2014. augusztus 20. szerda

aug. 20
6:03
Ferenc pápa: 2-3 évem van hátra (ATV)
„Két-három év, és távozom az Atya házába” – mondta Ferenc pápa újságíróknak azon a repülőgépen, amellyel dél-koreai látogatásáról utazott haza – írja a Guardian.
aug. 20
6:21
Tíz évvel a cunami után találta meg fiát egy indonéz pár (ATV)
Nem sokkal azt követően, hogy az Indiai-óceánon végigsöprő szökőár után csaknem 10 évvel előkerült a lánya, fiát is megtalálta egy indonéziai pár, amely nemsokára haza is viszi a most már 17 éves fiút.
aug. 20
6:23
"Ezért kellett neki a föld" - beszóltak Mészáros Lőrincnek (ATV)
Mészáros Lőrinc a földjét a helyi gazdák elől szerezte meg, ezek szerint azért, hogy parlagfű legyen rajta – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Szabó Rebeka, arra a hírre reagálva, hogy másfél méter magasra nőtt a parlagfű Mészáros Lőrinc alcsútdobozi birtokán.
aug. 20
6:25
Kertész Imre bírálóját is kitüntette a kormány (ATV)
Miközben napok óta tart a vita arról, hogy a kormány felhasználja-e Kertész Imrét, amikor kitünteti, Balog Zoltán kitüntette Takaró Mihály irodalomtörténészt. Takaró több jobbikos rendezvényen is tartott már előadást, és Kertész Imre magyarságát is kétségbe vonta. Részletek a videóban.
aug. 20
7:15
Rendőrök lőttek agyon egy fekete férfit St. Louisban (Alternatív Energia)
aug. 20
7:33
Minden harmadik magyar szegény (ATV)
Minden harmadik magyar szegény - ez derül ki az Európai Bizottság legfrissebb felméréséből. Ráadásul a dolgozók egy jelentős része már el sem éri a szegénységi küszöböt, vagyis az egy főre jutó, havi 65 ezer forintos jövedelmet. Ebben a mutatóban csak Bulgária teljesít rosszabbul Magyarországhoz képest az Unióban. Az Együtt-PM szerint Magyarország hamarosan az Európai Unió legszegényebb állama…
aug. 20
7:51
Állami és egyházi rendezvények az ünnepen (Infostart)
A Kossuth Lajos téri zászlófelvonással és a tisztavatással kezdődnek a központi rendezvények szerdán Budapesten, az augusztus 20-i állami ünnepen. Az államalapítás emléknapján országszerte ünnepségeket tartanak, a legtöbb településen szentmise, kenyérszentelés és családi programok is kísérik az önkormányzati rendezvényeket. A fővárosban az ünnepi szentmise délután öt órakor kezdődik a Szent…
aug. 20
7:51
Csekély változás a forintárfolyamban (Alternatív Energia)
aug. 20
7:51
Turcsinov: Oroszország háborút folytat Ukrajna ellen (ATV)
Egyre durvábbak a harcok Kelet-Ukrajnában az ukrán erők, és a szakadárok között. Olyannyira, hogy még a hétfőn rakétával kilőtt, civileket szállító konvoj áldozatait sem tudják kiemelni. Közben a válság kitörése óta először - szombaton - Ukrajnába megy a német kancellár. Angela Merkel itt az Ukrajna által várt segítség részleteiről tárgyal majd az ország államfőjével, és a miniszterelnökkel.
aug. 20
8:27
Szijjártó: a demokráciát nem tőlünk kell félteni (Metropol)
A Der Tagesspiegel című liberális német lap Magyarország rossz irányban halad címmel közölt interjút Michael Roth-tal.
aug. 20
8:27
Magyarország rossz irányban halad - mondja a német külügy irányítója (Alternatív Energia)
"A páneurópai piknik évfordulóján sem szabad lemondani az őszinte szóról."
aug. 20
8:27
Videón üzent Obamának az Iszlám Állam: lefejeztek egy amerikait (ATV)
Az Iszlám Állam megjelentetett kedd este az interneten egy videót, amelyen állítólag James Foley két éve eltűnt amerikai újságíró lefejezése látható. A szélsőséges szunnita szervezet az üzeni az Egyesült Államoknak, hogy iraki légicsapásai miatt végezte ki.
aug. 20
8:29
Ebola: nem fertőzöttek az Ausztriában vizsgált nigériai betegek (ATV)
Negatív lett az Ebola-fertőzés gyanújával Ausztriában vizsgált nigériai betegek laboreredménye – közölte az osztrák egészségügyi minisztérium.
aug. 20
8:31
Megint lelőttek a rendőrök egy fekete férfit Missouriban (ATV)
Rendőrök agyonlőttek kedden egy késsel hadonászó afroamerikai fiatalembert St. Louisban.
aug. 20
8:45
Életveszélyes a Király utcai épület (Metropol)
Leszakadt a födémszerkezet, darabjai kizuhantak az utcára, és a parkoló autókat is megrongálták.
