Íme a boldogságod receptje!" /> Íme a boldogságod receptje!" /> Íme a boldogságod receptje!" title="Önbizalom teszt! Íme a boldogságod receptje!" /> Jól érzed magad, tulajdonképpen elégedett lehetnél, mégis hiányzik valami? Vagy nem tudod, mit tehetnél azért, hogy kicsit szerencsésebb legyen az életed? Tesztünkből kiderül, miként űzheted el a gondokat.
És most, hogy idén a harmadik győzelmet is megszerezte, jöhet a megszorítás. Az önkormányzati választás közel sem hozta annyira lázba a külföldi sajtót, mint pl. a tusványosi beszéd.
Növekszik az érdeklődés a természeti értékeket bemutató ökoturizmus iránt - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályának vezetője.
A tízezernél több lakosú településeken a vasárnapi polgármester-választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a következő - nem végleges - eredmények születtek.
Miután ma az utolsó tanúkat is meghallgatják, a pozsonyi járási bíróság ítéletet hirdethet Alexandra H. és Juraj H. ügyében. A házaspárt azzal vádolják, hogy halálra kínozták Lucka nevű kislányukat, és évekig lakásukban rejtegették a holttestét.
Az ájulás kerülgette Alföldi Róbert mentoráltjait az X-Faktor tegnapi adásában. Az énekesekre olyan nyomás nehezedett, hogy férfi létükre elsírták magukat, és a színész szeme sem maradt szárazon.
A baloldalinak mondott tömörülés elérte a határait, gondolom nem az volt a sikerstratégia számukra, hogy narancsba boruljon újra az ország - mondta a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke a Ma reggelben.
Bajor gazdák bizarr módon protestálnak az Európai Unió új trágyázási szabályzása ellen, amely a zöldellő lejtőket védi az állatok végtermékétől. A parasztok tiltakozásul pelenkát adtak a teheneikre.
Élete egyik legnehezebb forgatásán van túl ÉNB Zsófi. Szó szerint. A barna szépségnek ugyanis egy húszkilós óriáskígyóval kellett a kamerák előtt táncolnia.
Hujber Feriék kislánya gyönyörű és egészséges Cynthia 13 óra vajúdás után világra hozta a kis Noát,aki 3600 grammal és 54 centivel érkezett. „Cynthia csodálatos nő. Örülök, hogy megszületett akislányunk, nagyon boldogok vagyunk. Minden férfit arra buzdítok, hogy ilyenkorlegyen a kedvese mellett, éljék át a születést együtt, mert elmondhatatlanélmény.” – mondta a Blikknek a büszke apuka. …
G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója szerint a vasárnapi önkormányzati választások eredménye után nem az MSZP feloszlását fogják a párt vezetői bejelenteni, és várhatóan törekedni fognak a személyi kontinuitásra is.
Dave Foxx, az amerikai rádiós legenda is meghajolt Karlovits Zsolt tudása előtt. Az egykori magyar popsztár megnyert egy tengerentúli rádiós versenyt, és most a fél világ őt akarja.
Pakson hibát hibára halmozott a Fidesz, ott a közgyűlést is elbukta. Siófokon és Békéscsabán nem, de két, csak a politikában ismeretlen, helyben népszerű jelölt sima győzelmet arathatott.
„Egy jó hosszú évnek vagyunk a végén politikai értelemben, (…) de háromszor is úgy döntöttek az emberek nagyon nagy arányban, hogy Fidesz-KDNP mellett teszik le a voksukat” – mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke a Ma reggelben. A közrádió 180 perc című műsorában a költségvetésről is beszélt.
A szavazatok 100 százalékának feldolgozása után hét településen a hétfő délelőtti adatok szerint szavazategyenlőség alakult ki a jelöltek között az önkormányzati választáson, hét településen pedig jelölt hiányában vasárnap elmaradt a polgármester-választás.
Négy város egy-egy egyéni választókerületében kell időközi egyéni választókerületi választást tartani a Nemzeti Választási Iroda hétfő reggeli adatai szerint: a négy választókerületben szavazategyenlőség miatt nem lehet kiosztani a mandátumot.
A Warwick egyetem 12 fős női evezőscsapata ízléses vetkőzős naptárt készített, amelynek bevételét jótékony célra fordítják. Miután a Facebook tavaly letiltotta a képeiket, idén minden textilt ledobtak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,19 pontos csökkenéssel, 17 656,86 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,25 százalékkal gyengült.
Béres Alexandra csütörtökön hozta világra Flórát A fitneszvilágbajnok a szülés után néhány órával közösségi oldalántudatta szeretteivel és rajongóival, hogy egészséges kislánynak adott életet. „ Éjjel négy körüléreztem, hogy megindult a szülés. Akkor vártam még egy órát, majd felhívtamFranciskát, a szülésznőmet. Ő azt javasolta, hogy ne várjunk, mindenképpeninduljunk el otthonról, hogy még a…
A vasárnapi önkormányzati választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján a polgármesteri mandátumok megoszlása a jelölőcsoportok között (az eredmény nem végleges):
A vasárnapi önkormányzati választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján a 10 ezernél több lakosú településeken a polgármesteri mandátumok megoszlása a jelölőcsoportok között (az eredmény nem végleges):
A vasárnapi önkormányzati választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján a megyei jogú városokban a polgármesteri mandátumok megoszlása a jelölőcsoportok között (az eredmény nem végleges):
A vasárnapi önkormányzati választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján a budapesti kerületekben a polgármesteri mandátumok megoszlása a jelölő csoportok között az alábbi (az eredmény nem végleges).
A napirajzos-grafikus-miskolci csodaember felhagy a bringaváz készítéssel. Az eddig megrendelt darabokat leszállítja, de több új acélváz már nem készül Miskolcon. A grafikusi munkák felé fordul a jövőben Merényi Dani, de a szerszámok persze megmaradnak, hogyha bármelyik általa készített vázzal valami … Folytatás
Bokros Lajos eredményével elégedett az Együtt-PM, de azzal nem, hogy a párt kimaradt a megyei közgyűlésekből – mondta a 180 percben a szövetség társelnöke.
Külföldi karrierről álmodik a szerelmespár Elegáns fotósorozatot készíttetett magáról egyévesévfordulóján Larion Zoé és Müller Attila. A képek azonban azon túl, hogy szép elmékkéntszolgáljanak, más célt is képviselnek: az anyaggal külföldi karrierjét szeretnéegyengetni a pár. „Kellenek az új ötletek és képek a portfóliónkhoz, hiszen mindkettenműsorvezetők, modellek vagyunk, ezért…
Az MSZP számára az önkormányzati választások után az a legfontosabb, hogy folytassa néhány hónapja elkezdett politikáját – mondta a párt elnökhelyettese.
Augusztusban 3,3 százalék volt az áresés az előző évhez képest. Júliusban még 5,1 százalékkal zuhantak az árak. A növénytermesztők vannak bajban, az állati termékek ára júliusban még emelkedett is, és augusztusban is csak 0,8 százalékkal esett. (KSH via MTI)
A szavazatok több mint hatvan százalékát kapta Evo Morales a bolíviai választáson. Még az ellenzéki fellegvárnak számító Santa Cruz tartományban is nyerni tudott, így harmadik ciklusát kezdheti meg elnökként. Morales már az exit pollok publikálása után megtartotta ünnepi beszédét, amiben … Folytatás
Már otthon lábadozik, de dolgozni továbbra sem tud Szabó Ferenc vadőr, akit augusztusban egy lövés után kiszakadó fémdarab fejen talált Bélmegyeren. A férfi javára vadásztársai gyűjtést szerveznek.