2016. március 30. szerda

márc. 30
5:06
Nem rúghatják ki a tiltakozó tanárokat (Alternatív Energia)
A Tanítanék Mozgalom mai akcióját nem a sztrájkra vonatkozó szabályok alapján kell megítélni.
márc. 30
5:08
A miniszterelnök gyáva elszámolni (Alternatív Energia)
"10 éve nem áll a nyilvánosság elé, kizárólag olyan emberekkel hajlandó beszélni, akiket ő fizet."
márc. 30
5:12
"Várható volt az unió kemény fellépése Magyarországgal szemben" (ATV)
Akár 40 milliárd forintnyi uniós forrást is visszatarthat Brüsszel a tanteremfelújítási program kapcsán. A Miniszterelnökség államtitkára szerint csak pár százmillió forintról lehet szó. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pedig azt mondja: emiatt egyetlen euró támogatástól sem esik el az ország. Az ellenzék szerint azonban várható volt az unió kemény fellépése.
márc. 30
5:24
Az egyszülős is család (Alternatív Energia)
Az LMP a családi pótlék differenciált megemelését javasolja szimbolikus lépések helyett.
márc. 30
5:26
Véradók Fesztiválja (Alternatív Energia)
Ingyenes gyermek és felnőtt belépők.
márc. 30
5:42
Ezért lehetett csökkenteni a terrorkészültségi fokozatot Magyarországon (Infostart)
Felszámolták azt a terrorista sejtet, amelyhez a brüsszeli merényletek köthetők, így nem volt indoka, hogy Magyarország fenntartsa a kettes terrorkészültségi fokozatot - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kedd este az M1 aktuális csatornán.
márc. 30
5:42
Válaszol: Somody Bernadette, az Eötvös Károly Intézet igazgatója (Alternatív Energia)
márc. 30
5:44
Kiéleződhet a falklandi viszály (Alternatív Energia)
Az ENSZ-bizottság megerősíti Argentína szuverenitását.
márc. 30
5:46
Ciprusi túszdráma (Alternatív Energia)
Egy pszichésen zavart egyiptomi férfi térített el Larnakába egy menetrendszerinti járatot.
márc. 30
5:48
Terjed az AIDS Oroszországban (Alternatív Energia)
Több mint egymillió fertőzött - Stratégiát dolgoztak ki a betegség megfékezésére - Hazai oltóanyag fejlesztésével kísérleteznek.
márc. 30
6:06
Dühöngött, késsel hadonászott és lövöldözött egy férfi Szolnokon (ATV)
Dühöngő, késsel hadonászó és lövöldöző férfit fogott el a rendőrség kedden este Szolnokon - közölte a police.hu-n a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.
márc. 30
6:24
Rendkívüli állapot a világ legveszélyesebb országának börtöneiben (ATV)
A legutóbbi erőszakhullám miatt a világ legveszélyesebb országának tartott Salvador hét börtönében rendkívüli állapotot hirdettek a hatóságok helyi idő szerint kedden.
márc. 30
6:42
Trump-ellenes kampányt indítottak mexikói szenátorok (ATV)
"Mexikó Trump ellen" névvel kampányt indítottak helyi idő szerint kedden Mexikóban az ellenzéki, baloldali Demokratikus Forradalom Pártja (PRD) szenátorai Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns ellen.
márc. 30
6:51
Ekkor lesz az általános iskolai beiratkozás (Infostart)
Április 14-én és 15-én lesz a beiratkozás a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) tartozó általános iskolákban.
márc. 30
7:00
Tovább nyomoznak a terézvárosi ingatlanok eladása ügyében (ATV)
A Fővárosi Főügyészség arról döntött, hogy meghosszabbítja a terézvárosi ingatlanok eladása ügyében elrendelt nyomozást, amely szerdán járt volna le - közölte legfrissebb számában a Magyar Hírlap.
márc. 30
7:02
Drasztikusan csökkent a menekültek száma (ATV)
Bár április negyedike után meg kell kezdeni az illegális menekültek visszatoloncolását Törökország felé, még nem igazán tiszták a feltételek. Azt viszont már most mutatják a számok, hogy a szigorú európai politika meghozta a gyümölcsét: márciusban sokkal kevesebb illegális menedékkérő érkezett, mint akár egy hónappal korábban.
márc. 30
7:09
Olcsóbb lehet a közétkeztetés - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság szerint lesz önálló oktatási minisztérium. Fél házzal működnek a tranzitzónák - írja a Magyar Nemzet.
márc. 30
7:27
Ma elfogadhatja a parlament a nok-törvényjavaslatot (Infostart)
Ma újra elfogadhatja az Országgyűlés a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló - az államfő által megfontolásra visszaküldött - törvényjavaslatot.
márc. 30
7:45
Dühöngő lövöldözőt fogtak Szolnokon (Metropol)
A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták.
