2010. november 24. szerda

nov. 24
11:57
Hasít a piacon Obama gyermekkönyve (hirado.hu)
Az Of Thee I Sing című kötetből a megjelenés óta eltelt öt nap alatt máris 50 ezer példány fogyott
nov. 24
11:59
Rendkívüli választás: Új elnök-püspök kerül az Evangélikus Egyház élére (hirado.hu)
A választás rendkívüli, mivel a leköszönő elnök-püspök a választási ciklus közben megy nyugdíjba, így a mostani választás az általános tisztújításig szól
nov. 24
12:00
Barátja nem bocsátja meg a szexet Évának (BorsOnline)
Éva személyében ismert partiarc és egyben Havas Henrik önjelölt titkárnője költözik be a VV 4 villájába. Barátja szakít vele, ha kalandba keveredik.
nov. 24
12:00
Tolvai Reni beszólt Yvette-nek (Blikk)
nov. 24
12:01
Megbánás! Bocsánatot kérhetnek a sértettektől a bűncselekmények elkövetői (hirado.hu)
Nemzetközi tapasztalatok szerint a kriminológusok által irányított beszélgetéseken az elítéltek megismerkednek azzal a fájdalommal, amelyet okoztak, és ez segít nekik abban, hogy ne váljanak visszaesővé
nov. 24
12:03
Mesterházy: nem veszünk részt az "áldemokratikus bábszínházat" jelentő jelölésben (hirado.hu)
Az MSZP frakcióvezetője ezt azután mondta, hogy Schmitt Pálnál járt a legfőbb ügyész személyét illetően
nov. 24
12:09
Húszezer felett a vadludak száma az Öreg-tavon (hirado.hu)
Izgalmas előadásokkal, gyerekeknek játszóházzal, esti csillagászattal és számtalan színes programmal vár Mindenkit a X. Tatai Vadlúd Sokadalom
nov. 24
12:11
Megszűnik a lapozgatás és a falatozás a Fővárosi Közgyűlés ülésein (hirado.hu)
Interpelláció sem lesz - az új szmsz-ről döntött a közgyűlés
nov. 24
12:13
Kommandósok csaptak le a drogdílerekre Egerben (hirado.hu)
Hat emeber ellen indított eljárást a főkapitányság kábítószerrel visszaélés alapos gyanúja miatt
nov. 24
12:18
Katy Perryt a 15 éves Réka öltözteti (BorsOnline)
Személyesen találkozott Katy Perry énekesnővel Réka. A divattervezőnek készülő tini ruhát álmodott kedvencének, akinek biztatására többeknek, így Lady GaGának is tervezett ruhakölteményt.
nov. 24
12:18
Hatalmasat esett Paul McCartney (Blikk)
nov. 24
12:18
Közhírré tétetett a herceg nagy napjának időpontja (Habostorta)
Nem húzta az időt a brit királyi udvar, az eljegyzés után már azt is tudni, mikor lesz az esküvő Tavasszal lesz 2011 nagy esküvője, egészen pontosan április 29-én kel egybe Vilmos brit trónörökös és polgári származású kedvese, Kate Middleton. Az időpontot kedden jelentette be a Clarence House, Vilmos herceg és édesapja, Károly trónörökös közös londoni hivatala, miután múlt héten az eljegyzés és…
nov. 24
12:21
Így készült a decemberi divatanyagunk - 1. rész (Joy)
Kisfilmünkből megtudhatjátok, hogy készült a decemberi JOY-ban található divatanyagunk. 1. rész
nov. 24
12:23
Felnőtt húsleves (Joy)
Csernus Imre új könyve nem is könyv. Olyan, mint amikor leülsz egy asztalhoz, és hallgatod, hogy evés közben miről beszélgetnek az ott ülők. És közben még néhány jó kis receptet is megismersz.
nov. 24
12:25
Tudd meg a sztárok 4 titkos szépségtrükkjét! (Joy)
A sztárok élete könnyű, hiszen profi szakemberek kezei között szépülnek meg naponta. Nem is hinnéd, de a mindenki számára elérhető módszereket részesítik előnyben. Kövesd az alábbi tippeket és nem kell többé a hőn áhított drága luxus termékekre gyűjtened.
