Kupa Mihály, a Mol felügyelő bizottságának elnöke nyílt levélben utasítja vissza Borkos Lajos, a Közép Európai Egyetem vezérigazgatójának korábbi nyilatkozatát a "lex Mollal" kapcsolatban.
kis-és középvállalkozások versenyképességét növelő tudás-és ismeretanyag megszerzésére írt ki 300 millió forintos kerettel pályázatot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - jelentette be pénteken Székesfehérváron a tárca szakállamtitkára.
Egy tizenöt emeletes lakóháznak ütközött egy kétmotoros kisrepülőgép helyi idő szerint pénteken a kanadai Vancouverben, a pilóta meghalt, a háznak pedig több lakója megsérült. A gép a k...
Míg júliusban még tizenketten jelentkeztek érte, a második forduló mai határidőjéig négy pályázat érkezett a MÁV Cargo Zrt. megszerzésére: amerikai-angol, holland-cseh, osztrákés szlovák ajánlat
A NIF Zrt. az M60 gyorsforgalmi út, valamint az M0 autóút Határ úti csatlakozás előkészítése során több alkalommal, azonos tulajdonosi körhöz tartozó ingatlannal találkozott
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 22,20 pontos csökkenéssel, 27.750,28 ponton zárt pénteken. Az amerikai piacok gyengélkedése ellenére sem jelentek meg a vevők a BÉT-en
Hiába évről-évre a tömeges diplomás, a munkaerőpiacra kerülő fiatalok képzettsége gyakran nem találkozik az őket alkalmazni kívánó cégek elképzeléseivel
A vezető divatházak és tervezők szerint az időjárás kiszámíthatatlansága és a globális felmelegedés az egész iparágat válságba sodorhatja. A divatházaknak le kell mondaniuk szezonális kollekcióik bemutatásáról...
December 1-jétől Laczkó Tóth Gergely (37) lesz a Pannon mobil adat- és üzletfejlesztési igazgatója. A jelenlegi igazgató, Sven Thaulow az anyavállalatnál, a norvég Telenornál folytatja szakmai pályafutását.
Kupa Mihály, a Mol felügyelő bizottságának elnöke nyílt levélben utasítja vissza Borkos Lajos, a Közép Európai Egyetem vezérigazgatójának korábbi nyilatkozatát a Lex Mollal kapcsolatban.
Élethosszig tartó sörellátást ígér egy laptoptolvajért egy új-zélandi sörgyár. Az ellopott számítógép természetesen a cégé volt, és számára igen értékes tartalom volt benne. Bár zöméről...
Takarításra fogtak egy betörőt a háziak az Egyesült Államokban. A 33 éves bűnöző több napon át garázdálkodott a családi házban, melynek tulajdonosai - egy házaspár három gyerekkel - egy hetet vakációz...
A közszolgálati tévék egyfajta társadalmi integráló szerepet töltenek be, a kereskedelmi tévék pedig a globális és a társadalmi értékek közvetítésében átlaghoz közeli eredményt értek el.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete és a MÁV megállapodtak arról, hogy sztrájk esetén az állomásokon és az utasterekben garantálják a folyamatos energiaellátást, a fűtést, az utas-tájékoztatást.
A világ nagy cementgyártói önkéntes kódexet szeretnének kialakítani az iparág szén-dioxid kibocsátásának, ha nem is csökkentésére, de legalább a kordában tartására.
Az elefántok szó szerint "megorrintják" a veszélyt, vagyis szag alapján el tudják dönteni, hogy egy ember barát vagy ellenség - mutatták ki első ízben kenyai és brit kutatók.
Lemondott tisztségéről Ali Laridzsáni, Irán nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalója - jelentette be szombaton a teheráni kormány szóvivője. Egyelőre nem tudni, hogy Laridzsáni, illetv...
A Népszabadság idei kiadványa szerint a Demján-Rahimkulov-Csányi trió vezeti a leggazdagabb magyarok listáját, amelybe 3 milliárd forinttal lehetett bejutni.
Újabb szociáldemokrata pártot alapított szombaton Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök, a párt azonban nem indul a decemberi parlamenti választásokon. A Szociáldemokraták Uniója nevű új ...
A Chinoin kutatói - gyógyszerré fejlesztés esetén az asztma kezelésére szolgáló - új molekulát fedeztek fel, amelynek megkezdték nemzetközi fejlesztését - közölte a sanofi-aventis.
Az elefántok szó szerint "megorrintják" a veszélyt, vagyis szag alapján el tudják dönteni, hogy egy ember barát vagy ellenség - mutatták ki első ízben kenyai és brit kutatók.
A Chinoin kutatói - gyógyszerré fejlesztés esetén az asztma kezelésére szolgáló - új molekulát fedeztek fel, amelynek megkezdték nemzetközi fejlesztését - közölte a sanofi-aventis.
