a szeptemberi gálára.
aug. 3
8:27
Bomló MSZP - egyre nagyobb az elégedetlenség (ma.hu)
Az egyre komolyabb verbális kritikák, és olykori ellenszavazás után egy kilépés okozhat gondot az MSZP vezetésének. Lemondott ugyanis tisztségéről és kilépett az pártból Tatár Csaba, a szocialista párt Munkás és Érdekképviseletei Tagozatának országos alelnöke.
aug. 3
8:30
Megtalálták a lezuhant kisgépet - Két halott (vg.hu)
Megtalálták annak az ultrakönnyű egyszemélyes kisrepülőgépnek a roncsait, amely csütörtök este zuhant le Bács-Kiskun megyében Kiskunfélegyházától nyugatra - tájékoztatta az MTI-t csütörtök éjjel a...
aug. 3
8:31
17 perc repülés után földhöz csapódott egy kisrepülő Kiskunfélegyházánál (Hírszerző)
Az egyszemélyes kisgépen ketten ültek. A honvédség csak hosszabb keresés után találta meg a roncsokat.
aug. 3
8:35
Népszavazással döntene egy új atomerőműről a zöldminiszter (Népszava)
Fodor Gábor népszavazásra bocsátaná az atomerőmű-építés kérdését. A környezetvédelmi miniszter a tv2 Mokka című péntek reggeli műsorában beszélt erről. Véleménye szerint Magyarország minden szempontból érett arra, hogy meghozzon egy ilyen döntést. Úgy vélte, hogy egy-másfél éves kampány szükséges ahhoz, hogy érdemben meg lehessen tartani erről egy referendumot.
aug. 3
8:37
Fodor Gábor nem örült a kormányzati negyed ötletének (Népszava)
Nem volt lelkes a kormányzati negyed ötletétől a környezetvédelmi miniszter, nem örült annak, hogy ilyen helyzetben egy ekkora volumenű beruházás szülessen, de az már egy eldöntött kérdés - Fodor Gábor erről a tv2 Mokka című műsorában beszélt. Hozzátette: örül, hogy a kiválasztott tervek nyertek, mert egy olyan modern, környezettudatos építkezés valósulhat meg, amely példaértékű lehet. Szempont…
aug. 3
8:40
Pszichoterror, magánokirat-hamisítás? - Totális háború a pécsi püspök és hívei között (Hírszerző)
Saját híveivel keveredett háborúba Mayer Mihály pécsi megyéspüspök. A harcban a magánokirat-hamisítás gyanúja is felmerült. A tét a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont és a pécsi katolikus oktatás sorsa.
aug. 3
8:44
Mosolytalanul: nem szabványos a vidám arc a közlekedési lámpán, ezért leszedik (Hírszerző)
A közlekedési lámpákra ragasztott mosolygó arcok csak akkor maradhatnának, ha szerepelnének a KRESZ-ben.
aug. 3
8:45
A szupertitkos akták mégis megnyílnak Kenedi előtt (vg.hu)
Mégis betekinthet a szupertitkos iratokba az ügynökbizottság elnöke, Kenedi János - idézi a Népszava információját az MTV.Erről a két kormánypárt állapodott meg - mondta a napilapnak Hor...
aug. 3
9:30
Önvédelmi Magyar Gárda alakul (FigyelőNet)
Augusztus 25-én tesz esküt a Magyar Gárda: a Jobbik kezdeményezésére 56 fő bújik árpádsávos címeres fekete egyenruhába, hogy biztosítsa a magyarság önvédelmét. Köszöntésük: Szebb jövőt! - írja a Népszabadság.
aug. 3
9:32
Kolompár Orbán: beteg a magyar demokrácia (FigyelőNet)
A II. világháború roma áldozataira emlékeztek Budapesten az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) székházánál és a Nehru parkban, valamint a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Több felszólaló a jelenkori előítéletekről is beszélt és a mindenkori többség felelősségét hangsúlyozta.