aug. 20
8:45
Folyamatosan lövik Izraelt Gázából, meghalt a Hamász-vezér felesége és lánya (ATV)
Összeomlott a tűzszünet: kedd este újrakezdődtek a palesztin rakétatámadások Izrael ellen és az izraeli válaszcsapások a Gázai övezet ellen- közölte az izraeli televízió. Szerda hajnal óta is folyamatosan a rakétatámadások a Gázai övezetből.
aug. 20
8:47
Önként jelentkezett rabosításra a texasi kormányzó (ATV)
Önként jelentkezett rabosításra kedden Austinban Rick Perry republikánus texasi kormányzó, miután a hatalommal való visszaélés miatt két pontban vádat emeltek ellene.
aug. 20
8:49
Heves viharokra figyelmeztetnek: mi lesz a tüzijátékkal? (ATV)
Az előrejelzések bizonytalansága meglehetősen nagy az ünnepi rendezvények lebonyolítása szempontjából.
aug. 20
8:51
Szijjártó visszaszólt a német államminiszternek (ATV)
Tisztelet illeti a közép-európai nemzeteket, köztük a magyart- mondta.
aug. 20
8:53
Spanyol Szuperkupa: nem bírt egymással az Atlético és a Real Madrid (ATV)
A visszavágó pénteken lesz.
aug. 20
9:03
Így változtak mára a menetrendek (Infostart)
Az augusztus 20-i ünnepi rendezvények, illetve az előkészületek miatt változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje, a MÁV pedig több vonatot indít Budapestről a tűzijáték után.
aug. 20
9:03
Mégis kinek az érdeme? (Alternatív Energia)
Negyedszázada kezdődött a vasfüggöny lebontása. Most kezdődik a lehúzása?
aug. 20
9:21
A szélsőségesek azt állítják, lefejeztek egy amerikai újságírót (Infostart)
Az Iszlám Állam megjelentetett kedd este az interneten egy videót, amelyen állítólag James Foley két éve eltűnt amerikai újságíró lefejezése látható. A szélsőséges szunnita szervezet az Egyesült Államok iraki légicsapásai miatt végezte ki a sajtóst.
aug. 20
9:21
Ferenc pápa: 2-3 évem van hátra (ATV)
„Két-három év, és távozom az Atya házába” – mondta Ferenc pápa újságíróknak azon a repülőgépen, amellyel dél-koreai látogatásáról utazott haza – írja a Guardian.
aug. 20
9:23
Az amerikai külügyminiszter üdvözölte a magyarokat az ünnep alkalmából (Infostart)
Szent István napja alkalmából nyilatkozatban fejezte ki jókívánságait Barack Obama elnök és az Egyesült Államok népe nevében Magyarország népének John Kerry amerikai külügyminiszter.
aug. 20
9:25
Tíz helyszínen várja a véradókat a Vöröskereszt (Infostart)
Vidéken hét, a fővárosban pedig három helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt augusztus 20-án.
aug. 20
9:39
Ma kezdődik a Strand Fesztivál (Infostart)
Mától négy napon át zajlik a Nagyon Balaton sorozat keretében a Strand - Nagyon Zene Fesztivál Zamárdi szabad strandján, ahol mások mellett fellép John Newman, a Parov Stelar Band, a Papa Roach, a Knife Party és a 25. éves Tankcsapda is.
aug. 20
9:39
Augusztus 20.: az államalapításra emlékezünk (Metropol)
Országszerte egyházi, illetve családi programokkal kísért önkormányzati rendezvényeket tartanak ma.
aug. 20
9:41
Életveszélyessé vált egy fővárosi épület (Infostart)
Épületdarabok hullottak parkoló autókra a budapesti Király utcában, miután leszakadt egy lakatlan, kétemeletes társasház födémszerkezete, az épület életveszélyessé vált - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerda hajnalban az MTI-vel.
aug. 20
9:41
Augusztus 20.: ünnepi rendezvények (Metropol)
Augusztus 20. államalapító Szent István ünnepe. Rendezvények voltak országszerte. Végül megtartották a tűzijátékot.
aug. 20
9:43
Tizenhét megyében és a fővárosban van érvényben figyelmeztetés (Infostart)
A várható heves zivatarok, illetve a felhőszakadás veszélye miatt tizenhét megyére és a fővárosra adott ki elsőfokú figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára.
aug. 20
9:45
Pósa bácsi meséi elevenednek meg a szentendrei skanzenben (Infostart)
A gömör vármegyei, radnóti születésű Pósa Lajos (1850 - 1914) költő és hírlapíró, a magyar szellemiségű gyermekirodalom megteremtője meséiből kaphatnak ízelítőt azok, akik augusztus 20-án a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba látogatnak.
aug. 20
9:57
Megkezdte munkáját az ünnep biztonságos lebonyolítását felügyelő operatív törzs (Infostart)
A terveknek megfelelően, szerda reggel a Honvédelmi Minisztérium (HM) épületében teljes létszámában felállt az az operatív törzs, amely az állami ünnepek biztonságos lebonyolítását felügyeli - közölte HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal az MTI-vel.
