2010. július 18. vasárnap

júl. 18
5:06
Fellélegezhetnek a szlovákiai magyarok (168 óra)
Az új szlovák kormány ki akarja iktatni a szlovák állampolgársági törvényből azt a szombaton hatályba lépett módosítást, amely a szlovák állampolgárság elvesztéséről szól abban az esetben, ha valaki - kivételektől eltekintve - más állampolgárságot kér. Erről az Új Szó szlovákiai magyar napilap szombati száma ír.
júl. 18
7:12
Szakadékban végezte tucatnyi utas (FigyelőNet)
Szakadékba zuhant egy autóbusz szombaton Albániában, a fővárostól mintegy 140 kilométerrel északra, és a rajta lévők közül tizennégyen életüket vesztették, további 16 ember pedig megsérült - közölték a helyi hatóságok.
júl. 18
7:12
"Eleinte úgy nézett ki, hogy talán távozok a politikából" (168 óra)
Bugár Béla, a Híd elnöke bizonyos elégtétel érzésével tér vissza a parlamenti alelnöki székbe. „Hazudnék, hanem nem mondám, hogy természetesen ezt így is érzem. Tudják, eleinte úgy nézett ki, hogy talán távozok a politikából,“ mondta Bugár a SITA hírügynökségnek.
júl. 18
7:30
Nyomáspróbával kerülik el az újabb olajszivárgást (FigyelőNet)
Huszonnégy órával meghosszabbították a mexikói-öbölbeli olajszivárgást gátló új olajfogó berendezés nyomáspróbáját - közölte szombat este Thad Allen, a szövetségi katasztrófa-elhárítási műveletek parancsnoka.
júl. 18
7:48
Szakadékban végezte tucatnyi utas (FigyelőNet)
Szakadékba zuhant egy autóbusz szombaton Albániában, a fővárostól mintegy 140 kilométerrel északra, és a rajta lévők közül tizennégyen életüket vesztették, további 16 ember pedig megsérült - közölték a helyi hatóságok.
júl. 18
7:50
Nyomáspróbával kerülik el az újabb olajszivárgást (FigyelőNet)
Huszonnégy órával meghosszabbították a mexikói-öbölbeli olajszivárgást gátló új olajfogó berendezés nyomáspróbáját - közölte szombat este Thad Allen, a szövetségi katasztrófa-elhárítási műveletek parancsnoka.
júl. 18
7:52
Tucatnyian meghaltak a kínai bányaégésben (FigyelőNet)
A föld alatt dolgozó valamennyi bányász meghalt abban a szerencsétlenségben, amely az északnyugat-kínai Senhszi tartomány egyik szénbányájában történt, miután szombat este lángra kapott ott egy vezeték - jelentette a tartományi kormányzat vasárnap.
júl. 18
7:54
Elhagynák Afganisztánt a segédcsapatok (FigyelőNet)
Az afganisztáni lázadók ellen harcoló nemzetközi erők a jövő heti kabuli konferencián meg fognak állapodni abban, hogy 2014-re átadják az ország feletti biztonsági ellenőrzést az afgán hadseregnek - jelentette az Independent on Sunday című vasárnapi brit lap.
júl. 18
8:06

8:08

8:09
Miss Moszkva-2010 (posztinfo.hu)
Tizenötödik alkalommal került megrendezére a szépségverseny
júl. 18
8:10
Járvány fenyeget a karibi térségben (FigyelőNet)
Dengue-járvány fenyegeti a Karib-tenger térségét. Már több tucatnyi ember meghalt a moszkitó terjesztette betegségben, és félő, hogy az esős évszak miatt súlyosbodik a helyzet.
júl. 18
8:24
Megfékezték az erdőtüzeket Athén közelében (origo.hu)
Szombat estére csendesedett a szél, ezért meg tudták fékezni az Athén közelében puszító erdőtüzeket.
júl. 18
8:24
Isten szava – bandaszlengben (Népszabadság)
MEXIKÓVÁROS. – Frederick Loos úgy káromkodott valamelyik este, mint egy kocsis, ami meglepő volt, tekintve, hogy ő római katolikus pap, és trágár beszédét a szószékről intézte az egybegyűlt hívők százaihoz.
júl. 18
8:42
Zöldenergiára hajtanak világszerte (FigyelőNet)
A tavalyi visszaesés után ismét világszerte teret nyer a zöld energia - tűnik ki a legutóbbi felmérésekből.
júl. 18
8:42
Foglyokat szabadítottak ki a tálibok (Népszabadság)
Az afgán kormány ellen harcoló tálibok az ország nyugati részén rendőrőrsöket támadtak meg és 23 társukat kiszabadították szombaton.
