2012. szeptember 20. csütörtök

szept. 20
11:27
Schmitt: nem a plágiumügy miatt mondtam le (ATV)
Schmitt Pál akkor is elvállalta volna az államfői megbízatást, ha előre tudja, min megy majd keresztül - a volt államfő erről egy magazinnak adott nyilatkozatában beszélt, kitérve arra is: nehezen halad felülvizsgálati kérelme a doktori címét visszavonó Semmelweis Egyetem ellen.
szept. 20
11:29
Keleti nyitás: Gyurcsány elutasította a kazah ajánlatot, Orbán elfogadja (ATV)
A keleti nyitás politikája egyik alappillérének nevezte Szijjártó Péter a kaukázusi térség országaival való szoros, gazdasági, stratégiai együttműködést, amelynek egyik eleme lehet egy közös alap létrehozása Kazahsztánnal.
szept. 20
11:33
Még nem lélegezhetnek fel az allergiások (Infostart)
Bár fokozatosan csökken a parlagfű pollenterhelése az országban, több helyen még mindig harmadfokú riasztás van érvényben - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.
szept. 20
11:45
Húzóágazat a turizmus: minden idők legmagasabb vendégforgalma (ATV)
A szezon kiemelkedő eredményei ismételten rávilágítanak arra, hogy a turizmus a nemzetgazdaság egyik sikerágazata- írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az idei turisztikai szezont a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége közösen értékelte.
szept. 20
11:47
Megerősítették: szíriai rakétával lőtték le a török vadászgépet (ATV)
A török katonai ügyész megerősítette, hogy a hadsereg vadászgépét nemzetközi légtérben valóban egy szíriai rakétával lőtték le júniusban. A vizsgálat közben felfedeztek rakétatámadásra utaló nyomokat, bár a jelentés szerint nem történt közvetlen becsapódás, a rakéta csak súrolta a gépet.
szept. 20
11:49
290 milliót kell fizetnie a Raiffeisen Banknak az ügyfelek számára (ATV)
A PSZÁF mintegy 290 millió forint visszafizetésére kötelezte a Raiffeisen Bankot több mint 26 ezer ügyfele javára 2012. október 31-i határidővel. Emellett 80 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kirótt a pénzintézetre, mivel megállapította, hogy a szolgáltató a deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleivel törvénytelenül fizettetett be konverziós díjakat - írja a Pénzügyi Szervezetek Állami…
szept. 20
12:21
Mesterházy Ernő: a nyomozóhatóság bűncselekményt követett el (Alternatív Energia)
Demszky Gábor egykori főtanácsadója, Mesterházy Ernő a BKV-per csütörtöki tárgyalásán azt állította írásban benyújtott, és a bírónő által felolvasott vallomásában, hogy a nyomozóhatóság bűncselekményt követett el a 2010. február 26-i kihallgatásán.
szept. 20
12:21
Haza és Haladás: Túlbonyolított betonozás (ATV)
Mivel a kormánytöbbség semmit nem tett a választási reform átláthatóságáért, joggal gyanakodnak a szakértők és a pártok, politikusok. Pedig lehet, hogy számos hasznos változtatást meg lehetett volna értetni minden érdeklődővel. Az új eljárási szabályok nem változtatnak alapvetően az új választási rendszeren. De ismét vannak olyan átalakítások, amelyek alig leplezetten a jelenlegi kormánytöbbség…
szept. 20
12:27
Kik kaphatnak lakhatási támogatást? (Infostart)
Azok kaphatnak lakhatási támogatást, akiket a munkaügyi kirendeltségek legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, azonban a pályakezdőknél és a csoportos létszámleépítésben érintetteknél ezt a feltételt nem vizsgálják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón,…
szept. 20
12:27
Nem történt bűncselekmény Mátsik-ügyben (Metropol)
A főügyészség szerint az akkori jogszabályok szerint az ügyben az ügyész csak halálbüntetés kiszabását indítványozhatta.
szept. 20
12:29
IMF/EU-tárgyalások: a kormány javaslatainak nyilvánosságra hozását követeli az MSZP (Infostart)
Az MSZP azt követeli, hogy a kormány még csütörtökön hozza nyilvánosságra az Európai Bizottságnak és a Nemzetközi Valutaalapnak előző nap küldött levelét, amelyben azt ismertetik, a kabinet milyen lépéseket tenne az IMF-megállapodás érdekében.
