A hirado.hu oldalon olvasható írás szerint szerint az MSZP áll a Tavares-jelentés elfogadása mögött. A Fidesz és a közszolgálati média egy része megfeledkezik arról, hogy a Tavares-jelentést a jobboldali többségi Európai parlament és a Fidesz-kormány is elfogadta.
A szocialisták szerint a krónikus forráshiány és az egyre kevesebb itthon dolgozó orvos és szakápoló miatt megroppant a betegellátás. A Fidesz szerint a szocialisták a saját alkalmatlanságukat ismerték ma el.
A krónikus forráshiány és az egyre kevesebb itthon dolgozó orvos és szakápoló miatt megroppant a betegellátás, a várólisták hosszabbodnak, a drága magánklinikák megfizetésére képtelen családok életkilátásai pedig rövidülnek - reagált Szócska István sajtótájékoztatójára Tukacs István MSZP-s országgyűlési képviselő, az Egészségügyi bizottság tagja.
A Fidesz vezetői nyilatkozataikban gyakorlatilag beismerték, hogy két héttel ezelőtt csaltak a bajai időközi, önkormányzati választáson és 2014-ben is ilyen eszközökhöz akarnak nyúlni - mondta Juhász Péter, az Együtt-PM szövetség társelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Megválasztásakor Ferenc pápa több bírálatot kapott, mert akkoriban az argentínai jezsuita rend vezetőjeként megvonta a védelmet a két paptól, állítása szerint azért, hogy garantálja a rend politikai függetlenségét.
"Senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad" - jelentette ki Aradon, a 13 vértanú tábornok emlékére állított Szabadság-szobor melletti megemlékezésen Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter. "Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat, nem álmodhat szabadon, nem dönthet a sorsa fölött szabadon."
Újabb kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn elfogadhatják a 2020-ig szóló új drogstratégiát, kedden pedig a Bethlen Gábor Alap tavalyi működését értékelik.
Szurkolókra támadt egy focista Ónodon, egyiküket ököllel megütötte. A sportolót elfogták, miként azt a két másik embert is, akik bekapcsolódtak a verekedésbe - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t vasárnap.

Elhárult a legfőbb akadály Harry herceg házasodása elől, miután a brit uralkodó unokájának választottja - aki korábban egyáltalán nem lelkesedett az ötletért - vasárnapi brit sajtóértesülés szerint végre igent mondott hercegének. A pár állítólag már jövőre az oltár elé vonulhat.
A jövő héten már több helyen lehet eső, de ezzel együtt melegszik is az idő. A hét elején még lehetnek mínuszok, de aztán az éjszakák is enyhébbek lesznek, nappal pedig ismét akár 20 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott előrejelzéséből.
Újabb kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn elfogadhatják a 2020-ig szóló új drogstratégiát, kedden pedig a Bethlen Gábor Alap tavalyi működését értékelik.
Dohányaprító gépével vágta a dohányt, majd az ebből készített cigarettát árulta egy férfi Sátoraljaújhelyben, a pénzügyőrök közérdekű bejelentést követően vizsgálódnak az ügyben - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Vám és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense az MTI-t vasárnap.
A Belügyminisztérium (BM) szerint nemtelen politikai támadások érték a rendőrséget annak kapcsán, hogy az ároktői banda két tagja megszökött a házi őrizetből. A minisztérium vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleményében a Jobbik és az Együtt-PM nyilatkozataira reagált.
A jövő héten már több helyen lehet eső, de ezzel együtt melegszik is az idő. A hét elején még lehetnek mínuszok, de aztán az éjszakák is enyhébbek lesznek, nappal pedig ismét akár 20 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott előrejelzéséből.
A Belügyminisztérium előtt tiltakozott az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat és több roma szervezet képviselője pénteken, mert a rendőrség határozata szerint nem történt közösség elleni bűncselekmény Devecserben 2012. augusztus 5-én, amikor egy kb. ezer fős szélsőjobboldali tömeg egy cigány család otthonára kőzáport zúdított. A demonstráció után igazoltatták a tüntetőket, szabálysértési eljárás…
Fegyelmi eljárást indítottak az ország talán legfontosabb drámatagozatos gimnáziumában több előadás miatt, feltehetően azért, mert azok a mai magyar közélet és kultúrpolitika visszáságait karikírozták ki. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium igazgatója állítólag azt mondta, nem tűri a "fővárosi liberális mocskot" az intézményben, a rendező tanároknak kiosztott fegyelmiket pedig az "iskola…
Megelégedett az orosz borscs levessel egy medve a szibériai Uszty-Ilimszk környéki hétvégi házas övezetben, így a nyaraló tulajdonosai megúszták a vadállat látogatását.
Németországban enyhülnek az adózási kérdések körüli ellentétek a kormányalakítási folyamatban részt vevő pártok között, a hét végén valamennyi párt jelezte, hogy hajlandó engedményeket tenni a lehetséges koalíciós partner javára.
Vasárnap délelőtt újra hozzáfogtak a lampedusai katasztrófa áldozatainak felkutatásához, és a búvárok a nap folyamán megtaláltak és felhoztak 80 holttestet - közölték az olasz hatóságok.
A szabadság mellett az összetartozás érzésének fontosságáról beszélt az Országgyűlés elnöke vasárnap a Pest megyei Tápiószelén az 1849. október 6-án vértanúhalált halt 13 tábornok emlékére állított kopjafa leleplezése alkalmából tartott ünnepségen.
Tíz csomópontban elkezdte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Futár (forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer) utcai kijelzőinek tesztelését.
A 13 tábornok és Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzése közönséges politikai gyilkosság volt, barbár vérbosszú - mondta Rogán Antal V. kerületi polgármester, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a fővárosi Batthyány-örökmécsesnél az aradi vértanúk emléknapján tartott beszédében vasárnap.
A munkaügyi perek keresetindítási határidejével kapcsolatos kollégiumi véleményt fogadott el a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma, hogy szakmailag támogassa az alsóbb bíróságok ítélkezési gyakorlatát.
Nem kétséges, hogy a Szolidaritás mozgalom a múlt vasárnapi szobordöntéssel indulatokat, alantas ösztönöket próbált kelteni, illetve kihasználni - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap az m1 A lényeg című műsorában. Megjegyezte: ha ezek fogják jellemezni a következő kampányt, akkor "a 2002-es kampány farsangi teadélután lesz ahhoz képest".

Hétfőtől számos ponton módosul a forgalmi rend, így Budapest több pontján enyhülhetnek a forgalmi torlódások. Korábban Tarlós István főpolgármester utasította a Budapesti Közlekedési Központot a közlekedési helyzet javítására.