2008. október 19. vasárnap

okt. 19
7:42
Tisztújító kongresszus összehívásáról dönt ma az MSZP (Alternatív Energia)
A tisztújító kongresszus összehívásáról dönt ma az MSZP választmánya. A budapesti ülésen emellett az átdolgozott 2009-es költségvetési törvényjavaslatról is tárgyalnak.
okt. 19
11:54
Nemzeti csúcs: az állam feladata a pénzügyi biztonság megteremtése (Infostart)
Volt jegybankelnökök a gazdasági növekedés és a versenyképesség javítása érdekében a költségvetési kiadások lefaragása mellett adó- és járulékcsökkentést szorgalmaztak a szombati nemzeti csúcson. Az állami számvevőszék elnöke szerint az állam legfontosabb feladata a biztonság megteremtése.
okt. 19
12:12
MSZP: sikeres volt a nemzeti csúcs (Alternatív Energia)
A nemzeti csúcs megerősítette Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt abban, hogy tegye tovább a dolgát, és a felelős erőkkel együttműködve, dolgozzon a válságból való kilábalásért - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke vasárnap Budapesten, a testület ülésének elején.
okt. 19
12:14
Veres: támogatásról nincs szó (Alternatív Energia)
A devizahitelekkel kapcsolatos kormányzati intézkedések egyike lehet a futamidők módosítása. Erről Veres János pénzügyminiszter beszélt vasárnap Budapesten újságíróknak az MSZP választmányának ülése előtt.
okt. 19
12:16
Nem maradnak el a nyugdíjemelések (Alternatív Energia)
Januártól 3,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, csak a nyugdíjkorrekciós program 2009-re tervezett lépései tolódnak el várhatóan szeptemberig - közölte a Kormányszóvivői Iroda.
okt. 19
12:30
Januártól 3,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak (Infostart)
Januártól 3,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - erősítette meg a kormányszóvivői iroda. A tájékoztatás szerint a pénzügyi válság miatt átdolgozott jövő évi költségvetési tervezet csupán az ötéves nyugdíjkorrekciós program 2009-re esedékes lépéseit érinti, amelyeket így várhatóan jövő január helyett szeptemberben hajt végre a kormány.
okt. 19
13:42
Ágh: "A nemzeti csúcs után nem lesz gond a költségvetés elfogadása" (Infostart)
Rövid távon Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyan profitált a nemzeti csúcstalálkozóból, később azonban visszaüthet az, hogy a választások előtti másfél év mégsem lesz könnyebb az embereknek, ahogyan azt korábban ígérte a kormányfő - mondta az InfoRádiónak Ágh Attila politológus.
okt. 19
13:42
Orbán szerint a kormány alkalmatlan a válságkezelésre (Alternatív Energia)
A Fidesz elnöke szerint csak a gyors változás segít a jelenlegi válság megoldásában, legyen az akár előre hozott választás, egy másik kormány felállítása vagy egy új miniszterelnök jelölése. Orbán Viktor vasárnap, a Nemzeti Fórum III. budapesti országos gyűlésén beszélt erről.
okt. 19
14:36
Orbán: csak egy új kormány segíthet a válság megoldásában (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint csak a gyors változás segít a jelenlegi válság megoldásában, legyen az akár előre hozott választás, egy másik kormány felállítása vagy egy új miniszterelnök jelölése. Orbán Viktor vasárnap, a Nemzeti Fórum III. budapesti országos gyűlésén beszélt erről.
okt. 19
14:36
Nemzeti csúcs: közös színdarab helyett magánszámok (Metropol)
Politológusok szerint a várakozásoknak megfelelően a szombati nemzeti csúcson az álláspontok nem közeledtek és semmilyen megoldás nem született és a lakosság továbbra sem érzékeli, hogy válság van. Összefoglalónk.
okt. 19
15:12
Az MSZP márciusban tisztújító kongresszust tart (Infostart)
Az MSZP választmánya 2009. márciusra összehívta a párt tisztújító kongresszusát, amely dönt majd a szocialisták európai parlamenti választási listájáról is.
okt. 19
15:48
"A mai válságért egyértelműen a jelenlegi kormány a felelős" (Alternatív Energia)
A KDNP elnöke szerint a Nemzeti Fórum képviseli a valódi nemzeti értékeket, míg a szombatra összehívott nemzeti csúcs csak "adminisztratív módon" fogta át az egész nemzetet, amit az is jelez, hogy a meghívottak közül hiányoztak a nemzet fontos szereplői. Minderről Semjén Zsolt a Nemzeti Fórum III. országos gyűlésén beszélt vasárnap Budapesten.
okt. 19
16:06
Az MSZP választmánya márciusra összehívta a tisztújító kongresszust (Alternatív Energia)
Az MSZP választmánya 2009. március 21-22-re összehívta a párt tisztújító kongresszusát, amely dönt majd a szocialisták európai parlamenti választási listájáról is - jelentette be Tukacs István, a választmány szervezeti, személyi és költségvetési bizottságának vezetője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
okt. 19
16:08
A 13. havi nyugdíj kifizetésének szándéka is szerepel a költségvetésben (Alternatív Energia)
A nyugdíjkorrekciós program 2009-re esedékes részének és a családi pótlék emelésének jövő év szeptemberre való halasztása 30 milliárd forintos költségvetési kihatással jár - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
okt. 19
16:10
Szijjártó: a kormány a nyugdíjasoktól és családoktól akar pénzt elvenni (Alternatív Energia)
Ez a hétvége azt bizonyította, hogy a kisebbségi kormány egy gigantikus megszorító csomag bevezetésére készül - rta közleményében Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint "a szocialisták újra azokkal akarják megfizettetni a válságkezelés és saját alkalmatlanságuk árát, akik egyáltalán nem tehetnek a kialakult helyzetről".
okt. 19
17:00
MSZP: Harminc milliárd forintos mínusz a családoknál (Infostart)
A nyugdíjkorrekciós program 2009-re esedékes részének és a családi pótlék emelésének szeptemberre halasztása 30 milliárd forinttal kevesebbet jelent az érintetteknek - mondta a szociális és munkaügyi miniszter az MSZP választmányának ülése után.
okt. 19
20:00
30 milliárdos költségmegtakarítással számol az MSZP - a nap hírei (Infostart)
Az MSZP számításai szerint mintegy 30 milliárd forintos költségmegtakarítást a szociális juttatások emelésének tervezett januárról szeptemberre halasztása. Európa egyik problémás országának nevezte Magyarországot a New York Times. Párizsban 47 szervezet felhívására több 10 ezren, köztük tanárok, diákok és szülők tiltakoztak a kormány oktatási politikája ellen. A nap hírei 2008. október 19-én,…
okt. 19
20:18
"A Fideszen kívül mindenki az együttműködést keresi" (Alternatív Energia)
Ellentmondóan értékelik a nagy pártok a nemzeti csúcsot egy nap elteltével; a vasárnap elhangzottak szerint Orbán Viktor előrehozott választást, új kormányt, új miniszterelnököt sürget, mert más nem segíthet a válságba jutott országon, a szocialista politikusok szerint viszont sikeres volt a nemzeti csúcs, a Fideszen kívül mindenki az együttműködést keresi.

Keresés