Magyarország talán legnagyobb PSG rajongója a Franciaországban született rádiós, Cooky. De vajon ez azt jelenti, hogy a fiai is követik? Megkérdeztük tőle.
Öt év, megannyi kórházi kezelés, műtét, őssejtbeültetés után a Karthago együttes legendás billentyűse végre teljes szívvel meri kijelenti, meggyógyult súlyos rákbetegségéből. Gidófalvy Attila most a 70. születésnapjára készül és egy pillanatra sem akar megállni.
Az idei második retrográd Merkúr május 10-e óta tart, így nem csoda, ha esetleg több nehéz pillanatod is volt az elmúlt napokban. Erről az időszakról úgy tartják, hogy nem érdemes belekezdened új projektekbe, jobb, ha nem veszel semmilyen elektromos eszközt, nem kötsz új szerződést, és arra sem számítasz, hogy időben odaérsz mindenhová.
A Bikának nem ártana figyelnie az álmaira, mert úgy néz ki valamit üzenni akarnak, az Ikrekre pedig rátalál a szerencse – nem csak a karrierben, a szerelemben is.
A hivatalos rendőrségi gyanúsítás szerint 2018 októbere és 2021 márciusa között adhatott el többször kokaint Berki Krisztiánnak az a vecsési férfi, akit a celeb halála után, a lakásában talált kábítószerrel összefüggésben vettek őrizetbe – tudta meg a Blikk.
Várhegyi Ernőné nem gondolta volna, hogy valaha is eljön az idő, amikor nem lesz tető a feje felett. Ráadásul még csak nem is az ő hibája, hogy most mégis így jár. Ilonka háza leégett, az asszony szerint a biztosító két hónapja csak halogat, ígérget. Minden alkalommal ugyanazt választ adja az ügyintéző: majd a jövő héten! A tűzeset óta nem történt
Új, modern köntösbe öltöztették a már jól ismert Ludas Matyi történetét. Gábor Márkó, a darab címszereplője szerint mindenkinek meg kell tanulni, hogyan bánjon egy „Döbrögivel.”
Még nem született döntés az Oroszország elleni olajembargóról, de Brüsszel az orosz gázvásárlások leállításának terveit is előrevetítette. Az energiahordozók ára máris rekordokat dönt, arról pedig csak találgatások vannak, hogy a tényleges embargó kinek fog jobban fájni, az oroszoknak vagy az uniós államoknak.
Valaki tudja, hogy mi történt a karmos hajcsatokkal? Olyan, mintha most történt volna csak, hogy kedvenc stílusikonunk, Rachel Green divatba hozta ezt az egyszerű kiegészítőt. De a 2000-es években felváltották őket a laza hullámok és a hajsütők, a hajcsipeszeket pedig úgy tűnt, hogy örökre elfelejtettük.
Berki Krisztián halála után nyomozásba kezdett a rendőrség, amiben Mazsi segítségét is kérik. Az özvegynek aktákat és fotókat kellett átnéznie, hogy segítsen beazonosítani a lehetséges dílereket.
Anyaszült meztelenül szaladgált a településen, miután a frissen vásárolt Bmw-jével kidöntött egy vasúti sorompót és a jelzőlámpát. A kocsi totálkárosra tört, Gergelynek viszont csak a ruházata károsodott. A 29 éves férfi megszólalt a Borsnak.
A lányoknak a derekukra rögzített dobozból kellett kirázniuk minél gyorsabban a pingponglabdákat. A lemezlovas a feladat előtt még azt mondta, sose próbált twerkelni, ám ez cseppet sem látszott a feladat során.
A hivatalos rendőrségi gyanúsítás szerint 2018 októbere és 2021 márciusa között adhatott el többször kokaint Berki Krisztiánnak az a vecsési férfi, akit a celeb halála után, a lakásában talált kábítószerrel összefüggésben vettek őrizetbe – tudta meg a Blikk.
Szándékosan okozhatták a China Eastern kínai légitársaság belföldi járatának márciusban történt katasztrófáját, ami 132 ember halálát okozta - jelentette a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap bennfentes forrásra hivatkozva.