2012. november 15. csütörtök

nov. 15
5:00
Nagy a baj: súlyos problémával küzd a színésznő (ATV)
A világhírű színésznő őszintén beszélt bipoláris személyiségzavaráról. Elmondta, hogyan keserítette meg a betegség az életét.
nov. 15
5:18
Újra fizethet az MSZP-s a blogja miatt? (Alternatív Energia)
Egy idén áprilisban írt blogbejegyzése miatt tett büntető feljelentést Czira Szabolcs, Nagykőrös fideszes polgármestere László Ferenc ellen, aki az önkormányzati képviselő-testület egyetlen szocialista tagja: ennél megdöbbentőbb, hogy polgári peres úton az írás miatt 5,6 millió forint nem vagyoni kártérítést is követel a képviselőtől.
nov. 15
5:18
Fideszes a bizottságban: "vagy mi gyilkoljuk önöket, vagy önök minket” (ATV)
A Hajdú-Bét ügyeiről is kérdezték Bajnai Gordon volt miniszterelnököt kormánypárti képviselők a Malév-bizottság ülésén. A volt miniszterelnök szerint le akarják őt járatni, egyfajta karaktergyilkosságot akar elkövetni ellene a Fidesz, ezért kérdezik őt olyan ügyekről, ami nem is a bizottság hatásköre. Bajnai Gordon elmondta ugyanakkor, hogy az általa vezetett Wallis nem vett részt a Budapest…
nov. 15
5:20
Bejelentkeztek Bajnaiék az LMP-hez (Alternatív Energia)
Csatlakozási egyeztetésre jelentkezett be a Bajnai Gordon alapította ellenzéki egyesülés az LMP-nél. A zöldpárt frakcióvezetőjének és több politikusának, így a pártot irányító választmánynak is elküldte tegnap a volt kormányfő nevével fémjelzett Együtt 2014 azt a meghívót, melyben javasolják, hogy a két szervezet kezdje meg a tárgyalásokat.
nov. 15
5:22
A Wizz Air már kiszállt (Alternatív Energia)
Megunta a sátras várakoztatást, és kedd óta inkább buszokkal szállítja utasait a repülőégépekhez a Wizz Air a Liszt Ferenc repülőtéren - a reptér jelentős utasforgalmát adó diszkont légitársaság nem akarja, hogy utasai tovább fagyoskodjanak a beszállásig. Miközben a tavaly márciusban 24 milliárdból elkészült új terminál üresen áll, tavaszig biztosan sátrakban várakoznak az utasok - akkorra talán…
nov. 15
5:24
Mindenképpen jogsértő lesz a következő választás (Alternatív Energia)
Az egyetemesen elismert demokratikus normák szerint a választójog általános. E követelmény értelmében minden nagykorú állampolgár jogosult részt venni a választásokon, kivéve azokat, akiket bíróság - elmeállapotukra tekintettel vagy súlyos bűncselekmény elkövetése miatt - kizárt a választásra jogosultak köréből - hívta fel a figyelmet három jogvédő szervezet.
nov. 15
5:26
Indul az alku a városokkal (Alternatív Energia)
Már ma elkezdődik az alkufolyamat az önkormányzati adósság átvállalásáról a városokkal, amelyek adósságát csak részben veszi át a kormány. Elsőként Hódmezővásárhelyre látogat el a nemzetgazdasági miniszter. A kormány tegnapi döntése értelmében első körben az 5000 főnél kisebb települések 100 milliárdos adósságát fizeti ki egyszerre az állam.
nov. 15
7:12
Baleset lassítja a haladást az M1-esen (Infostart)
Összeütközött két kisbusz az M1-es autópálya 71-es kilométerénél, a Győr felé tartó forgalom csak a leálló sávban halad, ezért nagy a torlódás - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtök reggel az MTI-t.
nov. 15
7:24
Tűz a XIII. kerületben: hat lakás lakhatatlanná vált (ATV)
Hat lakás lakhatatlanná vált a XIII. kerületi Reitter Ferenc utcában, ahol csütörtök hajnalban kigyulladt egy kétszintes lakóépület - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.
nov. 15
7:26
Véletlenül elvágták a vezetéket: megszakadt a kapcsolat az űrállomással (ATV)
Építőmunkások szerdán véletlenül elvágták az orosz főváros észak-keleti részén azt a kommunikációs kábelt, amely az orosz űrközpont és a nemzetközi űrállomás közötti kapcsolatot biztosítja - jelentette a Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió, beszámolva arról, hogy egy időre megszakadt az összeköttetés.