szept. 20
12:39
Ítélethirdetés nélkül zárult a Horthy-szobrot leöntő ügyvéd pere (ATV)
Bár a vádlott, Dániel Péter elismerte, hogy elkövette a vád alapjául szolgáló cselekedetet, azaz a kereki Horthy-szobor piros festékkel történő leöntését, és a perbeszédek is elhangoztak, ítélet mégsem született a csütörtöki siófoki perben. Ítélethirdetés jövő szerdán várható.
szept. 20
12:45
Szócska: Nem lehet pazarlás (Infostart)
Az egészségügyi kormányzat legfőbb célja egy olyan fenntartható egészségügyi ellátórendszer kialakítása, amelyben a forrásokat a lehető leghatékonyabb módon kell felhasználni, és a rendszer egyetlen szereplőjétől sem fogadják el a pazarlást.
szept. 20
12:47
A kormány elfogadta a zsebszerződésekről szóló jelentést (Infostart)
A kormány szerdai ülésén elfogadta a zsebszerződések elleni küzdelem fejleményeiről, illetve az idén március végén létrehozott tárcaközi bizottság eddigi munkájáról és eredményeiről szóló jelentést - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön.
szept. 20
12:57
9 hónap alatt 80 milliárdnyi gazdasági bűncselekmény történt (ATV)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága az idén szeptember közepéig több mint 80 milliárd forint értékben derített fel gazdasági bűncselekményeket, ebből mintegy 3,5 milliárd forintot tett ki a húságazatban feltártak értéke - mondta Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese csütörtökön Budapesten a húságazattal foglalkozó sajtótájékoztatón.
szept. 20
12:59
Az UNICEF elítélte a grúziai kiskorú elítéltek bántalmazását (ATV)
Az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja (UNICEF) elítélte a fiatalkorú elítéltek bántalmazását és az emberi jogok megsértésének nevezte, ahogy a rabokat kínozzák és gumibotokkal megerőszakolják Grúziában. A botrány akkor tört ki, amikor két helyi televízió rabok megkínzásáról készült videófelvételeket mutatott be.
szept. 20
13:15
Újabb nézettségi rekordot döntött az ATV (ATV)
Az AGB adatai szerint a szerda esti 17.55-ös híradást a 18 év feletti kábelen televíziózó lakosság 12,3 százaléka látta.
szept. 20
13:33
Lengyel: rémületes lehet Martonyinak a kormány szemetét takarítani (ATV)
Magyarország elkerülhette volna az IMF-megállapodást, ha Orbánék a Bajnai-kormány által megkezdett racionális, ortodox gazdaságpolitikát folytatják – erről Lengyel László közgazdász beszélt az ATV Start című műsorában.
szept. 20
13:39
Milliárdos adócsalások a hússzektorban (Metropol)
A hússzektorban összesen 6.000 büntető eljárást indítottak.
szept. 20
13:41
Megérkezett a hidegfront (Metropol)
Az ország néhány pontján mintegy 13-14 fokkal volt alacsonyabb a hőmérséklet, mint egy nappal korábban.
szept. 20
13:51
Tíz fokos lehűlés - talaj menti fagy (Alternatív Energia)
A hidegfront következtében az ország számos pontján mintegy 10 fokkal, néhol 13-14 fokkal volt alacsonyabb a hőmérséklet csütörtök délelőtt, mint egy nappal korábban.
szept. 20
13:51
Helikopterrel és kutyákkal keresik a késelő rendőrt Gödöllőn (ATV)
Továbbra sem találják azt a hivatásos rendőrt, aki ellen azért van érvényben elfogatóparancs, mert a gyanú szerint szerdára virradóra egy gödöllői szórakozóhelyen megkéselt és viperával többször megütött egy férfit - közölte a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel.
szept. 20
13:53
Elkezdik kilőni a medvéket Romániában (ATV)
Több mint háromszáz medve kilövését engedélyezte a héten Rovana Plumb, román környezetvédelmi és erdészeti miniszter, miután néhány nap alatt két halálos áldozatot és két sérültet követeltek medvetámadások a Bucsecs(Bugegi)-hegység déli részén.
