Akár több évet is csúszhat a Mercedes kecskeméti gyárbővítése. Valószínű, hogy elsősorban az újautó-eladások számának zuhanása áll a háttérben, de az is elképzelhető, hogy a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatos német elégedetlenkedés miatt múlt el a Mercedes lelkesedése - írja az Index.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a fegyelmi bizottsága vizsgálatának eredményeként ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett hétfőn a Szepesi Nikolett könyvében megjelentek, valamint a begyűjtött információk alapján a már visszavonult versenyző molesztálásával összefüggésben - tájékoztatta az MTI-t Szabó Tünde, a MÚSZ főtitkára.
A magyar gazdaság sikere nagymértékben múlik a jármű- és az elektronikai ipar sikerén - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Budapesten.
A szíriai biztonsági erők megakadályoztak egy Basár el-Asszad szíriai államfő elleni merényletet - írta internetes oldalán hétfőn a Rosbalt orosz hírportál.
Magyarországon két megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültség, de Pintér Sándor szerint az eddigi legnagyobb árhullám várható az országban. Csehországban már halálos áldozatai is vannak az árvíznek, a németországi Passauban pedig 500 éve nem mértek ekkora vízszintet. Ausztriában az árvíz miatt már nem hajózható a Duna.
Vádemeléssel zárta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) a nyomozást azzal a három pomázi férfivel szemben, akik 2010 nyara és 2011 tavasza között, a fővárosban és Pest megyében 6 pénzszállítót raboltak ki - értesült a HavariaPress.
Luther Márton "A zsidókról és hazugságaikról" című műve még soha nem jelent meg magyar fordításban. A Hetek című lap most lefordította a könyv 11. fejezetét. Luther rasszista főművében a zsidó kérdés végső megoldását a zsidómentes (Judenrein) Németországban, sőt a keresztény hitnek ellenszegülő zsidók kiirtásában látta.
Negyedével csökkent az élet elleni bűncselekmények száma tavaly az előző évihez képest, az idén elkövetett gyilkosságok közül pedig kettő van, amelyet nem derítettek még fel - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának hétfői ülésén.
Az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő.
A legfrissebb hírek szerint a Duna hétfő éjfélkor rekordmagasságon, 12 métert is meghaladó vízszinttel tetőzik a németországi Passaunál, ezt követően lehet csak pontosabb előrejelzést adni a folyó magyarországi áradásáról - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfő délben honlapján.
A Demokratikus Koalíció szerint a jövőben bárki lakását "elrekvirálhatják", ha az Országgyűlés elfogadja a kisajátítási törvényhez pénteken benyújtott módosítást.
Népszavazás helyett inkább aláírásgyűjtéssel akadályoznák meg a XIII. kerületi szocialisták annak a törvényjavaslatnak a hatályba lépését, amely közvetlenül a fővárosi önkormányzat irányítása alá rendelné a Margitszigetet – erről Szanyi Tibor beszélt az ATV Start című műsorában.
Maffiacsaládok emlegetésével és elmúltnyolcévezéssel kezdett ma a Ház, mely újra szavazhat az államfő által a közelmúltban „megfontolásra” visszaküldött két törvényjavaslatról, valamint a kapcsolati erőszak néven új tényállást hozhat létre a családon belüli bántalmazások szankcionálására.
Feltehetően homoszexualitása miatt ölték meg Kamcsatkán az egyik kistelepülésen lévő repülőtér parancsnokhelyettesét - közölte az orosz távol-keleti régió nyomozóhatósága.
Hárommilliárd forintot fordít mentálhigiénés egészségügyi fejlesztésekre a kormány - jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter hétfőn Budapesten.
A Duna németországi és ausztriai szakaszán folytatódnak a heves esőzések - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján hétfő délután.
Életveszélyesen megsérült egy keszthelyi nő, akit a férje egy késsel hátba szúrt egy veszekedés során - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján.
Oscar Pistorius olyan megtört szívű ember, akinek azzal a ténnyel kell együtt élnie, hogy megölte élete nagy szerelmét – nyilatkozta a paralimpiai bajnok nagybátyja a CNN-nek adott exkluzív interjúban.