Kupa Mihály, a Mol felügyelő bizottságának elnöke nyílt levélben utasítja vissza Borkos Lajos, a Közép Európai Egyetem vezérigazgatójának korábbi nyilatkozatát a Lex Mollal kapcsolatban.
A diákhitelt igénylők körében is előnyben van a gyengébbik nem: az előző tanévben az ügyfelek 57 százaléka volt nő és csak 43 százaléka férfi - olvasható a Diákhitel Központ kiadványában.
Csak idő kérdése, hogy az újépítésű lakások alsó ára Budapesten is áttörje a négyzetméterenkénti ötszázezer forintos szintet - mondják az Elephant Holdingnál. Mivel jelenleg még háromszázezer forintért - vagy az építkezés kezdeti szakaszában akár ennél olcsóbban is - lehet lekötni lakást, egyre időszerűbb ingatlanbefektetésben gondolkozni, akár hitelből is.
A világ gazdasági nagyhatalmainak pénzügyi vezetői washingtoni tanácskozásukon ígéretet tettek: mindent megtesznek azért, hogy továbbra is erőteljes legyen a világgazdaság növekedése.
Hurokra kötött kötelet akasztottak szombat reggelre a debreceni MSZP-székház kerítésére - közölte Zsíros Zsolt városi pártelnök. Elmondása szerint az akasztásokkor használatos kötélre e...
A Magyar Kórházszövetség javaslatára megszűnik a teljesítmény volumenkorlát - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a Liberális Egészségügyi Tanács megbeszélését követő s...
Irán képes akár 11 ezer rakétát is elindítani ellenséges támaszpontok felé egy percen belül azután, hogy az országot esetleg támadás éri - jelentette ki a Forradalmi Gárda elitalakulat egyik magas ran...
A miniszterelnök hétpontos, a közélet megtisztítását célzó javaslatcsomagjáról a bejelentést követő hétvégén a polgárok 83 százaléka hallott. Az indítványt a válaszadók egyharmada (32 százalék) sorolta a napirenden lévő ügyek közül a fontosak közé, 6 százalék pedig ezt tekintette a legfontosabbnak - derül ki a Medián felméréséből.
Tízezer látogatót várnak a vasárnapig nyitva tartó Lakásbörzére, ahol 100 ezer lakás között válogathatnak a potenciális vásárlók. Az idei Lakásbörzének a Hungexpo B pavilonja ad otthont.
Az iskolás gyerekeknek nem tesz jót a nehéz hátizsák. Szakemberek tanácsolják helyette a kerekes táskát. Felső tagozatban a gyermekek 10-15 kg-os súlyt cipelnek, márpedig a könyvek és füzetek súlya a növésben lévő gyermekek gerincére nagyon ártalmas.
Világszerte több mint kétszáz civil szervezet tiltakozik az ellen, hogy a kormányok milliárdokkal támogatják az olajipart. A támogatást inkább a megújuló energiákra költenék.
Október végén várhatóan tizennégy társaság teszi közzé a 2008. évre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifáját. Az autósok eldönthetik, hogy ugyanannál vagy pedig más társaság kötik-e meg a biztosításukat. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke szerint a nagy verseny miatt nem lehet áremelésekre számítani.
Az Irakban állomásozó amerikai erők majdnem 19 tonna robbanóanyagra bukkantak egy rejtekhelyen Bagdadtól északra: egy katonai szóvivő szombati bejelentése szerint ez volt az egyik legnagyobb ilyen jel...
Angela Merkel német kancellár jelenlétében átadták Németország leghosszabb hídját, amely az idegenforgalmáról ismert Rügen-szigetet köti össze a szárazfölddel. A 4,1 kilométer hosszú hi...
Szenvedélybetegek millióit segítséggel, gyógyszergyártó konszerneket pedig milliárdos üzletekkel kecsegteti, hogy kutatók teljes gőzzel dolgoznak olyan oltóanyagok előállításán, amelyek alkalmasak a leginkább elterjedt szenvedélyek, mindenekelőtt a dohányzás leküzdésére.
Az MTI tudósítói országszerte azt tapasztalják, hogy sokan írják alá az íveket a Fidesz és a KDNP 48 órás népszavazási aláírásgyűjtési akciójának keretében a Fidesz helyi irodáiban, az aktivisták pedi...
A Microsoft Magyarország Kft. - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és a Magyar Feltalálók Egyesületével együttműködésben - ünnepélyes keretek között megnyitotta a budapesti Microsoft Innovációs Centrumot (MIC).
Az Effie reklámhatékonysági verseny fődíját, a platina díjat idén az Insomnia Reklámügynökség nyerte el a Balatoni nyár című kampányával, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készített - közölte Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ).