2007. július 10. kedd

júl. 10
1:09
Csökkent az amerikai olajtartalék (stop.hu)
A szakértők arra számítanak, hogy a múlt héten minimálisan csökkent az amerikai olajtartalék, miközben bővült a benzintartalék és emelkedett a feldolgozott olajtermék-tartalék.
júl. 10
2:09
Üzbegisztán is csatlakozna a Kaszpi-tenger menti gázvezetékhez (stop.hu)
Vlagymir Putyin orosz elnök megbízta Dmitrij Medvegyev miniszterelnök-helyettest azzal, hogy tanulmányozza Üzbegisztán bevonásának kérdését a Kaszpi-tenger menti gázvezeték építésébe.
júl. 10
4:11
Gyurcsány szerint idén a vagyonosodási vizsgálat a "sláger" (Népszava)
Ha a fekete gazdaságban keletkező jövedelmek utáni meg nem fizetett adó és járulék befolyna az államkasszába, akkor tíz százalékponttal lehetne csökkenteni a járulékterheket, és megfontolható lenne az áfa mérséklése is - jelentette ki tegnap Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök Veres János pénzügyminiszter jelenlétében meghallgatta, Mózs Eleknek, a Vám- és Pénzügyőrség Országos parancsnoka…
júl. 10
4:47
Pénteken nyílnak a pénzcsapok! (piacesprofit.hu)
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) július 13-án újabb húsz pályázatot jelentet meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv gazdasági, valamint regionális operatív programjaiban. A korábbi pályázatok nagy sikert arattak, volt számos olyan is, melyet többszörösen túljegyeztek.
júl. 10
4:47
GKI: csökkent a fogyasztók pesszimizmusa (Népszava)
Tavaly augusztus óta némi hullámzás mellett lényegében stagnál a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke, ezen belül azonban most júniusban idei legmagasabb értékét érte el. A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint júniusban az üzleti és főleg a fogyasztói várakozások is kissé javultak májushoz képest.
júl. 10
5:27
A magánbiztosítókkal növekszik várólisták hossza? (inforadio.hu)
Valószínűleg a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetése után sem fizetnek majd kevesebb járulékot az egészséges emberek - mondta az InfoRádió által megkérdezett egészségügyi közgazdász.
júl. 10
5:35
Kilátások: januárban volt a mélypont (piacesprofit.hu)
Az inflációs várakozások a kereskedelemben és az építőiparban markánsan csökkentek - jelenthette ki a GKI a most megküldött jelentésében.
júl. 10
5:54
Megszűnik a sztrádamatrica (Népszava)
Megszüntetné januártól a gazdasági tárca az autópálya matricák forgalmazását. Az ilyen vignettáknak ugyanis jószerivel semmi szerepe nincs, hiszen az úthasználati jogosultságot rendszám felismerő rendszer segítségével ellenőrzik. Vagyis lényegesebb, hogy a kamerákkal ellenőrzött autópályákon utazó autósok rendszáma szerepeljen a nyilvántartásban, mint az, hogy ki legyen ragasztva a szélvédőre a…
júl. 10
6:05
Tulajdonost válthat a hazai Cora (mfor.hu)
Engedélyezte az Európai Bizottság, hogy a belga Delhaize-csoport megvegye a Magyarországon több nagyáruházat üzemeltető Magyar Hipermarket Kft.-t - jelentette be hétfőn a brüsszeli testület egy közleményben.
júl. 10
6:06
Alkusz nem adhat számlát a biztosításról (privatbankar)
Az alkusz által átvett biztosítási díj nem tartozhat az alkusz árbevételébe - tette közzé álláspontját  a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a honlapján.  A probléma onnan ered - áll az állásfogl...
júl. 10
6:20
Sok a hiba, mégis időre fizet a hivatal (Népszava)
A szerkezetátalakítási támogatásokra beadott kérelmek nagy többsége hibásnak bizonyult. Ez hátráltatta az ellenőrzéseket, ám ennek ellenére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) néhány napon belül befejezi a jogosultaknak járó összegek átutalását.
