2014. november 19. szerda

nov. 19
5:15
Nem menekülhet az Uber (Alternatív Energia)
A szakminisztérium szerint nem engedhető meg, hogy az Uber azzal szerezzen versenyelőnyt, hogy nem teljesíti maradéktalanul a jogszabályi követelményeket.
nov. 19
5:15
Kósa: talán helyes, hogy lehet tüntetni (ATV)
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint talán helyes, hogy egy demokráciában lehetőség van a tüntetésre. Kósa Lajos ezt a hétfői demonstrációról mondta. Az MSZP elnöke szerint a parlamenti ellenzéknek már nincs lehetősége a kormány elleni tiltakozásra, ezért jók a civilek által kezdeményezett tüntetések.
nov. 19
5:17
Az elszegényedés éve jön (Alternatív Energia)
Az új adótörvényekből kiderül, a multinacionális cégekre különösen haragszik a kormány.
nov. 19
5:19
Halvány remény a kegyelem (Alternatív Energia)
Az új kegyelmi eljárást az elítélt hozzájárulása esetén hivatalból indítják majd meg.
nov. 19
5:21
Botrány a HVG-nél (Alternatív Energia)
Az újságírók elkezdtek nyomozni leendő főszerkesztőjük, Sztaniszláv András után.
nov. 19
5:23
Tarlós főpolgármester nem hökkent meg (Alternatív Energia)
A vétójoggal hatalmas fegyvert kapott az Országgyűléstől a mindenkori főpolgármester.
nov. 19
5:25
Kitüntették Kenedi Jánost (Alternatív Energia)
A bizottság magyar tagja Konrád György író volt.
nov. 19
5:27
Az időközi választáson indulóknak is el kell számolniuk az állami kampánytámogatással (Infostart)
A vasárnapi újpesti időközi országgyűlési választáson induló jelölteknek is el kell számolniuk a központi költségvetésből biztosított egymillió forintos kampánytámogatással, a választás egyéni választókerületi eredményének jogerőre emelkedését követő 15 napon belül.
nov. 19
5:27
Tanárok a költségvetés ellen (Alternatív Energia)
"Az iskolarendszer a jövőben végképp beáll egyfajta kasztrendszer kialakításának szolgálatába."
nov. 19
5:51
Steinmeier Kijevben és Moszkvában tárgyalt (Alternatív Energia)
A német külügyminiszter megerősítette: az Európai Unió kész gazdasági, politikai segítséget nyújtani Ukrajnának.
nov. 19
5:51
Tagadja bűnösségét Horváthné Fekszi Márta (ATV)
„Tarthatatlan volt a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének helyzete” – ezt mondta Horváthné Fekszi Márta, volt külügyi államtitkár a bíróságon. Az ingatlan eladása miatt indult a büntetőper. A másodrendű vádlottja tagadja a bűnösségét. Szerinte rengeteg kihasználatlan, leromló ingatlana volt az államnak számos – köztük a nagyméretű moszkvai külügyi ingatlanok.
nov. 19
5:53
Abe feloszlatja a japán parlamentet (Alternatív Energia)
Előrehozott választásokat tartanak Japánban.
nov. 19
5:55
Nem akarja erőszakolni a sorsot (Alternatív Energia)
Béres Márta szerint akkor sem szabad feladni, ha a siker épp elkerüli az embert.
nov. 19
5:57
Rendkívüli állapotot hirdettek Missouriban (Alternatív Energia)
Attól tartanak, hogy ismét tüntetések robbannak ki, ha a nagyesküdtszék nem emel vádat a fehér rendőr ellen.
nov. 19
5:59
Merkel is gratulált (Alternatív Energia)
Petícióban kérik a román elnök átkeresztelkedését.
nov. 19
6:09
Szulák Andrea a Bóta Café vendége (Alternatív Energia)
Közismert karakánul őszinte megnyilvánulásairól, jó humoráról.
nov. 19
6:11
Jessica Chastain szembenéz a félelmeivel (Alternatív Energia)
Christopher Nolan rendező látványos és megindító eposzában bolygónk az utolsó óráit éli.
