2014. október 26. vasárnap

okt. 26
3:12
Imádkoznak az énekesért: életéért küzd Kozsó (BorsOnline)
Levették a lélegeztetőgépről Kozsót, aki továbbra is az életéért küzd egy vidéki kórház intenzív osztályán. Családtagjai az ágya mellett szorítanak neki.
okt. 26
3:12
Zsuzsa nem tudja eltemettetni az édesanyját (Blikk)
Dunaföldvár — Két hete hiába próbálják szerettüket méltósággal eltemettetni egy dunaföldvári család tagjai. Erzsi néni (†78) a közelmúltban hunyt el hosszú betegség után. Bár a sírhelyét már negyed évszázadra előre megváltották, a temetés útjába mégis nem várt akadályok kerültek.
okt. 26
3:30
Apja öldöklése megakasztotta a Rising Star énekesének karrierjét (BorsOnline)
Senkinek nem kívánja azokat a sorscsapásokat, amiken keresztülment a Rising Star versenyzője. Tarsoly Arnold édesapja gyilkosság miatt ül börtönben, ő pedig a zenével próbál enyhíteni a fájdalmán.
okt. 26
3:30
Fiúkat zaklatott a gyanú szerint a tanár (Blikk)
Mátrafüred — Nem várt fordulat vetett véget a tanításnak még kedden a mátrafüredi Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és  Vadgazdálkodási Szakképző Iskolában, miután rendőrök árasztották el az épületet – tudta meg a Blikk.
okt. 26
3:34
Orbán fia kézbe vette az egyetemi balhékat (BorsOnline)
Orbán Gáspár személyesen lép fel a botrányos egyetemi gólyatáborok ügyében. A miniszterelnök fia a Joghallgatók Önképző Szervezetének (JÖSZ) vezetőjeként egységbe szervezte a hallgatói szervezeteket. Az ügyben még mindig tart a nyomozás.
okt. 26
3:34
Orbánnal még nem kávéztam (Blikk)
Budapest — Hatalmas vihart kavart az amerikai külügyminisztérium október eleji döntése, amely szerint korrupcióban való részvételük miatt a jövőben megtagadják az országba való beutazás lehetőségét hat kormányközeli személytől.
okt. 26
3:48
Ellenáll a csábításnak a Szulejmán sztárja (BorsOnline)
Soha nem látott népszerűségnek örvendenek a tévés szappanoperák. Ha egy szeretett szereplő eltűnik a sorozatból, kitör a rajongók lázadása. Bobby visszatért a Dallasba, Hürrem is marad a Szulejmánban, pedig a színésznő kilépett a szerepből.
okt. 26
4:06
Borbély Ricsi nem csajozik interneten (Blikk)
Budapest — Igazi hősszerelmes típus Borbély Richárd (24), és vágyna is már egy komoly kapcsolatra, mégsem találta meg azt a lányt, akivel tervezhetne.
okt. 26
4:10
Csomor Ági a saját szerepével neveli kislányát (Blikk)
Budapest — Soha nem játszott komikaszerepet Csomor Ági (35), éppen ezért nem újdonság számára, hogy egy olyan karaktert kell megformálnia, mint Nikol.
okt. 26
4:24
Ördög Nóra nem kért babaszobát (Blikk)
Budapest — Még csak 3 hónapos a kis Vencel, de Ördög Nóra (33) már ragyogva vezeti a TV2 Rising Star című tehetségkutató szuperprodukcióját, amelyet ma este láthatnak először a nézők.
okt. 26
4:28
Az életéért küzd Kozsó (Blikk)
Budapest — Szentmisén imádkoznak vasárnap délután Kozsóért (49) a rajongók, barátok, kollégák és a család a belvárosi Szent Mihály Templomban. Az énekes egyik munkatársa szombaton a Borsban nem árulta el, hogy egészen pontosan hol és hogy van Kozsó, csak annyit kért a rajongóktól, hogy imádkozzanak érte, hogy mielőbb meggyógyulhasson.
okt. 26
6:33
Elkezdődött a téli időszámítás (hirado.hu)
A nyári időszámításnak köszönhetően évente egy nagyobb város, 30-40 ezer háztartás éves villamosenergia-fogyasztása - 120 gigawattóra takarítható meg.