júl. 18
9:00
Újabb katonák vesztek Afganisztánban (FigyelőNet)
Pokolgépes merényletekben meghalt az utóbbi két napban Afganisztánban három brit és két amerikai NATO-katona, egy további brit katona pedig közúti balesetben vesztette életét a háború dúlta országban.
júl. 18
9:00
Meghosszabbították az olajfogó nyomáspróbáját (Népszabadság)
Huszonnégy órával meghosszabbították a mexikói-öbölbeli olajszivárgást gátló új olajfogó berendezés nyomáspróbáját - közölte szombat este Thad Allen, a szövetségi katasztrófa-elhárítási műveletek parancsnoka.
júl. 18
9:00
Olajkatasztrófa - meghosszabbították a nyomáspróbát (Népszava)
Egy nappal meghosszabbították a mexikói-öbölbeli olajszivárgást gátló új olajfogó berendezés nyomáspróbáját - közölte szombat este Thad Allen, a szövetségi katasztrófa-elhárítási műveletek parancsnoka.
júl. 18
9:00
Dengue-járvány fenyegeti a karibi térséget (Hír 3)
Dengue-járvány fenyegeti a Karib-tenger térségét. Már több tucatnyi ember meghalt a moszkitó terjesztette betegségben, és félő, hogy az esős évszak miatt súlyosbodik a helyzet - közölték egészségügyi illetékesek. A járvány terjedését a szokásnál melegebb időjárásnak és a szokásosnál jóval korábban beköszöntött esős évszaknak tudják be. E körülmények között a moszkitók száma megsokszorozódott.…
júl. 18
9:18
Járvány fenyeget a karibi térségben (FigyelőNet)
Dengue-járvány fenyegeti a Karib-tenger térségét. Már több tucatnyi ember meghalt a moszkitó terjesztette betegségben, és félő, hogy az esős évszak miatt súlyosbodik a helyzet.
júl. 18
9:18
Necces nyomáspróba és béna tajvani Bálna (ma.hu)
Korántsem produkált tökéletes eredményeket a mexikói-öbölbeli olajszivárgást gátló új olajfogó berendezés nyomástesztje - közölte a szövetségi katasztrófa-elhárítási műveletek parancsnoka.
júl. 18
9:18
Román pénzből e-Magyar pont? (Kitekintő)
„A román kormány vállaljon tekintélyesebb részt az e-Magyar pontok elnevezésű projekt finanszírozásából – ezt fogja szorgalmazni a várhatóan idén októberben sorra kerülő következő román–magyar közös kormányülésen az RMDSZ” – fejtette ki Moldován József Budapesten.
júl. 18
9:20
Zöldenergiára hajtanak világszerte (FigyelőNet)
A tavalyi visszaesés után ismét világszerte teret nyer a zöld energia - tűnik ki a legutóbbi felmérésekből.
júl. 18
9:22
Újabb katonák vesztek Afganisztánban (FigyelőNet)
Pokolgépes merényletekben meghalt az utóbbi két napban Afganisztánban három brit és két amerikai NATO-katona, egy további brit katona pedig közúti balesetben vesztette életét a háború dúlta országban.
júl. 18
9:24
Utasaival zuhant le az útról egy busz (FigyelőNet)
júl. 18
9:26
Katonákat ölt egy iraki öngyilkos merénylő (FigyelőNet)
Egy iraki katonaság kilenc tagját megölte, 29 embert pedig megsebesített vasárnap Bagdad egyik külvárosában egy öngyilkos merénylő.
júl. 18
9:36
Utasaival zuhant le az útról egy busz (FigyelőNet)
júl. 18
9:38
Katonákat ölt egy iraki öngyilkos merénylő (FigyelőNet)
Egy iraki katonaság kilenc tagját megölte, 29 embert pedig megsebesített vasárnap Bagdad egyik külvárosában egy öngyilkos merénylő.
júl. 18
9:40
Foglyokat szabadítottak ki a tálibok (FigyelőNet)
Az afgán kormány ellen harcoló tálibok az ország nyugati részén rendőrőrsöket támadtak meg és 23 társukat kiszabadították szombaton.
júl. 18
9:48
25 évre elég az orosz olaj (posztinfo.hu)
És mi lesz utána?
júl. 18
9:54
Kilenc embert ölt meg egy iraki öngyilkos merénylő (ma.hu)
Egy iraki milicia kilenc tagját megölte, 29 embert pedig megsebesített vasárnap Bagdad egyik külvárosában egy öngyilkos merénylő.
júl. 18
10:12
Parókás drogbárót fogtak (FigyelőNet)
Letartóztatták a karibi térség egyik legkeresettebb drogbáróját, José Figueroa Agostot Puerto Rico szigetén, akinek hálózata az Egyesült Államokba csempészte a kolumbiai kokaint - tudta meg több portál.
júl. 18
10:12
Halálos áldozata is van az éjszakai viharoknak (inforadio.hu)
Halálos áldozatot is követeltek a heves zivatarok, amelyek vasárnapra virradóra Ausztria felett is átvonultak.