nov. 15
7:28
Tarlós: az Ab lehetővé tette, hogy hajléktalanok tömegei lakjanak aluljárókban (ATV)
Tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság (Ab) hajléktalanokat érintő döntését a főpolgármester, ugyanakkor a Magyar Nemzetnek kijelentette: a testület "akarva-akaratlanul" lehetővé tette, hogy hajléktalanok tömegei lakhassanak a közcélú aluljárókban.
nov. 15
7:30
Hat lakás lakhatatlanná vált a XIII. kerületben (Metropol)
A Reitter Ferenc utcában csütörtök hajnalban gyulladt ki egy kétszintes lakóépület.
nov. 15
7:30
Erőszakos tüntetések Európa-szerte, elfoglalták a pisai tornyot (ATV)
Erőszakba torkollottak szerdán több dél-európai országban a megszorítások elleni sztrájkhoz kötődő tüntetések. A demonstrálók és a rendőrök közötti összecsapásokban többtucatnyian megsebesültek.
nov. 15
8:00
Felhőoszlop hadművelet: három izraeli meghalt egy rakétatámadásban (ATV)
A szerda esti hadművelet megindítása óta folyamatosan rakétatűz alatt áll Izrael déli része, ezért járatsűrítéseket rendeltek el a vasútnál, hogy az ott élő lakosok északi rokonaikhoz, barátaikhoz utazhassanak. Közben az Egyesült Államok "szigorúan elítélte" a palesztin rakétatámadásokat és kijelentette, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát. Az ENSZ főtitkára beszélt Benjamin Netanjahuval és…
nov. 15
8:02
285 forint fölött az euró árfolyama (ATV)
Szűk sávban mozog a forint délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 285,24 forinton jegyezték csütörtökön nem sokkal 10 óra után, a reggeli 285,59 forint és a szerda esti 285,15 forint után.
nov. 15
8:18
Egy év alatt másfélszeresére nőtt a feketén foglalkoztató vállalatok száma (ATV)
Egy év alatt másfélszeresére nőtt azon vállalkozások száma, amelyek be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztattak - írja a Népszabadság.
nov. 15
8:36
MSZP: A fideszes alpolgármesternek nyolc, nekünk nem (Alternatív Energia)
Minden jel szerint saját alpolgármesterük vezette félre a XVIII. kerület kormánypárti képviselő-testületét, amikor tavaly decemberében nyolcmillió forint sporttámogatásról döntöttek egy olyan társaság javára, amelyről úgy tudták, hogy az önkormányzati tulajdonban áll - olvasható az MSZP közleményében.
nov. 15
8:36
Felborult egy kamion: lezárták az M7-est (ATV)
Teljes pályazár van érvényben az M7-es autópályán Ordacsehinél egy felborult kamion miatt - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtök reggel az MTI-vel. A balesetben senki sem sérült meg.
nov. 15
8:38
GMO-mentes gyártók: íme a lista (ATV)
A Greenpece nyilvánosságra hozta azoknak az élelmiszergyártó- és forgalmazó cégeknek a nevét, amelyek kezességet vállalnak azért, hogy nem készítenek, és nem árusítanak génmódosított élelmet. A világon egyébként 4 ország termeszti a génmanipulált növények túlnyomó többségét: az Egyesült Államok, Argentína, Brazília és Kanada. Az Európai Unió tagállamaihoz hasonlóan Magyarországon is magas a GMO…
nov. 15
8:40
Magyar válogatott: tovább tart a norvégok elleni rossz sorozat (ATV)
Nem szakadt meg a magyar labdarúgó-válogatott norvégok elleni, harmincegy éve tartó nyeretlenségi sorozata, mivel szerdán 2:0-s vereséget szenvedett északi riválisától a Puskás Ferenc Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.
nov. 15
8:42
Baleset miatt lezárták az M7-es autópályát (Infostart)
Teljes pályazár van érvényben az M7-es autópályán Ordacsehinél egy felborult kamion miatt - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtök reggel az MTI-vel. A balesetben senki sem sérült meg.
nov. 15
8:54
Go! service (ATV)
Mit tesz az autós, akinek lejár az új autóval együtt vásárolt 2–4 éves garanciája, kötelező karbantartása? Hagyja elértéktelenedni autóját azzal, hogy kitolja az előírt szervizperiódust, vagy olcsó és sokszor kontár műhelyt választ. Mindkét megoldás a lehető legrosszabb, és felesleges kockázattal jár. Az autó élettartama és a biztonságunk van veszélyben.
