2012. november 25. vasárnap

nov. 25
5:54
Rács mögé kerülhet az olimpiai bajnok magyar birkózó? (ATV)
Az 1980-ban kötöttfogású olimpiai bajnokságot nyert Növényi Norbert azzal számol: akár börtönbe is kerülhet. Az 1987-ben kick-boxban világbajnok sportoló azt állítja, semmi olyat nem tett, ami miatt rács mögé küldhetnék, de annyi csapás érte már az utóbbi időben, hogy ez is benne lehet a pakliban.
nov. 25
6:12
Holttestet találtak a budapesti Liszt Ferenc téren (ATV)
Egy férfi holttestet találtak szombat hajnalban Budapest VI. kerületében, a Liszt Ferenc téren – közölte a rendőrség az MTI-vel.
nov. 25
6:30
„Minden pártban ott vannak” Elpusztíthatatlan árnyékhatalom (ATV)
"Az ügynökök a paradicsomba mennek" talán a legjobb film a rendszerváltásról. A főhős, Kárász Mátyás az egyik formálódó ellenzéki párt vezetője. Sikeres politikus, sikeres férj. Gyors karrierje mögött ugyanakkor ott áll a titkosszolgálat, mivel Kárász besúgó. A rendező, Dézsy Zoltán a Heteknek adott interjúban azt mondja, Kárász figuráját több, ma is aktív közéleti személy karakteréből építette…
nov. 25
8:18
Tízezer kilométer egy arra alkalmatlan biciklivel (ATV)
Kerékpárral tekert Baliról az Egyesült Államokba egy magyar férfi. Százharmincnégy nap alatt közel tízezer kilométert tett meg egy hosszabb túrára alkalmatlan biciklivel. Azt mondja: elégedett teljesítményével és bár voltak nehézségei, egy percig sem gondolkozott azon, hogy feladja. A kerékpárt, amely az út alatt hétszer lett defektes és többször is javítani kellett, a Közlekedési Múzeumban…
nov. 25
8:36
Sikeresen landolt az első vadászgép Kína első repülőgép-hordozóján (ATV)
Első ízben hajtott végre sikeres leszállást egy vadászgép Kína első anyahajóján, a Liaoningen - jelentette az állami média vasárnap reggel.
nov. 25
8:38
Brazil Nagydíj: Hamilton indul az élről, Vettel a negyedik (ATV)
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája indul az élről vasárnap a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság idényzáró futamán, a Brazil Nagydíjon, Sebastian Vettel a negyedik helyről rajtolhat.
nov. 25
8:40
Egyre kisebb a decemberi túlköltekezés (ATV)
Decemberben többet költenek napi fogyasztási cikkekre a háztartások, mint az év többi hónapjában, ám ez a különbség évről évre kisebb a GfK Hungária piackutató intézet adatai szerint.
nov. 25
8:42
Állatvédők tüntettek Budapesten (Alternatív Energia)
Az állatvédelmi törvény szigorítása érdekében tartottak tiltakozó fáklyás felvonulást állatvédő szervezetek képviselői és aktivistái mintegy félezer ember részvételével szombaton Budapesten.
nov. 25
8:54
500-600 milliárd szabad forrás: többet hiteleznének a takarékszövetkezetek (ATV)
A takarékszövetkezetek több száz milliárd forint szabad forrással rendelkeznek ahhoz, hogy bővítsék hitelezésüket, az ehhez szükséges pénzügyi csatornák kiszélesítését segítheti, hogy a TakarékBankban 38,5 százalékos részesedést szerzett a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) - mondta Varga Antal, Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezetője az MTI-nek.
nov. 25
8:56
Egyiptom: sztrájkolnak a bírók Murszi miatt (ATV)
Rendkívüli ülésen döntött arról Egyiptomban a legfelsőbb bírói testület, hogy a bíróságok országszerte felfüggesztik a munkájukat, amíg Mohamed Murszi elnök nem vonja vissza azt a rendeletét, amivel kibővítette a jogköreit – írja a BBC.
nov. 25
8:58
Leégett a ruhagyár: több mint száz halott (ATV)
Legalább 121 ember lelte halálát egy leégett ruhagyárban Banglades fővárosa közelében - közölték vasárnap a tűzoltók.
nov. 25
9:18
Javult a levegő Nyíregyházán (Metropol)
A legutóbbi adatok szerint csökkent a szálló por (PM10) levegőben mért átlagkoncentrációja Nyíregyházán.
nov. 25
9:30
BL: továbbra is százszázalékos a Veszprém (ATV)
Az MKB Veszprém a hatodik mérkőzését is megnyerte a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Szombaton a vendég svéd Sävehof nem tudott megálljt parancsolni a magyar elitgárdának, amely - akárcsak egy hete Göteborgban - most is tízgólos győzelmet aratott.
