Budapest - A Blikk cikke nyomán már a Magyar Szinkronúszó-szövetség vezetőit is foglalkoztatják a válogatott versenyzők korábbi panaszai, hiszen ők voltak azok, akik – többek között – zaklatással vádolták meg a szövetségi kapitányt, Szauder Gábort (39). Úgy tudjuk, a sportág vezetősége következő elnökségi ülésén napirendre tűzi a másfél éve húzódó ügyet.
Jogerősen pert vesztett Dávid Ibolya a 2008-as, úgynevezett lehallgatási botrány kapcsán - számolt be szerdai számában a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
- Egy fatális véletlennek köszönhetően pattant ki az egész. Adrienn teljesen összeomlott, ilyet még legvadabb rémálmában sem gondolt. Tíz éve voltak együtt! A férje valóban sokat utazott, de ő megbízott benne, nem gyanakodott - árulta el a Blikknek a család egyik ismerőse.
Hétfőn érkezett haza Svájcból Szandika. A lány egy olyan éjszakai bárban keresett erotikus munkát, ahol a fizetés akár napi több százezer forint. A plasztikcica sosem tagadta, hogy az is előfordult már: a testéből kellett élnie.
Áfabehajtásból, jövedéki adóból és osztalékból teremti elő a kormány a költségvetésből hiányzó százmilliárdot. Emelkedik a gázolaj és a szesz ára. Közben négymilliárd euróval csökken az adósság
Zsédenyi Adriennek nemcsak az a fontos, hogy a színpadon elvarázsolja rajongóit. Nőként, anyaként és háziasszonyként is a tökéletességre törekszik, s állítja, azért sikeres, mert jobban érzi magát, mint húszéves korában.
Csaknem elájult a rá mért életfogytiglan hallatán M. József, aki egy tapétavágóval tavaly megskalpolta feleségét. A férfi az eljárás alatt nem vallott, de a Bors úgy tudja: egy meghallgatáson azzal indokolta tettét, hogy rosszkedvűen ébredt.
Kováts Veronika, az X-Faktor válogatásának tizenhat éves résztvevője szülei támogatásával került a zsűri elé. Pedig eddig óva intették a tehetségkutatóktól, ám a lányt valaki mégis benevezte.
A villa vagánya kölcsönkért, de cserben hagyták Simor Olivér napokon belül egy könyvvel rukkol elő, amelyben a hírek szerint megírja, mi egy valóságshow megnyerésének titka. Bár az "írónak" sem sikerült megnyernie a Való Világ előző szériáját, mégis hisz a kötet sikerében, nem úgy, mint egykori villatársa, VV Éva! "Megrökönyödtem, amikor kaptam egy hívást a volt villatársamtól és barátomtól,…
Elhalasztották a gyáli gyilkosság első tárgyalási napját: a 23 éves Z. Dávid a vád szerint összeverte, majd szabályosan kivégezte 16 éves volt barátnőjét, Dombai Bernadettet.
Továbbra sem tiszta, miért tette parkolópályára a Videoton a válogatott Lipták Zoltánt. A védő azt állítja, Paulo Sousa saját belátása szerint változtat a játékoskereten, nem a vezetők diktálnak neki.
Tizenegy órán át tartó félelembe és kilátástalan várakozásba taszította saját kislányát egy ausztrál családapa. A gyerekéért küzdő férfi bezárkózott lányával egy épületbe, és azzal fenyegetőzött, hogy bomba van nála.
Budapest - Közvetlenül az ítélet után Stohl András egy hatalmas limonádét kért a bírósághoz közeli presszó teraszán. Bár tíz hónap letöltendő börtönbüntetést kapott, mégis megkönnyebbült.
A héten egy diplomás asztrológus, Karola lesz a vendégünk. A tarotmester húsz éve dolgozik az ezoterika különböző területein, minden adottsága megvan: nyitott, jó a beleérző képessége, s mindenképpen segíteni akar az embereken.
A hazai piacon az OTP előtt nyílhat tér felfelé, amennyiben sikerül a 4.150 forintos szint felett zárnia. A keddi svájci jegybanki bejelentés támogathatja a bankpapír árfolyamát.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy terroristatámadás történt Újdelhiben szerda reggel. Az aktatáskába rejtett pokolgép csúcsforgalomban robbant a legfelsőbb bíróság épületénél: ekkor van nyilvános árverés.
Amy Winehouse vagyonát 2008-ban tíz millió fontra, azaz több mint hárommilliárd forintra becsülték, így júliusi halálát követően arról szóltak a hírek, hogy körülbelül ekkora összeg, sőt, akár még több is lesz a hagyatéka, melyet családja örököl. Főként, hogy két éve édesapja, Mitch is tizenötmillióról számolt be.