2013. október 13. vasárnap

okt. 13
15:06
NATO-katonával végzett egy afgán egyenruhás merénylő (ATV)
Afgán katonai egyenruhába öltözött helybeli megölt egy NATO-katonát vasárnap Afganisztán keleti részében - közölték a szövetséges erők.
okt. 13
15:24
Új dizájnerdrog szedi áldozatait: kilenc halott (ATV)
Kilenc ember halálában játszott szerepet az idén Magyarországon egy olyan új dizájnerdrog, amely az országon kívül csak Hollandiában bukkant fel - mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szóvivője az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos rendelet elfogadását tervezi.
okt. 13
15:42
Európa új italozó központja lett Budapest (ATV)
"A romkocsmák a bár jellegzetesen magyar fajtái, amelyek alig több mint egy évtizede kezdtek megnyílni az elhagyatott épületekben vagy otthonokban" - írta a The Washington Post vasárnapi utazási mellékletében megjelent budapesti úti beszámolójában Kate Silver.
okt. 13
16:01
Házra zuhant egy vadászgép: egy halott, három sérült (ATV)
Lezuhant vasárnap az egyiptomi hadsereg egyik MiG-21-es típusú vadászgépe, roncsai egy házba csapódtak. Egy ember meghalt, három megsérült, a pilóták katapultáltak - közölték a helyi biztonsági erők tisztviselői.
okt. 13
16:18
9 ember haláláért felelős az új dizájnerdrog (Alternatív Energia)
Tavaly az uniós tagállamok korai figyelmeztető rendszerén keresztül összesen 73 új pszichoaktív anyagról küldtek értesítést, az idén ez a szám már most magasabb.
okt. 13
16:36
Súlyos baleset Fótnál (Metropol)
Egy embert életveszélyes, négyet súlyos sérülésekkel vittek kórházba a Fót és Csomád között vasárnap délelőtt történt frontális karambol helyszínéről.
okt. 13
16:54
Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés, erősödik a fogyasztóvédelem (Infostart)
A novembertől hatályos újabb rezsicsökkentéssel a villamos energia ára a 2007. februári, a gázé pedig a 2008. júliusi szintre esik vissza - közölte a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, ahol szólt a fogyasztóvédelem erősítéséről is.
okt. 13
17:12
Gulyással hekkelték meg a bajai szavazást (Alternatív Energia)
Bár a bajai helyi választási bizottság pénteki döntésével megtiltotta a választókör előtti gulyásfőzést, azt vasárnap mégis megtartották.
okt. 13
17:30
Folytatódik a rezsicsökkentés (Metropol)
A ovembertől hatályos újabb rezsicsökkentéssel a villamos energia ára a 2007. februári, a gázé pedig a 2008. júliusi szintre esik vissza.
okt. 13
17:30
Mundruczó-bemutató a Trafóban (Alternatív Energia)
Demencia címmel tart ősbemutatót a Proton Színház a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.
okt. 13
17:30
Baja: a Fidesz győzött (ATV)
Több mint 47 százalékos volt a szavazói részvétel vasárnap Baján a megismételt időközi önkormányzati képviselő-választáson. A 32-es szavazókörben rendőrautók és civil ruhás nyomozók is felügyelték vasárnap a rendet. Zsigó Róbert, Baja fideszes polgármestere szerint a Fidesz jelöltje nyerte meg a választást.
okt. 13
17:32
Vészforgatókönyvek Washingtonban (Alternatív Energia)
Közeleg az október 17-i határidő - Viták az adósságplafonról - "A kongresszus a tűzzel játszik".
okt. 13
17:48
Bajai választás - Többen szavaztak, sokan filmeztek (Infostart)
Többen mentek el szavazni Baján a megismételt időközi önkormányzati képviselő-választáson, mint három héttel ezelőtt; a szavazóköri bizottság tájékoztatása szerint vasárnap 16 óráig a 3-as választókerület 32-es szavazókörében 180-an adták le szavazatukat, ami 38,2 százalékos részvételt jelent.
okt. 13
17:48
Többen szavaztak Baján, mint három hete (Metropol)
A 3-as választókerület 32-es szavazókörében 180-an adták le szavazatukat, ami 38,2 százalékos részvételt jelent.
okt. 13
17:48
Két tűz között a szociáldemokraták (Alternatív Energia)
A hét elején eldőlhet, milyen színezetű kormánya lesz Németországnak.