nov. 19
6:13
Mocsai Tamás súlyos autóbalesete (Alternatív Energia)
Jobban van Mocsai Tamás, a magyar kézilabda-válogatott korábbi játékosa az autóbaleset után.
nov. 19
6:15
Egy szót várnak Dárdaitól (Alternatív Energia)
A magyar labdarúgó-válogatott kapitányának maradását akarja a futballtársadalom.
nov. 19
6:17
Dárdai Pál: visszatérek Berlinbe (Alternatív Energia)
Ez volt Dárdai Pál ideiglenesen kinevezett szövetségi kapitány utolsó találkozója a kispadon.
nov. 19
6:19
Sima magyar győzelem (Alternatív Energia)
Kreatív csapatjáték, látványos gólok a szlovákok ellen a vízilabda világligában.
nov. 19
6:21
Kérdőíves felmérés a cukorbetegség ellen (Infostart)
Nemzeti Diabetes Program megvalósítását sürgetik a szakmai szervezetek. A Siófokon tartott rendezvényükön kiderült: másfél millió forintba kerül egy cukorbeteg éves egészségügyi ellátása.
nov. 19
6:21
Drámai fordulat a „Kalóz” halála ügyében (Alternatív Energia)
Kiderült, hogy az ápolók semmiféle gyógyszeres dobozt sem találtak a biciklista holtteste mellett.
nov. 19
6:23
Balul sül el az Oranje mentőakciója? (Alternatív Energia)
Menesztették a bosnyák labdarúgó válogatott szövetségi kapitányát.
nov. 19
6:25
Aligha lesznek ott a magyarok a kézi vb-n (Alternatív Energia)
Magyarország és Szerbia lehetne a két beugró a januárban kezdődő férfi kézilabda világbajnokságon.
nov. 19
6:27
Losonczy Pál főpolgármester (Alternatív Energia)
Vajon mivel érdemelte ki a Főváros Közbiztonságáért díjat Áder János főhadsegédje.
nov. 19
6:27
2-1-re kikapott a magyar válogatott az oroszoktól (ATV)
Három cserejátékos volt eredményes.
nov. 19
6:29
Kőkemény télre ébredtek: az ország felét hó borítja (ATV)
Az Egyesült Államok mind az 50 szövetségi államában, a Hawaii-szigeteken és Floridában is volt olyan terület, ahonnan reggeli fagyot jelentettek - közölte híroldalán kedden a CNN amerikai televízió.
nov. 19
6:31
Ebola: karanténba zártak egy gyógyultnak minősített férfit Indiában (ATV)
Karanténba zártak Indiában egy férfit, akit előzőleg Libériában sikeresen kezeltek ebolafertőzéssel, de szervezetében, pontosabban spermájában továbbra is felfedezhetőek a vírus töredékei - közölte kedden az indiai egészségügyi minisztérium.
nov. 19
6:33
Hongkong: behatoltak a tüntető diákok a törvényhozás épületébe (ATV)
Négy embert őrizetbe vettek Hongkongban, miután tüntetők betörték a városi törvényhozás homlokzatának üvegfalát és összetűzésekre került sor a rendőrség és a választási reform kiszélesítéséért nyolcadik hete demonstrálók között.
nov. 19
6:35
Újabb árcsökkenés a benzinkutakon (ATV)
Bruttó 5 forinttal csökkentette a Mol Nyrt. a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
nov. 19
6:39
Mesebeli tájkép a XVIII. kerületi iskola falán (Infostart)
Mesebeli tájat ábrázoló falfestmény került a XVIII. kerületi Kandó Téri Általános Iskola egyik épületének falára, a Színes Város Csoport köztérszínesítő akciójának keretében.
nov. 19
6:45
Szulák Andrea a Bóta Caféban (Alternatív Energia)
Közismert karakánul őszinte megnyilvánulásairól, jó humoráról.