júl. 18
10:12
Meghaltak brit és amerikai NATO-katonák Afganisztánban (Metropol.hu)
Pokolgépes merényletekben meghalt az utóbbi két napban Afganisztánban három brit és két amerikai NATO-katona, egy további brit katona pedig közúti balesetben vesztette életét a háború dúlta országban - közölte az észak-atlanti szervezet és a brit védelmi minisztérium.
júl. 18
10:12
Ítéletidő Nyugat-Európában (Népszava)
Halálos áldozatot is követeltek a heves zivatarok, amelyek vasárnapra virradóra vonultak át Ausztria felett.
júl. 18
10:14
Járvány fenyegeti a karibi térséget (Metropol.hu)
Dengue-járvány fenyegeti a Karib-tenger térségét. Már több tucatnyi ember meghalt a moszkitó terjesztette betegségben, és félő, hogy az esős évszak miatt súlyosbodik a helyzet - közölték szombaton egészségügyi illetékesek.
júl. 18
10:30
Halálos áldozatot követelt a vihar (FigyelőNet)
Halálos áldozatot is követeltek a heves zivatarok, amelyek hajnalban vonultak át Ausztria felett.
júl. 18
10:30
Sok halott egy iraki öngyilkos merényletben (Népszabadság)
A Bagdad egyik külvárosában történt öngyilkos merényletben több, mint negyvenen meghaltak. A támadás az Asz-Szahua félkatonai csoport fizetésükre váró tagjait érte.
júl. 18
10:30
Az EU „hatalmas hármasa” a 30 százalékos széndioxid-csökkentés mellett (Kitekintő)
Az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország miniszterei együtt szólították fel az Európai Uniót, hogy emelje 30 százalékra a 2020-ra megállapított kibocsátás csökkentési célt.
júl. 18
10:48
Foglyokat szabadítottak ki a tálibok (FigyelőNet)
Az afgán kormány ellen harcoló tálibok az ország nyugati részén rendőrőrsöket támadtak meg és 23 társukat kiszabadították szombaton.
júl. 18
10:48
Washington a lélektani hadviselés eszközével élt (Kitekintő)
Csütörtökön megérkezett hazájába az az iráni atomtudós, akit Teherán szerint amerikai ügynökök tartottak fogva több mint egy éven át. A férfi úgy nyilatkozott, a távol töltött idő alatt kínzásnak is ki volt téve.
júl. 18
10:50
Parókás drogbárót fogtak (FigyelőNet)
Letartóztatták a karibi térség egyik legkeresettebb drogbáróját, José Figueroa Agostot Puerto Rico szigetén, akinek hálózata az Egyesült Államokba csempészte a kolumbiai kokaint - tudta meg több portál.
júl. 18
10:52
Halálos áldozatot követelt a vihar (FigyelőNet)
Halálos áldozatot is követeltek a heves zivatarok, amelyek hajnalban vonultak át Ausztria felett.
júl. 18
11:06
Gyerekcsempészeket lepleztek le (FigyelőNet)
Gyermekcsempész hálózatot számoltak fel a maláj rendőrök - közölték az ázsiai ország hatóságai több portállal. Eddig 16 gyanúsított van, miközben nyolc gyermeket megmentettek, akik közül az egyik mindössze 23 napos.
júl. 18
11:06
Tilos a nőknek vízipipázni Gázában (Népszabadság)
A Gázai övezetet irányító Hamász megtiltotta a nőknek, hogy kávéházban vízipipázzanak, mert szerinte az ellentétes a hagyományokkal és váláshoz vezet.
júl. 18
11:06
Még tovább tesztelik az olajfogó berendezést (Metropol.hu)
Huszonnégy órával meghosszabbították a mexikói-öbölbeli olajszivárgást gátló új olajfogó berendezés nyomáspróbáját - közölte szombat este Thad Allen, a szövetségi katasztrófa-elhárítási műveletek parancsnoka.
júl. 18
11:06
A vízipipa váláshoz vezet - az iszlám szerint (Népszava)
A Gázai övezetet irányító Hamász megtiltotta a nőknek, hogy kávéházban vízipipázzanak, mert szerinte az ellentétes a hagyományokkal és váláshoz vezet.
júl. 18
11:08
Tilos a nőknek a vízipipázás Gázában (FigyelőNet)
A Gázai övezetet irányító Hamász megtiltotta a nőknek, hogy kávéházban vízipipázzanak, mert szerinte az ellentétes a hagyományokkal és váláshoz vezet.
júl. 18
11:10
Öngyilkos merénylő robbantott Kabulban (FigyelőNet)
Legalább három embert megölt egy öngyilkos merénylő Kabul belvárosában - közölték az afgán hatóságok.

Keresés