szept. 20
13:57
Helikopterrel, kutyákkal is keresik a késeléssel gyanúsított rendőrt (Metropol)
Továbbra sem találják azt a hivatásos rendőrt, aki a gyanú szerint szerdára virradóra egy gödöllői szórakozóhelyen megkéselt és viperával többször megütött egy férfit.
szept. 20
14:09
A kormány rábólintott a zsebszerződésekről szóló jelentésre (Alternatív Energia)
A kormány szerdai ülésén elfogadta a zsebszerződések elleni küzdelem fejleményeiről, illetve az idén március végén létrehozott tárcaközi bizottság eddigi munkájáról és eredményeiről szóló jelentést - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön.
szept. 20
14:09
Újra használható a középső lelátó, 38 ezren mehetnek a magyar-törökre (ATV)
Három év után újra használható a Puskás Ferenc Stadion középső lelátója, így a magyar labdarúgó-válogatott következő, törökök elleni mérkőzésére már 38 ezer néző látogathat ki.
szept. 20
14:27
Ezrek igényelhetnek lakhatási támogatást (Alternatív Energia)
Azok kaphatnak lakhatási támogatást, akiket a munkaügyi kirendeltségek legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, azonban a pályakezdőknél és a csoportos létszámleépítésben érintetteknél ezt a feltételt nem vizsgálják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.
szept. 20
14:33
Milliárdos adócsalások a hússzektorban (Infostart)
Több mint 80 milliárd forint értékben derített fel gazdasági bűncselekményeket idén szeptember közepéig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. Ebből mintegy 3,5 milliárd forint értékben a húságazatban tártak fel visszaéléseket.
szept. 20
14:45
Kövér szerint az IMF/EU-nak csak gazdasági feltétele lehet (ATV)
Az IMF/EU támogatásnak csak gazdasági természetű feltétele lehet, politikai nem - szögezte le Kövér László, újságíróknak beszámolva arról, hogy ebben egyetértésre jutott a német Bundestag elnökével csütörtökön Strasbourgban folytatott megbeszélésén.
szept. 20
14:47
Segített visszaverni a tálibok támadását, majd elment szülni (ATV)
Egy brit katonanő nem vette észre, hogy márciusban már terhesen indult Afganisztánba – a katonai táborban szülte meg koraszülött fiát.
szept. 20
15:03
Ipsos: mindegyik párt veszít a választási regisztrációval (ATV)
Az induló politikai évad leginkább a Fidesznek, másodsorban az MSZP-nek hozott sikert, az előbbinek 17-ről 19 százalékra emelkedett a támogatottsága, utóbbinak 14-ről 15 százalékra bővült a tábora a választókorú népesség körében; a feliratkozástól való távolmaradás miatt minden politikai erőtől hasonló mértékben szakadnak le szavazók, minden negyedik potenciális voksoló "lemorzsolódhat" -…
szept. 20
15:05
Náci sisakban késelt a metrón – hat évet kapott (ATV)
Hat évet kapott az a férfi, aki egy, a náci Németország által használt, horogkeresztekkel ellátott sisakban tavaly megkéselt egy utast a moszkvai metrón – számolt be a Moszkovszkij Komszomolec nevű orosz lap csütörtökön.
szept. 20
15:09
Már szüretelnek Tokaj-hegyalján (Infostart)
Megkezdődött a nagyszüret Tokaj-hegyalján - közölte az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója.
szept. 20
15:27
Bizottsági módosító javaslattal a kormány a főösszegeken is változtathatna (Infostart)
Megteremtené a költségvetési bizottság javaslata annak lehetőségét, hogy ha az IMF/EU-megállapodás azt szükségessé tenné, a kormány a büdzsé már elfogadott főösszegeinek, illetve az egyenleg mértékének módosítását is javasolhassa.
szept. 20
15:39
A Fidesz nem vállalja a regisztráció alkotmányossági vizsgálatát (Alternatív Energia)
A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért tiltakozik az ellen, hogy egy alkotmányellenes intézmény alkotmánybírósági kontrollját ismét el akarja lehetetleníti a kormány.
szept. 20
15:39
Fitch: valószínűleg megmenekül az eurózóna (ATV)
A Fitch nemzetközi hitelminősítő szerint az euróövezeti döntéshozók legutóbbi nyilatkozatai alátámasztják azt a vélekedést, hogy az eurózóna megmenekül.