nov. 25
9:32
Öröm Szentgotthárdon: nem épül meg az osztrák hulladékégető (ATV)
Általános az öröm az osztrák határ menti Szentgotthárdon: mégsem épül a határ túloldalán, annak közvetlen közelében hulladékégető. Több mint hat éve küzdött a város vezetése, a civilszervezetek és az osztrák természetvédők is, hogy megakadályozzák az építkezést. Ez sikerrel járt, ugyanis a BEGAS nevű cég vezetője a héten jelentette be, hogy nem épül meg a város központjától alig két kilométerre…
nov. 25
9:34
"A csatár" Könyvet írnak Orbánról (ATV)
"A csatár" - ez lesz a címe Igor Janke művének, amely úgy mutatja be a magyar miniszterelnököt, mint aki a nehéz időkben is meg merte hozni a komolyabb gazdasági, politikai döntéseket, emellett pedig még az emberek érzelmeire is tudott hatni.
nov. 25
9:36
Súlyos harcok Szíriában (ATV)
A szíriai kormányerők és a fegyveres lázadók között Damaszkusz déli negyedeiben, valamint az északi Aleppó tartományban súlyos harcok bontakoztak ki szombaton. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) délutáni összesítése szerint az összecsapásokban kilencen haltak meg, közülük öten civilek voltak.
nov. 25
9:38
Elfogták Joe-t, a mexikói drogkartell bérgyilkosát (ATV)
FBI-ügynökök kísértében visszavitték Los Angelesbe azt az FBI tíz legkeresettebb bűnözője között számon tartott José „Joe” Luis Saenzet, akit négy ember meggyilkolásával gyanúsítanak – írta meg a San Marino Tribune. Mielőtt betették egy autóba, a 37 éves férfi az újságíróknak annyit mondott, hogy „not guilty for life”. A férfit csütörtök este tartóztatták le Mexikóban, és jövő héten emelhetnek…
nov. 25
9:48
Kedden kihantolják Arafat holttestét (ATV)
Kedden hantolják ki Rámalláhban Jasszer Arafat néhai palesztin vezető földi maradványait, hogy a halála ügyében folyó vizsgálathoz mintákat vegyenek belőlük - közölte a vizsgálatot palesztin részről vezető Taufík Tirávi.
nov. 25
9:50
Időközi választás hat településen (ATV)
Hat településen tartanak ma időközi önkormányzati választást. Mind a hat helyen polgármestert választanak, két településen pedig még a képviselő-testület összetételéről is dönthetnek a helyiek. Győr-Moson-Sopron megyében két helyen szavazhatnak a polgárok, a Győrhöz közeli Vámosszabadiban négyen, míg a rábaközi Szilsárkányban hárman indulnak a megüresedett polgármesteri helyért.
nov. 25
9:52
Tavasszal még elefántra vadászott, most megműtötték János Károlyt (ATV)
Újabb csípőműtéten esett át pénteken János Károly spanyol király, az operációt jól viselte.
nov. 25
9:54
Háborús bűnök: letartóztattak egy kormánypárti politikust Koszovóban (ATV)
Háborús bűntények gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték Koszovóban Fatmir Limaj magas rangú kormánypárti politikust, egykori gerillaparancsnokot és három társát.
nov. 25
10:12
Veszélyes anyag folyik az M7-esen (Infostart)
Árokba hajtott egy tartányos kamion az M7-es autópályán az agárdi lehajtó és a pákozdi pihenő között a Budapest felé tartó oldalon, a járműből ásványiolaj-származék folyik - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
nov. 25
10:30
Árokba hajtott egy tartányos kamion (Metropol)
A járműből 10 köbméter ásványiolaj-származék folyt ki. Már két sáv járható az M7-es autópályán Agárd és Pákozd között.
nov. 25
10:30
Tartálykocsi karambolozott az M7-esen (Alternatív Energia)
Árokba hajtott egy tartányos kamion az M7-es autópályán az agárdi lehajtó és a pákozdi pihenő között a Budapest felé tartó oldalon, a járműből ásványiolaj-származék folyik - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
nov. 25
10:48
Hét év a tét (Alternatív Energia)
Hét évre határozza meg Magyarország sorsát az új európai uniós költségvetés. Minél jobbak lesznek a feltételek, annál többet fejlődhet Magyarország 2014-2020 között. Jó feltételek esetén főként rajtunk áll, hogy a fejlesztési pénzeket valóban felzárkóztatásra, a területi és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére, valamint a tudás és az innováció ösztönzésére fordítsuk -írja az MSZP elnöke.
