A kezed még a hasadon nyugszik, alatta talán éppen mozgolódik is a pocaklakód. Hamarosan már a karodban tarthatod. A két állapot között ott van a szülés. Erről a nagy eseményről olvashatsz most részletesebben.
Már egészen kicsi korunkban tudjuk, hogy miben különböznek a lányok a fiúktól. Néha azonban még felnőttként sem tudunk eleget azokról a kommunikációs különbségekről, amik a nők és a férfiak között vannak, pedig a kapcsolati...
Több mint száz kézműves kínálja portékáit a csütörtökön megnyílt karácsonyi vásáron a Vörösmarty téren. A Budapesti Karácsony legnépszerűbb rendezvényén több alkalommal is találkozhatunk az igazi lappföldi Mikulással.
Tracey Callaghan rokonai még azt sem heverték ki, hogy elveszítették a fiatalasszonyt. Gyászukat csak fokozza, hogy a temetkezési vállalkozó "túszul ejtette" Tracey hamvait, és csak akkor adja ki a családnak, ha kifizették a hamvasztás számláját.
Egy fillért sem kap Nagy-Britannia egyik leggazdagabb asszonyától a fia. George Purdew üvegvisszaváltásból él egy kanadai faluban, mert az anyja még annyi pénzt sem hajlandó küldeni, hogy hazatérhessen.
Nagy-Britanniában már árulják azt a pizsamát, amely a kórházi ápolásra szorulóknak ajánlanak, tervezői szerint ugyanis megvédi viselőjét a káros baktériumoktól.
Gyerekkorunktól fogva sok mindent hallhattunk a nemi szerveinkről, csak azt nem, hogy nevük vulva és vagina. Legegyszerűbben a szülők meg sem nevezik, csupán azt mondják, hogy: "az", vagy más különböző beceneveket találnak ki.
Egy algériai származású, korábban a brit belső elhárításnak dolgozó férfi azt állítja, hogy a hatóságok megszegték a vele kötött megállapodást, és rosszabb elbánásban részesül, mint az általa megfigyelt bűnözők.
Ismét botrányba keveredett Britney Spears, ám ezúttal nem tehetett róla. Az amerikai énekesnőt egy könyvesboltból kellett rendőröknek kimenteniük, miután az őt követő lesifotósok hatalmas kavarodást okoztak.
A felügyelet nélkül hagyott, lánggal égő gyertya és az adventi koszorú által okozott tüzekre figyelmeztetett a karácsonyi ünnepek előtt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Az idén december másodikán vasárnap gyújtják meg az adventi koszorú első gyertyáját.
Születésnapod meghatározza, hogy egy hónapban melyek számodra azok a tevékenységek, módszerek és napok, amelyek kedvezőek. Mikor születtél? Csak válaszd ki a napot!
Az aromák és az ízfokozók károsak az emberi szervezetre- állítja a nemrég megjelent "A leves hazudik" című könyv. A mű állítása szerint az Európai Unióban évente 170 ezer tonna iparilag előállított aromát használnak fel - mondta el az InfoRádióban Benda Judit, a könyv fordítója.
A szervezetünkbe jutó valamennyi anyagot a szervezet vagy kiüríti, vagy feldolgozza, beépíti. Így van ez a káros és mérgező anyagokkal is. Az emberi szervezet általában képes rá, hogy eltávolítsa ezeket - de sokszor túl nagy mennyiségben fogyasztunk olyan italokat és élelmiszereket, amelyek mesterséges, nemkívánatos elemeket, vegyszereket, tartósítószereket, mi több, mérgeket tartalmaznak. A víz-…
Egyre közelebb van december 24-e! A Blikk segítségével mindent időben elintézhetsz, így a karácsony valóban az öröm és a szeretet, nem pedig a kapkodások ünnepe lesz. Érdemes lépésről lépésre haladnia, nem az utolsó pillanatra hagyni a bevásárlásokat. Ha az elvégzett feladatokat kipipálod a „Gazdálkodj okosan az időddel” menüpontjainál, rögtön látod, milyen teendő van még hátra!
Ez a diéta gyorsan fogyaszt, miközben eltelít és fitten tart: nem csoda, hogy Hollywoodban is népszerű! A fehérjéből nyert energiával akár 3,5 kilót is leadhatunk öt nap alatt.
Halálos közlekedési baleset történt Budapesten a Nagyvárad tér közelében. Péntek hajnal két óra körül egy személygépkocsi egy 23 éves veszprémi férfit gázolt el - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az újonnan megjelent CD kínálatokból most hármat ajánlunk figyelmükbe. Nem csak saját szórakoztatásra, hanem hangulatos karácsonyi ajándékként is a fa alá kerülhetnek.
Budapesten a X. kerületben az Üllői út és a Bihari utca kereszteződésében egy teherautó összeütközött a 3-mas villamossal. A baleset következtében a villamos kisiklott és az Üllői út belváros felé vezető szakaszát egy ideig teljesen elzárta a forgalom előtt. A forgalom megindult, de még mindig hatalmas a torlódás.
Sokan nagyon károsnak tartják, ha a gyerekek videojátékokkal játszanak, ahelyett, hogy az udvaron labdáznának. Bár a játékot a szabadban valóban nem helyettesíti, újabb kutatások – és a legújabb generációs játékok – arra utalnak, hogy a veszély mégsem akkora.
A gránátalmalé segíthet a merevedési zavarokkal küzdő férfiaknak, ugyanis napi egy pohár elfogyasztása olyan hatással bír, mint az erre a célra kifejlesztett gyógyszerek.
A Chanbara fergeteges show-jában a dobok hangjai, az elképesztő akrobatikus képességek és harcművészeti technikák olvadnak össze egy lélegzetelállító, elegáns és dinamikus produkcióvá.
Három hónapja tűnt el a milliomos kalandor, Steve Fosset repülőgépe, a férfit azóta sem találják. Felesége most kezdeményezte, hogy férjét hivatalosan nyilvánítsák halottnak.
Amerikai sajtóhírek szerint ismét gyermeket vár Britney Spears. Az énekesnő partnere megerősítette a hírt, maga Britney Spears viszont cáfolta, hogy várandós lenne.
A tarot-rendszer természetesen éppen úgy a reintegrálódás módszere, mint minden archaikus úgynevezett beavatás, a Kabala, a Ji king, a szánkhja, az orfika, a tao vagy az asztrológia.
Miután két éve Brad Pitt és Jennifer Aniston úgy döntöttek, jobb, ha szétválnak útjaik, ráébredtünk, hogy a hírességek párkapcsolatában is bármi megtörténhet. Felelevenítünk pár híres szakítást.
A Nyilas kitárulkozó, optimista, életvidám személyiség, mindig a legjobbat várja az élettől. Szeret utazgatni, kirándulni, olvasni, sőt tanulni is. Kedveli a szabadságot, a nagy tereket, és különleges kapcsolat fűzi a vidéki életmódhoz.
Az elkövetkező évek valamelyikében számítanunk kell egy olyan világméretű influenzajárvány kitörésére, amelyet emberi és állati eredetű vírusok kombinációja okoz. Elengedhetetlen, hogy Magyarország is megfelelően felkészüljön a várhatóan hazánkban is több millió embert érintő majdani járvány megfelelő kezelésére - mondta Dr. Bujdosó László megyei tisztifőorvos és Dr. Ludwing Endre infektológus, a…
Japánban újabban bálnából készült étkeket kínálnak a gyorséttermek. Tokió utcáin megjelentek azok a helyek, amelyek dobozban, házhozszállításra is kínálják a curryvel vagy más ínyencséggel ízesített tengeri finomságot.
Aki kíváncsi, hogyan kerül egy mesebeli hercegnő a sármos doktor karjaiba Manhattan közepén, az ne hagyja ki a Bűbáj című filmet. Patrick Dempsey vonzó, mint mindig, a mozi pedig igazi csemege a tündérmese kedvelőinek.
Ünnepelj ma velünk címmel Lola dalba öntötte, mit jelent számára a karácsony. A legnépszerűbb magyar tinisztár rockosan lendületes és hamisítatlanul téli hangulatú új felvételének középpontjában természetesen a szeretet áll.
Idén is feltérképeztük a csokimikulás-felhozatalt, igencsak megtizedelve ezzel népes társaságukat. Megkósoltunk olcsót és drágát, kicsit és nagyot, mogyoróst és ropogóst, hazait és messzi földit.
Az 1500-as években kezdett általánossá válni a naptár használata, s ugyanebben az évszázadban indult el a születések regisztrálása is. A kor jósnőinek fantáziája is elindult, s a születési napok alapján is jóslatokba bocsátkoztak.
Talán a motiválás része, hogy 13,3 millió dollárra biztosították Liu Xiang lábát. Nem várnak ugyanis tőle kevesebbet, mint hogy Athén után nyerje meg a pekingi olimpián is a 110 méteres gátfutást.
Ezen a hétvégén gyújtjuk meg az első gyertyát, a gondosan elkészített adventi koszorún. Feldíszítjük otthonunkat, és lelkünket is, miközben szeretteinkre gondolunk.
A gyógyító méz nemcsak édes, hanem savas is. A mézcukor könnyen felszívódik, illat- és aromaanyagai étvágyjavítók, fertőtlenítő, fájdalomcsillapító és nyugtató hatását is megtapasztalták már, akárcsak azt, hogy emésztésjavító, táplálja az izmokat, a májat és segíti a vízkiválasztást.
Egymillió dollárt, azaz 172 millió forintot nyert egy elítélt férfi lottón az Egyesült Államokban. Mégsem mondhatja magát szerencsésnek, kiderült, nem volt joga hozzá.
András napja kiemelkedő jelentőséggel bír, hisz az ezt követő első vasárnap egyben Advent első vasárnapja is. Számos hiedelem fűződik e naphoz, aki november 30-án nem jósol...
Bár évek óta ősz a haja, Szellő István a valóságban csupán idén júliusban töltötte be negyvenedik életévét. Az RTL Klub sármos híradósa nem bánja a kerek évfordulót, de azért visszatekint, és néhány dolgot kivéve tökéletesen elégedett.
Magyarországon kevéssé ismert játék a curling, nálunk sokan csak annyit tudnak erről az óriási hagyományokkal bíró sportról, hogy ez az, ahol olyan viccesen söprögetik a jeget az emberek egy nagy kő előtt. Pedig itthon is egyre inkább kialakulóban van a játék kultúrája és bázisa, a magyar női és férfi válogatott pedig most készül a decemberi Európa-bajnokságra.
Hamarosan egy nálunk egyelőre még kevésbé ismert finn dizájncég lép Madonna és Cavalli nyomdokaiba - már ami a H&M-mel való együttműködést illeti. A kollekció jövőre lesz kapható.
Az isteni fahéj, gyömbér és a méz illata, engem mindig a karácsonyra, a szeretet ünnepére emlékeztet. Ha éppen finom rágcsálnivalóra vágyna a család ebben a hűvös időben, szerezzünk nekik örömet, - ezzel együtt egy kis melegséget is varázsolhatunk az otthonunkba.