Petíciót fogalmaztak meg a demonstrációt szervező szakszervezetek a kormánynak, amely szerint a magyar szervezett munkavállalók többségét tömörítő szakszervezeti konfederációk és a különböző ágazatokban működő tagszervezeteik tiltakoznak a tavasz óta zajló jogalkotási folyamat és kormányzati intézkedéssorozat ellen.
Nehéz és hosszú belvíz elleni védekezésre számítanak a vízügyi szakemberek Kelet-Magyarországon. Az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (TIKÖVIZIG) 12 védelmi szakasza közül 11-ben már elrendelték a belvízvédelmi készültséget.
A bíróságok szükséges létszámának évenkénti meghatározásától, a bírák folyamatos képzésétől és szabályok egyszerűsítésétől várja a kormány a bírósági eljárások gyorsítását. Az elsőfokú büntetőügyeket a többi között úgy rövidítenék, hogy a bíróság a vádlott távollétében is lefolytathatná az eljárást. A kabinet változtatna az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) összetételén is, tagjai közé…
A szakszervezeti demonstráción felszólaló szakszervezeti vezetők és képviselők többek között a közszféra jogbiztonságáért, a kiszámítható és igazságos nyugdíj-, illetve adórendszerért, a megélhetést biztosító bérért emelték fel szavukat szombaton.
Decemberben - az év többi hónapjához képest - 15 százalékkal több autót törnek fel és a zseblopások száma 30 százalékos emelkedést mutat a rendőrség adatai szerint. A feltörések és lopások megszaporodása összefügg a karácsonyi időszakban szokásos vásárlási rohammal. Pest megyében ezért a rendőrök figyelemfelkeltő akciót tartottak a bevásárlóközpontoknál.
Devecseri, kolontári és pécsi fiatalok állítottak emlékfalat szombaton a vörösiszap- katasztrófának Devecserben. A 11 méter hosszú és 2,5 méter magas "Összefogás -falon" az iszapömlést és annak következményeit örökítették meg a diákok. Az alkotás a tragédia pillanatának, az önkéntes segítőknek és az áldozatoknak is emléket állít.
Négy embert állítottak elő a rendőrök az adóhatósággal közös, péntek esti, belvárosi akciójukban egy ismert pókerklubból. A klubban az APEH feljelentése alapján indított nyomozás részeként tartottak razziát. A négy embert tiltott szerencsejáték szervezése vétség gyanúja miatt vitték el a rendőrök.
Az 1996-ban alakult Fidelitas a magyar politikai élet egyik meghatározó szereplője lett - mondta Ágh Péter, a politikai-ifjúsági közösség elnöke szombaton az MTI-nek Székesfehérváron abból az alkalomból, hogy a szervezet országos választmánya kihelyezett ülést tartott Fejér megye székhelyén, s egyben 14. születésnapját is megünnepelte.
A francia statisztikai hivatal, az Insée felállította a legjobban megfizetett foglalkozások listáját Franciaországban. Kereskedőtől a munkásig - íme az áltagkeresetek listája.
Csaknem valamennyi védelmi szakaszon, a 12-ből 11-ben belvízvédelmi készültséget rendelt el a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig), mivel egy nap alatt megduplázódott a vízzel borított földterületek nagysága a térségükben - közölte Bara Sándor védelemvezető szombaton az MTI-vel.
A budapesti Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet vezet a házipatika.com hatodszor meghírdetett Év kórháza választáson. Az október elején indult és december 31-ig tartó internetes szavazáson a betegek eddig a második legtöbb voksot a bajai Szent Rókus Kórházra adták, jelenleg harmadik a kalocsai városi kórház. Eddig 1700-an szavaztak.
Véglegesítette állásfoglalását a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a felsőoktatási törvény koncepciójával kapcsolatban szombati, szombathelyi közgyűlésén. A minőségjavulást támogatják, de nem értenek egyet azokkal a módszerekkel, amelyekkel ezt a kormány el akarja érni - mondta a Független Hírügynökségnek szombaton Nagy Dávid, a HÖOK alelnöke.
Nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága az ország északi, keleti és déli részén több tízezer hektár szántó- és vetésterület van víz alatt. Áradnak a Körösök és a Berettyó.
A kormány ígéreteit kérték számon a szakszervezetek a szombati fővárosi tüntetésen. A Roosevelt téren több ezer ember tiltakozott amiatt, hogy a kormány nem egyeztet velük és szerintük nem veszik figyelembe a véleményüket sem. A miniszterelnök szóvivője szerint hihetetlen, hogy olyan szakszervezeti vezetők tiltakoznak, akik asszisztáltak a magán-nyugdíjpénztári vagyon eltőzsdézéséhez.
Két szánkózó kisgyereket ütöttek el szombaton a Nógrád megyei Bercelen, a hét- és nyolcéves gyerekek életveszélyesen megsérültek. A helyszínen lincshangulat alakult ki, a közrendet állandó rendőri jelenléttel biztosítják a faluban - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.