2014. november 24. hétfő

nov. 24
0:15
Edmund Stoiber: fontos, hogy Magyarország is hallassa a hangját Brüsszelben (Infostart)
Edmund Stoiber volt bajor tartományi miniszterelnök szerint fontos, hogy Magyarország is hallassa a hangját Brüsszelben. A politikus a közmédiának adott interjút, amelyből A Lényeg című műsor részleteket közölt vasárnap este.
nov. 24
0:19
228 ezer látogatóval zárt az idei Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé (Infostart)
Hat hónap alatt 228 ezren látogattak ki a vasárnap zárult 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennáléra, amelyen 65 nemzet vett részt kiállítóként.
nov. 24
5:15
Futsalosok a külügyben? Szijjártó válaszolt (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter az ATV Szabad Szemmel című műsorában azt is elmondta: moszkvai útja során világossá tette Szergej Lavrov számára, hogy Magyarország elkötelezett híve Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának.
nov. 24
5:21
Február 22-én tarthatják a képviselő-választást Veszprémben (Infostart)
Február 22-én tarthatják a Navracsics Tibor (Fidesz-KDNP) lemondása miatt kiírandó veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választást. A politikus európai uniós biztossá való kinevezése miatt mondott le egyéni választókerületben szerzett parlamenti mandátumáról.
nov. 24
5:33
Hatástalanná válhat az antibiotikum (Alternatív Energia)
Ellenállóbb baktériumok jöhetnek.
nov. 24
5:35
A szegények kosara a legnehezebb (Alternatív Energia)
Az idősebbek életminőségén még a "rezsicsökkentés" sem sokat javított.
nov. 24
5:37
Tüntetnek a pénztári vagyon lenyúlása ellen (Alternatív Energia)
A törvényjavaslat szerint meg kell szüntetni azt a kasszát, ahol a tagok kevesebb, mint 70 százaléka fizeti a havi tagdíjat.
nov. 24
5:51
Szavaz a szenátus a nagykövetjelöltről (Alternatív Energia)
Szavaz a szenátus a budapesti amerikai nagyköveti posztra pályázó nagykövetjelöltről.
nov. 24
5:53
Válaszol: Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke (Alternatív Energia)
nov. 24
5:55
Újabb botrány a francia belpolitikában (Alternatív Energia)
Jobboldali főtitkár a szocialista Élysée-palotában - Állítólag Sarkozy visszatérésének megakadályozása volt a cél.
nov. 24
5:57
A devizahitelek forintosításáról és költségvetési módosítókról dönt a Ház (Infostart)
Az Országgyűlés a héten háromnapos üléssel folytatja munkáját. Ezúttal is kedd délelőtt várható szavazás, a képviselők egyebek mellett ekkor dönthetnek a devizahitelek forintosításáról és a kormány fair bankokról szóló előterjesztéséről, továbbá a jövő évi költségvetést is módosíthatják a benyújtott egyéni változtatási javaslatok alapján.
nov. 24
5:57
Iráni atomvita: csekély az esély az áttörésre (Alternatív Energia)
John Kerry amerikai külügyminiszter szerint „nagy szakadék” tátong a nyugati államok és Irán álláspontja között.
nov. 24
5:59
Volt kormányfő őrizetben (Alternatív Energia)
Adócsalás, pénzmosás, hamisítás a vád.
nov. 24
6:01
Hárman utazhatnak a Lufthansa Ebola-gépén (Alternatív Energia)
A most kiválasztott repülő az egyetlen, amelyet már korábban előkészítettek arra, hogy mentőrepülőgépként használják.
nov. 24
6:03
Ródli és jódli (Alternatív Energia)
Indul a hómánia – Ausztriai síparadicsomok.
nov. 24
6:05
Az óceán virágoskertje (Alternatív Energia)
Madeira szigetén a helyiek még a kertjeiket is csak alpinista kötélen lógva közelíthetik meg.
nov. 24
6:07
Háborús irodalmi időgép (Alternatív Energia)
"Maradni szégyen, veszni borzalom” – nagyszabású tárlat a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
nov. 24
6:09
Gadó Klára rozsdafreskói (Alternatív Energia)
Amit mi észre sem veszünk, azt ő ezerszeresre nagyítva látja, és újraformálja alkotássá.
nov. 24
6:27
Útközben (Alternatív Energia)
Bár a héten Dél-Koreába készül, azért - kvázi útközben - a kedves vezető megnyugtatta Európát, hogy számíthat rá.
nov. 24
6:27
Forintosítás és fair bankokról szóló törvény a parlament előtt (ATV)
Az Országgyűlés mai ülésén tárgyalja utoljára a kedden elfogadni tervezett előterjesztéseket, köztük a devizahitelek forintosításáról és a kormány fair bankokról szóló kormányzati javaslatokat.
nov. 24
6:29
Csak egy fecni... (Alternatív Energia)
Találtuk:http://geza.nolblog.hu/(Bogdán Géza)
nov. 24
6:29
Közeleg a karácsony, akcióban a fenyőfatolvajok (ATV)
Közeleg a karácsony, sokfelé már készítik elő a fenyőket. Ezzel együtt nekiálltak dolgozni a tolvajok is, akik mások többéves munkáját teszik tönkre azzal, hogy ellopják a legszebb fákat. Somogyban, Csurgón közel harminc fát vágtak ki a tolvajok, de lebuktak.
nov. 24
6:31
Meceszgombóc (Alternatív Energia)
Ínycsiklandó pillanatokat villantott föl az ATV reggeli Start műsorában Mészáros Antónia.
nov. 24
6:31
Obama: jelentősen javultak a „faji” viszonyok Amerikában (ATV)
Nyugalomra szólított fel vasárnap Barack Obama amerikai elnök a nagyesküdtszék küszöbön álló döntésével kapcsolatban; a testület arról határoz, hogy vádat kell-e emelni a fehér rendőr ellen, aki augusztusban a Missouri állambeli Fergusonban agyonlőtt egy fegyvertelen fekete tizenévest.
nov. 24
6:33
A csőcselék (Alternatív Energia)
Népszava, 1904. november 24.
nov. 24
6:33
Játékpisztollyal hadonászott: lelőttek a fiút a játszótéren (ATV)
A bejelentő szólt, hogy a pisztoly nem valódi.
nov. 24
6:35
Külföldi sajtó a pedagógus tüntetésről (Alternatív Energia)
Der Standard - AFP.
nov. 24
6:45
"Ez itt az én hazám..." - Az aluljáró védelmében (Alternatív Energia)
Bejöttek a hideg napok, ilyenkor nagyon nehéz fedél alá húzódniuk azoknak a srácoknak, lányoknak, akiknek az utca a világa.
nov. 24
6:45
Év végéig vádat emelhetnek Hiszékeny Dezső ellen (ATV)
Az év végéig vádat emelhet az ügyészség Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő és társai ellen - írja a Magyar Nemzet hétfői számában.
nov. 24
6:47
Vasárnapi nyitva tartás (Alternatív Energia)
Ez egy trafikra kiírt mentőcsomag, mert csak ők lehetnének nyitva.
nov. 24
6:47
16 nő vádolja zaklatással a 80-as évek ünnepelt színészét (ATV)
Tucatnyinál is több nő vádolja nemi erőszakkal vagy annak kísérletével Bill Cosby amerikai komikust, aki azonban nem válaszol a "rágalmakra" - írta vasárnap a címlapon induló anyagként közölt riportjában a The Washington Post című napilap.
nov. 24
6:49
Ami hiányzik az életünkből (Alternatív Energia)
Az élethez tartozik, a béke, szeretett, az öröm a bánat, a sírás (nem szégyen) a lényeg őszinte legyen!
nov. 24
6:49
"Köszönjük a DK szavazóinak": nem is támogatták a győztes jelöltet (ATV)
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint bebizonyosodott, hogy demokratikus keretek között is legyőzhető a Fidesz. Tóbiás József vasárnap este, a választási eredmények ismeretében azt mondta, az újpesti választók tiltakozásukat fejezték ki, hogy nem mehet tovább a kormányzás ebben a formában.
nov. 24
6:51
Anya elmegy (Alternatív Energia)
Már beragyogta a nappalit a májusi napsugár, mikor Julcsi ásítva, nyújtózkodva kitámolygott a szobájából.