okt. 26
6:35
Ma tartják a parlamenti választásokat Ukrajnában (hirado.hu)
A központi választási bizottság előre jelezte, hogy az Oroszország által törvénytelenül elcsatolt Krím félszigeten, illetve a harcok dúlva a kelet-ukrajnai Luhanszk és Donyeck megye legalább 15 körzetében nem lehet megtartani a választásokat.
okt. 26
6:37
Mauritánia lezárta Malival közös határát egy ebolás haláleset miatt (hirado.hu)
Mauritánia lezárta szombaton Malival közös határátkelőit az ottani ebolás haláleset miatt, hogy így akadályozza meg a betegség terjedését.
okt. 26
6:39
Iránban szabadon engedték a savas támadás miatt őrizetbe vett négy férfit (hirado.hu)
A nőket vélhetően azért öntötték le savval, mert nem volt elég visszafogott az öltözékük.
okt. 26
6:51
Összecsapások voltak a hadsereg és az iszlamisták között Libanonban (hirado.hu)
Összecsapások voltak a libanoni hadsereg és az iszlamisták között Tripoli óvárosában szombaton, a heves harcokban a hadsereg tájékoztatása szerint hat katona meghalt.
okt. 26
6:53
A Formatex 15 százalékos növekedést tervez idén babaházak eladásából (hirado.hu)
A Formatex 15 százalékos növekedést tervez az idén a babaházak eladásából, miután 2013-ban Magyarországon 200 millió forintos forgalmat generáltak a gyűjthető kisállat figurákból álló babaházas játékok - közölte a játékkereskedő és importőr társaság az MTI-vel.
okt. 26
7:09
A héten tárgyalt 23 devizahiteles per többségében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet a bíróság (hirado.hu)
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 15 esetben helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, az Erste Bank perében pedig részben helybenhagyta azt, míg a többi esetben október végére-november elejére halasztotta a döntéshozatalt.
okt. 26
7:24
Szétverték a szórakozóhelyet a rakparti lövöldözők (BorsOnline)
Lövések zaja verte fel szombatra virradó éjjel a pesti belvárost. Egy ismert Belgrád rakparti szórakozóhelyen ugyanis lövöldözés támadt, miután két társaság összeverekedett. Úgy tudjuk, a berendezést is szétverték.
okt. 26
7:26
Harci feladatokra számít Nagy Kornél (BorsOnline)
Átalakulóban lévő férfi kézilabda-válogatottunk kulcsembere lehet a jobbátlövő Nagy Kornél, aki szerint egy pillanatra sem vehetik félvállról a portugálokat és az ukránokat.
okt. 26
7:45
Megnyíltak az urnák Szerbiában, megkezdődött a nemzeti kisebbségek voksolása (hirado.hu)
Hét órakor Szerbia-szerte megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy az országban élő nemzeti kisebbségek leadhassák voksaikat nemzeti tanácsaikra.
okt. 26
7:47
Indiában egy híd korlátját átszakítva a mélybe zuhant egy busz (hirado.hu)
Kilenc ember meghalt, 28 megsérült, amikor vasárnap egy híd korlátját átszakítva a mélybe zuhant egy busz India északkeleti részén.
okt. 26
7:49
Megkezdődött a rendkívüli parlamenti választás Ukrajnában (hirado.hu)
Vasárnap helyi idő szerint reggel nyolckor (közép-európai idő szerint hét órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Ukrajnában, és megkezdődött az előre hozott parlamenti választás.
okt. 26
8:00
Gór Nagy Máriát a karácsonyfa alatt hagyták el (BorsOnline)
Mindig hajnalban kel, hogy sporttal indíthassa a napját. Boldog házasságban él férjével, akivel az életét igen, a hálószobáját viszont nem osztja meg. Imádja a színészetet, de nem akar visszatérni a világot jelentő deszkákra, inkább a jövő színésznemzedékének nevelésén dolgozik. Az őt és iskoláját kritizálók véleményét pedig elengedi a füle mellett.