okt. 13
18:06
Szobrot állítottak Huszárik Zoltán emlékére (Alternatív Energia)
Halálának 32. évfordulójára készült szobor felavatása mellett a Kossuth-díjas filmrendező, grafikus nevét viseli ezentúl a település művelődési háza is.
okt. 13
18:24
Merényletsorozat Irakban: legalább 31 halott, rengeteg sérült (ATV)
Legalább harmincegy ember életét vesztette és több mint százan megsebesültek Irakban a vasárnapi nap folyamán síita többségű településeken elkövetett merényletekben.
okt. 13
18:42
Szén-monoxid-mérgezés gyanúja Budapesten (Metropol)
Egy négytagú család szén-monoxid-mérgezés gyanújával kórházba került vasárnap délután Budapesten.
okt. 13
18:42
Hídépítők tűntek el a Jangcéban (Alternatív Energia)
Legkevesebb 11 embernek nyoma veszett, többen megsérültek.
okt. 13
18:44
Szénmonoxid-mérgezés: kórházba vittek egy családot (Alternatív Energia)
A főváros II. kerületében, egy Bimbó úti társasház egyik földszinti lakásában lett rosszul négy ember vasárnap délután.
okt. 13
19:18
Az egész országra figyelmeztetést adtak ki a tartós sűrű köd miatt (Infostart)
A tartós sűrű köd miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki vasárnap kora este az Országos Meteorológiai Szolgálat.
okt. 13
19:18
Gyilkosság Moszkvában - randalírozásba fulladt tüntetés (Alternatív Energia)
A randalírozók, közöttük nacionalista tüntetők és fanatikus futballszurkolók kirakatokat törtek be, gyújtogattak és barikádokat emeltek.
okt. 13
19:36
Hosszú Katinka újabb aranyai Moszkvában (Alternatív Energia)
A világ- és Európa-bajnoknő - miután szombaton egy aranyat, három ezüstöt és két bronzot gyűjtött - vasárnap újabb hat száma közül - a viadal honlapja szerint - megnyerte a 400 m vegyes, majd a 200 m pillangó döntőjét is.
okt. 13
19:54
Bajai választás - Több mint 47 százalékos volt a szavazói részvétel (Infostart)
Több mint 47 százalékos volt a szavazói részvétel vasárnap Baján a megismételt időközi önkormányzati képviselő-választáson - közölték nem sokkal az urnazárás előtt újságírókkal a szavazókörben. Két kifogásnak is helyt adott a helyi választási bizottság vasárnapi ülésén Baján, ahol a 32-es számú szavazókörben megismételt önkormányzati képviselő-választást tartottak.
okt. 13
19:54
Tömegeket menekítettek ki Damaszkuszból (ATV)
A nemzetközi vöröskereszt szíriai ága másfél ezer embert menekített el a harcok elől Damaszkusz egyik déli, a felkelők kezén lévő külvárosából egy ritkaságszámba menő tűzszünet alatt - jelentette be vasárnap egyik igazgatója.
okt. 13
20:12
A Fidesz jelöltje nyert Baján (Infostart)
A Fidesz jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást a bajai 3-as számú egyéni választókerületben, Kovács Csaba a 1071 érvényes szavazatból 508-at kapott - közölte a helyi választási iroda vasárnap este, az egyik szavazókörben megismételt választás után az MTI-vel.
okt. 13
20:12
Választás Baján: jogsértőnek találták a Fidesz egyik közleményét (Metropol)
A bajai választási bizottság közlése szerint a Fidesz október 11-i közleményében a párt egy valótlan tartalmú, valamint egy olyan állítást tett, amely a jelölőszervezetek rossz hírét keltheti, ezáltal jelöltjük esélyeit csökkentheti.
okt. 13
20:12
Törvénysértés Baján? (Alternatív Energia)
A helyi választási bizottság szerint az Összefogás Párt megsértette a választási eljárásról szóló törvényt.
okt. 13
20:13
Zsigó: a Fidesz jelöltje nyert Baján (ATV)
A Fidesz jelöltje nyerte meg Baján a megismételt szavazóköri és - szavazati előnyével - az egyéni választókerületi önkormányzati képviselő-választást is - közölte Zsigó Róbert (Fidesz) polgármester vasárnap este az előzetes eredmény kihirdetése előtt.
okt. 13
20:14
Több mint 47 százalékos volt a részvétel Baján (Metropol)
A nem hivatalos adat azt jelenti, hogy lényegesen többen mentek el szavazni, mint három héttel ezelőtt.