nov. 25
11:00
Végleges formát ölthet az új választási eljárási törvény (ATV)
A következő parlamenti választás lebonyolítását meghatározó eljárási szabályokról is dönthet az Országgyűlés a jövő héten, amikor a képviselők a házbizottság hétfői ülésétől függően három-, vagy négynapos ülést tartanak. A Ház hétfőn egyebek mellett meghatározhatja az iskolák állami kézbe vételének menetét, kedden a közműszolgáltatások helyzetéről rendeznek politikai vitát, míg szerdán az…
nov. 25
11:02
Herényi: a gyűlölet kétharmadának éljük nyomorúságos napjait (ATV)
Szerinte elhülyített országban élünk: a Fidesz kampányában korábban „idiótabiztos” üzeneteket kellett megfogalmazni, de aki ezt kitalálta, az lett idióta.
nov. 25
11:18
Ügynökök csuhában: Róma eladta a magyar katolikusokat Kádárnak (ATV)
Csaknem minden püspök és a morálteológusok száz százaléka működött együtt az állambiztonsággal – derült ki egy díjátadó ünnepségen, amelyet nem a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia vagy az egyházmegyék valamelyike szervezett. Itt tudhattuk meg azt is, hogy pont a legizgalmasabb dokumentumok nem hozzáférhetők a kutatók számára, illetve a Fidesz lelkén is szárad, hogy hazánkban senkit sem lehet…
nov. 25
12:00
Szlovéniában tárgyal Orbán Viktor (Infostart)
Egynapos hivatalos látogatásra Szlovéniába utazik hétfőn Orbán Viktor. A kormányfő tárgyal mások mellett Danilo Türk köztársasági elnökkel és Janez Jansa miniszterelnökkel, valamint a szlovéniai magyarság képviselőivel.
nov. 25
12:36
MSZP: amíg titkos a választás, leváltható az Orbán-kormány (Alternatív Energia)
Az MSZP az általános választójog korlátozásának tartja az előzetes regisztráció bevezetését, a szocialisták szerint azonban amíg titkos a választás, addig leváltható az Orbán-kormány.
nov. 25
13:06
Orbán Viktor Szlovéniába látogat (ATV)
Egynapos hivatalos látogatásra Szlovéniába utazik hétfőn Orbán Viktor. A kormányfő tárgyal mások mellett Danilo Türk köztársasági elnökkel és Janez Jansa miniszterelnökkel, valamint a szlovéniai magyarság képviselőivel.
nov. 25
13:08
MSZP: amíg titkos a választás, leváltható az Orbán-kormány (ATV)
Az MSZP az általános választójog korlátozásának tartja az előzetes regisztráció bevezetését, a szocialisták szerint azonban amíg titkos a választás, addig leváltható az Orbán-kormány.
nov. 25
13:10
Mesterházy: nem csökkenhetnek az elérhető EU-források (ATV)
Az MSZP elnöke helyesli, hogy az unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről tartott EU-csúcstalálkozón a magyar kormányfő nem fogadta el az első, Magyarország számára egyértelműen kedvezőtlen, az eddigi támogatásokat akár 30 százalékkal csökkentő javaslatot és hogy álláspontját szövetségeseket keresve képviselte.
nov. 25
13:12
Egy felmondás indoklását várja Tarlós Istvántól az LMP (ATV)
Az LMP választ vár Tarlós István főpolgármestertől arra, hogy miért mondott fel azonnali hatállyal és indoklás nélkül november 10-én a Budapest Esély Nonprofit Kft. igazgatójának. Az ellenzéki párt elfogadhatatlannak tarja, hogy a főpolgármester "ilyen felelőtlen döntést hozott" egy szakmailag és gazdaságilag is kifogástalanul működő cég irányításáról.
nov. 25
13:24
"Emberek segítsetek!" Szétkergették a foglyok mellett tüntetőket Szibériában (ATV)
A rendőrök szétkergették a szibériai Kopejszknél található fegyházban tüntető elítéltekkel szimpatizálókat, többen megsérültek - jelentette vasárnap a lenta.ru című orosz hírportál.
nov. 25
13:26
Menedékjogot kérők tüntettek Bécsben (ATV)
Menedékkérelmük elbírálására váró külföldiek kezdtek tüntetésbe a hét végén a bécsi belvárosban, az elhelyezésük körülményei ellen tiltakozva.
nov. 25
13:28
Előválasztáson döntenek az izraeli Likud parlamentiképviselő-jelöltjeiről (ATV)
Vasárnap választja meg képviselőjelöltjeit az Izraelt kormányzó jobbközép Likud párt a január 22-ére előre hozott izraeli parlamenti választásokra.