szept. 20
15:41
Yoko Ono békedíjat adományoz a Putyin-ellenes punkegyüttesnek (ATV)
Békedíjat adományoz a Pussy Riot orosz punkegyüttesnek Yoko Ono japán képzőművész, zenész pénteken New Yorkban.
szept. 20
15:43
Baltás gyilkos - Íme, ezért várnak az örmények a feljelentéssel (ATV)
Egyelőre nem tett feljelentést az Országos Örmény Önkormányzat az azeri baltás gyilkos kiadása miatt.
szept. 20
15:45
Pert vesztett Magyarország (Metropol)
Az Európai Unió Törvényszéke elutasította, hogy két infrastrukturális nagyprojekthez kapcsolódó áfa-viselés is legyen része az uniós támogatásnak.
szept. 20
15:47
Schmitt a körülményekhez képest jól van (Metropol)
A hivataláról április 2-án lemondott volt államfő a hot! magazinnak nyilatkozott.
szept. 20
15:49
Minden 4. szavazó lemorzsolódhat (Metropol)
Az Ipsos felmérése szerint szeptemberben a Fidesz és az MSZP támogatottsága valamivel nőtt, a Jobbiké stagnál, az LMP kissé visszaesett.
szept. 20
15:51
Kövér: nem lehetnek politikai feltételek (Metropol)
Az IMF/EU támogatásnak csak gazdasági természetű feltétele lehet, politikai nem.
szept. 20
16:03
Megállt az egészségbiztosítás kifehéredése - hetilapszemle (Infostart)
Egészségügyi potyautasokról olvashatnak az e heti Figyelőben, a Heti Válasz pedig a nagy stroke-rejtély nyomába eredt.
szept. 20
16:15
Nem ismerte el bűnösségét a Horthy-szobrot rongáló ügyvéd (Alternatív Energia)
A kereki Horthy-szobor piros festékkel történő leöntése miatt csütörtökön a Siófoki Városi Bíróságon kezdődött büntetőperben a vádlott, Dániel Péter ügyvéd elismerte a cselekményt, de a bűnösségét nem. Az ügyben a bíróság további tárgyalást nem tart, szeptember 26-án hoz határozatot.
szept. 20
16:15
Szaúdi-magyar nukleáris együttműködésről egyeztettek Budapesten (ATV)
A közeljövőben körvonalazódhatnak azok a területek, ahol Szaúd-Arábia és Magyarország együtt tud működni nukleáris ipari kérdésekben - mondta Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián rendezett tanácskozás után.
szept. 20
16:21
Az IMF-nek küldött levél érdekelné az MSZP-t és az LMP-t (Infostart)
A szerdán a Nemzetközi Valutaalapnak elküldött levél nyilvánosságra hozatalát kéri a kormánytól az MSZP.
szept. 20
16:23
Kövér: Az IMF/EU-támogatásnak csak gazdasági természetű feltétele lehet (Infostart)
Csak gazdasági természetű feltétele lehet a Nemzetközi Valutaalap és az unió támogatásának, politikai nem. Erről az Országgyűlés elnöke beszélt, miután a Bundestag elnökével találkozott.
szept. 20
16:33
Hitelre kényszerült Debrecen (Alternatív Energia)
Pártállástól függően a süllyedő Titanichoz, illetve viharban haladó hadihajóhoz hasonlították Debrecent az önkormányzat csütörtöki közgyűlésén felszólaló képviselők, amikor a város első félévi gazdálkodásáról tárgyaltak.
szept. 20
16:39
Handó: Az ülnöki intézményt is felülvizsgálják (Infostart)
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint szükség van az igazgatás átláthatóságára és az ítélkezési munka ellenőrzésére, ezért külön munkacsoport foglalkozik ezzel a feladattal. Handó Tünde szólt arról is, hogy a törvény kevésbe foglalkozik az ülnökök szerepével, ezért a rájuk vonatkozó szabályokat külön vizsgálják.
szept. 20
16:51
Balog: nem cél a pedagógusok elbocsátása (Alternatív Energia)
Az állami fenntartású iskolákban nem cél, s minden valószínűség szerint nem is szükséges a pedagógusok elbocsátása - válaszolta az emberi erőforrások minisztere Osztolykán Ágnes LMP-s képviselő írásos kérdésére.

Keresés