Finom, koleszterinszegény, és a legalacsonyabb energiatartalmú hús az emué. Egyebek mellett ebből is készít ínycsiklandó kolbászokat a bátaszéki Stelcz Ferenc.
Több helyen megállt a város, nem működnek a jelzőlámpák a Flórián téren, minden irányban nagy kocsisorok torlódtak fel, az Újpesti (északi) vasúti összekötő híd környékén a Váci út alig járható, de a fővárosba bevezető utak is sokkal zsúfoltabbak az eső miatt - jelentette az M1 tudósítója.
A két sztár mellett bejelentették még, hogy Axwell Λ Ingrosso, a Gorgon City, a Skillet, a Stereo MC’s, a körúton albérlettel rendelkező Alle Farben is színpadra áll a Lövérekben.
Fodor Csaba vezető elemző szerint addig hatástalanok maradnak a brüsszeli intézkedések, míg meg nem erősítik a görög-török határellenőrzést, és abba be nem vonják Macedóniát és Bulgáriát.
A robot a tokiói Haneda nemzetközi repülőtéren a Japan Airlines légitársaság "alkalmazásában" a gép a járatok indulásával és a célállomáson várható időjárással kapcsolatos információkkal látja el az utasokat.
Brad és Angelina nem éppen mindennapi módon próbálja megmenteni a házasságát! A hollywoodi álompár kapcsolata már nagyon régen nem olyan, mint amikor több mint 10 éve összejöttek a Mr. és MsSmith forgatásán. Sokak szerint Angie folyamatos kontroll- és gyerek mániája miatttávolodott el a pár. Angelina ugyanis nagyon ragaszkodik hozzá, hogy a 6 gyerkőcmellé újabb kicsiket fogadjon örökbe. Nemrég…
A hírek igaznak bizonyulnak, Beyoncé terhes. Beyoncé és Jay-Z kapcsolata az elmúltévekben egyáltalán nem volt éppen felhőtlen, többször is felröppent ahír, hogy válik a sztárpár. Jay-z állítólag többször is félrelépett, köztük Rita Orával vagy éppen Rihannával. Mostanában azonban egyre többször láthattad őket együtt, és mindenjel arra utal, hogy megpróbálják helyrehozni a házasságukat. Január…
A zalai megyeszékhelyen reggel óta esik a hó, amit néha eső vált fel, az utakat folyamatosan takarítják, nagy részük így jól járható - jelentette az M1 tudósítója a helyszínről.
Igazolódtak a várakozások, soha annyi látogató nem volt Magyarországon, mint tavaly - mondta a pénzügyminiszter. A politikus szerint a turizmus növekedése tartós maradhat.
Novodomszky Éva habár imádja a munkáját, gondolata mindig a család és férje körül forog. Salvo férjem rendkívül temperamentumos ember, ráadásul én sem a visszafogottabb fajtába tartozom. Tipikusan a két dudás egy csárdábaneset a miénk... – nyilatkozta a Nők Lapjának a népszerű televíziós. Hamar átvettem a stílusát, szenvedélyesen éljük ahétköznapokat. Kis vitáinkból rendre veszekedések…
Zimány Lindát felhagyott a modellkedéssel, s 2016 elején elkezdett jogászkodni, méghozzá nem is akárhol! Első munkája február 9-én a PestiKözponti Kerületi Bíróságon volt, méghozzá egy Hajdú Péter kontra Puzsér Róbertügyben, Puzsér Róbert oldalán. Utóbbit Hajdú Péter is megerősítette nekünk, bár ő nemvolt ott a tárgyaláson. "Tanúmeghallgatás volt ma, a mi tanúinkat hallgattákmeg, és tőlük…
Idén már 16 gyalogos vesztette életét balesetben, szerda reggel két halálos gázolás történt Pest megyében - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-t.
Két évtizeddel ezelőtti brutális kettős gyilkossággal vádolt meg a Fővárosi Főügyészség egy libanoni férfit. A vádhatóság szerint egy anyát és gyermekét ölte meg.
Komoly kihívások elé állítja a nemzetközi vállalatokat az európai-amerikai adatcsere feltételeinek változása és az új, általános európai adatvédelmi rendelet. A vétkes vállalatok akár a globális árbevételük négy százalékának megfelelő adatvédelmi bírsággal is számolhatnak 2018-tól.