okt. 26
8:03
Halálos közúti baleset Dunaújvárosban (hirado.hu)
Elhunyt annak a személygépkocsinak a sofőrje, amely letért az útról, kidöntött egy villanyoszlopot és árokfalnak hajtott vasárnap hajnalban, Dunaújvárosban - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
okt. 26
8:12
Felhozó zenék kollektív romeltakarításhoz (444.hu)
Igazi seggrázós ébresztő mix, a hiphoptól a latinfunkon át a houseig. Grema a Hangoverben, nincs vasárnap, ami ne kezdődne el erre.
okt. 26
8:14
Jó reggelt kívánok ezen a kellemetlenül hűvös vasárnap reggelen (444.hu)
Hogy valami jót is mondjak: sütni fog a nap. De ez a hőmérsékletet különösebben nem befolyásolja majd, az előrejelzések szerint nem lesz sokkal melegebb annál a 11 foknál, ami máris van. A hűvös vasárnapot párás, ködös hétfő követi majd, hajnalban … Folytatás
okt. 26
8:18
Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye (BorsOnline)
Ha van, aki még nem érti, mitől rosszabb az Orbán-rezsim egy normális demokráciánál, az utóbbi napokban az is megérthette!
okt. 26
8:36
Fiúkat molesztált a mátrafüredi tanár (BorsOnline)
Tanóra közben csaptak le a rendőrök arra a férfira, aki Mátrafüreden szexuálisan zaklatta tanítványait. A diákokat sokkolta az eset.
okt. 26
8:38
Szerelmi bánatában ölt a 15 éves gyerek (BorsOnline)
Szerelmi csalódás miatt ragadott fegyvert és lőtt a diáktársaira egy 15 éves amerikai középiskolás. A hírek szerint az egyik áldozat a fiú unokatestvére. A lövöldöző a helyszínen öngyilkos lett.
okt. 26
8:45
Már egy órája szavazhatnak Ukrajnában (444.hu)
Az elnököt támogató pártnak van a legnagyobb esélye a győzelemre. Az oroszok által megszállt területeken nem lesz szavazás.
okt. 26
8:47
Brazíliában is választanak (444.hu)
Az elnökválasztás második fordulójában a regnáló Dilma Rousseff számít esélyesnek, a felmérések szerint 4-6 százalékponttal vezet szocialista párti kihívója, Aécio Neves előtt. De akár még meglepetés is lehet, az utolsó felmérések szerint ugyanis csökkent Rousseff előnye, a választók tíz százaléka … Folytatás
okt. 26
8:49
Putyin szerint a medve a tajgán érzi jól magát (444.hu)
Ezért azt nem is adják oda senkinek. Megtudhattuk még, hogy Oroszország demokráciát épít.
okt. 26
8:54
Hevesi Tamás szexi neje Afrikából szurkol férjének (BorsOnline)
Bár már elutazott a Celeb vagyok, ments ki innen stábjával Kriszta, Hevesi Tamás neje, a többezer kilométeres távolságból is izgul férjéért. Az énekes ugyanis ma este a Sztárba sztár dönöjében szerepel.
okt. 26
8:57
Parlamenti választások kezdődtek Tunéziában (hirado.hu)
Parlamenti választások kezdődtek vasárnap Tunéziában, első alkalommal a 2011-es forradalom óta, amikor megdöntötték Zin el-Abidin ben Ali államfő uralmát.
okt. 26
9:12
Közlekedési káosz: egy évig ülhetünk a dugóban (BorsOnline)
Óriási torlódásokra számíthatnak a Budaörsi utat használó autósok jövő év végéig. Ma megkezdődött a kétszintes közúti csomópont kiépítése az M4-es metróprojekt részeként.
okt. 26
9:15
Többször is elvetélt (Habostorta)
Nicole Kidman megrendítő vallomása Minden hónapban azt remélem, végre terhes vagyok, de sohasem jön össze - ezzel a mondattal kezdte Nicole Kidman az interjút egy ausztrál tévéműsorban - írja a Femina.hu oldal. A színésznő megrendítő őszinteséggel mesélt családjáról és magánéletéről.           Hiába van már 4 gyermeke, úgy érzi még most, 47 évesen is szívesen vállalna babát:   -…
okt. 26
9:15
Forgalomkorlátozás lesz hétfőtől a 11-es főúton a Megyeri hídnál (hirado.hu)
Forgalomkorlátozásra kell számítani hétfőtől a 11-es főút Budapest közigazgatási határa és a Megyeri híd felüljárója közötti mintegy 440 méteres szakaszán - tájékoztatta az MTI-t vasárnap a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője.
