Nagyon magas az elvárás a magyar úszókkal szemben, ez motiválja őket, éppen ezért van az, hogy aki második lesz, arra azt mondják, hogy ügyes, még lehet belőle valaki – erről Gyárfás Tamás beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Földrengés volt szerda délelőtt Heves közelében - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának ügyeletese az MTI-vel.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. tájékoztatása szerint a kárfelmérést követően lehet pontosan megmondani, hogy mennyi ideig kell zárva tartani az útpálya egy részét a kőröshegyi völgyhídon, az M7-es autópálya Letenye felé tartó oldalán.
Mivel nincs olyan parlamenti műfaj, amit vészhelyzetben sikerrel lehetne használni, Nyakó István nyílt levelet küldött Balog Zoltánnak és Pintér Sándornak, hogy tájékoztassa a minisztereket, Ózdon katasztrófahelyzet formálódik.
Földrengés volt szerda délelőtt Heves közelében - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának ügyeletese az MTI-vel.
Szeptember 26-ra tűzte ki a kassai kerületi bíróság annak a tárgyalásnak az új időpontját, amelynek során a testületnek Csatáry László életfogytiglan tartó szabadságvesztés büntetése letöltésének módjáról kell döntést hoznia - közölte az MTI-vel Marcela Gálová, a kassai kerületi bíróság szóvivője szerdán.
Hosszú Katinka, a vasárnap zárult barcelonai világbajnokság kétszeres aranyérmese világcsúcsot úszott szerdán 200 méter vegyesen Eindhovenben, a rövidpályás Világkupa-sorozat hollandiai állomásán.
Barack Obama amerikai elnök kedd este bírálta azokat az államokat, amelyek törvényei diszkriminálják a homoszexuálisokat. Oroszország a múlt héten fogadott el egy törvényt, amely egyebek közt tiltja a "melegpropagandát".
Csaknem 10 ezer cég szűnt meg az elmúlt három hónapban Magyarországon, korábban soha nem töröltek még a nyilvántartásból ennyi vállalkozást egyetlen negyedév alatt. A nemzeti dohányboltok miatt ugyanakkor sok új vállalkozást is alapítottak ebben az időszakban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.
Falus Ferenc, az esetet „minősíthetetlen disznóságként” látó volt országos tiszti főorvos elképzelhetőnek tartja, hogy az ózdi vízelzárást a sorozatgyilkosok ügyében hozott ítélethirdetés idejére időzítették. Az eset bejárta a világsajtót, a Nemzetközi Hinduizmus Társaság elnöke pedig Áder János és Orbán Viktor közbelépését sürgette. A délutáni hírek szerint este megnyithatják a kutak egy részén a…
A múlt heti barcelonai világbajnokságot megnyerő magyar férfi vízilabda-válogatott tagjainak zöme sérülten vagy betegen játszott a szombat esti döntőben, amelyben ezzel együtt a csapat ragyogó játékkal diadalmaskodott Montenegró legjobbjaival szemben.
Az Együtt-PM közérdekű adatigényléssel fordul az ózdi önkormányzathoz, hogy kiderítse: pontosan mire fordította a város a Svájci Magyar Együttműködési Programtól nyert másfél milliárd forintot, amelyből egyebek között be kellett volna vezetni a vizet azokba az ózdi otthonokba, amelyek környékén vasárnap korlátozták a vízellátást. Ezt az ellenzéki párt társelnöke jelentette be.
Továbbra is keresnek két embert az óbudai házrobbanás helyszínén. Laczkovics Péter, Hunor mentőcsapat parancsnoka az InfoRádiónak elmondta, két helyen is jelezte a keresőkutya, hogy a romok alatt holttest lehet, de egyelőre nem férnek hozzá a területhez, előbb el kell takarítani a törmeléket.
Barack Obama amerikai elnök lemondja a Vlagyimir Putyin orosz államfővel Moszkvába tervezett szeptemberi kétoldalú csúcstalálkozóját - közölte szerdán a Fehér Ház.
Helyreállítják a szolgáltatást a lezárt közkutak nagy részén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon - mondta a település polgármestere. Korábban Pintér Sándor belügyminiszter felkérte a helyi védelmi bizottságokat, hogy vizsgálják felül a nagy hőség miatt a tennivalókat.
A Fővárosi Ítélőtábla az egy hónapja felfüggesztett eljárás folytatására utasította a Fővárosi Törvényszéket a háborús bűntettel vádolt Csatáry László ügyében - hangzott el a Kossuth Rádió Krónika című műsorában szerda délután.
Az Európai Uniónak nem a rászorulók kedvezményes üdültetésével van baja - közölte az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó szerdán Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő szavaira válaszul.
Az államháztartás központi alrendszerének 2013. júliusi hiánya 129,5 milliárd forintra teljesült, a 2013. első hét havi deficit 851,2 milliárd forint volt, az idei módosított előirányzat 96,7 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán a kormányportálon.
Szilágyi Áron és Gémesi Csanád egymással vív a férfi kardozók negyeddöntőjében, így már biztosan éremmel zárják a magyarok az első "éles" versenynapot a budapesti vívó-világbajnokságon. Hogy teljes legyen a hazai szurkolók öröme, harmadikként Szatmári András is bejutott a legjobb nyolc közé.
Szeptember 26.-a és 28.-a között Budapesten rendezik meg a 10. Nemzetközi Autizmus Kongresszust - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára szerdán a Heves megyei Karácsond autista farmján.
A döntéshozók a „pazarlókat” állították szembe a többséggel, tudva, mely réteget érint a leghátrányosabban a vízhiány, mondták az atv.hu-nak elemzők, akiket az ózdi vízelzárás lehetséges politikai mozgatórugóiról.
Életveszélyesen megsérült egy német állampolgárságú férfi, aki ismeretlen okból beleesett egy tábortűzbe a Fejér megyei Dádpusztán zajló O.Z.O.R.A. fesztiválon – tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Az egyiptomi kormányzat sikertelennek és befejezettnek nyilvánította szerdán a közvetítési kísérleteket közte és a Muzulmán Testvériség között, és minden felelősséget az utóbbira hárított az esetleges következményekért.
Egykori, Hoszni Mubarak megbuktatott egyiptomi elnök idején parlamenti képviselőséget vállaló honatyát gyilkoltak meg fegyveresek szerdán Egyiptomban a Sínai-félszigeten - közölték biztonsági források. Ugyanakkor egyiptomi hírügynökségek információi szerint a vezérkari főnök, Abdel Fattah asz-Sziszi, Mohamed Ibrahim belügyminiszter, valamint Mohammed el-Baradej alelnök is célpont.
Csütörtökre is az ország egész területére a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós hőség miatt, néhol már a napi középhőmérséklet is 30 Celsius-fok felett alakulhat.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és a helyi népegészségügyi szakigazgatási szerv is felügyeli, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon az ivóvíz-szolgáltatás megfeleljen a követelményeknek.
Gépekkel és kézi erővel is folytatják a két lakó után a kutatást, valamint a romok eltakarítását annál a III. kerületi Tímár utcai háznál, amelyben szerda hajnalban feltehetően gázrobbanás történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Mindkét keresett holttestet megtalálták a mentőalakulatok szerda este a III. kerületi Tímár utcai házban, amelyben hajnalban robbanás történt - erősítette meg a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.