2014. október 20. hétfő

okt. 20
3:18
Alföldi Róbertnek alig lesz ideje a mentoráltjaira (BorsOnline)
Nagy feladatot kapott az X-Faktortól Alföldi Róbert. Négy versenyzője küzdhet a végső győzelemért, ő viszont hétfőn intenzív próbafolyamatba kezd. Ám a fiúk így is maximálisan bíznak benne.
okt. 20
3:18
Titokban várta Csobot Istenest az X-Faktor után (Blikk)
Budapest - Lebukott Istenes Bence (27) és Csobot Adél (20). Úgy tűnik, tavaly novemberi szakításuk után most mégis együtt vannak.
okt. 20
3:22
Berki Krisztián: minden nőt megkaptam (BorsOnline)
Berki külföldön keres magának kalandot.
okt. 20
3:36
Hajós András sokféle szerelemben hisz (BorsOnline)
Hajós András szerint a szerelem testi és lelki dolog, nem számít, hogy különböző vagy azonos nemű emberek között szövődik. A zenész, humorista, műsorvezető különösen fontosnak tartja: függetlenül a másságától mindenki egyenlő. Az első hazai TranszFeszt megnyitóján beszélgettünk vele.
okt. 20
3:40
Maffiavezér tett vallomást az alezredesre (BorsOnline)
Mit él át egy rendőr, aki évtizedekig dolgozott a maffia ellen, majd egyik napról a másikra az ő csuklóján kattan a bilincs, őt viszik el a kommandósok? O. Zsolt alezredes fél évig volt előzetes letartóztatásban. Két hete szabadult, ezután nyilatkozott a Borsnak. Előrebocsátotta: a konkrét ügyekről nem akar beszélni.
okt. 20
3:54
8 hónapos terhesen kell bíróság elé állnia Bárdosi feleségének (Blikk)
Budapest — Nyolc hónapos terhesen kell megjelennie a bíróságon Bárdosi Sándor (37) feleségének, Ildinek. Az olimpiai ezüstérmes birkózó nejét tanúként hallgatják ki férje garázdasági ügyében. A fiatalasszony rettenetesen aggódik, hogy születendő fia egészségére megy a sok idegeskedés, ezért szeretné, ha előbbre hoznák a meghallgatását.
okt. 20
3:54
Hajdú B. István egyelőre lemondhat a meccsekről (BorsOnline)
Nyugodtan telt a műtét utáni második éjszakája  a szívinfarktuson átesett televíziós sportriporternek, Hajdú B. Istvánnak. Gyógyírként hat rá az is, hogy mennyi aggódó üzenetet, telefont kapott  a barátaitól, ismerőseitől.
okt. 20
3:54
Ellopták a halott Gyuszi bácsit (Blikk)
Ceglédbercel — Nem hitt a szemének a temetkezési alkalmazott, amikor kiderült, hiába keresi Gyuszi bácsit (†80), a halott eltűnt, egy konkurens cég okmányok nélkül elszállította előlük.
okt. 20
4:12
Berki cégének hitelezőit keresi a bíróság (Blikk)
Budapest - Önnek követelése van Berki Krisztián (33) cégével, a BK Management Group Kft.-vel szemben? Netán a cég vagyontárgyára tarthat igényt? Akkor most itt az alkalom, jelentkezzen! Erre szólít fel október 1-jei dátummal a Cégközlöny, miután a realitysztárrá avanzsált egykori Fradi-vezér újabb cége szűnik meg éppen. A Blikk megtudta: a bíróság rendelte el a kényszertörlést.
okt. 20
4:30
Pálinkafőzdében tárgyalják a cefrés gyilkosságot (Blikk)
Tabajd — Ilyet még nem látott a világ: pálinkafőzőben tartják egy gyilkosság tárgyalását! A napokban a tabajdi üzembe vonul ki a törvényszék, hogy lássák, hogyan is történhetett a mai napig rejtélyes gyilkosság, amikor szíven szúrva találták a pálinkafőző-mestert.
okt. 20
4:48
Spionok figyelték, mégis megszökött Szeremley Huba (Blikk)
Budapest — Saját édesanyjának sem árulta el merész disszidálási tervét, valaki mégis feldobta Szeremley Hubát (71) a belügyi szerveknél, így végül csak a kommunista hatóságok szerencsétlenkedése miatt tudott 1967 májusában családjával átszökni a határon – derült ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által a napokban közzétett iratból.
okt. 20
6:03
Meztelen síoktatók: itt az idei naptár! (Síelők)
Itt van az ősz, itt van újra és ez azt jelenti, hogy idén sem maradunk pucérkodó síoktatók nélkül. Az idei kiadás már kisebb-nagyobb hiányérzetet okoz az elmúlt évek bájain nevelkedett olvasóknak. Eltűntek a szép tájak, eltűntek a színek, de legalább a modelleket még nem retusálták ki a felszerelések mellől.
okt. 20
6:18
Feloldották az arc eltakarását célzó viseletek tilalmát (hirado.hu)
Az ausztrál parlament hivatala október 2-án jelentette be, hogy "az arcukat eltakaró személyeket" nem engedik be a képviselőház és a szenátus nyitott karzataira.