okt. 26
9:17
Babát vár? (Habostorta)
Sokan találgatják, mitől kerekedett ki? Bár Gregor Bernadett mindig is híres volt nádszál vékony alakjáról, az utóbbi időben láthatóan kikerekedett - írja a Blikk.hu oldal. Csak olaj volt a tűzre, hogy idén nyáron tartották az esküvőt szerelmével, most pedig mindenhol szívesen nyilatkozzák, hogy mennyire vágynak egy babára, főleg egy kislányra.           A Blikk.hu munkatársa megkérdezte a…
okt. 26
9:30
Borzasztó az új stadionok kihasználtsága (BorsOnline)
A DVSC–FTC rangadó ellenére drasztikusan alacsony nézőszám várható a hétvégén az NB I-ben. A szurkolói csoportok bojkottálják a fordulót. Lehangoló az új stadionok kihasználtsága.
okt. 26
9:33
Fél karral végigtekerte a fél világot (hirado.hu)
Példát mutatnak kortársaiknak a sportos szépkorúak – erről is szó volt a Szombat délelőttben.
okt. 26
9:51
Több milliárd dollárnyi adómegtakarítást bukik sok multinacionális cég (hirado.hu)
A folyamatos nemzetközi nyomás eredményeként megszüntetik a "Double Irish"-ként elhíresült adótervezési lehetőséget, amelynek segítségével főleg amerikai gyógyszeripari és technológiai vállalatok spóroltak meg több milliárd dollárnyi adót - hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég.
okt. 26
9:51
Ez a tanár 14 év tanítás után visszaült az iskolapadba, és megdöbbentő dolgokra jött rá (444.hu)
Az iskolai órák elképesztően unalmasak, egész nap ülni pedig mindennél fárasztóbb! Estére már semmi agya nem maradt, csak a tévét bámulta.
okt. 26
9:53
Telt ház a wellness szállodákban (hirado.hu)
Ezekben a napokban jóval több a belföldi vendég, mint máskor.
okt. 26
9:53
Karambolozott a villamospótló (444.hu)
Ma a szerkesztőségünk előtt zajló felújítási munkálatok – értsd: egy ember sínt hegeszt – miatt nem jár a 4-6-os a Blaha és a Széll Kálmán tér között. A villamost buszokkal pótolják. Egy ilyen busz karambolozott a Frankel Leó utcánál egy … Folytatás
okt. 26
9:55
A gyermekek díjmentes balesetbiztosítása az őszi szünetben is érvényes (hirado.hu)
Az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás nemcsak az iskolában vagy óvodában, hanem az otthon, az utcán, kirándulás közben, nyaraláskor, bel- és külföldön szerzett sérülésekre is vonatkozik.
okt. 26
10:06
Félelmetes ajándékot kapott Dér Henitől szerelme (BorsOnline)
Bátornak nevezte Vincze Ottó az öccsét, Gábort, aki a születésnapja alkalmából bevállalt egy repülőgépből végrehajtott tandemugrást. Az ötlet Gábor kedvesétől, Dér Henitől jött.
okt. 26
10:08
Aleska Diamond búcsúzóul szétrakta a lábát a fiúknak (BorsOnline)
Már csak egyet kell aludni és indul a Celeb vagyok, ments ki innen második felvonása, melyben az ex-pornós Aleska Diamond is versenyez. A híresség stílusosan köszönt el internetes követőitől.
okt. 26
10:24
Dédunokája fosztotta ki a balassagyarmati idős férfi (BorsOnline)
A Nógrád megyei rendőrök egy 15 éves fiút fogtak el, azt követően, hogy a srác ellopta dédnagyapja pénzét.A bűnöshöz nyomkereső kutya vezette el a zsarukat.
okt. 26
10:27
A jövő évi adóváltoztatások tárgyalásába kezd a parlament (hirado.hu)
Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten.

Keresés