nov. 15
8:56
Magas rangú tálib parancsnokkal végeztek Afganisztánban (ATV)
Megölték a tálibok egyik magas rangú parancsnokát, Nabi Akundzada mollát a biztonsági erők csütörtökön a dél-afganisztáni Zábul tartományban – jelentette be a tartományi kormányzat szóvivője.
nov. 15
9:00
Kevés magyar gyógyul külföldön (Metropol)
Nem utasítjuk el a gyógyulást egy másik országban, de tavaly alig 168 ezren mentek külföldi kezelésre.
nov. 15
9:12
Fidesz: fel kell számolni az utcai hajléktalanságot (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint az Alkotmánybíróság (Ab) döntése miatt a jövőben nem garantálható a hajléktalanok alacsony halálozási aránya.
nov. 15
9:12
Tündérmese? A vártnál is rosszabb a GDP (ATV)
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012. harmadik negyedévében 1,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
nov. 15
9:30
Megverte a bajnokot a Los Angeles Clippers (ATV)
Telt ház, 19 ezer néző előtt a házigazda Los Angeles Clippers 107-100-ra legyőzte a címvédő Miami Heat csapatát az NBA szerdai rangadóján.
nov. 15
9:48
Megválasztották a Kínai Kommunista Párt új vezetőit (ATV)
A Kínai Kommunista Párt (KKP) új központi bizottsága csütörtöki plenáris ülésén megválasztotta politikai bizottságát, annak héttagú állandó bizottságát, valamint főtitkárnak Hszi Csin-pinget, az államfő helyettesét, amint ez várható volt.
nov. 15
11:00
Izraeli nagykövet: ez egy terrorista akció, amire válaszolni kell (ATV)
Nem akarunk háborút, Izrael mindent megtesz, hogy béke legyen, de a terroristáknak nem engedünk, bárhol és bármikor megtaláljuk őket és nem engedjük, hogy tovább folytassák fenyegetéseiket – ezt Ilan Mor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 15
11:18
Szigetvári: jobboldali politikusok emberek halálával kufárkodnak (ATV)
Jövő év augusztusáig kell megalakulnia az ellenzéki összefogásnak, tavasszal pedig már szó lehet a programegyeztetésről - erről Szigetvári Viktor beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 15
11:20
MSZP: „2010-ben nemcsak eltemettek, de le is vizelték a sírunkat” (ATV)
Kormánypárti és szocialista képviselőket kérdeztünk a Bajnai Gordonnal kapcsolatos Medián-kutatásról, mely szerint az Együtt 2014 Mozgalom a legerősebb ellenzéki erő. Két fideszes és egy ellenzéki politikus szerint a közvélemény-kutatás cinkelt.
nov. 15
11:24
Feloldották az útzárat M7-es autópályán (Infostart)
Feloldották az útzárt az M7-es autópályán Ordacsehinél, ahol több mint hét órán át teljes pályazár volt érvényben egy felborult kamion miatt - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtökön az MTI-vel. A balesetben senki sem sérült meg.
nov. 15
11:36
Recesszió az euróövezetben is (ATV)
Az Európai Unió 27 tagállamának hazai összterméke (GDP) 0,1 százalékkal nőtt, ezen belül az euróövezet 17 tagországában 0,1 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest - közölte csütörtökön első becslésében az Eurostat, az unió statisztikai hivatala.
nov. 15
11:42
Pénteken nyit a karácsonyi vásár (Metropol)
A budapesti Vörösmarty téren 122 árusítóhelyet és látványműhelyt alakítanak ki.
nov. 15
11:54
Magyar válogatott: négy győzelem, három döntetlen és két vereség idén (ATV)
A magyar labdarúgó-válogatott négy győzelemmel, három döntetlennel és két vereséggel zárta a 2012-es esztendőt, de a tétmérkőzéseken ennél jobb a mérlege, ugyanis a vb-selejtezőkön három siker mellett egyszer kapott ki.
nov. 15
11:56
MSZP: rossz rendszert alakított ki a kormány az adósság átvállalására (ATV)
Az a felületi kezelés, hogy az önkormányzatok adósságait átteszi a kormány egy másik struktúrába, gyakorlatilag azt jelenti, hogy az önkormányzatok hitelképtelenné válnak – ezt Horváth Csaba mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 15
12:12
Tóth: az előzetes regisztráció egyfajta jogfosztás (ATV)
Az előzetes regisztráció bevezetése egyfajta jogfosztás, mert ennek következtében a választók nem kis része kimarad majd a szavazásból – ezt Tóth Balázs mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 15
12:14
Íme: ide vándorolt ki 25 ezer magyar fél év alatt... (ATV)
Jelentősen, csaknem 50 százalékkal nőtt Németországban a Magyarországról érkezett bevándorlók száma az idei első fél évben az egy évvel korábbihoz képest.