nov. 24
6:51
GKI: romlott a magyar gazdaság kilátásainak megítélése (ATV)
Novemberben kissé csökkent a GKI-Erste konjunktúra-index az októberi, igen magas értékéhez képest; az üzleti várakozások nem változtak, a fogyasztóiak viszont romlottak - közölte a GKI az MTI-vel.
nov. 24
6:53
Mit fog még avatni? (Alternatív Energia)
Vitatkozni egy képaláírással, kommentálni képaláírást ostoba, szokatlan dolog.
nov. 24
6:55
"Rétegződött" fiatalok (Alternatív Energia)
A magyar nemzet autentikus lapjában olvasom (november 19.) a "plázaőrület" kapcsán...
nov. 24
6:57
Értelmetlen vagdalkozás (Alternatív Energia)
Amit a kormány csinál a korrupciós ügyben az amerikaiakkal, az már túlmegy a józan ész diktálta minden határon!
nov. 24
7:03
Ítéletidő sújtott le Marokkóra: 8 halott, 24-en eltűntek (ATV)
Legkevesebb nyolc ember meghalt és 24-en eltűntek a Marokkó déli részét sújtó ítéletidőben - közölték vasárnap este a hatóságok.
nov. 24
7:21
Újabb hölgyet vitt a Nemzetközi Űrállomásra a Szojuz (ATV)
Csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) hétfőre virradóra a Szojuz űrhajó, amely három asztronautát, köztük egy olasz nőt szállított a Föld körül keringő űrbázisra.
nov. 24
7:27
Keddre itt a hó! (Infostart)
Kedden eleinte borult lesz az ég, majd csökken a felhőzet, de északkeleten és délnyugaton végig erősen felhős marad az ég. Hajnalban elszórtan lehet eső, északkeleten havazás, havas eső is.
nov. 24
7:39
A nők aktívabbak a közösségi oldalakon (Metropol)
A férfiak 20, a nők csupán 10 százalékát nem érdeklik a közösségi oldalak.
nov. 24
7:39
32 milliót kap az agrárfejlesztésekért felelős államtitkár (ATV)
Tízmilliókat kaszál az agrártámogatásokon a Miniszterelnökség agrárfejlesztésekért felelős államtitkára, Kis Miklós Zsolt.
nov. 24
7:57
Az 50 éves Erzsébet hídról (Metropol)
Pénteken volt ötvenéves az Erzsébet híd – a ma ismert átkelőt 1964. november 21-én adták át a forgalomnak.
nov. 24
7:57
GKI: Romlottak a fogyasztói várakozások (Alternatív Energia)
A lakosság munkanélküliségtől való félelme nem változott.
nov. 24
7:59
Fidesz: a "várakozások szerint" maradt a helyzet Újpesten (Alternatív Energia)
A Fidesz-KDNP jelöltjére a választópolgárok 30,67 százaléka voksolt.
nov. 24
8:01
Halványan erősödött a forint (Alternatív Energia)
z euró erősödött, a péntek esti 1,2385 dollár után hétfőn reggel 1,2398 dolláron állt a jegyzése.
nov. 24
8:03
Vádat emelhet az ügyészség Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő ellen - lapszemle (Infostart)
Az év végéig vádat emelhet az ügyészség Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő és társai ellen - értesült a Magyar Nemzet. Milliókért hozzák haza a külföldön elhunyt magyar állampolgárokat - írja a Népszabadság.
nov. 24
8:21
A taxisok leintenék az új közösségi fuvarozót (Infostart)
Nagy érdeklődést váltott ki az elmúlt napokban indult új közösségi személyszállítási szolgáltatás, az Uber. Az interneten elérhető szolgáltatás a világ 45 országa után Budapesten is elérhetővé vált. Az Országos Taxis Szövetség tiltakozik, az illetékes minisztériumok egyeztetnek az ügyben.
nov. 24
8:51
Előkarácsonyi megtévedés (Metropol)
„Készítsünk listát, gondoljuk át előre, ki minek örülne, ne hagyjuk, hogy a szakszerűen manipulált rendszer beszippantson!”

Keresés