A megállapodás szerint feltételekkel van lehetőség a sztrádavilágítási szerződés egyoldalú felmondására, s mivel a törvény szerint helyi önkormányzati feladat a közvilágításról való gondoskodás, meg kell vizsgálni, hogy Budaörs eljárása jogszerű-e - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére szerdán.
Változott az áfatörvény az év elejével, több termék esetében csökkent az adókulcs, módosultak az áfa-mentességre vonatkozó szabályok, és átalakultak részben a bevallási kötelezettséget érintő változások is.
Busszal ütközött egy személygépkocsi Szécsény és Ludányhalászi között szerda este, a balesetben ketten megsérültek - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A francia szélsőjobb valószínűleg megpróbál politikai tőkét kovácsolni a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap párizsi székháza elleni szerdai terrortámadásból, bár az ilyen horderejű események általában inkább a hatalmon lévő politikusok támogatottságát erősítik - vélekedtek a terrorcselekmény várható politikai következményeit értékelve londoni stratégiai elemzők.
A Belügyminisztérium (BM) szerint Magyarország 2014-ben a korábbi évekhez képest nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb közbiztonsági körülmények között töltötte az év végi ünnepeket.
Az V. kerületi önkormányzat arra reagál, hogy velük szemben Juhász Péternek adott igazat a kormányhivatal vagyonnyilatkozat-ügyben. A reakciót változtatás nélkül közöljük, tanulságos.
A Sberbank optimalizálja fiókhálózatát, ezzel indokolta a pénzintézet, hogy a közeljövőben fiókösszevonásokat, ezzel együtt fiókbezárásokat hajt végre.
Párizsban 12-en meghaltak és többen életveszélyesen megsebesültek a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni terrortámadásban. Egybehangzóan elítélte a párizsi terrortámadást a nemzetközi közösség.
Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) csütörtökön dönt arról, hogy melyik várossal száll harcba a 2024-es nyári játékok rendezési jogáért. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) február 6-i rendkívüli közgyűlésén dönt a pályázatról.