aug. 3
9:34
Pokorni: A "bölények" közül talán csak Orbán aktív (origo.hu)
Kósa Lajost is elképzelhetőnek tartja a Fidesz miniszterelnök-jelöltjeként, de szerinte nem járt le Orbán Viktor ideje sem - Pokorni Zoltán, a legnagyobb ellenzéki párt alelnöke válaszolt az olvasóknak a Vendégszobában. A koalíció bírálata mellett beszélt arról, hogy a Fidesz is hibázik, miközben szerinte a kormánynak is vannak helyes intézkedései. Rövid elemzésbe is bocsátkozott arról, hogyan…
aug. 3
9:34
Még másfél hétig lehet pótfelvételire jelentkezni (ma.hu)
Még másfél hétig, augusztus 13-ig lehet pótfelvételikre jelentkezni: az újabb lehetőséggel azok élhetnek, akik nem jutottak be sehová, vagy esetleg idén még nem is jelentkeztek - közölte az Országos Felsőoktatási Információs Központ.
aug. 3
9:36
Elrabolták egy fővárosi szórakozóhely bevételét (hvg.hu)
Három férfi elrabolta egy szórakozóhely bevételét pénteken hajnalban Budapesten.
aug. 3
9:36
Egy magyar és egy holland állampolgár vesztette életét a Bács-Kiskun megyei légi balesetben (ma.hu)
A Bács-Kiskun megyében lezuhant ultrakönnyű kétszemélyes motoros kisrepülőgép vezetője magyar, utasa pedig holland állampolgár volt - olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján.
aug. 3
9:37
Gárdát szervez a Jobbik (hvg.hu)
Fekete egyenruhát és árpádsávos címert viselnek majd a Magyar Gárda néven életre hívott szervezet tagjai - írja a Népszabadság
aug. 3
9:38
Megtalálták a tegnap lezuhant kisrepülőgép roncsait, két halott (hvg.hu)
Megtalálták annak az ultrakönnyű egyszemélyes kisrepülőgépnek a roncsait, amely csütörtök este zuhant le Bács-Kiskun megyében Kiskunfélegyházától nyugatra.
aug. 3
9:38
Mégis betekinthet a szupertitkos iratokba Kenedi - szabad kezet kapott (ma.hu)
Mégis betekinthet a szupertitkos iratokba az ügynökbizottság elnöke, Kenedi János. Erről a két kormánypárt állapodott meg - mondta a Népszavának Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője.
aug. 3
9:49
Kirabolják a bezárt kórházakat? "Kapósak" az eszközök (vg.hu)
A bezárásra ítélt sváb-hegyi gyermekkórház egyik leplombált épületébe akartak betörni tegnap éjjel. Az őrző-védő szolgálatnak ugyan sikerült megakadályozni az akciót, de a lopakod...
aug. 3
9:51
Hol több a bűncselekmény: a rendőröknél, vagy a határőröknél? (vg.hu)
Létszámarányosan több bűncselekményt, de kevesebb szabálysértést követtek el az elmúlt két évben a határőrök a rendőrökhöz képest - derül ki egy friss jelentésből - idézi az MTV ...
aug. 3
9:51
Mentőöv: másfél hét a pótfelvételire (orientpress)
Augusztus 13-ig lehet pótfelvételikre jelentkezni azoknak, akik nem jutottak be sehová, vagy esetleg idén még nem is jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. A ponthatárokkal együtt arra is fény derült, hogy melyik intézményekben és milyen szakokon van még 'üresedés'. A pótfelvételi eljárásban javarészt költségtérítéses szakokat hirdettek meg az intézmények.
