Mégsem épül meg a pátyi golffalu, mivel a Pest megyei település képviselő-testülete váratlanul visszavonta a nagyberuházással összefüggő szabályozási tervet - tudatta a Páty Nem Eladó Civil Összefogás kedden az MTI-vel. A település polgármestere szerint "elüldözték" a spanyol befektetőt.
Megszigorította a belga rendőrség Fabiola belga királynő védelmét Belgium egyik legnagyobb nemzeti ünnepe előtt egy nappal, miután az uralkodó több halálos fenyegetést kapott - közölte kedden a királyi palota.
A határátkelőknél telepítendő, a rejtőzködő emberek felderítésére alkalmas szívdobbanásmérőkre írt ki nyílt közbeszerzést az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Vizsgálatot kezdeményeznek a központi szennyvíztisztító és a műjégpálya ügyében Papcsák Ferenc elszámoltatásügyi kormánybiztosnál a fővárosi Fidesz és KDNP képviselői - jelentette be Németh Szilárd (Fidesz) országgyűlési és fővárosi képviselő keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerdától ismét másodfokú hőségriasztást rendel el az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden az MTI-vel.
A Pest megyei település képviselő-testülete váratlanul visszavonta a nagyberuházással összefüggő szabályozási tervet. A település polgármestere szerint "elüldözték" a spanyol befektetőt.
Felmentették beosztásából Göndöcs Zsigmondot, az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját keddi hatállyal - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az MTI-vel.
Közép-Európa megújulását emelte ki Orbán Viktor a visegrádi országok (V4) kormányfőinek keddi budapesti csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón. A miniszterelnök közép-európai együttműködést szorgalmazott, hogy a vasfüggönyt ne váltsa fel "pénzfüggöny".
Halálra késeltek egy 62 éves férfit az ajkai lakásán; támadói egy kanna borral távoztak, mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője kedden Veszprémben.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között létrejött szerződés alapján az egyetlen konkrét elvárás Magyarországgal szemben a 3,8 százalékos költségvetési hiány, ezt az ország be is fogja tartani - közölte Orbán Viktor.
Jubileumot ünnepel idén a Béke Szálló. Egykor az éjszakai élet központja volt a hotel Kupola-terme. A szálló falai között számtalan híresség fordult meg, kézjegyüket a vendégkönyv oldalai őrzik.
Közép-Európa megújulását emelte ki Orbán Viktor a visegrádi országok (V4) kormányfőinek keddi budapesti csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón. A miniszterelnök közép-európai együttműködést szorgalmazott, hogy a vasfüggönyt ne váltsa fel "pénzfüggöny".
Bűncselekmény következtében meghalt egy házaspár a Fejér megyei Móron kedden délelőtt - közölte a mentőszolgálat és a rendőrség az MTI-vel. Az eset egy négyemeletes panelházban történt.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között létrejött szerződés alapján az egyetlen konkrét elvárás Magyarországgal szemben a 3,8 százalékos költségvetési hiány, ezt az ország be is fogja tartani - közölte Orbán Viktor.
"Nem árulhat el semmit sem" lánya, Chelsea közelgő esküvőjéről Hillary Clinton - nyilatkozta az NBC tévécsatorna egyik műsorában hétfőn az amerikai külügyminiszter.
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) új vezetésének kiemelt célkitűzése az államot megillető bevételek növelése, jelenleg ugyanis a költségvetés az adó- és vámbefizetések elkerülése miatt jelentős bevételektől esik el - mondta Béndek József országos parancsnok.
Felmentették beosztásából Göndöcs Zsigmondot, az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját keddi hatállyal. Göndöcs Zsigmond közös megegyezéssel távozik posztjáról.
Halálra késeltek egy 62 éves férfit az ajkai lakásán; támadói egy kanna borral távoztak, mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője kedden Veszprémben.
A budapesti Füvészkertre, az Az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez (ELTE) tartozó területre 400 millió forintot költöttek, és a jövőben még félmilliárdot fordíthatnak felújításra.
A visegrádi országok (V4) gyorsan megállapodtak abban, hogy intenzívebbre fogják az együttműködést, és ezentúl az EU-csúcsok és a Tanács ülései előtt is találkozni fognak az államok vezetői - jelentette be Iveta Radicová szlovák miniszterelnök a V4 kormányfőinek keddi budapesti találkozója után tartott sajtótájékoztatón.
Megújult Budapesten a Füvészkert. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez tartozó területre 400 millió forintot költöttek, és a jövőben további félmilliárdot fordíthatnak erre a célra.
Szerelemféltés miatt keveredett szóváltásba három helyi lakos Jászkiséren; dulakodásuk közben gumilövedékes játékfegyvert, kardot és vasvillát használtak, a csetepaténak a rendőrök vetettek véget.
Stumpf István szerint tudományos előélete és jogászi munkája teljességgel megfelel az alkotmánybírói poszt betöltéséhez szükséges előírásokat tartalmazó törvény betűjének és szellemének.
Stumpf István szerint tudományos előélete és jogászi munkája teljességgel megfelel az alkotmánybírói poszt betöltéséhez szükséges előírásokat tartalmazó törvény betűjének és szellemének.
Az MSZP szerint az Orbán-Semjén-kormány akkor viselkedik felelősen, ha visszavonja a pénzügyi-gazdasági törvényeket, és még a nyáron a realitásokat figyelembe véve új javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek - közölte sajtótájékoztatóján Szekeres Imre.
„Nem kérek türelmi időt. Kinéztem egy dátumot: 2010. szeptember elsejét” – ezekkel a szavakkal üzen hadat a hazai celebvilágnak a pokoli.hu oldalon Vujity Tvrtko.
Az árvíz sújtotta lakóházakban keletkezett károk felmérése után folytatja az ingatlanok felújítását és az ingóságpótlást a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.
Ismét visszatér a kánikula, szerdán a hőmérséklet az ország nagy részén 30 Celsius-fok fölé emelkedik - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Reisz András közölte: szombatig biztosan hőségre kell számítani.
Járműveket szentelnek szombaton a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen Szent Kristóf napja alkalmából. A hétvégén a hagyományos Szent Anna napi búcsút is megtartják.
A kormánypárti többség nyíltan törvényt sért Stumpf István jelölésével, hiszen ő nyilvánvalóan nem felel meg a törvényi feltételeknek, a jelölők és a szakbizottság "egyfajta törvénysértésbe hajszolhatják bele a parlamentet" - mondta Schiffer András.
Az igazságszolgáltatás az igazságszolgáltatás feladata – jelentette ki az elszámoltatásért felelős kormánybiztos, aki elmondta, az ő elsődleges feladata a minisztériumokban már megkezdett átvilágítások összehangolt koordinálása. Hozzátette, a jövőben olyan jogszabályokat kell alkotni a parlamentben, amelyekkel a közpénzek „ilyen típusú elherdálását, ami az elmúlt 8 évben vélhetően történt” meg…