Ellenzéki euro-charta kerekasztalt kezdeményez Ujhelyi István. Az MSZP európai parlamenti képviselője a Közös Ország Mozgalom által felépített Agorára hívja szakmai kerekasztal tárgyalásra a demokratikus ellenzék pártjainak képviselőit – ezt egy mai háttérbeszélgetésen mondta el a szocialista politikus.
Ukrajna hátba szúrta Magyarországot oktatási törvényének módosításával, amely súlyosan sérti a magyar kisebbség jogait - mondta Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter, amikor a kijevi döntésre reagált.
Nagyobb mértékben nőhet a minimálbér és a garantált bérminimum, mint ahogy azt korábban ígérték, valamint arra is van esély, hogy a munkabér terhei is nagyobb mértékben csökkennek. A kormány októberben várhatóan felülvizsgálja...
Az MSZP elnöke uszításnak tartja, hogy az Echo TV egyik műsorában a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese arról beszélt, egy Botka Lászlónak sem kellene élnie Magyarországon. Molnár Gyula pénteken Budapesten közölte, minden eszközzel harcolnak, hogy ez a politikai kultúra eltűnjön Magyarországról, és arra kérte a többi ellenzéki pártot is, hogy tilt
Egy maréknyi fiatal ültetné át a hazai gyakorlatba az állításuk szerint „erőszakmentes forradalom” módszereit ha nem sikerül a Parlamenten keresztülvinni az ellenzéknek a választási törvény módosítását. Kíváncsiak voltunk, lehetséges-e az erőszakmentes és a forradalom szavak egymás mellé helyezése a választási törvény megváltoztatására indult mozga
Az Európai Bíróság elutasította a bevándorló-kvóták ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet. Az uniós bíróság szerint jogszerű a menedékkérők kötelező szétosztásáról hozott korábbi brüsszeli döntés. A Fidesz szerint az ellenzéki pártok hazudtak az embereknek a kvótákról az elmúlt két évben és megtévesztették a választókat. Baloldali és liberál
Az MSZP elnöke uszításnak tartja, hogy az Echo TV egyik műsorában a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese arról beszélt, egy Botka Lászlónak sem kellene élnie Magyarországon.
Elkezdték telepíteni a ráckevei (H6-os) HÉV közvágóhídi végállomásán az elektronikus jegyrendszer első érvényesítő készülékeit - közölte a i Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Vírusos fertőzés miatt kórházban ápolják a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának több játékosát is, ezért elhalasztották a Vasas elleni, szombati bajnoki mérkőzést.
Kampányt indít az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a laikus újraélesztés elsajátítására: budapesti és vidéki fesztiválokra, nagyobb ifjúsági rendezvényekre oktatóbabákkal települnek ki a szakemberek, hogy gyors és gyakorlatias oktatást tartsanak - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Megvan az előzetes elvi megállapodás az amerikai szövetségi kormánnyal, amit a lex CEU előír - állítja egy kormánytag. A lex CEU ügyében az Alkotmánybíróság ítélete várhatóan október 11-e után születik meg, valamikor még idén. Az AB ítéletekre rálátó alkotmányjogászok szerint a bírák szinte biztosan nem mondják ki az alkotmányellenességet.
A következő másfél évben megújulhat a Kazinczy-kert Széphalmon egy sikeres pályázat eredményeként - jelentette be Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az intézménycsoporthoz tartozó Magyar Nyelv Múzeumában a történelmi emlékhelyet jelző sztélé avatóján, pénteken.