okt. 13
20:14
Alföldi Róbert: Elveszett a művészi szabadság (Alternatív Energia)
"Manapság Magyarországon a független értelmiségiként való létezés lassan egyet jelent a hazaárulással, más szemszögből, ami talán még rosszabb, az elkárhozással".
okt. 13
20:30
Alföldi: Elveszett a művészi szabadság (Alternatív Energia)
"Manapság Magyarországon a független értelmiségiként való létezés lassan egyet jelent a hazaárulással".
okt. 13
20:32
Több mint 47 százalékos volt a szavazói részvétel Baján (Alternatív Energia)
A nem hivatalos adat azt jelenti, hogy lényegesen többen mentek el szavazni, mint három héttel ezelőtt.
okt. 13
20:48
Halott férfit találtak egy borospincében Kislángon (Metropol)
A helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani, nem zárható ki, hogy mustgázmérgezés történt.
okt. 13
21:06
Halott férfi egy borospincében (Alternatív Energia)
A helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
okt. 13
21:08
Három meccsen 34 gól (Alternatív Energia)
A jégkorong Mol Liga vasárnapi játéknapjának mindhárom mérkőzése gólzáport hozott, a Miskolc és a Brassó otthon, az FTC idegenben nyert.
okt. 13
21:24
Zsigó: a Fidesz jelöltje nyerte a képviselő-választást Baján (Metropol)
A bajai polgármester tájékoztatása szerint Kovács Csaba (Fidesz) 138, Teket Melinda, a baloldali pártok közös jelöltje 69 szavazatot kapott.
okt. 13
21:42
Bajai választás - Az ellenzéki jelölt elfogadja a nem hivatalos eredményt (Infostart)
A baloldali pártokat tömörítő Összefogás Bajáért választási szövetség képviselőjelöltje elfogadja a vasárnapi bajai időközi képviselő-választás eredményét, ha nem kapnak információt törvénysértésről.
okt. 13
21:42
Két tűz között az SPD (Alternatív Energia)
Az első egyeztetések alapján a nagykoalícióra sokkal nagyobb az esély, mint a CDU/CSU és a környezetvédők együttműködésére.
okt. 13
21:44
Bajai választás - Jogsértést követtek el a baloldali pártok a helyi választási bizottság szerint (Infostart)
Jogsértést követett el az Együtt-PM, az MSZP és a DK alkotta Összefogás Bajáért választási szövetség a helyi választási bizottság által az interneten vasárnap este közzétett határozata szerint.
okt. 13
21:44
Tömegkarambol Győrnél (Alternatív Energia)
Az úttestre zuhant a rakomány egy jármű utánfutójáról, ez okozott balesetet az M1-es autópálya országhatár felé vezető oldalán.
okt. 13
22:18
Sulyok Oszkár Jánosné lett Karancsalja polgármestere (Infostart)
A független Sulyok Oszkár Jánosné lett a Nógrád megyei Karancsalja polgármestere, aki öt jelölt közül nyerte meg a vasárnapi időközi önkormányzati választást - közölte Behan Anett jegyző az MTI-vel.
okt. 13
22:18
Füstmérgezés egy székesfehérvári társasházban (Alternatív Energia)
Vasárnap este tűz keletkezett egy negyedik emeleti villany- és gázóraszekrényben, 28 lakónak ideiglenesen el kellett hagynia az épületet.
okt. 13
22:36
A Fidesz jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást Baján - a nap hírei (Infostart)
A rezsicsökkentés folytatásáról is dönthet hétfőn az Országgyűlés. Mielőbbi megoldást sürgettek az amerikai költségvetés ügyében az IMF és Világbank kétnapos őszi közgyűlésén.
okt. 13
23:12
Újabb nyolc... (Alternatív Energia)
"Újabb nyolc stadionnal vágunk vissza!"
okt. 13
23:14
A Fidesz elvesztette a becsületét (Alternatív Energia)
A választások tisztaságáért felelős szervek válaszán múlik, hogy a bajai fideszes eredmény "csupán" tisztességtelen volt-e, vagy törvénytelen is".
okt. 13
23:48
Szoborral emlékeztek Huszárik Zoltánra (Alternatív Energia)
A Kossuth-díjas filmrendező, grafikus nevét viseli ezentúl a település művelődési háza is.
okt. 13
23:50
Gyilkosság Moszkvában - randalírozásba fulladt a tüntetés (Alternatív Energia)

Keresés