okt. 20
6:33
Temetkezési cég lopta el az elhunyt Gyuszi bácsit (BorsOnline)
Okmányok nélkül elvitte a kórház hullaházából egy cég a 80 esztendős korában elhunyt Gyuszi bácsi holttestét. Ez akkor derült ki, mikor az eredetileg felkért cég emberei el akarták szállítani a halottat, azonban a test már nem volt a klinikán.
okt. 20
6:36
4 tipp, hogy jól érezd magad a bőrödben (Joy)
Ahhoz, hogy több önbizalmad legyen, meg kell szeresd és el kell fogadnod magad. Íme 4 tipp, amivel ezeket könnyen elérheted.
okt. 20
6:36
Izraeli kórházban kezelték a Hamász-vezető lányát (hirado.hu)
Iszmáil Haníje lánya egy rutin beavatkozás nyomán kialakult szövődmények miatt szorult életmentő kezelésre.
okt. 20
6:38
Beyonce rosszul retusált Instagramos fotói (Joy)
Instagramos fotói" /> Instagramos fotói" /> Instagramos fotói" title="Beyonce rosszul retusált Instagramos fotói" /> Összegyűjtöttük az énekesnő leglátványosabban rosszul retusált képeit.
okt. 20
6:38
Felszólal Áder a parlamentben (hirado.hu)
A klíma-csúcstalálkozóról tájékoztatja a képviselőket.
okt. 20
6:40
Őrizetbe vették Zágráb polgármesterét (hirado.hu)
Korrupció és hivatali visszaélés a gyanú.
okt. 20
6:42
Az amerikai légierő fegyvereket dobott le a kurdoknak (hirado.hu)
Fegyvereket, muníciót és orvosi segélyt dobott le az amerikai légierő az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet által ostromolt szíriai Kobanit védő kurdoknak.
okt. 20
6:51
Mégis együtt van Istenes Bence és Csobot Adél? (BorsOnline)
Szombat este, titokban együtt távozott az RTL Klubból Csobot Adél és Istenes Bence. A pár egy éve szakított, most mégis úgy tűnik, nem bírják egymás nélkül.
okt. 20
6:54
A korrupcióellenes harc fokozását ígéri a TI új elnöke (hirado.hu)
José Ugaz perui jogász az emberi jogok megsértése, vesztegetés és hatalommal való visszaélés miatt folytatott eljárás vezetőjeként vált széles körben ismertté.
okt. 20
6:56
Goodfriend: Nem sajtóhírekre alapozzák a korrupciógyanút (hirado.hu)
A budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője a beutazási tilalomról és az ezzel összefüggő korrupciógyanúról is beszélt az ATV-nek.
okt. 20
6:58
Szigorított intézkedések a kéknyelv miatt (hirado.hu)
Más állatfajok, illetve az emberre a vírus veszélytelen.
okt. 20
7:09
Orbán Viktor: győztünk! Nem kicsit, nagyon! (BorsOnline)
Orbán Viktor szerint négy éven belül mindenkinek lesz munkahelye, aki dolgozni akar. Kósa Lajos az aranyhalakat hozta nehéz helyzetbe és új szövetségest talált a Fidesznek. A párt választási értékelőjén jártunk Budapesten, a Millenárison.
okt. 20
7:09
Legyőzte az ebolát a spanyol ápolónő! (Blikk)
Madrid - Legyőzte az Ebola-vírust a kórházban kezelt spanyol ápolónő szervezete, a Teresa Romerón elvégzett legutóbbi vizsgálat már nem mutatta ki a kórokozó jelenlétét a betegség elleni harcot irányító kormányzati bizottság vasárnap esti tájékoztatása szerint. Az eredmény megerősítésére újabb tesztet végeznek el.
okt. 20
7:11
Tóth Verát megviselte, hogy Keresztes távozott (BorsOnline)
Nem titok, hogy Tóth Vera és Keresztes Ildikó jó barátságban vannak. Éppen ezért az egykori megasztáros énekesnőnek álmatlan éjszakát okozott, hogy legyőzte barátnőjét a Sztárban sztár legutóbbi adásában.
okt. 20
7:12
Változtatnak a végrehajtás szabályozásán (hirado.hu)
A tárca szigorú törvényességi felügyeletet kívánnak gyakorolni a végrehajtói kamara felett.
okt. 20
7:14
Több mint kétmilliószor tárcsázták (hirado.hu)
A telefonálók alig több mint 400 ezer esetben kértek segítséget az európai segélyhívón.
okt. 20
7:16
Legyőzte a vírust a kórházban kezelt spanyol ápolónő (hirado.hu)
A 44 éves ápolónő állapota folyamatosan javul. Ő volt az első, aki nem Nyugat-Afrikában, hanem Európában fertőződött meg a vírussal.
okt. 20
7:27
Soroksári gyilkosság: huszonkettő új bejelentés érkezett (BorsOnline)
Huszonkét bejelentést kapott a rendőrség azóta, hogy az országos főkapitány 5 millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a soroksári gyilkosság ügyében. Úgy tudjuk, eddig egyik információ sem hozott áttörést a nyomozásban.
