2012. május 15. kedd

máj. 15
11:12
Leváltották az MTI Hírcentrum vezetőjét (ATV)
A Népszabadság információi szerint hétfőn Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója leváltotta az MTI Hírcentrum vezetőjét, Gianone Pétert, aki alig öt hónapja töltötte be ezt a posztot. Az MTI dolgozóinak nagy része átkerül az MTVA-hoz.
máj. 15
11:14
Hollande átvette Sarkozytől a francia nukleáris erő titkos kódjait (ATV)
Francois Hollande megválasztott francia államfő kedden délelőtt átvette az elnöki hatalmat Nicolas Sarkozy leköszönő államfőtől.
máj. 15
11:18
Több adóbevallási határidő is lejár (Metropol)
A személyi jövedelemadó bevallására egy hetük, a társasági adóval és számos más közteherrel történő elszámolásra pedig két és fél hetük maradt azoknak az adózóknak, akik még nem tettek eleget ebbéli kötelezettségeiknek.
máj. 15
11:30
Per: "azt gondoltam, inkább megfulladok, mint lelőjenek” (ATV)
Anders Behring Breivik pere a norvégiai Utoeya szigetén történt lövöldözést túlélő szemtanúk meghallgatásával folytatódott.
máj. 15
11:48
Részletes vitára bocsátották a távközlési adóról szóló javaslatot (Infostart)
Részletes vitára bocsátotta az Országgyűlés a távközlési adóról szóló törvényjavaslatot, így pénteken akár meg is szavazhatják a képviselők az indítványt.
máj. 15
11:48
Az abortusz mellett kampányol az államfő (ATV)
Barack Obama felszólította az amerikai nőket, hogy harcoljanak jogaikért, a fogamzásgátlásért és az abortuszért, miközben a baloldal azzal vádolja Mitt Romney republikánus elnökjelöltet, hogy „a busz alá löki a nőket”.
máj. 15
12:06
Pedagógus szakszervezetek mennek tüntetni az Emmi elé (ATV)
Demonstrációt tart pedagógusnapon, június 3-án öt szakszervezet a fővárosban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt - jelentették be az érintett szervezetek képviselői kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Az érdekképviseletek a pedagógusok munkaterheinek növekedésétől, jelentős elbocsátásoktól tartanak, illetve a köznevelési és a szakképzési törvény bevezetésének elhalasztását követelik.
máj. 15
12:12
Felfüggeszthetik egy fideszes képviselő mentelmi jogát (Alternatív Energia)
Tilki Attila fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlés mentelmi bizottsága - mondta el a testület kereszténydemokrata elnöke az MTI-nek kedden.
máj. 15
12:14
Oligarchákkal és földbérletekkel kapcsolatos bejelentéseket vár a DK (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri az embereket, segítsenek összegyűjteni azokat az országosan még nem ismert, helyi ügyeket, amelyek "oligarchákkal" és kifogásolható földbérletpályázatokkal kapcsolatosak - mondta Vadai Ágnes, a párt elnökségi tagja kedden sajtótájékoztató, jelezve, hogy a birtokába jutó információkat a DK nyilvánosságra hozza.
máj. 15
12:16
Lemondott a fideszes államtitkár a nepszava.hu cikke után (Alternatív Energia)
Semmi nem torolja, ha valaki késve szünteti meg az összeférhetetlenséget, illetve késve adja be vagyonbevallását. Így Kovács Pál államtitkárnak sem kell szankciókkal számolnia. A kormánytag több mint kéthónapos csúszással szüntette meg összeférhetetlenségét.
máj. 15
12:24
Tilki Attila mentelmi jogának felfüggesztését javasolják (Infostart)
Tilki Attila fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlés mentelmi bizottsága - mondta el a testület kereszténydemokrata elnöke az MTI-nek kedden.
máj. 15
12:24
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
máj. 15
12:26
Elhalasztották Timosenko fellebbezésének a vizsgálatát (ATV)
Az ukrán fellebbviteli bíróság úgy döntött kedden, hogy június 26-ra halasztja a hatalmi visszaélés vádjával hétéves börtönbüntetésre ítélt Julija Timosenko volt kormányfő fellebbezésének vizsgálatát.