márc. 30
7:47
Április 14-én és 15-én lesz az általános iskolai beiratkozás (Metropol)
Az iskola köteles minden, a felvételi körzetében életvitelszerűen lakó tanulót felvenni.
márc. 30
8:09
Másállapot: horrortörténetek a magyar szülőszobákról (ATV)
A tájékoztatás és beleegyezés hiánya, fájdalmas beavatkozások, siettetett szülések: megdöbbentő történetekről számolnak be az édesanyák és szakmabeliek egy Facebook oldalon. A Rózsák forradalma célja, hogy megtörje hallgatást, és az orvosokkal együttműködve emberséges körülményeket alakítsanak ki a magyar szülőszobákon.
márc. 30
8:11
Szíria: Az első kézikamerás felvétel a lerombolt Palmüra városáról (ATV)
A szíriai hadsereg aknakutatói elkezdték megtisztítani az Iszlám Állam által hátrahagyott robbanóanyagoktól a visszafoglalt Palmüra városát. A Russia Today arab tudósítója a helyszínre utazott, hogy kézikamerával is megmutassa a világnak a dzsihadisták hagyatékát.
márc. 30
8:13
Polgári elégedetlenség: Így sztrájkoltak a tanárok (ATV)
Van olyan intézmény, ahol százak demonstráltak. Palkovics László oktatásügyi államtitkár szerint "még nem tudni, hogy milyen következményei lesznek ennek, de az biztos, hogy egy tanárnak sem kell félnie." Ha a kormány két héten belül nem ül le tárgyalni, a civil közoktatási platform újabb akciókat tervez.
márc. 30
8:27
Robbanóöv-utánzattal térítették el az EgyptAir járatát (ATV)
Mobiltelefontokokból összeeszkábált robbanóöv-utánzattal ijesztgetve térítették el az EgyptAir Cipruson leszállt járatát - közölte kedden Joannisz Kaszulidesz ciprusi külügyminiszter a vérontás nélkül végződő túszdráma után adott sajtótájékoztatóján.
márc. 30
8:36
Nagy lehetőségek rejlenek a Nyugati mögötti területben (Infostart)
Sajtóinformációk szerint megkapta a kormány támogatását a múltheti kormányülésen a Podmaniczky Park terve, amely magába foglalja a Nyugati Pályaudvar felújítását és a pályaudvar mentén egy nagyobb park kialakítását. A Népszabadság úgy tudja, a 215 milliárd forintos elképzelés részleteinek véglegesítésére április harmincadikát jelölte ki a kabinet.
márc. 30
8:36
Hosszú az út, amíg üzlet lesz a gasztroblogból (Metropol)
Mára olyan népszerűek lettek, hogy a legkedveltebb bloggerek üzletileg is sikeresnek mondhatják magukat.
márc. 30
8:36
Rogán kitalálta, Áder visszadobta - Terítéken a nok a Házban (Alternatív Energia)
Az államfő kifogásaira reagálnak a képviselők - Egyértelműsíthetik a kormányzati javaslatot.
márc. 30
8:38
Emmi: ezután is várják a szakmai szervezeteket (Infostart)
A kormány álláspontja szerint a gyermekek és a pedagógusok érdekét egyedül a párbeszéd és a közös munka szolgálja, és ennek hatékony formája a köznevelési kerekasztal, ahová továbbra is várják az "alternatív kerekasztal" képviselőit - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
márc. 30
8:54
Sipos Imre: nem éri retorzió a pedagógusokat (Infostart)
Eddig és ezután sem fogja semmilyen retorzió érni a pedagógusokat, amiért részt vesznek a szerdai polgári engedetlenségi akcióban - mondta a köznevelésért felelős helyettes államtitkár.
márc. 30
8:56
Aláírásokat gyűjtöttek a Hegyalja út átnevezése ellen (Infostart)
A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) egyetért azzal, hogy Mádl Ferencről közterületet nevezzenek el Budapesten, ugyanakkor azzal nem, hogy a Hegyalja út viselje a volt államfő nevét - mondta Szabadai Viktor, az ellenzéki párt budapesti választmányának elnöke szerdán, a tervek szerint a névváltoztatásról is döntő Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján.
márc. 30
9:12
Növekszik a digitális világban a hazai vállalkozások hátránya (Metropol)
A digitális készségek hiánya hatalmas probléma az Európai Unión belül, hazánk pedig különösen nem teljesít jól e téren.
márc. 30
9:36
Megfenyegette Magyarországot az Iszlám Állam (ATV)
Az Iszlám Állam a közösségi médiában jelentette be, hogy a március 22-ei brüsszeli robbantás csak egy erőszakhullám kezdete, mert Európában és az Egyesült Államokban is több célpontra fognak lecsapni – számolt be a Washington Times.
márc. 30
10:12
Donald Trump közölte: kiborítja a bilit (ATV)
Visszatáncoltak az amerikai republikánus párti elnökjelölt-aspiránsok azon korábbi ígéretüktől, hogy bárki legyen is a párt elnökjelöltje, támogatják.
