2017. március 2. csütörtök

márc. 2
18:48
Szörnyet halt egy gyermek, akit a testvére az autóban felejtett (ATV)
Forró autóban lelte halálát egy kétéves kisfiú, amíg a nővére egy bevásárlóközpontban dolgozott.
márc. 2
18:50
Mérgezés a tanuszodában - Vizsgálatot rendelt el a szakminiszter (Alternatív Energia)
A 22 gyerekből tizenhetet vittek kórházba kivizsgálásra.
márc. 2
19:06
Vizsgálatot indítanak a iváncsai klórgázmérgezés miatt (ATV)
Az iváncsai tanuszodában történt klórgázmérgezés azonnali kivizsgálását rendelte el Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
márc. 2
19:24
Így tüntettek Jordán Tamás mellett - Videó (Alternatív Energia)
Azt követelték, hogy a Weöres Sándor Színház alapító igazgatója tovább folytathassa munkáját.
márc. 2
19:24
A Párbeszédhez fordultak segítségért a Pető intézet konduktorai (ATV)
A pedagógusi helyett a közalkalmazotti bértábla szerint kapná márciustól a fizetését a Pető Intézet húsz konduktora, így a sérült gyerekekkel foglalkozó szakemberek nagyjából csak a felét vihetnék haza az eddigi fizetésüknek - erről számoltak be az intézet konduktorai a Párbeszéd társelnökének. A sorozatos botrányok után 2013-ban államosított Pető Intézet kancellárjának pedig - Szabó Tímea szerint…
márc. 2
19:26
Többen meghaltak egy lavinabalesetben Olaszországban (ATV)
Három ember életet vesztette és többen megsebesültek csütörtökön egy lavina miatt, amely a francia-olasz-svájci hármashatáron található Courmayeur közelében, a Plan de la Grabba síterepén zúdult le, egy másik hózuhatag azon a környéken két síelőt sodort el, de ők sértetlenül megmenekültek.
márc. 2
19:42
Feladta a BKV - Bezárták a 4-es metró liftjét a Gellért téren (Alternatív Energia)
A közlekedési cég szerint senki nem volt veszélyben.
márc. 2
19:42
Utolsó pillanatban hiúsították meg Németországban a török kampányrendezvényt (ATV)
Németországban hatósági döntéssel megakadályozták, hogy két török miniszter fórumot tartson az alkotmánymódosításról kiírt áprilisi népszavazás ügyében: csütörtöki német sajtójelentések szerint az igazságügyi tárca vezetője és a gazdasági miniszter sem kampányolhat német földön az elnöki rendszer törökországi bevezetését jelentő módosítás mellett.
márc. 2
19:44
Megtartotta névadó szenátusi ülését a Soproni Egyetem (Alternatív Energia)
Az oktatási államtitkár szerint az egyetem bírja a kormány és a szakma támogatását.
márc. 2
20:00
A hős (Alternatív Energia)
Pápai Gábor rajza.
márc. 2
20:00
Durva: Száguldozott a BMW-s, súlyosan megsérült a barátnője (fotó) (ATV)
Autójával villanyoszlopnak ütközött és könnyű sérülést szenvedett egy férfi Gyulán. Mellette ült a barátnője, őt súlyos sérüléssel vitték kórházba a mentők.
márc. 2
20:02
Másodjára is befuccsolt a Szent Gellért téri felvonó, utasokat kellett menteni (ATV)
A BKV rendkívüli karbantartás miatt lezárta a 4-es metró egyik Szent Gellért téri liftjét, mert szerdán és csütörtökön utasok szorultak a felvonóba.
márc. 2
20:18
A Párbeszédhez fordultak segítségért a Pető Intézet konduktorai (Alternatív Energia)
A pedagógusi helyett a közalkalmazotti bértábla szerint kapná márciustól a fizetését húsz munkatárs.
márc. 2
20:18
Indulhat Zuglóban a Kétfarkú Kutya Párt, Kovács az ATV-ben beszélt a jelöltről (ATV)
Valószínűleg debreceni jelöltet fognak állítani aki nem megy a kerületbe, mert az emberek nem szeretik a politikusokat.
márc. 2
20:20
"Ilyen laza kézmozdulattal ereszteném szélnek ezeket" (ATV)
Egészségesebbé tenné az iskolai büfék kínálatát a Fiatal Családosok Klubja. A kezdeményezést támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma is. A tárca társadalmi összefogást szeretne az ügyben. További részletek a videóban.
márc. 2
20:36
Mogherini a macedón államfőt győzködi (Alternatív Energia)
Hétfőn tömeges tiltakozások kezdődtek több városban, csütörtökön is több tízezren vonultak utcára.
