2015. augusztus 12. szerda

aug. 12
10:06
21 éves hacker szerepel az amerikai halállistán (BorsOnline)
Még csak huszonegy éves, de máris az amerikai védelmi minisztérium halállistáján szerepel a brit Dzsunaid Huszein.
aug. 12
10:09
Új szuperszonikus repülőgép jöhet? (hirado.hu)
A tervek szerint a gép alig egy óra alatt tenné meg a London-New York távot.
aug. 12
10:11
A NAV ellenőrizte összes pesti riksás megbukott (hirado.hu)
A személyszállítást, a szállásokat, a vendéglátó- és a szórakozóhelyeket is vizsgálták a Forma-1 idején.
aug. 12
10:13
Mi lesz veled, Faludy-hagyaték? (hirado.hu)
A Faludy Fanni által megálmodott „galéria-kávézó” nyitása távolinak tűnik, csakúgy, mint egy megállapodás a ferencvárosi önkormányzat és az özvegy által működtetett alapítvány között.
aug. 12
10:27
Megalázó, amit feleségével tesz a filmszínész (hirado.hu)
Bent és a kirúgott alkalmazottat most egy privát gépre látták együtt felszállni.
aug. 12
10:29
Brenzovics szerint nem várható az ukrán konfliktus kiszélesedése (hirado.hu)
A KMKSZ elnöke egyetért az ukrán kormányfővel és a belügyminiszterrel abban, hogy Ukrajnának át kell térnie a hivatásos hadseregre.
aug. 12
10:31
Jövő hétfőn kezdik telepíteni a tűzijáték rakétáit a fővárosban (hirado.hu)
Mintegy 7500 pirotechnikai eszközt lőnek majd fel augusztus 20-án.
aug. 12
10:42
Nem nyílik a lakat, ha részeg a kerékpáros (BorsOnline)
Szigorú büntetés nincs az ittas kerékpárosokra, mégis tanácsos csak tiszta fejjel nyeregbe ülni. Hiszen nem csak önmagukra, másokra is veszélyesek a piás kerékpárosok.
aug. 12
10:42
Edvin Marton végigcsókolózta a Szigeten - Videó! (Blikk)
Megkérdeztük többek között Gönczi Gábort és Müller Pétert, hogy ők mire, kivel és hogyan buliznak a fesztiválon
aug. 12
10:45
4,9 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma júniusban (hirado.hu)
A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,9, a belföldi vendégeké 3,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
aug. 12
10:47
Digitális térkép készült a tengerfenékről (hirado.hu)
A kutatócsapat mintegy 15 ezer tengerfenékmintát elemzett és osztályozott, bő fél évszázad alatt nyerték ki őket kutatóhajókkal.
aug. 12
11:00
Aranyhamisítási botrány: rézből öntött arannyal csalt a magyar üzletember (Blikk)
30 milliárdos kárt okozhatott a Kézizálog Zrt. tulajdonosa, Bíró Péter azzal a fondorlatos módszerrel, hogy trombitarézből öntött aranyrudakat, ezeket pedig eladta jól menő vállalkozóknak, sőt még egy vidéki pénzintézet is vásárolt belőlük.
aug. 12
11:00
Barátnője látta utoljára az eltűnt Alexandrát (BorsOnline)
A 16 éves lány családja attól tart: rossz társaságba keveredett.
aug. 12
11:18
Több hónap után elárulta lánya nevét Knightley (Blikk)
Los Angeles – Két hónappal a szülés után végre elárulta kislánya nevét Keira Knightley (30).
aug. 12
11:20
Kényszerleszállást hajtott végre az Iron Maiden énekese (Blikk)
Buckinghamshire – Fogytán volt az üzemanyag a repülőből ezért kellett kényszerleszállást végrehajtania az Iron Maiden énekesének – írja a Daily News.
aug. 12
11:21
Tízemeletnyi magasságban kifeszített kötélen egyensúlyozott (hirado.hu)
A neves kötéltáncos, mint mindig, most is az életét kockáztatta a vakmerő mutatvánnyal.
aug. 12
11:36
Magyarország legszebbjével jár a volt Barátok köztös (BorsOnline)
Gyetván Csaba, akit anno Gyuri szerepében láthattunk a szappanoperában, most pedig a TV2 műsorvezetőjeként dolgozik, úgy tűnik, a Miss Universe Hungary győztese mellett találta meg a boldogságot.