nov. 15
12:30
A DK Matolcsyt faggatja a Vöröskereszt ügyében (Alternatív Energia)
Molnár Csaba, a DK képviselője írásbeli kérdést intézett Matolcsy Györgyhöz, aziránt érdeklődve, milyen alapon formál jogot a kormány a Vöröskereszt fölötti ellenőrzésre, miközben annak pénzeszközeiből alig 2%-ot származik költségvetési támogatásból.
nov. 15
12:30
Meghalt egy kiskunfélegyházi fiú testnevelés óra közben (ATV)
A fiú az előzetes információk alapján hirtelen szívmegállásban halt meg, kosárlabdázás közben esett össze.
nov. 15
12:32
Diákhitel munka helyett? (Alternatív Energia)
Uniós jogba ütközhet a diplomások röghöz kötése az Európai Bizottság szerint, emiatt újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat hazánk ellen. A hallgatói önkormányzatok a tanulmányi ösztöndíjakban részesülők arányának tervezett radikális csökkentését bírálták, a közvélemény pedig az állami tulajdonú Diákhitel Központot, amely hirdetésben biztatta a fiatalokat arra, hogy ne dolgozzanak, inkább…
nov. 15
12:32
Iráni atomprogram – Obama: még mindig van idő a diplomáciai megoldásra (ATV)
Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke még mindig úgy gondolja, hogy van idő arra, hogy diplomáciai eszközökkel megoldódjon az iráni atomprogram kapcsán kialakult helyzet.
nov. 15
12:48
MSZP: 2014-ben a negyedik magyar köztársaságot kell létrehozni (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint 2014-ben a negyedik magyar köztársaságot kell létrehozni, mivel Orbán Viktor miniszterelnök miatt a harmadik köztársaságnak vége van.
nov. 15
13:06
Orbán: Európát a kereszténység szilárd alapjára kell építeni (Alternatív Energia)
A kereszténység szilárd alapjára épülő Európa fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Parlamentben, ahol átadta a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést Christoph Schönborn bíborosnak, bécsi érseknek.
nov. 15
13:06
Kína, az Egyesült Államok kiberellensége (ATV)
Kína jelenti a legnagyobb fenyegetést az Egyesült Államok kiberbiztonságára az amerikai Kongresszusnak megfogalmazott jelentés szerint. A beszámoló szerint a kémkedés mértéke olyan nagy, és annyira kifinomult, hogy egyértelműen Kínát gyanúsítják vele. Bár azt még nem tudni, hogy pontosan ki a felelős kínai részről a hacker-támadásokért, de három kibertámadást is visszavezettek az országra.
nov. 15
13:08
Bölcskei: a válságot a demokratikus folyamatok erősítésével lehet legyőzni (Alternatív Energia)
A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke a testület csütörtöki, budapesti ülésén, megnyitójában azt mondta: a válság megoldására nincs általános recept, sokszor be kell látni, hogy az ember nem tudja a megoldást, ehhez a beismeréshez azonban "bátorságra van szükség".
nov. 15
13:08
Kiírták az Albert Stadion építésére a pályázatot (ATV)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kiírta az új Albert Stadion építésére vonatkozó meghívásos pályázatot.
nov. 15
13:10
Jávor: Bajnaiék programja jó tárgyalási alap (ATV)
Az Együtt 2014 választói mozgalom által nyilvánosságra hozott elvi alapvetés nem ellentétes az LMP elgondolásaival, ez közelebb hozhatja a párt tagjait a fontos kérdések tisztázásához, tárgyalási alapnak jó – ezt Jávor Benedek mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 15
13:24
Fokozottan ellenőrzi a járművek világítását a rendőrség (Alternatív Energia)
Egy hónapon át tartó, fokozott rendőri ellenőrzéssorozat kezdődött országszerte, ennek keretében elsősorban a járművek világítását és láthatóságát vizsgálják - közölte Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
nov. 15
13:30
Orbán Viktor kitüntette a bécsi érseket (Infostart)
A kereszténység szilárd alapjára épülő Európa fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben, ahol átadta a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést Christoph Schönborn bécsi érseknek.

Keresés