Tudjuk, a barnaság csábító ereje túlságosan is nagy, és még mindig nehezen állunk ellen a nyári napsugarak csalogatásának. Rengeteg nyomós oka van annak, miért szeretünk a napon lenni, érezzük, hogy a mértékletes, szabálykövető napozás megnöveli a szerotoninszintünket, D-vitamint termel, ami jót tesz csontjainknak, fogainknak, bőrünknek, hajunknak
A Feleségek luxuskivitelben egykori sztárja, Vasvári Vivien rengeteg drága holmival büszkélkedhet, ennek ellenére a gyermekeit nem szeretné elkényeztetni. Mindemellett azt tapasztalja, hogy a 8 éves Ariana és a 4 esztendős Edward is jobban értékelik az olcsóbb játékokat.
„Fantasztikus élmény volt sasászkodni Rozival, a gyönyörű szirti sassal!” – írta Instagram-oldalára Vadon Jani, aki készülő, Várfoglaló című műsorának forgatásán találkozott Egyed István solymásszal és a fenséges ragadozóval.
Éppen három hete, hogy elhunyt Berki Krisztián. Egy egész ország gyászolja médiacelebet, aki két pici lányt hagyott félárván. Berki édesanyja exkluzív interjút adott a Borsnak és elárulta, mi lesz Natival és Emmával.
A Skorpiónak most spórolásba kellene fognia a közelgő hétvége előtt és közben, ami nem lesz könnyű, a Baknak pedig el kell engednie valahogy a múltat, hogy haladni tudjon.
Akármit is teszünk, mindenkinek akkor sem felelhetünk meg. A gyerekszáj olykor kegyetlen tud lenni kortársaikkal és ez alól a sztárok sem kivételek. Volt, akit azért csúfoltak, mert duci, volt akit azért, mert vékony. Felnőtt fejjel már csak erőt merítenek a gyerekkori bántalmakból.
Megmentette egy nő életét munka közben a buszsofőr, de nem ez az egyetlen jócselekedete a férfinek.Gimeskövi Károly a Metropolnak elárulta, hogy evangélikus lelkészből, hogy lett sofőr.
Életének 61. évében meghalt Andrew Fletcher, a Depeche Mode együttes alapító tagja, billentyűse - tette közzé a hírt a zenekar a hivatalos Facebook-oldalán és a Twitteren.
Életének 73. évében meghalt Alan White, a Yes progresszív rockzenekar dobosa, aki John Lennon, George Harrison, Joe Cocker, és Ginger Baker oldalán is fellépett - közölte családja a zenész Facebook-oldalán.
Többfelé várható zápor a hétvégén. A tartósan csapadékos területeken hűvösebb is lesz, helyenként 15 Celsius-fok körül alakulnak a csúcsértékek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Életének 61. évében meghalt Andrew Fletcher, a Depeche Mode együttes alapító tagja, billentyűse - tette közzé a hírt a zenekar a hivatalos Facebook-oldalán és a Twitteren.
A ruhakölcsönző koncepciója, ötlete és menete egy mindenki számára ismert dolog, de gondoltad volna, hogy nemcsak menyasszonyi, koszorúslány- vagy tangóruhát lehet kölcsönözni, hanem Chanel táskát és Victoria Beckham nadrágot is? Vajon a ruhakölcsönzés lehet a divat jövője?!
Adott választásaink és döntéseink nem is gondolnánk, hogy mennyire kiszámíthatóak azoknak, akik viselkedés tudománnyal foglalkoznak. Vegyünk egy példát. Mit választanál? ma 100.000 forintot vagy holnap 110.000-et?
Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára Berki Krisztiánt. A médiasztár mindössze negyvenegy évesen, tragikusan fiatalon vesztette életét május elején. Két kisgyermekét, exfeleségét és özvegyét hagyta hátra, akik mind ott voltak az egykori sportoló temetésén.
Nemcsak a vörös szőnyegen, hanem a világ legnívósabb oktatási intézményeiben is brillíroztak a cikkben szereplő sokoldalú hírességek, akikről a legtöbben ezt bizonyára nem is feltételezték volna.