2007. november 30. péntek

nov. 30
4:34
Miért és mennyivel emelkedik a gáz ára? (Piac és Profit)
A lakossági gázáremelésnek január elsején legalább a import földgáz utóbbi időben felgyorsult drágulási ütemét kellene követnie ahhoz, hogy a makrogazdasági helyzet további romlása elkerülhető legyen - mondta Szilágyi Zsombor, az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató (EMFESZ) Kft. kereskedelmi igazgató-helyettese.
nov. 30
6:35
Méltatlanul háttérbe szorítva (Piac és Profit)
Jelenleg a közvélemény, de a döntéshozók is nagyon keveset tudnak a biogázról. Ennek is betudható, hogy Magyarország, az adottságaihoz képest az utolsó helyen tartózkodik azon az országokat rangsorba állító listán, amely az ezer lakosra jutó biogáz termelés 2006-os értékeit rangsorolja. Pedig a lehetőségeink jók, mint ahogy Romániának és Ukrajnának is.
nov. 30
6:56
Elemző: kedvező beszállási ponton az OTP (Privátbankár)
A szakértő szerint az OTP árfolyama kedvező beszállási pontot jelent, de nem érdemes túl nagyra növelni a kitettséget. Hosszabb távon is érdemes lehet megtartani a részvényt
nov. 30
7:01
Aranyom! Megválok tőled! (Privátbankár)
A Goldman Sachs azt ajánlja a befektetőknek, akiknek a portfoliójában arany van, hogy adjanak el - ez a jövő évre vonatkozó 10 vezető tippjének az egyike.
nov. 30
7:06
Gazprom-gáz: rubelben, drágábban? (Privátbankár)
A Gazprom fontolgatja a földgáz és kőolaj rubelben történő eladásának a bevezetését a dollár és az euró helyett. A cég egyben jelezte, hogy Ukrajnának jövőre többet kell fizetnie a földgázért
nov. 30
7:27
Elemző: kedvező beszállási ponton az OTP (Privátbankár)
A szakértő szerint az OTP árfolyama kedvező beszállási pontot jelent, de nem érdemes túl nagyra növelni a kitettséget. Hosszabb távon is érdemes lehet megtartani a részvényt
nov. 30
7:29
A GVH megbüntette az OTP-t - már megint (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tegnap kihirdetett döntésében 200 millió forintra bírságolta az OTP Bankot a fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt
nov. 30
7:32
10 éve van garancia saját nyugdíjunk mögött (Piac és Profit)
A Pénztárak Garancia Alapja megalakulásának 10. évfordulóján megtartott tudományos ülésen résztvevők egyetértettek abban, hogy az Alap által biztosított garancia a pénztári rendszer iránti bizalmat erősíti, működése biztosítja az állampolgárok tulajdonának alkotmányos védelmét. Az Alap saját vagyona mára elérte az 5 milliárd forintot.
nov. 30
7:48
"Először gazdagnak kell lenni" (Privátbankár)
Politikai instabilitás, túlzott újraelosztás és elégtelen közteherviselés jellemzi az Európa beteg emberévé váló magyar gazdaságot – hangzott el egy tegnapi konferencián
nov. 30
8:09
Ausztrália is kivonul Irakból (Privátbankár)
Az Irakban állomásozó mintegy 550 fős harcoló ausztrál egységet a jövő év közepéig kivonják az arab országból - jelentette be Kevin Rudd megválasztott munkáspárti miniszterelnök az ausztrál rádióban. ...
nov. 30
8:15
Romló adatok - észt konvergencia-program a láthatáron (Privátbankár)
Az észt pénzügyminisztérium rontott az idei és a jövő évi gazdaságnövekedési várakozásán, mivel a gyorsuló infláció mérsékli az exportnövekedést, miközben lassul a belső fogyasztás bővülése. A miniszt...
nov. 30
8:20
Halálos mobil - mi van, ha egyszer csak felrobban? (Privátbankár)
Szerda reggel egy dél-koreai irodai dolgozót holtan találtak íróasztala mögött. Halálának oka vélhetően ingzsebében rejlett. Mobiltelefonjának akkumulátora megolvadt, majd felrobbant. Meglepő, de igaz: nem ez volt az első ilyen eset
nov. 30
8:36
Egyre önállóbban tervezzük utazásainkat (Piac és Profit)
Az utóbbi időben jelentősen megváltoztak az utazási szokások, mára az üdülők nagy része már az interneten foglalja le szállását.
nov. 30
8:57
Vallásos Amerika: tudják hol van Budapest? - Videó (Privátbankár)
Jóval több amerikai véli valósnak a pokol szó szerinti létezését, mint Darwin evolúciós elméletét – állítja a dallasi Harris tegnap közzétett felmérése
nov. 30
9:08
Korrupció? Kínában 16 év börtön (Privátbankár)
Tizenhat évi börtönre ítéltek Sanghajban (Shanghai) korrupció miatt egy kínai építési nagyvállalkozót - közölte az elítélt ügyvédje. Csou Csen-gji (Zhou Zhengyi) éppen csak letöltötte korábbi háro...
nov. 30
9:23
Annyian vannak, mint a kínaiak - Afrikában (Privátbankár)
Kissé furcsán hangzik az átdolgozott szólás, de igaz, a legutóbbi hullámban háromnegyedmillió kínai költözött át a fekete kontinensre - Márványi Péter jegyzete
nov. 30
9:29
Az előzetesnél is kisebb külkerhiány (Privátbankár)
Az idén az első kilenc hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya a részletes adatok szerint 403,6 millió euró volt, 293,2 millióval kevesebb az előzetesen közölt adatnál és 1.613,1 millió euróval ...
nov. 30
9:34
Csillagos ötöst kap a Dél-alföld (Piac és Profit)
Szentes meghatározó műemléke, a Petőfi szálló épületének patinája megköveteli, hogy ne háromcsillagos hotel legyen. Luxusszállodává válik.
nov. 30
9:39
Ipari termelői árak: drágulás ellenére -1,4%-on (Privátbankár)
Az ipari termelői árak az idén októberben az előző havinál 0,3 százalékkal voltak magasabbak, a tavaly októberihez képest viszont 1,4 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (...
nov. 30
9:44
Gyurcsány: szerelmi- és érdekházasság Ausztriával (Privátbankár)
Nem volt téma a Mol és az OMV ügye az osztrák-magyar együttes kormányülésen, mind két fél úgy véli, hogy ezt a kérdést a két társaság menedzsmentjének kell megoldania. Az egyeztetésen szó volt az infrastruktúra fejlesztésekről, valamint energetikai és környezetvédelmi kérdésekről is tárgyaltak. Az osztrák külügyminiszter pedig elismerősen nyilatkozott Magyarország felkészüléséről a schengeni…
nov. 30
9:46
Karácsonyi roham vs. hitelválság - lesz recesszió? (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
nov. 30
9:50
Adatvesztés: minimális veszélyérzet Magyarországon (Privátbankár)
A magyar cégek nagy része egyáltalán nem veszi komolyan az adatvédelmi előírásokat - mondta a Gazdasági Rádiónak a Montana Információs technológiai és Kommunikációs vállalat elnök-vezérigazgatója. Ugyanis meglepően sok, mintegy 15 kilométernyi személyes és vállalati irat veszett el az elmúlt tizennyolc évben. Nem csak nálunk jelent azonban problémát az adatvesztés, más országokban is küzdenek…
nov. 30
9:55
Áramár-emelkedésre számít a KPMG (Privátbankár)
A gáz árának hosszú távú és jelentős emelkedésére számít a KPMG energetikai tanácsadó partnere. A drágább gáz miatt pedig többet kell majd fizetni az áramért is. A villamos energia árának meghatározását azonban bizonytalanná teszi a jövő évtől liberalizált árampiac. Ettől ugyanis sokan az árak csökkenését várják. A Magyar Energia Hivatal még két hete 5 %-os lakossági gázáremelést javasolt, egyes…
nov. 30
10:21
A versenyhivatal megbírságolta az OTP Bankot (Infostart)
A fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt 200 millió forintra bírságolta az OTP Bankot a Gazdasági Versenyhivatal.
nov. 30
10:32
Gyilkos árufuvarozás (Piac és Profit)
Ösztönözni kell a környezetkímélőbb szállítási módokra - vasúti, vízi szállításra - történő áttérést, és csökkenteni az árufuvarozás által kibocsátott, üvegházhatást okozó gázok mennyiségét.
nov. 30
10:37
Elege van a reklámokból? Az EP-nek is! (Privátbankár)
Döntött az EP: óránként legfeljebb 12 perc reklám lehet majd, a műsorokat pedig félóránként lehet hirdetésekkel megszakítani. Egyes képviselők mégis szomorkodnak: továbbra is ordítani fognak a reklámok
nov. 30
10:48
Repülőgép-szerencsétlenség Törökországban (Privátbankár)
Lezuhant egy repülőgép Törökországban 56 emberrel a fedélzetén; a szerencsétlenséget a járatot üzemeltető magán légitársaság közlése szerint senki sem élte túl. Feltehetőleg nincs magyar áldozata a lé...
nov. 30
10:58
Növelte nyereségét és árbevételét a Strabag (Privátbankár)
A jelentős magyarországi érdekeltséggel rendelkező osztrák Strabag építőipari konszern árbevételét és nyereségét is növelte az év első kilenc hónapjában. Az építési teljesítmény az átlagosnál nagyobb ...
nov. 30
11:29
Szigorodó nyugdíjszabályok (Adózóna)
Szakszervezeti tiltakozások közepette a kormány sem lehet teljesen elégedett a társadalombiztosítási nyugdíjról szóló törvény hétfőn elfogadott módosításával.
nov. 30
11:30
Bankárvezető a Suzukinál (Privátbankár)
A Magyar Suzuki Zrt. vezetői testületének új tagjaként Urbán László vezérigazgató-helyettesi beosztást tölt be a vállalatnál december elsejétől - közölte a társaság. A közgazdász szakember korábban...
nov. 30
11:35
Újabb milliárdokról döntött a kormány (Piac és Profit)
A kormány által támogatott kiemelt fejlesztési projektek a megújuló közigazgatást, a turisztikát, a kórházfejlesztést, a közlekedés megújítását szolgálják - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
nov. 30
11:35
Terrorveszély: piszkos bombától félnek a britek (Privátbankár)
A brit belügyminiszter szerint fennáll annak a veszélye, hogy piszkos bombával követnek el merényletet Nagy-Britanniában. Jacqui Smith a Sky News tévécsatornának adott interjúban elmondta, komolya...
nov. 30
11:46
Fidesz: Már megint kozmetikáznak (Privátbankár)
A kormány szerdai, a konvergencia programról szóló döntésével újabb léket kapott a gazdasági hitelesség hajója - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatón.
nov. 30
12:07
Miért ennyi a gáz ára? (Infostart)
A fogyasztó által kifizetett gázszámla mindegy 65 százalékát teszi ki a felhasznált energiahordozó ára, a fennmaradó összeg pedig a szolgáltatás infrastruktúrájának fenntartását fedezi.
nov. 30
12:07
Csak a nagyok optimisták (Privátbankár)
Javultak a legnagyobb magyarországi vállalatok fél évre előre tekintő konjunkturális várakozásai, az Ecostat 2007 novemberi nagyvállalati TOP-100 konjunktúra indexe 100,5 százalék.
nov. 30
12:28
Ecostat: emelkedett a TOP-100 index (Infostart)
A korábbinál negatívabban értékelik a kis- és közepes vállalkozások a belföldi értékesítésre és az exportra vonatkozó kilátásaikat - áll az Ecostat konjunktúra-indexének elemzésében.
nov. 30
12:33
Meglepő fordulat: a vásárló a nyerő! (Piac és Profit)
A fogyasztóvédők elérték, hogy egy áruházlánc a fogyasztók számára kedvezőbb jótállási eljárást gyakoroljon. Ezt követendő példa a többieknek.
nov. 30
12:44
Mikulás rali: minden adott a hozamvadászathoz (Privátbankár)
Az ünnepek közeledtével valószínűleg egyre többet fognak hallani az úgynevezett „Mikulás raliról.” Ez azt jelenti, hogy az év vége közeledtével a részvényárak jelentős növekedésen mennek keresztül.