márc. 30
10:24
Jóval kevesebb bűncselekmény történt tavaly Budapesten (Infostart)
Elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elmúlt évről szóló beszámolóját a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A dokumentum szerint a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2015-ben 19,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest, a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma több mint 4 százalékkal nőtt.
márc. 30
10:24
Százak tiltakoztak az oktatásért - Bezárták a diákokat egy iskolában (Alternatív Energia)
Több mint 150 iskola jelezte, hogy részt vesz az akcióban - A Teleki Blanka előtt már 8 előtt 500-an voltak.
márc. 30
10:30
Politikai válság Brazíliában: Bíróság elé állhat az elnök (ATV)
Még ezen a héten új kormánykoalíciót alakít Dilma Rousseff brazil elnök - közölte helyi idő szerint kedden Jaques Wagner, a leváltással fenyegetett államfő kabinetfőnöke, miután a brazil kormánypárttal, a baloldali Munkáspárttal (PT) szakított fő koalíciós partnere, a Demokratikus Mozgalom Pártja (PMDB).
márc. 30
10:32
Salah Abdeslam igazából beépített ügynök? (ATV)
Végh József kriminálpszichológus szerint lehetséges. Azt gyanítja, hogy a török titkosszolgálatoknak dolgozott.
márc. 30
10:42
A terrorcsomagról tárgyalnak hamarosan a pártok (Infostart)
Ezen a héten pénteken már a pártok is megismerkedhetnek a kormányzat terrorizmus ellenes törvénycsomagjával. A belügyminiszter múlt héten azt mondta, hogy az igazságügyi tárca a húsvéti ünnepek idején alkotja meg a szükséges jogszabályokat.
márc. 30
10:42
Uniós támogatásokat elcsaló bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat (Metropol)
A cégek eltüntetéséhez elkészítették egy kitalált román állampolgár okmányát is a vádlottak egyikének fényképével.
márc. 30
10:44
Balog: párbeszédre van szükség az iszlámmal (Infostart)
Párbeszédre van szükség az iszlámmal, és ehhez partnerek kellenek - hangsúlyozta a felekezet magyarországi elismerését kimondó törvény hatályba lépésének századik évfordulója alkalmából, szerdán Budapesten rendezett konferencián Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
márc. 30
10:44
Kevesebb bűncselekmény Budapesten (Metropol)
A személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma viszont több mint 4 százalékkal nőtt. Budapesti és kerületi statisztikák.
márc. 30
10:46
Kúria: az MNB alapítványának ki kell adni a pályázatok adatait (Infostart)
Köteles kiadni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított Pallas Athéné Domus Animae (PADA) Alapítvány valamennyi pályázatának adatait az adatkérés időpontjáig a Kúria szerdán kihirdetett döntése értelmében.
márc. 30
10:48
Palkovics: nem helyes a polgári engedetlenségi akció (Infostart)
Az oktatási államtitkár nem tartja helyesnek a szerdán megtartott polgári engedetlenségi akciót, budapesti sajtótájékoztatóján ugyanakkor jelezte, hogy az abban részt vevő tanároknak nem kell munkajogi következményekkel számolniuk.
márc. 30
10:48
Kockárda lóg a Parlament ablakából (ATV)
AZ MSZP két országgyűlési képviselője, Kórozs Lajos és Kunhalmi Ágnes a Parlament egyik ablakából lógattak ki hatalmas kockárdát , üzenve ezzel a pedagógusoknak, hogy támogatásukra mindenkor számíthatnak.
márc. 30
11:00
Azt szeretnék, hogy ne a Hegyalja utat nevezzék el Mádl Ferencről (Metropol)
A Liberálisok 1300 aláírást gyűjtöttek a Hegyalja út átnevezése ellen.
márc. 30
11:00
3-as metró - Buszhiány miatt csúszhat a felújítás? (Alternatív Energia)
A DK felszólította a fővárost, hogy vegyenek buszokat.
márc. 30
11:02
BKV - "Hazudozik" a városvezetés (Alternatív Energia)
Horváth:"nem tudjuk bizonyítani, de azért a gyanú elég erőteljes ahhoz, hogy itt egy nagy össznépi lopássorozat zajlik".
márc. 30
11:04
Elfogadta a BRFK beszámolóját a Fővárosi Közgyűlés (Alternatív Energia)
A dokumentumot 30 igen mellett fogadta el a testület.
márc. 30
11:24
Kúria: Közpénzt kezelnek az MNB alapítványai (ATV)
Köteles kiadni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított Pallas Athéné Domus Animae (PADA) Alapítvány valamennyi pályázatának adatait az adatkérés időpontjáig a Kúria szerdán kihirdetett döntése értelmében.
márc. 30
11:42
Balog: Senki sem szereti az ultimátumokat (ATV)
Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója ma 14 napot adott a kormánynak, hogy megkezdődjenek a valódi tárgyalások.

Keresés