nov. 24
12:27
Náci jelmondatot idézett a brit képviselő, kiküldték az ülésről (hirado.hu)
Godfrey Bloom az "egy nép, egy birodalom, egy vezér", azaz Ein Volk, ein Reich, ein Führer jelmondatot idézte
nov. 24
12:29
Megállt az élet Portugáliában (hirado.hu)
Beszüntették a munkát az egészségügyben, az iskolákban, a repülőtereken, a tömegközlekedésben és a postákon is, így tiltakozva a kormány gazdaságpolitikája ellen
nov. 24
12:31
Arzénos víz az Auchanban - Pert nyert a IPM magazin (hirado.hu)
A Fővárosi Bíróság ítélete kimondja: a magazin a „Hogyan került arzén az ásványvizekbe?” című cikkben valós tényeket írt, az Auchan Magyarország Kft. által sérelmezett cikk részletei szövegkörnyezetükben objektíven közölték a valós tényeket
nov. 24
12:33
BKV-szakszervezetek kérik Tarlóst a buszkiszervezés átgondolására (hirado.hu)
Kihagyná a főváros a buszos szakszervezeteket a tömegközlekedés megreformálásának tárgyalásaiból, Tarlós kiszervezi a buszközlekedést a BKV fennhatósága alól
nov. 24
12:35
Híradó, 2010. november 24. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
nov. 24
12:36
Kamerát ültetett a fejébe egy New York-i művész (Habostorta)
Mi történik a hátunk mögött? Ez a nagy költői kérdés Hátul is van szeme: egy New York-i művész apró digitális kamerát ültetett a feje hátsó részébe - merőben művészi indíttatásból. Wafaa Bilal vizuális művész, aki főként interaktív alkotásaival és megdöbbentő performanszaival hívta fel magára a figyelmet, egy művészeti program kedvéért vetette alá magát a beavatkozásnak.       Mint kedden…
nov. 24
12:45
Ismét segít a Jolie-Pitt páros: 32 millió az SOS Gyermekfalunak! (hirado.hu)
A jelenleg Magyarországon tartózkodó hollywoodi sztárpár az amerikai örökbefogadás napja alkalmából adományozott
nov. 24
12:47
Jelentősen emelkedett a bolygó tavainak hőmérséklete (hirado.hu)
A Föld 167 legnagyobb tavának felmérése azt mutatta, hogy a vizek hőmérséklete egy évtized alatt átlagosan 0,45 Celsius-fokkal emelkedett
nov. 24
12:54
Benkő Dániel rágerjedt Tóth Gabira is (BorsOnline)
Mozgalmasan telt a villalakók hétfő éjszakája, hiszen a nézők szavazatai alapján kamionosok és kurvák partit kellett rendezniük.
nov. 24
13:03
Schiffer: az LMP tiszteletben tartja az államfő jogkörét (hirado.hu)
A párt kifejtette azon véleményüket, hogy a jelölés során az államfő olyan személyt nevezzen meg, akinek a pártatlanságával kapcsolatban semmiféle kétely nem merülhet fel
nov. 24
13:05
Újabb közterek borulnak fénybe a fővárosban (hirado.hu)
Döntött a Fővárosi Közgyűlés az újabb közterek kivilágításáról, a díszvilágított helyszíneket az előterjesztés 292 pontban sorolja fel
nov. 24
13:12
Nyershúsba öltözött a prágai műsorvezető (Blikk)
Több mint húsz kiló nyershúsból készült el a cseh showman gúnyája, aki a „Talentmania" című tehetségkutató tévéműsorban botránkoztatta meg a cseh és szlovák tévénézőket.
nov. 24
13:21
Túl van a ráncfelvarráson a világhírű Royal Shakespeare Company (hirado.hu)
A színház négy évig volt zárva és csaknem 36 milliárd forintnak megfelelő összegből építették újjá
nov. 24
13:23
Új minőségirányítási rendszert kap a Főpolgármesteri Hivatal (hirado.hu)
A főpolgármester szóbeli indoklásában hangsúlyozta, hogy a minőségirányítási rendszer megszüntetésének célja egy korszerűbb rendszer kialakítása
nov. 24
13:25
Forsense: Orbán népszerűbb a kormánynál is (hirado.hu)
A pártok támogatottsága keveset változott az elmúlt fél évben, a kormány erős lábakon áll
nov. 24
13:27
Védelmi tervvel zárult a szentpétervári tigriscsúcs (hirado.hu)
A Szentpéterváron összegyűlt delegáltak megegyeztek abban, hogy 2022-re megduplázzák a tigrisek egyedszámát
nov. 24
13:29
A Jobbiknak sincs személyi javaslata a legfőbb ügyészre (hirado.hu)
Vona Gábor ugyanakkor kérdésre válaszolva közölte, hogy Polt Péter volt legfőbb ügyész személyét a Jobbik nem tudja támogatni, ha rá esik a jelölés
nov. 24
13:30
Csillogó takonyszálat lendített piruett közben a korcsolyás lány - fotó (BorsOnline)
KÍNOS - Hiába nyerte meg a moszkvai műkorcsolya és jégtánc Grand Prix női versenyét a japán világbajnoknő, Ando Miki, mégsem emiatt marad emlékezetes számára az orosz viadal.