nov. 30
12:49
Világpremier: bemutatkozott az Audi A3 Cabriolet (Privátbankár)
Az Audi A3 Cabriolet világpremierjét tartották Győrött az Audi Hungaria Motor Kft. járműgyárában. Ezzel kezdetét vette az Audi új modelljének sorozatgyártása. A sorozatgyártást Gyurcsány Ferenc mi...
nov. 30
12:55
OÉT: vétóval fenyegetnek a munkáltatók (Privátbankár)
Még nincs megállapodás a jövő évi országos keresetemelési ajánlásról, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén további egyeztetésről döntöttek.
nov. 30
13:00
A csúcson és a mélyben egyszerre (Privátbankár)
Hat és fél éves csúcsra emelkedett az infláció az euróövezet országaiban, s romlott az üzleti hangulat mutatója novemberben, fokozva az EKB kamatpolitikai dilemmáját.
nov. 30
13:11
Segítség fizetéskor - nincs több lehúzás (Privátbankár)
A MasterCard PayPass technológiájának segítségével fizetésekor nincs szükség a bankkártya kártyaolvasó terminálon történő lehúzására
nov. 30
13:22
A pedagógusok is sztrájkolni fognak (Privátbankár)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) csatlakozik a Liga Szakszervezetek december 17-ére meghirdetett sztrájkjához, amit az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslat zárósz...
nov. 30
13:27
Ritkábban dugunk borítékot az orvos zsebébe (Privátbankár)
A vizitdíj és kórházi napidíj 21,7 milliárd forintos bevételt hozott a bevezetése óta eltelt tíz hónapban - mondta Horváth Ágnes, aki szerint a kétfajta térítési díj visszaszorította a hálapénzt.
nov. 30
13:29
Most akkor bevált a vizitdíj, vagy nem? (Privátbankár)
A vizitdíj és kórházi napidíj 21,7 milliárd forintos bevételt hozott a bevezetése óta eltelt tíz hónapban - mondta Horváth Ágnes, aki szerint a kétfajta térítési díj visszaszorította a hálapénzt.
nov. 30
13:33
Jönnek az új generációs üzletközpontok (Piac és Profit)
Az elmúlt másfél év 25 százalékos bérletidíj-emelkedése nyomán az első osztályú üzlethelyiségeket tekintve Moszkva Európa legdrágább és a világ második legdrágább városa - derül ki a CB Richard Ellis "Globális kiskereskedelmi célpontok rangsora" című kiadványából. A moszkvai üzlethelyiségek iránti kereslet gyorsan nő annak köszönhetően, hogy a kereskedők kihasználják a - különösen a luxusjavakat…
nov. 30
13:48
Tíz tonna romlott élelmiszer (Privátbankár)
Illegális élelmiszerraktárat számoltak fel pénteken a fővárosban a VII. kerületben, mintegy 10 tonna húst és tejterméket foglaltak le - közölte az akciót követően Helik Ferenc, a Fővárosi és Pest Megy...
nov. 30
14:15
Csillagszóró hadművelet a Józsefvárosi piacon: menekülő árusok (Adózóna)
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP), a kormány által bejelentett „Csillagszóró hadművelet” keretein belül jelent meg a Józsefvárosi piacon, Budapesten. Az akció során az APEH munkatársai 32 ellenőrzést végeztek: 16 esetben a nyugtaadási kötelezettség teljesítését, 16 esetben az áruk eredetét vizsgálták az adóellenőrök.
nov. 30
14:31
"Különleges ajánlat, csak ma!" (Piac és Profit)
Az októberben kezdődött uniós fogyasztóvédelmi kampány harmadik szakazsába érkezett, most a tisztességtelen szerződésekkel és kereskedelmi gyakorlatokkal foglalkoznak.
nov. 30
14:36
Külügyi segítséggel ruházhatnak be külföldön a magyar cégek (Infostart)
Elégedettek Magyarország külkapcsolati stratégiájával azok a cégek és befektetési szövetségek, amelyek együttműködési megállapodást kötöttek a külügyi tárcával, hogy a minisztérium - a külképviseletek útján - segítsen nekik egyes határon túli befektetések megvalósításában.

Keresés