máj. 15
12:30
A kormány ragaszkodik a visszamenőleges hatályú jogalkotáshoz (Alternatív Energia)
Schiffer András szavai szerint az LMP alaptörvényi szinten szerette volna visszaállítani a szociális jogállamot, megvédeni a közvetlen demokrácia lehetőségeit és megtiltani a visszamenőleges hatályú jogalkotást, de javaslatait az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága házszabályellenesnek minősítette.
máj. 15
12:32
Magyarországnak meg kell dolgoznia a hitelessége visszaszerzéséért (Alternatív Energia)
A Magyarország iránti bizalom helyreállításának és megtartásának fontosságáról beszéltek a Költségvetési Tanács tagjai az Állami Számvevőszék keddi, "Államadósság és gazdasági növekedés" című budapesti konferenciáján.
máj. 15
12:42
A miniszter meg van győződve róla, hogy a földpályázatok körül rend van (ATV)
Az állami földhasznosítási program keretében eddig 574 pályázó 16 ezer hektár földterülethez jutott - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Fülöpházán.
máj. 15
12:48
DK: hiteltelen a Nézőpont felmérése Gyurcsány megítéléséről (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint hiteltelen a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet megbízásából készített felmérése, amely szerint a megkérdezettek 92 százaléka hallott arról, hogy a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pécsi szakdolgozatával plágiumbotrányba keveredett, és 62 százalékuk úgy látja, emiatt a politikusnak végleg távoznia kell a közéletből.
máj. 15
12:50
Ombudsman: nem indokolt a büntethetőségi korhatár leszállítása (Alternatív Energia)
Az alapvető jogok biztosa szerint nem indokolt a büntethetőségi korhatár leszállítása az új büntető törvénykönyv (Btk.) tervezetében, amely szerint a gyermek bűnösségének megállapítása akár szabadságelvonással is járhat - tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az MTI-t.
máj. 15
13:00
Támogatást kapnak az örökbefogadó családok (Infostart)
Lakásvásárlási támogatást kaphatnak örökbefogadó családok az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális államtitkársága és az OTP Bank között kedden aláírt megállapodás értelmében. A pénzintézet vállalta azt is, hogy a kiskorúak és a gondnokság alatt állók betéteinek kezelésére értékálló számlát biztosít.
máj. 15
13:18
A bizottság a fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja (ATV)
Tilki Attila még februárban szenvedett autóbalesetet ittasan, a történtekről ő maga számolt be egy közleményben.
máj. 15
13:20
Történelmi mélyponton a román lej árfolyama (ATV)
Folytatódott a román deviza mélyrepülése, kedden ismét történelmi mélypontra esett a lej árfolyama az euróhoz képest.
máj. 15
13:24
500 milliós lopás- Demjén Ferenc és Mága Zoltán is a károsultak között (Alternatív Energia)
Az ország legismertebb zeneművészeit is megkárosító, mintegy félmilliárd forintos sikkasztási ügyet derítettek fel a rendőrség és az adóhatóság nyomozói - számolt be a két szervezet képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, a lefoglalt termékekkel az érintettek kártalanítása maradéktalanul megvalósulhat.
máj. 15
13:26
Veszélyes anyag szóródott az úttestre Nagyvenyimnél (Alternatív Energia)
Veszélyes anyag szóródott az úttestre a Fejér megyei Nagyvenyimnél a 6219-es számú főúton, ezért az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
máj. 15
13:28
MSZP: a Klubrádió ellehetetlenítését célozza egy fideszes javaslat (Alternatív Energia)
Az MSZP úgy ítéli meg, hogy Szabó Csaba fideszes képviselő médiatörvényhez fűzött módosító javaslata utólag jogalapot teremt arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ne tegyen eleget a Klubrádiónak kedvező bírósági ítéleteknek.
máj. 15
13:36
Bombával támadtak Izraelre az államalapítás ünnepén (ATV)
Palesztin terroristák hétfő éjszaka két gyújtóbombával támadtak izraeli katonákra Hebron környékén, Gáza északi részéről pedig egy Kasszám rakétát lőttek ki Dél-Izraelre kedden a korai órákban, amint az úgynevezett „nakba nap” elkezdődött.
máj. 15
13:38
Kanadai edzőt igazolt a miskolci hokicsapat (ATV)
A kanadai Tim Kehler lesz a következő idénytől a bajnoki ezüstérmes Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának vezetőedzője.