Ellenséges, ellenzéki hangnemben tartott előadást Hankiss Ágnes – ez áll abban a jelentésben, amely 1982-ben a Belügyminisztériumnak készült az ELTE előadójáról. A jelentés tartalmazza, hogy a hírforrást egy bizonyos Rytkó Emília elvtársnő tájékoztatta- számolt be a Magyar Nemzet.
Városi méhészetet hoz létre egy német alkotópáros idén nyáron Budapesten. A társadalmi és művészeti kísérlethez bárki csatlakozhat, akit érdekel a mézkészítés.
Hat év börtönre ítélt a Miskolci Járásbíróság első fokon egy 40 éves férfit, aki ellen a járási ügyészség uzsora-bűncselekmény miatt emelt vádat - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze hétfőn az MTI-vel.
Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter hétfőn azt mondta a kneszet külügyi és védelmi bizottságának, hogy Moszkva szerinte legkorábban 2014-ben szállít Sz-300-as légvédelmi rakétarendszereket Damaszkusznak.
Lehetséges a kecskeméti Mercedes-gyár bővítése, de erről nem hozott döntést a Daimler - mondta a német gépjárműgyártó cég egy szóvivője hétfőn az MTI-nek.
A jövő évi választásokon való részvételre buzdító civil szervezet alakult Budapesten; a Polgári Platform elnevezésű egyesület célja, hogy a következő hónapokban nyilvános akciókkal hívja fel a figyelmet a közösségi döntésekben való állampolgári részvétel fontosságára - közölte Kész Zoltán elnök.
Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő ártatlanságát hangoztatta ügyvédje hétfőn a milánói bíróságon zajló Ruby-per újabb tárgyalásán, amelyben kiskorú prostitúcióra való kényszerítésével és hatalommal való visszaéléssel vádolják a politikust.
A Duna vízmagassága Komárom-Esztergom megyében péntekre megközelítheti az eddig mért legnagyobb értékeket, Komáromnál a 801 centimétert, Esztergomnál pedig a 771-et az Országos Vízjelző Szolgálat internetes oldalán található előrejelzések szerint. Két megyében, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültség - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter a…
Labdarúgókat és játékvezetőket vesztegetett meg a gyanú szerint egy bűnözői csoport. Az üggyel kapcsolatban hat embert, köztük korábbi élvonalbeli futballistákat fogott el a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság - tájékoztatta a főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.
Ki se helyezik az új utcanév-táblát, így csak "papíron" és úgy is csupán két hétig létezik Tormay Cecile-ről elnevezett közterület Budapesten - értesült lapunk.
A marylandi Fort Meade-ben hétfőn megkezdődött annak az amerikai katonának a hadbírósági pere, akit azzal vádolnak, hogy titkos katonai információkat tartalmazó iratok százezreit szolgáltatta ki a WikiLeaks portálnak. A 25 éves Bradley Manning közlegény, akit a letartóztatása után több mint három évvel állítottak katonai törvényszék elé, a vád szerint az Egyesült Államok történetének…
Csökken a légrugós kamionok gépjármű adója, a használatarányos útdíj (e-útdíj) 7,5 százaléka levonható lesz a helyi iparűzési adóból, és az e-útdíj fizetését szolgáló kedvezményes forgóeszközhitelhez jutnak a fuvarozók - erről írt alá megállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és három fuvarozó szervezet képviselője hétfőn Budapesten.
Lukács Zoltán szocialista frakcióvezető-helyettes azt mondta: az áram árának csökkentése összesen 53 milliárd forint megtakarítást hozott, de ennek fele a legtöbbet fogyasztó 20 százalékot segíti, míg a legkevesebbet fogyasztó 40 százaléknyi népességnek a kedvezmény kevesebb mint 10 százaléka jutott.
A forint árfolyama gyengült a frankhoz képest, de jelentősebben erősödött a többi fő devizával szemben hétfő estére a délutáni szinthez viszonyítva a bankközi piacon.