A jelszóval zárolt adatok gond nélkül integrálhatók honlapokba és közösségi hálózatokba. A felhasználók továbbra is rendben feltöltik az adatokat, például képeket, csak azok a jelszó nélkül felismerhetetlenek, éppúgy, mint a szöveg
MOSONMAGYARÓVÁR – Ütés végzett S. Dórával – derült ki az Amerikában elvégzett orvos szakértői véleményből. A 16 éves diáklány információnk szerint a kétéltű elejében ült P. Szabolccsal (†20) együtt, amikor az ütközés történt. A vízibusz elejét lenyomta az uszály, ekkor érhette a magyar lányt a végzetes ütés. Dóra teste holtan merült a víz alá, míg Szabolcs belefulladt a Delaware folyóba.
"A stressz-tesztnek felbecsülhetetlen jelentősége van az európai gazdaságba vetett bizalom helyreállításában" - jelentette ki Olli Rehn az Európai Bizottság (EB) gazdasági ügyekért felelős biztosa
Négyéves szünet után tért vissza az úszáshoz Risztov Éva. Igaz, a korábbi sikeres versenyző a medencék helyett a nyílt vizeket választotta, és máris az augusztusi budapesti Európa-bajnokság egyik éremesélyeseként emlegetik.
Az EU álláspontja nagyon világos: azt akarjuk, hogy az embereknek módjuk legyen szabadon mozogni, és ne csak a Gázába érkező árukat lássák, hanem exportálhassanak is onnan
Kórházba szállították Gábor Zsazsát (93), miután kiesett az ágyából és több csontja eltört - közölte a magyar származású egykori hollywoodi híresség szóvivője.
Az IKSZ kiemelt céljának tekinti a fiatalok karitatív munkáját, így a gödöllői fiatalok segítettek Ónodon az árvízi védekezésnél, korábban pedig a karitatív munkacsoport adventi ajándékgyűjtést szervezett
Az MSZP arra is felszólította a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a tárgyalásokon történteket, hogy pontosan lehessen látni, mi okozta azok megszakadását, aminek már puszta ténye is rontja Magyarország pozícióját
KOPPENHÁGA - A 46 éves soulénekesnő egyre lejjebb süllyed a drog lejtőjén. Amerikai lapok értesülései szerint legutóbb irdatlan mennyiségű kábítószert rendelt Svájcból.
A közelmúltban az Országgyűléshez beterjesztett javaslatok alapján a bírósági titkárok elsőfokú bírósági hatáskörben szabálysértéseket bírálnának el, és azokban az ügyekben akár elzárást is kiszabhatnának
A kétezer egykori, illetve jelenlegi dolgozót érintő belső szabályozás szerint az alkalmazottak 35 év szolgálati viszony után, 55 éves korban vonulhatnak nyugállományba és fizetésük 85 százalékára jogosultak nyugdíjként
PER - Káoszba és botrányba fulladt a sármos színész olaszországi pere, melyben a nevét jogtalanul használó Exclusive by George Clooney márkájú ruhák gyártói ellen tanúskodott.
Ami nem sikerült 1954-ben, valóra vált 2010-ben. Világbajnok lett Puskás Ferenc! Öcsi bácsi a foci-vb-vel egy időben rendezett karikatúrabajnokságon végzett az első helyen Gaál Tibor jóvoltából.
Villámcsapás ért két embert vasárnap délelőtt a Nyíregyházi Állatparkban; egy fiatal fiút a helyszínen újra kellett éleszteni, édesapját könnyebb sérülésekkel szállították kórházba - közölte Gajdos László, a park igazgatója az MTI-vel.
SZAKKARA – A régészeken nem tudott kifogni az a csel, amelyet a kincsvadászok ellen vetettek be az ősi egyiptomiak, és az álajtó után a titkos bejáratát is megkeresték a felfedezett síremlékeknek. A kamrák négyezer-kétszáz évvel ezelőtt épültek, hogy megfelelő nyughellyel szolgáljanak a magas rangú elhunytaknak.
Nem kizárt, hogy hétfőn reggel 285 forintot, vagy akár kicsit többet kell fizetni az euróért - mondta a Raiffeisen Bank vezető elemzője, aki arra számított, hogy a magyar kormány meg tud állapodni a nemzetközi hitelezőkkel
Az elmúlt 24 órában 149 baleset történt, öt halálos kimenetelű volt, 22 súlyos, 40 pedig könnyű sérüléssel végződött - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A rendőrség közlése szerint a jó idő és több országos rendezvény miatt ma is nagy közúti forgalomra lehet számítani.
Általános vélekedés szerint a forint tovább gyengül a hírre, a kormány pedig csak az önkormányzati választások után jelenti be az újabb megszorító intézkedéseket
HORVÁTORSZÁG – Ne induljunk el biztos szállás nélkül, vagy ha mégis, akkor készüljünk fel a csalódásra – figyelmeztet az utazási szakértő. Borítékolható, hogy idén is déli szomszédunkat választja a legtöbb magyar: tavaly 326 ezren nyaraltak itt.
Komoly csaták várnak Tobey Maguire-re, igaz, a 35 éves filmszínész nem szuperhősként vagy akciósztárként ütközik meg az ellenfelekkel, hanem szellemi sportolóként. A kétgyermekes édesapa Bobby Fishert alakítja majd egy mozifilmben, melynek produceri munkálatait is magára vállalta.
HERCEG NOVI – Montenegróban a történelem a parthoz láncolva rozsdásodik. A jugoszláv hadiflotta egykor büszke parancsnoki hajója aligha indul több bevetésre, manapság legfeljebb a turisták vakuja miatt kerül össztűzbe.
Újra kormány mögött keménykedhet Vin Diesel, a Halálos iramban-sorozat főhőse. A széria folytatása jövőre várható, s míg a pasik közül az összes kulcsfigura visszatér, úgy tűnik, Michelle Rodriguez és Jordana Brewster rajongói is szomorkodhatnak.