Ízletessége mellett a pulykahús előnye a könnyebb emészthetőség, a kevesebb zsírtartalom, és a gyorsabb elkészítés: a szárnyashúsok alapvetően hamarabb sülnek-főnek meg, és teljes értékű fehérjetáplálékot nyújtanak. Íme egy tökéletes recept, melyet bármikor elkészíthetünk családunknak.
Két év kilenc hónap börtönbüntetést kapott egy brit teniszedző, aki az ítélet szerint több mint egy évig folytatott leszbikus viszonyt 13 éves tanítványával.
A hűvös őszi napokon s még inkább télen a barátságos otthon elengedhetetlen tartozéka a kellemes meleg. Ám ilyentájt gyakran szembesülünk a gondokkal, amelyekről nyáron hajlamosak vagyunk megfeledkezni: a fűtőtest nem fűt eléggé, különben is jó lett volna szebbre cserélni, esetleg az egész rendszert átváltani korszerűbbre. Ez ugyan jövőre marad, de már most érdemes végiggondolni, milyen…
Megkerült a szombaton a fővárosban elveszett francia pásztor mentőkutya. A Pannon Mentokutyás Alapítvány az InfoRádiónak elmondta: a nemzetközi vizsgával rendelkező állatot az a lány vitte vissza, aki szombaton két társával autójával magával vitte az elkóborolt kutyát.
A Bonhams aukciós ház várakozása szerint akár 3 ezer fontot, azaz több mint egymillió forintot is kínálhatnak egy húszas évekből származó, autó formájú süteményes dobozért.
Ne rázza hitetlenkedve a fejét, igenis, a hit gyógyít! A legújabb amerikai kutatások szerint imával csökkenthetjük a depresszió, a szívbetegség és más betegségek veszélyét.
Ismeretlen személyazonosságú férfi holttestére bukkantak a szegedi vízirendészeti örs munkatársai a Tiszában, a tápéi kompátkelőnél - közölte a rendőrség.
Egy mátészalkai bevásárlóközpontban fogták el vasárnapra virradóra a határőrök azt az orosz állampolgárt, aki a nyírbátori közösségi szálláson előző nap agyonverte szerb vitapartnerét - közölte a rendőrség.
A tarot-rendszer természetesen éppen úgy a reintegrálódás módszere, mint minden archaikus úgynevezett beavatás, a Kabala, a Ji king, a szánkhja, az orfika, a tao vagy az asztrológia.
Egy olasz dizájner csoport olyan beépített bélyegzővel felszerelt járóbotot alkotott, amellyel nyugdíjasok folytathatnának sajátos gerillakampányt. Bárhova odanyomhatják véleményüket.
Ahhoz, hogy megértsük a férfitest reakcióit, meg kell ismernünk annak felépítését, valamint azokat az alapvető szükségszerűségeket, amelyeknek engedelmeskedik.
Összesen öten haltak meg vasárnap éjjel és a kora reggeli órákban különböző közúti balesetekben - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Csaknem száz szurkoló megsérült az Alaves-Eibar spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnoki mérkőzésen, amikor a nézőtér előtti korlát egy szakaszon kiszakadt.
Ha valakinek már volt szívinfarktusa és azt követően visszamegy a munkahelyére, ahol állandó feszültséget, idegesítő légkört érez, félő, hogy jön a következő infarktus - tapasztalták kanadai kutatók az amerikai orvosszövetség folyóirata, a JAMA beszámolója szerint.
A nyár elmúltával nem szükséges fakó, téli arcszínre váltani - a könnyen használható kozmetikai újdonságok egészséges, érzéki arcszínt kölcsönöznek az UV sugarak bőrkárosító hatása nélkül.
A szakértők egyetértenek abban, hogy az étrendnek és a testmozgásnak szerepe van az egészséges súly fenntartásában. De biztos, hogy a rossz étkezés és a kevéssé aktív életmód teljes mértékben megmagyarázza az Egyesült Államokban megfigyelt magas elhízási gyakoriságot? Ezt a kérdést tette fel néhány kutató, amikor más okot kerestek erre a "súlyos" problémára.
Játékos hatású a hagyományos fényáteresztő függönyt pótló római roló, amit ráadásul négy, különböző mértékben raffolt, keskeny csíkból állítottak össze.
A nagyapámat annyira hatalmába kerítette a játékszenvedély, hogy pókeren eljátszotta a család megélhetését biztosító drogériát. Szerencsére nagyanyámnak egy jóindulatú barát megüzente a hírt, így az éjszaka kellős közepén az ügyvédet felverve, gyorsan átíratta az üzletet a saját nevére. Akkor volt nagyapám kezében utoljára kártya.
A lét nagy kérdéseire keressük már évezredek óta a választ, több-kevesebb sikerrel. Íme álljon itt egy válasz a "mi dolgunk a földön" költői kérdésre. A tanács egyszerű, praktikus, modern és könnyen használható.
Két éves felfüggesztett börtönbüntetést kapott az az álmilliomos, aki hiszékeny nőket, főleg prostituáltakat használt ki. Egy munka ígéretével csalta ki pénzüket, a 13 millió forintnyi dollárt elsősorban szerencsejátékra költötte.
Az Oscar-díjat Cate Blanchett és a popcsillag, Christina Aguilera is gyermeket vár. Mindketten nagyon várják a babát, de hogy karrierjüket ez hogyan befolyásolja, arról ellentmondó elveket vallanak.