máj. 15
13:54
Szócska: A kórházberuházásokkal javul a betegellátás színvonala (Infostart)
Szegeden lerakták a tudományegyetem új klinikai tömbjének alapkövét.
máj. 15
13:56
Miért kerülnek ki élő szerzők az alaptantervből? (Infostart)
Élő szerzők nem részei a nemzeti alaptanterv magyar irodalom részének. A Magyartanárok Egyesülete szerint ez hiba.
máj. 15
13:58
Ombudsman: nem indokolt a büntethetőségi korhatár leszállítása (Infostart)
Indokolatlannak tartja a büntethetőségi korhatár leszállítását az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté szerint a deviáns gyerekek problémáját nem elsősorban büntetőjogi szankciókkal, hanem a gyermekekkel foglalkozó szakmákkal - a gyermekvédelemmel, az oktatással és az egészségüggyel - összefogva, a megelőzést és a gyermekek jogait kiemelve kell kezelni.
máj. 15
14:00
Veszélybe került az uniós források lehívása az MSZP szerint (Alternatív Energia)
Csúszik az uniós pályázatok kiírása, sokat felfüggesztenek, illetve ki sem írnak, így veszélybe került a rendelkezésre álló uniós források lehívása - mondta Nemény András, az MSZP fejlesztéspolitikai kabinetvezetője kedden Budapesten, a kormány elmúlt két évének fejlesztéspolitikáját értékelő sajtótájékoztatón.
máj. 15
14:12
"Nincsenek ásványkincseink, gyarmataink, de van emberi erőforrásunk" (ATV)
Az elmúlt két év kormányzása során a mélyreható szerkezeti átalakítások következtében az ember háttérbe szorult, ezért fontos, hogy az elkövetkezendő két évben végre az emberi érték, az emberi erőforrás legyen a középpontban – ezért kapott új nevet és lett Nemzetiből Emberi Erőforrás Minisztérium a Réthelyi Miklóst váltó új tárcavezető szerint.
máj. 15
14:18
Bombariadó egy szegedi bevásárlóközpontban (Alternatív Energia)
Egy férfi telefonált be kedd reggel a rendőrségre, hogy bomba fog robbanni egy szegedi bevásárlóközpontban. A rendőrség az épületet átvizsgálta, robbanószerkezetet nem találtak - értesült a HavariaPress.
máj. 15
14:30
"Azt hitte egy ág" Csörgőkígyó-támadás a plázában (ATV)
A Wal-Mart áruházlánc egyik bevásárló-központjának kertészeti részlegén csörgőkígyó mart meg egy vásárlót.
máj. 15
14:36
Esztergomban a Fidesz nem vesz részt a rendkívüli ülésen (Alternatív Energia)
A keddre összehívott rendkívüli testületi ülésen a Fidesz-frakció képviselői munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudnak részt venni - közölte az MTI-vel a frakció vezetője.
máj. 15
14:48
Atomreaktort működtettek a telephelyen (ATV)
Kisebb atomreaktort működtetett évtizedeken keresztül az egyik telephelyén a Kodak cég, és bár a szerkezet állítólag nem jelentett veszélyt a lakosságra, egyes vélemények szerint az ott használt sugárzó anyag keresett a feketepiacon.
máj. 15
14:50
Gyurcsány-ügy: az egyetem lezártnak tekinti a kérdést, megszólalt a DK (ATV)
A Gyurcsány Ferenc diplomamunkájával kapcsolatos plágiumgyanút vizsgáló pécsi egyetemi bizottság oldalszám szerinti egyezést talált a volt miniszterelnök szakdolgozati bírálatának és volt sógora diplomamunkájának szövegében, de addig nem tud érdemi határozatot hozni, amíg nem áll rendelkezésre a politikus dolgozata. A PTE rektora közölte: a volt miniszterelnöknek a jogelőd intézményben…
máj. 15
15:06
Felfüggesztett börtönt kapott a bundázásra bíztató volt labdarúgót (ATV)
Vesztegetésben bűnösnek találta és tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék kedden nem jogerősen azt a volt barcsi labdarúgót, aki tavaly ősszel egy fogadás sikere érdekében bundázásra akarta rávenni Törtei Tamást, a PMFC-Matias játékosát.