aug. 12
11:36
Edvin Marton végigcsókolózta a Szigetet - Videó! (Blikk)
Megkérdeztük többek között Gönczi Gábort és Müller Pétert, hogy ők mire, kivel és hogyan buliznak a fesztiválon
aug. 12
11:38
Mi történt a Harry Potter szereplőivel mióta felnőttek? (Blikk)
Lássuk, mire vitték a varázslótanoncok a Roxfort után!
aug. 12
11:39
Kiabált egymással Merkel és Ciprasz (hirado.hu)
Parázs vita alakult ki a német kancellár és a görög kormányfő között az új görög mentő csomagról - írta szerdán a Bild című német lap, amely szerint Angela Merkel és Alekszisz Ciprasz "emelt hangon" beszélt egymással telefonon.
aug. 12
11:54
Janicsák Veca nem szeretne babafotót (Blikk)
Janicsák Veca pocakja szépen gömbölyödik, és most megosztotta velünk, hogyan készülnek a bébi érkezésére.
aug. 12
11:54
Ilyen dögös életmentő lenne Kiss Daniella - fotó (BorsOnline)
Megynyerte a Magyarország Szépét, de ha egy friss fotóját szemléljük, nem csak szépségkirálynőként, de életmentőként is megállná a helyét.
aug. 12
11:57
Mától már a Délinél is tisztálkodhatnak a migránsok (hirado.hu)
A gyalogosok által gyéren használt aluljáróban alakították ki az önkéntesen igénybe vehető tranzitzónát.
aug. 12
11:59
2400 teherautónyi hulladékot és szennyezett földet vittek el Berhidáról (hirado.hu)
Véget ért a kármentesítés az ipartelepen.
aug. 12
12:01
Rehabilitációs részleget avattak a nyíregyházi kórházban (hirado.hu)
A Jósa András kórházban 472 millió forintból kétszintes épületet alakítottak ki, valamint felújították a régi tömböt is.
aug. 12
12:12
Merész! Pucéran posztolt terhes fotót magáról Kim Kardashian - Videó! (Blikk)
Egyesült Államok - A sztárnak elege lett a valótlan állításokból, ezért megmutatta a pucér valóságot.
aug. 12
12:12
Durván megmogyorózta támadóját a nyugdíjas néni (BorsOnline)
Szokatlan erős markának köszönheti a 80 éves asszony, hogy nem lett egy alantas rablótámadás szenvedő alanya.
aug. 12
12:15
Vajon hol lehet ez a furcsa helyszín? (Metropol)
Annyit segítünk, hogy Magyarországon.
aug. 12
12:15
Ezreket kényszerített költözésre az árvíz (hirado.hu)
Argentínában három halálos áldozatot követelt és több mint 11 ezer ember elköltöztetését kényszerítette ki eddig az árvíz, amely egy hete sújtja a dél-amerikai ország legnagyobb és legnépesebb tartományát, Buenos Airest.
aug. 12
12:17
Kína dollárt adott el, hogy megtámassza a jüant (hirado.hu)
A leértékelés eredményeként a kínai termékek versenyképesebbek lesznek a világpiacon, vagyis javulhat a kínai export teljesítménye.
aug. 12
12:19
Egy lépéssel közelebb az okosterekhez? (hirado.hu)
Az új rendszer az emberi test által kreált árnyékokat használja a 3D-s emberi mozgás leképezésére valós időben.
aug. 12
12:30
Hosszú Katinka két arannyal folytatta Moszkvában (Blikk)
Moszkva – Sokat nem pihenhettek a kazanyi vébén szereplő úszók: a hétfői utazó nap után kedden már a nemzetközi szövetség (FINA) Világkupa-sorozatának nyitóállomása volt esedékes az orosz fővárosban.
aug. 12
12:30
Így néz ki majd Zimányék gyermeke! - fotó (BorsOnline)
Legalábbis egy netes bébigenerátor szerint...
aug. 12
12:30
Miranda Kerr bevallotta: zaklatták őt kiskorában (Blikk)
Egyesült Államok - A 32 éves szupermodell beismerte, hogy őt is piszkálták társai kiskorában és ez megviselte őt.
aug. 12
12:32
Atlétikai botrány: 28 versenyző 32 mintája pozitív (Blikk)
Monte-Carlo – A 2005-ös és 2007-es atlétikai világbajnokságok mintáinak újraelemzése során 28 versenyző 32 mintája lett pozitív a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tájékoztatása szerint.