nov. 24
13:31
Felsőoktatás: A Jobbik részben egyetért Hoffmann Rózsa koncepciójával (hirado.hu)
A Jobbik a felsőoktatás vonatkozásában szükségesnek tartja a bolognai képzési rendszer felülvizsgálatát és a finanszírozás átalakítását
nov. 24
13:39
Index: a Fidesz elfoglalhatja a monetáris tanácsot is (hirado.hu)
Az Index úgy értesült, hogy a kormány úgy módosítaná a jegybanktörvényt, hogy a monetáris tanács tagjait a jövőben a parlament gazdasági bizottsága jelölje és mentse fel
nov. 24
13:41
Aknavető gránátokat találtak Szolnokon (hirado.hu)
Egyelőre nem került sor kiürítésre
nov. 24
13:43
Összesen 1,7 milliárd pluszt kér az oktatási bizottság (hirado.hu)
Pluszpénzt adna a fideszes Pokorni Zoltán által vezetett testület az érettségi és a szakmai vizsgák lebonyolítására, továbbá 700 millióval támogatnák a kisiskolákat és intézményi tásrulásaikat
nov. 24
13:45
Pánik a víz ünnepén: jelentősen nőtt a halottak száma (hirado.hu)
Több kambodzsai fiatal holttestét hazavitték a hozzátartozók, mások a kórházban haltak meg
nov. 24
13:47
Merkel: a magánbankok is vegyék ki részüket a válságviseléből (hirado.hu)
A német kancellár szorgalmazza a magántulajdonban lévő hitelintézetek bevonását az euróövezet hosszú távra szóló válságkezelő rendszerébe,az új rendszer lesz hivatott felváltani az eurót védő jelenlegi mechanizmust, amely 2013-ban hatályát veszti
nov. 24
13:48
Karddal fejezte le anyját a Címlapsztori sztárja (BorsOnline)
Bibliai passzusokat ordibálva végzett anyjával Michael Brea. A Csúnya Betty című sorozatban hírnevet szerzett haiti származású színészt a rendőrök csak sokkolóval tudták megállítani.
nov. 24
13:57
Költségvetés: 61 milliárddal megemelik az idei büdzsé tartalékát (hirado.hu)
Az ülésen 18 képviselő igennel és 7 nemmel szavazott arra a törvénymódosító javaslatra, miszerint megemelik az idei költségvetés általános tartalékainak keretét
nov. 24
13:59
Szexbombaként sokkol Szíj Melinda! (hirado.hu)
Óriási meglepetéssel kecsegtet a győri családanya következő produkciója
nov. 24
14:01
Koreai incidens: Kína hozzáállását bírálja az európai sajtó (hirado.hu)
A holland de Volkskrant című lap szerint "kiábrándító" Kína magatartása a két Korea közötti konfliktusban
nov. 24
14:03
Intőt kaptunk Brüszeltől, négy esetben is (hirado.hu)
Több száz EU-szabálysértési döntést hozott Brüsszel, négy környezetvédelmi és mezőgazdasági témájú határozat Magyarországot is érinti
nov. 24
14:05
Kivitelezési hiba okozta a tragédiát az Aquaworldben (hirado.hu)
A szörfmedence szerelőaknájának fedelét nem a terveknek megfelelően kivitelezték, ezért meghibásodott, ez okozhatta a kisfiú halálát
nov. 24
14:15
Összecsapás Kairóban: egy halott, több tucatnyi sérült (hirado.hu)
Egy templom építésének befejezését tiltó hatósági rendelet miatt csaptak össze a kopt keresztény tüntetők és a rendőrség
nov. 24
14:17
Árvízvédelmi készültség 215 kilométeren (hirado.hu)
A veszélyeztetett szakaszon a Tarna mentén 147 kilométer hosszon másodfokú, a Sajó mentén pedig 68 kilométeres hosszon harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben
nov. 24
14:24
Pénzmosással vádolják a James Bond-színészt (BorsOnline)
CSALÁS - Hónapok óta húzódó botrány után, úgy tűnik, Sean Connery körül szorul a hurok, és az sem kizárt, hogy az ellene és huszonöt másik ember ellen indított eljárás végén akár a teljes vagyonát zárolhatják.
nov. 24
14:24
Behajolt a fotósnak Paris Hilton (Blikk)
Paris Hilton hotelörökösnő ismét kellemetlen helyzetbe került a minap, egy átlátszó leggings-ben hajolt be egy fotósnak.
nov. 24
14:24
Videó: Szellő a nászútját bukta a Híradó miatt (Blikk)

Keresés