máj. 15
15:08
Több tucat al-Kaida-terroristával végzett a jemeni hadsereg (ATV)
Negyvennégy ember, köztük az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni ágának 25 tagja halt meg kedden, a jemeni hadsereg offenzívájának negyedik napján az arab ország déli részén - közölték helyi katonai és törzsi források.
máj. 15
15:12
A kulcsi gyanúsított maga kérte pszichiátriai gyógykezelését (Metropol)
Gyógyulni akar a négy családtagja megölésével gyanúsított kulcsi férfi, ezért maga kérte pszichiátriai gyógykezelését.
máj. 15
15:42
„Matolcsy egy álmodozó őrült” Beszólt a volt pénzügyminiszter (ATV)
A Központi Statisztikai Hivatal kedd délelőtt közzétette: Magyarország bruttó hazai terméke 2012 első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2009 őszén Matolcsy György még hétszázalékos gazdasági növekedésről beszélt Fidesz győzelem esetére. Az atv.hu Mellár Tamás közgazdászprofesszort, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnökét és Békesi László volt…
máj. 15
15:44
Krausz: Horthy restaurációja a magyar történelem legnegatívabb folyamatait relativizálja (ATV)
A parlamentáris fasizmus és a Horthy-jelenség is a rendszerváltáskor eluralkodott demokráciafelfogásnak köszönhetően jött be Magyarországra, bár utóbbi természetesen nem azonos a fasizmussal és a szélsőjobboldallal – vélekedett Krausz Tamás történész az ATV Start című műsorában.
máj. 15
15:46
Nincs megállapodás: új választásokat írnak ki Görögországban (ATV)
Kedden, kilenc nappal a választásokat követően ismét kudarcot vallottak a görög koalíciós tárgyalások, ezzel pedig erősödött a politikai bizonytalanság a csődközelben lévő országban. A távozó görög kormányfő arra figyelmeztet, hogy a politikai patthelyzet elhúzódása azzal járhat, hogy nem lesz pénz a bérekre és a nyugdíjakra.
máj. 15
15:48
Bírálja az MSZP a médiatörvény fideszes módosítását (Metropol)
Az MSZP úgy ítéli meg, hogy Szabó Csaba fideszes képviselő médiatörvényhez fűzött módosító javaslata utólag jogalapot teremt arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ne tegyen eleget a Klubrádiónak kedvező bírósági ítéleteknek.
máj. 15
15:48
Filozófuspályázatok - Megszüntették az egyik nyomozást (Alternatív Energia)
Bűncselekmény hiányában megszüntette a filozófuspályázatok ügyében indított egyik nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya, további három ügyben még tart az eljárás - közölte a BRFK sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
máj. 15
15:50
Filozófuspályázatok: megszűnt a nyomozás (Metropol)
Bűncselekmény hiányában megszüntette a filozófuspályázatok ügyében indított egyik nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya, további három ügyben még tart az eljárás - közölte a BRFK sajtóosztálya kedden.
máj. 15
16:00
Filozófuspályázatok: megszüntették az egyik nyomozást (ATV)
Bűncselekmény hiányában megszüntette a filozófuspályázatok ügyében indított egyik nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya, további három ügyben még tart az eljárás - közölte a BRFK sajtóosztálya kedden az MTI-vel. A nyomozók arról nem adtak tájékoztatást, hogy melyik nyomozást szüntették meg.
máj. 15
16:06
Nem tudja igazolni a plágiumgyanút az egyetemi bizottság (Metropol)
A Demokratikus Koalíció szerint megdőlt a Gyurcsány Ferenccel szembeni plágiumvád.
máj. 15
16:36
DSK visszavág: egymillió dollárt követel a szobalánytól (ATV)
Egymillió dolláros ellenkeresetet nyújtott be az őt nemi erőszakkal meggyanúsító szobalány ellen a volt IMF-vezér.
máj. 15
16:38
Gyengült a forint - 293 fölött az euró (ATV)
Csökkent a forint árfolyama kedden délutánra a reggelihez képest a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban a bankközi devizapiacon, az eurót délután fél négykor 293,430 forinton jegyezték, míg kedden reggel az euró 292,80 forintot, előző nap délután pedig 293,01 forintot ért.
máj. 15
16:42
120 millióból népszerűsítik a Magyar Állampapírokat- Videó! (Alternatív Energia)
A magyar állampapírnak készítettek új image-filmet, méghozzá sztárfilmesek.

Keresés