aug. 12
12:33
A kolumbiai Cartagenában helyezik el Gabriel García Márquez hamvait (hirado.hu)
A világhírű szerző itt kezdte meg írói pályáját.
aug. 12
12:34
Életveszélyes állapotban van a menekült kisfiú (Blikk)
Testvérével együtt a budapesti Bethesda kórház égési osztályán ápolják azt a négyéves szír kisfiút, aki az Aleppót ért bombázásokban sérült meg - írja a Népszabadság.
aug. 12
12:35
Aljas pletykával akarják tönkretenni az énekes éttermét (hirado.hu)
Az előadóművész csak nevet a vádaskodáson, szerinte a hely tiszta, akár egy patika.
aug. 12
12:36
Elképesztő! 6 méteres cápát fogtak Ausztráliában (Blikk)
Ausztrália - A Facebookon bukkant fel a halott tigriscápa fotója.
aug. 12
12:37
Tízből hét magyar védtelennek érzi magát a klímaváltozás hatásaival szemben (hirado.hu)
A válaszadók leginkább attól tartanak, hogy a klímaváltozás egészségi problémákat okoz.
aug. 12
12:39
Lengyelországot is elérik a menekültek (hirado.hu)
Nem állítja meg a menekültáradatot semmiféle határzár, a magyar biztonsági kerítés sem. Lengyelország előbb-utóbb a magyarországiakhoz hasonló problémákkal fog szembesülni - véli a Gazeta Wyborcza véleménycikkének szerzője.
aug. 12
12:41
A DK szerint le kell állítani az állami termőföldek tervezett eladását (hirado.hu)
Nagy-Huszein Tibor azt mondta, úgy néz ki, hogy hosszú évek előkészítő munkája után a "Fidesz napokon belül megkezdi" az állami tulajdonban lévő termőföldek kedvezményes hitellel történő értékesítését.
aug. 12
13:06
Öt órán át hiába várták a mentőt (BorsOnline)
Órákon keresztül nem érkezett meg a sürgősségi kocsi a férfihoz, akit súlyos rosszullét gyötört. Aztán a kiérkező mentőorvos azt mondta a férfinak, hogy csak megfázott, ezért nincs szüksége orvosi kezelésre. Két nappal később a beteg meghalt.
aug. 12
13:09
Katasztrofális halpusztulásról beszélnek (hirado.hu)
Ausztriai folyókban tapasztalt halpusztulásról és a hőség okozta mezőgazdasági károkról számolt be a Die Presse osztrák napilap szerdai száma.
aug. 12
13:11
Azt hitte, a szamárhús különleges? Akkor nem evett még varánuszt (hirado.hu)
Tudta, hogy hazánkban nemcsak szamárhúst, de krokodilt, kengurut is kóstolhat?
aug. 12
13:24
Gyász: elhunyt Puskás Ferenc özvegye (BorsOnline)
A Bp. Honvéd és a Real Madrid világhírű labdarúgójának 84 éves feleségét álmában érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
aug. 12
13:24
Új magyar álompár! (Habostorta)
A szépségkirálynő összejött a TV2 műsorvezetőjével. Nagy Nikoletta, a 2015-ös Miss Universe Hungaryszerelmes. Új magyar álompár született. Nagy Nikoletta, a2015-ös Miss Universe Hungary győztese összejött Gyetván Csabával.Kapcsolatukat a szépségkirálynő a Facebook oldalán tette közzé.     Gyetván Csaba az RTL Klub Barátok közt című sorozatávallett országosan ismert, 2002 és 2004 között ő…
aug. 12
13:27
Büntetés nélkül úszta meg az ügyet - a bíróság felmentette a vádak alól (hirado.hu)
Az énekesnőt 2010-es slágere miatt perelték, most úgy tűnik, lezárult az ügy.
aug. 12
13:29
Horvátországban nyaral? Ön nyerhet! (hirado.hu)
"Kérem a számlát" elnevezéssel nyereményjátékot hirdetett a horvát pénzügyminisztérium külföldi turistáknak - adta hírül a 24 sata horvát napilap szerdán.
aug. 12
13:31
Ilyen ügyintézés mindenkit érinthet egyszer az élete folyamán (hirado.hu)
És hamarosan sokkal egyszerűbb lesz.

Keresés