Levélben gratulált Schmitt Pálnak köztársasági elnökké választásához Ivan Gasparovic szlovák államfő, s hivatalos szlovákiai látogatásra is meghívta új magyar partnerét - közölte pénteken a pozsonyi elnöki hivatal. A látogatás időpontját diplomáciai úton később rögzíthetik. "Kihasználom az alkalmat, hogy megerősítsem: a Szlovák Köztársaság készen áll arra, hogy a Magyar Köztársasággal intenzív és…
A szervezők becslései szerint csaknem egymillióan csatlakoztak a szombati londoni melegfelvonuláshoz. A népünnepély jellegét öltő tarka parádét számos zenei és egyéb kulturális rendezvény kísérte. A felvonulás - amelyen részt vett Boris Johnson, a brit főváros konzervatív polgármestere is - a Baker Streetről indult, és a Trafalgar-tér volt a végállomás, ahol hatalmas színpad várta a tömeget,…
A világon ma is mintegy 40 diktatúra létezik. Többségük megtalálja az együttműködés formáját a nagyhatalmakkal, szinte mindegyikük ENSZ-tag, a XXI. században pedig több tömeggyilkos beszélt már ENSZ-közgyűlésen, mint amennyit felelősségre vont nemzetközi törvényszék. A demokráciák száma viszont továbbra is nő, habár minőségük nem ad okot bizakodásra.
A világon ma is mintegy 40 diktatúra létezik. Többségük megtalálja az együttműködés formáját a nagyhatalmakkal, szinte mindegyikük ENSZ-tag, a XXI. században pedig több tömeggyilkos beszélt már ENSZ-közgyűlésen, mint amennyit felelősségre vont nemzetközi törvényszék. A demokráciák száma viszont továbbra is nő, habár minőségük nem ad okot bizakodásra.
A Lengyelországban emlékhelyként működő volt auschwitzi koncentrációs tábor fenntartásához 15 millió dollárral járul hozzá az Amerikai Egyesült Államok. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter krakkói látogatásán közölte, hogy az amerikai kongresszus hozzájárulása után a nemzetközi Auschwitz Alapítványnak utalják át a pénzt.
ENSZ-békefenntartókat dobáltak meg kövekkel helyi lakosok Libanon déli részén, az izraeli határ közelében szombaton - közölte a világszervezet egyik szóvivője.
Négy drogcsempészt fogtak el a Földközi-tengeren francia vámosok és a parti őrség egységei péntekre virradóra - közölték a francia hatóságok szombaton.
Betonkerítésnek rohant egy túlzsúfolt autóbusz a fékrendszer meghibásodása miatt a Fülöp-szigetek középső részén; a balesetben 15 ember maghalt, és csaknem 50-en megsérültek.
Csaknem 31 millió lengyel választópolgár jogosult az urnákhoz járulni vasárnap az elnökválasztás második fordulójában, hogy döntsön a két jelölt, a liberális Bronislaw Komorowski és a konzervatív Jaroslaw Kaczynski, a repülőszerencsétlenség áldozatául esett Lech Kaczynski volt államfő ikertestvére között.
Drogszállításra alkalmas tengeralattjáróra bukkantak az ecuadori őserdő mélyén a dél-amerikai ország hatóságai az egyesült államokbeli kábítószer-ellenes ügynökség szakembereinek a segítségével.
Egy 12 éves kolumbiai kisfiú két nap alatt 70 kilométert gyalogolt, hogy így kérje a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők fogságában lévő édesapja szabadon engedését. A jelenleg 33 éves Libio Martinez őrmestert még 1997 decemberében hurcolták magukkal a gerillák egy laktanya elleni támadás során, három hónappal azelőtt, hogy fia, Johan megszületett.
Drogszállításra alkalmas tengeralattjáróra bukkantak az ecuadori őserdő mélyén a dél-amerikai ország hatóságai a egyesült államokbeli kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) szakembereinek a segítségével.
ENSZ-békefenntartókat dobáltak meg kövekkel helyi lakosok Libanon déli részén, az izraeli határ közelében szombaton - közölte a világszervezet egyik szóvivője.
A lengyel elnökválasztás vasárnapi, második fordulójában, a szavazóurnák nyitva tartásának félidejében - 13 órakor - 26,63 százalékos volt a részvételi arány - közölte a központi választási bizottság. Ez az arány 3,25 százalékponttal haladja meg a két héttel ezelőtti, első fordulóban, ugyanebben az időpontban regisztrált részvételi arányt. Csaknem 31 millió választópolgár jogosult az urnákhoz…
Négy drogcsempészt fogtak el a Földközi-tengeren francia vámosok és a parti őrség egységei péntekre virradóra - közölték a francia hatóságok szombaton.
Csaknem 31 millió lengyel választópolgár jogosult az urnákhoz járulni vasárnap az elnökválasztás második fordulójában, hogy döntsön a két jelölt, a liberális Bronislaw Komorowski és a konzervatív Jaroslaw Kaczynski, a repülőszerencsétlenség áldozatául esett Lech Kaczynski volt államfő ikertestvére között.
Drogszállításra alkalmas tengeralattjáróra bukkantak az ecuadori őserdő mélyén a dél-amerikai ország hatóságai a egyesült államokbeli kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) szakembereinek a segítségével.
Scheveningen, Hollandia – Az évek során Franciaország fokozatosan világraszóló eseménynek építette fel a Beaujolais nouveau, az újbor novemberi megjelenését, amikor is a borbarátok lelkesen kapkodják az italt, amely a legjobb akarattal is csak középszerűnek nevezhető. Ha ezt meg lehet csinálni egy olcsó borral, miért ne lehetne a heringgel?