nov. 25
13:42
"Varázserő" Európát is meghódítaná az iszlám pénzügy (ATV)
A 2007-2008-as világgazdasági válság kirobbanása óta az iszlám jogrenddel kompatibilis pénzügyi termékek, konstrukciók, műveletek (az úgynevezett „iszlám pénzügy”) kedvező hátszélnek örvendenek. 2011-ben az iszlám pénzügyi konstrukciók állománya már elérte a 11 milliárd dolláros mértéket, és tendencia korántsem mutat lassulást. Becslések szerint a Föld népességének 25 százalékát kitevő muzulmán…
nov. 25
13:48
A választási tövényjavaslat visszavonására szólított fel az MSZP (Infostart)
Az általános választójog korlátozásának tartja az előzetes regisztráció bevezetését az MSZP. Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke ismét arra szólította fel a kormánypártokat, hogy vonják vissza a választási eljárási törvényjavaslatot.
nov. 25
14:00
Katalán választás: szétszakadhat Spanyolország (ATV)
A vasárnapi tartományi választás próbára teheti Spanyolország egységét, írja a Huffington Post. A fejlettebb és gazdagabb észak-keleti Katalóniában ugyanis előrehozott választást tartanak, mert a tartományi kormány vezetője, Artur Mas nem tudott dűlőre jutni a központ kormánnyal és Marioano Rajoy miniszterelnökkel vívott csatáiban.
nov. 25
14:02
Januártól jönnek a járásbíróságok (ATV)
Januártól járásbíróságok lesznek a helyi bíróságok a jelenlegi városi bíróságok helyett - az ezzel kapcsolatos jogszabályváltozásokat is tartalmazza az igazságügyi miniszter parlamenthez pénteken benyújtott javaslata.
nov. 25
14:06
Már sehol sem egészségtelen a levegő minősége (Metropol)
Megszűnt a szmogriadó tájékoztatási fokozata Nyíregyházán.
nov. 25
14:06
Csak táblacsere? - Januártól jönnek a járásbíróságok (Alternatív Energia)
Januártól járásbíróságok lesznek a helyi bíróságok a jelenlegi városi bíróságok helyett - az ezzel kapcsolatos jogszabályváltozásokat is tartalmazza az igazságügyi miniszter parlamenthez pénteken benyújtott javaslata.
nov. 25
14:08
Jönnek a járásbíróságok (Metropol)
Januártól járásbíróságok lesznek a helyi bíróságok a jelenlegi városi bíróságok helyett.
nov. 25
14:24
Mégis hirdethetnek a pártok a hírportálokon (Infostart)
A hétfői zárószavazás előtt tovább módosítaná a választási eljárási törvényjavaslatot a Fidesz. Mégsem tiltanák meg, hogy a pártok az internetes hírportálokon hirdessenek.
nov. 25
14:24
Mégis lehet politikai hirdetés a neten (Metropol)
A hétfői zárószavazás előtt tovább módosítaná a választási eljárási törvényjavaslatot a Fidesz.
nov. 25
14:24
Felmentették az áldozat, Balla Irma fiát (Alternatív Energia)
Bizonyítottság hiányában felmentette az édesanyja, Balla Irma debreceni önkormányzati képviselő megölésével vádolt Schönstein Sándort megismételt első fokú eljárásában a Debreceni Törvényszék. Öt és fél évvel a gyilkosság után még mindig nem tudni, ki volt az elkövető; a vádlott védője szerint a képviselő fiából azért lehetett vádlott, mert óriási nyomás volt a hatóságokon.
nov. 25
14:26
Januártól állnak fel a járásbíróságok (Infostart)
Januártól járásbíróságok lesznek a helyi bíróságok a jelenlegi városi bíróságok helyett - az ezzel kapcsolatos jogszabályváltozásokat is tartalmazza az igazságügyi miniszter parlamenthez pénteken benyújtott javaslata.
nov. 25
14:36
Rendőrökre támadtak Hatvanban: előzetes letartóztatásban egy férfi (ATV)
Előzetes letartóztatásba helyezte a Füzesabonyi Városi Bíróság azt a férfit, akit Hatvanban hivatalos személy elleni erőszak gyanújával vett őrizetbe a rendőrség - tájékoztatta Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-t.
nov. 25
14:38
Lenhardt újra feljelentette Szegedit (ATV)
A pártból frissen kizárt Lenhardt jelentette fel Szegedit, mert a Jobbik nem tett jogi lépéseket egykori képviselője ügyében - írja az Origo.

Keresés