márc. 2
20:36
Több mint 50 szélsőséges terroristával végeztek Szomáliában (ATV)
Az al-Shabaab szélsőséges iszlamista szervezet legalább 57 tagjával végeztek csütörtökön abban a támadásban, amelyet az Afrikai Unió (AU) erői és a szomáliai csapatok közösen hajtottak végre a terroristák egyik tábora ellen a Szomália déli részében fekvő Afmadow települése mellett - jelentette az afrikai szervezetnek a kelet-afrikai országban állomásozó békefenntartó missziója.
márc. 2
20:38
Szerbiai robbanás - Megtalálták a holttesteket (Alternatív Energia)
Az üzemben lőszereket hatástalanítottak és szereltek szét.
márc. 2
20:38
Szijjártó telefonon tárgyalt az amerikai külügyminiszterrel (ATV)
Az Egyesült Államok továbbra is számíthat Magyarországra a terrorellenes küzdelemben és a NATO európai lábának megerősítésében - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön, miután telefonon tárgyalt Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel.
márc. 2
20:54
Orbán Viktorhoz fordulnak a könyvesek (Alternatív Energia)
Hatpontos javaslatcsomag készült a könyvszakma helyzetének hosszú és rövid távú rendezésére.
márc. 2
20:54
Megtalálták a szerbiai robbanásban eltűnt holttesteket (ATV)
Megtalálták annak a három embernek a holttestét, aki kedden tűnt el, amikor két robbanás történt a közép-szerbiai Kragujevac egyik lőszereket szétszerelő üzemében - közölte a szerb védelmi minisztérium csütörtökön.
márc. 2
20:56
Édesszáj? - Nyolc raklap kristálycukrot loptak el (videó) (Alternatív Energia)
A méhek mindenesetre boldogok voltak a zsákmánnyal.
márc. 2
21:12
Elszabadult a pokol a szombathelyi közgyűlésen (Alternatív Energia)
Jordán Tamás nem kapott többséget, új pályázatot írnak ki.
márc. 2
21:12
A haláltól mentette meg a balesetet szenvedett rendőrt a hős tűzoltó (ATV)
Egy munkába igyekvő tűzoltó segített egy rendőr életét megmenteni, akinek autójába egy autóbusz ütközött még tegnap Várpalota közelében. A balesetet szenvedett férfi eszméletét veszítette, így csak segítséggel tudott az autóból kikerülni. A rendőrt az autóból kihúzták, majd a mentők súlyos sérülésekkel kórházba vitték. Már jól van. További részletek a videóban.
márc. 2
21:30
Állami pénzt várnak béremelésre a települési önkormányzatok (Alternatív Energia)
Politikai hiba a választások előtt megtagadni az önkormányzati alkalmazottak béremelését.
márc. 2
21:30
Elmarasztalták a Momentum rendezvényén fotózó fideszest (ATV)
Jogszerűtlenül fotózta végig egyesével a résztvevőket a Momentum komáromi rendezvényén a helyi önkormányzat fideszes dolgozója - írja az Index.
márc. 2
21:32
Bekérették Németország ankarai nagykövetét (ATV)
Bekérették a török külügyminisztériumba csütörtökön Németország ankarai nagykövetét. Külügyminisztériumi források szerint a török kormány ilyen módon kívánt tiltakozni amiatt, amiért a német hatóságok megakadályozták, hogy két török miniszter Németországban fórumot tartson az alkotmánymódosításról kiírt áprilisi népszavazás ügyében.
márc. 2
21:34
"Puccs áldozata lettem...Stotz Gyula a bűnöző" - megszólalt Matyi Dezső (ATV)
Megkérdőjelezhető Stotz Gyula szavahihetősége, aki milliárdos adócsalónak állította be Matyi Dezsőt, ezt az Alexandra könyváruház hálózat tulajdonosa mondta az Egyenes Beszédben.
márc. 2
21:48
Gázpalackokkal felszerelt autóst állítottak elő Brüsszelben (Alternatív Energia)
Hírek szerint a 27 éves fiatalember közeli kapcsolatban állt Najim Laachraouival, a 2015-ös párizsi merényletek egyik kitervelőjével.
márc. 2
22:06
"Totális a bizalom" - így nyilatkozott Trump az igazságügyi miniszterről (ATV)
Donald Trump amerikai elnöknek teljes mértékben megbízik Jeff Sessions igazságügyi miniszterben.
márc. 2
22:42
Kézilabda BL - Egy góllal nyert Svájcban a Veszprém (Alternatív Energia)
Kadetten Schaffhausen (svájci)-Telekom Veszprém 27-28 (15-16).

Keresés