aug. 20
9:57
Áder: érdekeinket magunknak kell képviselnünk (Alternatív Energia)
"Megtanulhattuk, hogy a minket megillető tiszteletet nekünk magunknak kell megkövetelnünk."
aug. 20
9:57
Figyelmeztetések heves esőzések miatt (Metropol)
Felhőszakadás veszélye miatt tizennégy megyére és a fővárosra adtak ki elsőfokú figyelmeztetéseket.
aug. 20
9:59
A zászlófelvonással megkezdődtek az ünnepi rendezvények (Infostart)
A Himnusz hangjaira, katonai tiszteletadás mellett, szakadó esőben felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren szerda reggel, az augusztus 20-i állami ünnepen.
aug. 20
9:59
Atomerőmű-katasztrófák és a kormányok felelőssége (Alternatív Energia)
aug. 20
10:01
Hende: csak elkötelezett, jól kiképzett honvédek képesek tenni a hazájukért (Infostart)
Csak elkötelezett, a szakmájukat jól értő, jól kiképzett, fegyelmezett honvédek képesek érdemben tenni a hazájukért - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a honvédtisztjelöltek ünnepélyes, augusztus 20-i eskütételén szerdán a fővárosi Kossuth Lajos téren, a Parlament épülete előtt.
aug. 20
10:01
Felfüggesztették demonstrációjukat a miskolci romák (Alternatív Energia)
aug. 20
10:03
Áder: érdekeinket magunknak kell képviselnünk (Infostart)
Áder János köztársasági elnök szerint az elmúlt ezer év nemzedékeinek sorsa azt taníthatta, hogy nekünk, magyaroknak az igazságunkat, az érdekeinket magunknak kell képviselnünk, és érdekeink gyakran csak mások érdekeivel együtt érvényesülhetnek.
aug. 20
10:15
Schmidt Mária: fontosak Kertész Imre tapasztalatai a megélt diktatúrákról (Infostart)
Magas állami kitüntetést kap augusztus 20-án Kertész Imre. A Nobel- és Kossuth-díjas író a Magyar Szent István Rendet veheti át az államalapítás ünnepén. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az InfoRádió kérdésére azt mondta, a mindkét XX. századi totalitárius diktatúrát megélt Kertész Imre soha nem békélt meg sem a nácizmussal, sem a kommunizmussal. A két - sokban hasonló - rendszer…
aug. 20
10:33
Ház omlott az autókra a Király utcában (ATV)
Épületdarabok hullottak parkoló autókra a budapesti Király utcában, miután leszakadt egy lakatlan, kétemeletes társasház födémszerkezete, az épület életveszélyessé vált - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerda hajnalban az MTI-vel.
aug. 20
10:51
Kamera buktatta le a párost (Alternatív Energia)
A nő leszólította a Dózsa György úton sétáló áldozatot, majd egy rövid beszélgetést követően elkísérte vásárolni.
aug. 20
11:09
Földcsuszamlás Hirosimában: 18 halott (ATV)
Legalább 18 ember meghalt és 13 eltűnt szerdán a Hirosimában történt földcsuszamlásokban - közölte a japán média.
aug. 20
11:27
Ma a rendezik a debreceni virágkarnevált (Infostart)
Tizenöt virágkocsit és 10-10 hazai, illetve külföldi művészeti csoportot láthat a közönség ma, a 45. debreceni virágkarnevál felvonulásán.
aug. 20
11:27
Kerry üdvözölte a magyarokat az ünnep alkalmából (Alternatív Energia)
"A nagyanyám, Ida Budapesten született és nőtt fel, mielőtt átkelt volna az Atlanti-óceánon."
aug. 20
12:03
Szijjártó: a demokráciát nem tőlünk kell félteni (Infostart)
Ha valaki úgy fogalmaz meg kritikát mással szemben, hogy azt semmilyen konkrétummal sem támasztja alá, akkor legkevésbé sem az európai értékek mentén cselekszik - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel, az európai ügyekért felelős német külügyi államminiszter nyilatkozatára reagálva.
aug. 20
12:03
Juhász: Ukrajnának nincs szüksége a magyar tankokra (ATV)
Akkor járt volna el helyesen a honvédelmi minisztérium, ha megmutatja a nagyvilágnak, hogy Magyarországon vannak a tankok - mondta Juhász Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 20
12:05
Lázár János: Szent István napja az építkezésről szól (Infostart)
Szent István napja, Magyarország születésnapja, a magyar állam megszületésének szimbolikus dátuma az építkezésről szól - jelentette ki Lázár János szerdán Hódmezővásárhelyen.
aug. 20
12:21
Szent István Renddel tüntették ki Kertész Imrét és Rubik Ernőt (Infostart)
Rubik Ernő feltalálót és Kertész Imre írót a Magyar Szent István Renddel tüntette ki Áder János köztársasági elnök augusztus 20-án, az állami ünnepen a legfőbb közjogi méltóságok jelenlétében a Sándor-palotában.

Keresés