aug. 3
9:53
Mire megy? (168 óra)
December végéig távozik a GKM éléről Kóka János. Fölös energiáját a liberális párt építésében kamatoztatja, egyúttal az SZDSZ-frakció élére áll. [Dátum: 2007. 08. 03. 08:08]
aug. 3
9:53
A hajdani náci egyenruhára emlékeztet a Magyar Gárda öltözete? (vg.hu)
Fekete egyenruhát és árpádsávos címert viselnek majd a Magyar Gárda néven életre hívott szervezet tagjai. És így köszöntik egymást: "Szebb jövőt!" A kezdeményezés a Jobbiktól ered: a gárd...
aug. 3
9:53
Kormánynegyed: Kihívás a terroristáknak (Hírszerző)
Megoldhatatlan a Nyugati pályaudvar fölé épülő új kormánynegyed tökéletes védelme. Nemzetbiztonsági szakértők aggódnak, hogy az új irodakomplexum a vasút és a metró fölött húzódik.
aug. 3
9:55
Mégis betekinthet a szupertitkos ügynökaktákba Kenedi János (Hírszerző)
Az ügynökbizottságról szóló kormányrendeletben nem fogalmazták meg egyértelműen a bizottság elnökének jogosítványait, de a két koalíciós párt most megállapodott abban, hogy Kenedi betekintést nyer.
aug. 3
9:55
Veszélyben a fővárosi koalíció? (Hírszerző)
Már a koalíciós együttműködés kérdésében sem jutottak egyezségre az SZDSZ és az MSZP megbízottjai.
aug. 3
10:04
Lopják a kórházakat (FigyelőNet)
Milliárdos kártérítési pereket és „irdatlan dokumentációt” hagyott hátra a megszűnő svábhegyi gyermekkórház, a Szabolcs utcai kórház és az OPNI a jogutód Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetre (EKI) - derül ki a Világgazdaságból.
aug. 3
10:05
Macska-egér harc dúl a pesti feketézőkkel (origo.hu)
A közterület-felügyelőkkel közösen akciózik a rendőrség Budapesten: a kéregetőktől, az agresszív ablakmosókon át, az illegális árusokig keresgélik a szabálytalankodókat. A feketéző idegenvezetők elleni harcba a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége is beszállt. A szabálytalanságok a BRFK szerint még a turistákat is zavarják, a külföldieknek azonban nem ez a legnagyobb baja a várossal. Őket inkább…
aug. 3
10:05
Egy magyar és egy holland férfi halt meg a lezuhant kisgépben (Népszava)
A Bács-Kiskun megyében lezuhant ultrakönnyű kétszemélyes motoros kisrepülőgép vezetője magyar, utasa pedig holland állampolgár volt - olvasható pénteken az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője még csütörtök éjjel úgy tájékoztatta a távirati irodát: éjfél előtt találtak rá annak az ultrakönnyű kétszemélyes motoros…
aug. 3
10:08
"Megbillent az IQ-lóerő arány" - Mindenkinek elege van a Körút motorosaiból (Hírszerző)
A lakók és a kulturált motorosok is panaszkodnak az éjjelenként a Nyugati téren gyülekező, motort bőgető, egykerekező társaságra. A rendőrség hatezer forintra büntetheti a szabálysértőket.
aug. 3
10:24
IQ/lóerő: a motorosok az emberek idegeire mennek éjszakánként a Nyugati téren (vg.hu)
Dübörögnek a motorok, aszfaltot szaggatnak a lóerők, a kerekek alól felszálló füst sejtelmesen burkolja be a környéket - a Nyugati téren élők legnagyobb "örömére". Bizsergető érzés, főle...
aug. 3
10:28
Az utolsó percben tudják meg a BKV-dolgozók, kit fognak kirúgni (Hírszerző)
Ha hétfőig nem kapja meg az augusztusra tervezett, 400 embert érintő leépítésről szóló tájékoztatót, akkor bíróságra megy a tömegközlekedési dolgozók szakszervezete.
aug. 3
11:34
Busz ütközött kamionnal Szegeden (origo.hu)
Tízen könnyebben megsérültek, amikor egy helyközi járatos busz összeütközött egy kamionnal pénteken délelőtt Szegeden.

Keresés