A ciprusi hatóságok nem hibáztathatóak amiatt, hogy a napokban kitört orosz-amerikai kémbotrány egyik kulcsfigurájának, Christopher Robert Metsosnak nyoma veszett - jelentette ki szombaton Dimítrisz Hrisztofiasz ciprusi elnök.
Egy 12 éves kolumbiai kisfiú két nap alatt hetven kilométert gyalogolt, hogy kérje a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet fogságában lévő édesapja szabadon engedését.
Bronislaw Komorowski nyerte meg a lengyel elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulóját: a liberális jelölt kis fölénnyel utasította maga mögé a konzervatív Jaroslaw Kaczynskit, a repülőszerencsétlenség áldozatául esett Lech Kaczynski volt államfő ikertestvérét anem hivatalos végeredmények szerint.
Drogszállításra alkalmas tengeralattjáróra bukkantak az ecuadori őserdő mélyén a dél-amerikai ország hatóságai a egyesült államokbeli kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) szakembereinek a segítségével.
Az afgán hadsereg egy hadműveletben megölt 14 tálib lázadót Kabultól 40 kilométerrel nyugatra, Vardak tartományban - közölte vasárnap a tartományi kormányzó szóvivője.
Az Oroszország számára kémkedéssel gyanúsított tizenegy ember közül újabb három őrizetének meghosszabbításáról döntött egy amerikai szövetségi bíróság pénteken. Theresa Buchanan bíró a Washington melletti Alexandriában tartott meghallgatáson úgy döntött, hogy a három ember továbbra is őrizetben marad, mivel Mikhail Semenko, valamint a Michael Zottoli-Patricia Mills párnál fennáll a szökés…
A Progressz M-06M jelzésű orosz teherűrhajót vasárnap este automatikus üzemmódban rákapcsolták a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - közölte az orosz űrrepülési irányítási központ. A kikötés helyi idő szerint 20 óra 19 perckor volt. A földi irányítás vasárnap reggel döntötte el, hogy este próbálkoznak megint a rákapcsolással. Ismét automatikus vezérléssel hajtották végre a manővert, és ez…
Drogszállításra alkalmas tengeralattjáróra bukkantak az ecuadori őserdő mélyén a dél-amerikai ország hatóságai az egyesült államokbeli kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) szakembereinek a segítségével.
Az afgán hadsereg egy hadműveletben megölt 14 tálib lázadót Kabultól 40 kilométerrel nyugatra, Vardak tartományban - közölte vasárnap a tartományi kormányzó szóvivője. Közben hivatalosan hivatalba lépett vasárnap David Petraeus amerikai tábornok, az afganisztáni nemzetközi erők új főparancsnoka. Ebből az alkalomból ünnepséget tartottak a koalíciós erők kabuli főhadiszállása melletti területen…
Bocsánatot kért a papok által elkövetett nemi visszaélések áldozataitól egy miséken felolvasott vasárnapi üzenetében az ausztráliai Melbourne katolikus érseke.
Betonkerítésnek rohant egy túlzsúfolt autóbusz fékrendszerének meghibásodása miatt a Fülöp-szigetek középső részén, a balesetben legkevesebb tizenöten maghaltak, és majd ötvenen megsebesültek - közölte vasárnap a helyi rendőrség.
Bocsánatot kért a papok által elkövetett nemi visszaélések áldozataitól egy miséken felolvasott vasárnapi üzenetében az ausztráliai Melbourne katolikus érseke. Denis Hart elítélte mind a visszaélések elkövetését, mind az egyház mulasztását abban, hogy megfelelően orvosolja a problémát. Az ausztrál katolikus egyházi vezetők korábban is többször elítélték interjúkban, közleményekben az ilyen…
[1940. december] Az USA Szingapor és Holland-India japán megszállásától tart - Sir Oswald Mosleyt haditörvényszék elé állitják - A rossz időjárás miatt szüneteltek a német légitámadások - Roosevel ellenfelei attól tartanak, hogy Amerika idővel csapatokat lesz kénytelen Európára küldeni - A pápa karácsonyi rádiószózatot intéz kedden a világhoz - „A felvonulás Anglia ellen befejeződött” - A hónap…
Valószínűleg kokaint szállítottak volna azon a tengeralattjárón, amit az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) tagjai találtak meg egy ecuadori dzsungelben. A 30 méter hosszú jármű rakterében több tonna is elférne a drogból.
Irán "bizonyítékokat" adott át az amerikai érdekeket Teheránban képviselő svájci nagykövetségnek arról, hogy a CIA rabolta el Sahram Amiri iráni fizikust - idézte az angol nyelvű Press-TV vasárnap Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivőt.
A hadsereg tavalyi beavatkozása miatt az új hondurasi kormányzatot továbbra sem ismerik el a latin-amerikai országok, miközben a legtöbb független forrás az emberi jogok folyamatos és súlyos megsértéséről számol be. A törékeny stabilitást gazdasági válság és a politikai megbékélés hiánya fenyegeti.
Ausztráliában bocsánatot kért a papok által elkövetett nemi visszaélések áldozataitól egy miséken felolvasott üzenetben Melbourne katolikus érseke. Denis Hart elítélte mind a visszaélések elkövetését, mind az egyház mulasztását abban, hogy megfelelően orvosolja a problémát.