okt. 20
7:39
Döbbenetesen lefogyott Missy Elliott! Előtte-utána fotók! (Joy)
A világhírű rapperre szinte rá sem lehetett ismerni legutolsó fellépése alkalmával.
okt. 20
7:45
Korda Györgyék borban fürdenek (BorsOnline)
A rajongóktól kapott üveges borokból már akkora gyűjteménye van Korda Györgynek, hogy akár egy italkereskedést is nyithatna belőlük. Klárikát virágesővel halmozzák el, de mivel azok elhervadnak, az énekesnő lefotózza mindegyik csokrot emlékbe.
okt. 20
7:48
Erősödő amerikai légicsapások Irak Anbar tartományában (hirado.hu)
Az Egyesült Államok szombaton és vasárnap Irakban 10 célpontot támadott, Szíriában pedig 13 légicsapást hajtott végre.
okt. 20
7:50
Segítik a kacsa- és libatenyésztőket (hirado.hu)
Az állatjóléti támogatások emelésével és a kifizetések előbbre hozásával nyújt mentőövet a kormány az orosz embargó miatt nehéz helyzetbe került gazdákat.
okt. 20
7:52
Ausztrália különleges erőinek kétszáz tagját Irakba küldi (hirado.hu)
A különleges erők tagjai Irakba küldésüket követően szigorúan csak tanácsokat adnak majd az iraki hadsereg egységeinek az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban.
okt. 20
8:03
Hoppá! Csóró Lali kirúgta magát (BorsOnline)
Hosszú hónapok szerencsétlen próbálkozásai után végre ÉNB Lali is belátta, hogy mulatós sztárnak alkalmatlan. Nincs többé Csóró Lali.
okt. 20
8:06
Alig mozdult a forint árfolyama (hirado.hu)
Hétfő reggel hétkor egy euró 305,82 forintot ért.
okt. 20
8:08
Lemondott a botrányba keveredett japán gazdasági miniszter (hirado.hu)
Elemzők szerint a miniszter távozása nagy csapás a miniszterelnök számára.
okt. 20
8:21
Barnán vonul vissza Balogh Edina (BorsOnline)
Gyökeres változás következik Som- Balogh Edina életében. A Barátok közt sztárja ismét eltűnt a képernyőről, sőt otthonán kívül külsejét is megváltoztatta. A sorozat Kingája tíz év után vált meg szőke tincseitől.
okt. 20
8:23
Pistoriust tüdőbajjal és AIDS-szel riogatják (BorsOnline)
Nem csak a brutális rabtársak fenyegetése miatt aggódhat a barátnőjét meggyilkoló Oscar Pistorius, a dél-afrikai börtönökben gyakoriak a halálos járványok is. A sportoló ügyében kedden hoznak ítéletet.
okt. 20
8:24
Hongkong: a hatóságok a tömeg radikalizálódásától tartanak (hirado.hu)
A város első embere szerint a fejleményeket már senki sem képes kontrollálni, s megjegyezte, "külső erők" is jelen vannak a Foglald el a központot! mozgalomban.
okt. 20
8:26
Tarlós: A vétójog a polgármestereket is védené (hirado.hu)
Az újraválasztott főpolgármester szerint egy közvetlenül választott polgármestertől elvárják a választók, hogy bizonyos igényeknek eleget tegyen.
okt. 20
8:39
Félelmetes: holtakat idézett Erika (BorsOnline)
Ha nem érte el Erikát, hívhatja őt az emelt díjas 06-90/602-752-es szám 300-as mellékén (485 Ft/perc).
okt. 20
8:42
Stagnáltak a német termelői árak (hirado.hu)
Havi szinten stagnáltak, éves összevetésben 1 százalékkal csökkentek szeptemberben a német termelői árak a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfői közleménye szerint.
okt. 20
8:44
Beiktatták Indonézia új elnökét (hirado.hu)
Joko Widodo ünnepélyes beiktatásán a vendégek között jelen volt John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere és Tony Abbott ausztrál miniszterelnök is.
okt. 20
8:57
Megható: megláthatják a vakok Zsédát (BorsOnline)
Különleges lenyomat készült Zséda arcáról. A nem mindennapi szobrot a Vakok Állami Intézet lakóinak kívánságára formálták.
okt. 20
9:00
Elhaladt a Mars mellett a Siding Spring üstökös (hirado.hu)
Az üstököst 2013 januárjában azonosította Robert McNaught, az ausztráliai Siding Spring Obszervatóriumban.
okt. 20
9:15
Rákóczi Ferit lekapcsolta a NAV a reptéren (BorsOnline)
Visszatért Dél-Afrikából Rákóczi Feri. A műsorvezető érkezése azonban nem volt zökkenőmentes, egy adóellenőr várta a reptéren.
okt. 20
9:36
Mínuszban nyitottak a nyugat-európai piacok (hirado.hu)
Gyengüléssel indítottak hétfőn nyitáskor a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók a pénteki jelentős növekedés után.

Keresés