nov. 19
6:45
Párizsból Budapestre költözhet a Nemzetközi Energiaügynökség (ATV)
A Világgazdaság szerint nem kizárt, hogy 2017-ben Párizsból Budapestre költözteti székhelyét a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), a nemzetgazdasági miniszter ugyanis a kormány határozata szerint felkínálhatja a szervezet számára a budapesti Mészáros utca 48-54. alatti ingatlant, mégpedig ingyenes használatra.
nov. 19
6:47
Dárdai Pál megmondta: visszatérek Berlinbe (Alternatív Energia)
A magyar válogatott a budapesti szezonzárón 2-1-es vereséget szenvedett Oroszországtól.
nov. 19
6:47
A republikánusok útját állták az NSA reformjának (ATV)
Leállították a republikánusok az amerikai szenátusban a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) reformját, így az Edward Snowden által leleplezett titkos adatgyűjtésről elhíresült szervezet működésének jelentős átalakítására egyelőre nem kerülhet sor.
nov. 19
6:49
A magyar utcák Orbánnal szemben (Alternatív Energia)
Orbánt odahaza is keményen szembesítik politikájával.
nov. 19
6:49
A költségvetést kezdi tárgyalni a parlament (ATV)
A következő három napban, összesen több mint harminc órában tárgyalja az Országgyűlés a jövő évi költségvetést.
nov. 19
6:51
Káosz és szégyen (Alternatív Energia)
A mostani helyzetben semmi jó nem várható.
nov. 19
6:51
MN: százmilliós adóhátralékot fizetett be Simon Gábor (ATV)
A Magyar Nemzet szerint külföldi számlákon rejtegetett vagyona után százmillió forintot meghaladó adóhátralékot fizetett be a közelmúltban az államnak az MSZP bűncselekményekkel gyanúsított volt elnökhelyettese, Simon Gábor.
nov. 19
6:53
Kik azok a celebek? (Alternatív Energia)
Mindenütt ott vannak, ahol látszani lehet.
nov. 19
6:53
Fel kell számolni a Révai Nyomdát (ATV)
A Fővárosi Ítélőtábla jóváhagyta az elsőfokú bíróság döntését, amely szerint le kell zárni a Révai Nyomda Kft. elleni csődeljárást, és fel kell számolni a céget - számol be a Világgazdaság.
nov. 19
6:55
Ahogyan Hofi mondta (Alternatív Energia)
A Fidesz vezetése már rengeteget hazudott.
nov. 19
6:57
Ma kezdődik a költségvetés vitája a parlamentben (Infostart)
A következő három napban, összesen több mint harminc órában tárgyalja az Országgyűlés a jövő évi költségvetést.
nov. 19
6:57
Minek hirdetik? (Alternatív Energia)
Telefonálok, „megnyugtatnak”: biztos, hogy a rendelt holmi nem lesz.
nov. 19
6:59
Nyugdíjasok, riadó! (Alternatív Energia)
Elvették mintegy 100 ezer rokkanttól a megélhetését biztosító nyugdíját.
nov. 19
7:01
Egyszer volt... (Alternatív Energia)
Érdemes lett volna valamit megőrizni nemcsak a hely történelmi szelleméből.
nov. 19
7:03
Egyetemre járnak a Boko Haramtól megszökött lányok (ATV)
Az Egyesült Államok által működtetett „Nigériai Egyetem” ösztöndíjat ajánl fel azoknak, akik megmenekültek a Boko Haramtól.
nov. 19
7:05
Elismertetné a parlament a spanyol kormánnyal a palesztin államiságot (ATV)
A spanyol parlament felszólította kedden a madridi kormányt, hogy ismerje el Palesztina államiságát, jóllehet csak akkor, ha a palesztinok és Izrael tárgyalások útján megoldást találnak régóta húzódó konfliktusukra.
nov. 19
7:07
Milliárdos magyarországi beruházásokat függeszt fel a Spar (ATV)
Nem vonul ki, de várhatóan nem vesz fel új alkalmazottakat a Spar üzletlánc – közölték a társaság vezetői.

Keresés