júl. 10
6:22
Figyeljen oda, ha új autót vásárol! (piacesprofit.hu)
A gyanútlan vevő - még ha olyan sok rémtörténetet hall is a városban - nyugodtan megy a márkakereskedőhöz új autójáért. Kiválasztja, kifizeti, hazaviszi, majd három év után jön rá a turpisságra. llletve dehogy turpisság, száűndékos, aljas átverés. Vagy szándék nélküli, tudatlanság a kereskedő részéről.
júl. 10
6:30
Európa első PayPass karórája a MasterCard-tól (Bankkártya.hu)
A MasterCard Worldwide bejelentette az első érintés nélküli technológiával ellátott MasterCard PayPass karóra kibocsátását Európában. A fizetési eszközként is használható kronométer, mely a törökországi Garanti Bank-nál igényelhető, a hitelkártyák új korszakát vetíti előre.
júl. 10
6:38
Áramszolgáltatóval fejleszt hibrid autót a Ford (mfor.hu)
A Ford Motor Co. a Southern California Edisonnal közösen teszteli az újratölthető hibrid járműveket, hogy felgyorsítsák az új technológia tömeggyártását.
júl. 10
6:38
Több autó jelzáloghitelből (Banki Hitel)
Az ingatlanfedezet miatt kedvezőbbek a szabad felhasználású kölcsönök.... (Világgazdaság.hu)
júl. 10
6:39
A drágulásért a kaja és benzin felel (új) (Napi Online)
júl. 10
6:39
Egy kicsit optimistábbak lettünk (inforadio.hu)
Júniusban az üzleti szereplők és a lakosság gazdasági várakozásai is kissé javultak májushoz képest - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. uniós támogatással készített felméréséből.
júl. 10
6:40
Ázsiai befektetőket is vár az Allianz (Banki Hitel)
Elvben nem zárkózik el az orosz vagy kínai befektetőktől az Allianz SE, Németország legnagyobb.... (Világgazdaság.hu)
júl. 10
6:42
Kaliforniában nyitott irodát a Raiffeisen (Banki Hitel)
Los Angelesben nyitotta az amerikai kontinensen hatodik képviseleti irodáját a... (Világgazdaság.hu)
júl. 10
6:44
Túlértékeltté vált az FHB? (Banki Hitel)
Az ötvenszázalékos privatizációs prémium a kisbefektetők malmára hajtja a vizet.... (Világgazdaság.hu)
júl. 10
6:47
Csányié a legmodernebb sertéstelep (részletes) (Napi Online)
júl. 10
6:47
Mi lesz a kórházakkal? (részletes) (Napi Online)
júl. 10
6:48
Aukciós oldalon kereskednek a szoftverek biztonsági réseivel (hvg.hu)
A szoftverek biztonsági hibáit felfedező fejlesztők egy kifejezetten erre a célra létrehozott aukciós oldalon értékesíthetik felfedezéseiket.
júl. 10
6:48
Eurókritériumok 2009-re? Az unió ismét rábólint a magyar programra (ma.hu)
Akár 2009-re teljesítheti Magyarország az eurókritériumokat - nem kimondva ezt ismerheti el ma az unió pénzügyminisztereinek tanácsa.
júl. 10
7:05
Újabb céget vásárolt fel a Google (mfor.hu)
A Google a web alapú biztonsági szolgáltató Postini 625 millió dolláros felvásárlásával újabb lépést tett afelé, hogy megelőzze a Microsoft Office-t.
júl. 10
7:05
Megszűnhet a sztárdamatrica (ma.hu)
Megszüntetné januártól a gazdasági tárca az autópálya matricák forgalmazását. Az ilyen vignettáknak ugyanis jószerivel semmi szerepe nincs, hiszen az úthasználati jogosultságot rendszám felismerő rendszer segítségével ellenőrzik.
júl. 10
7:14
Keressen állást, válasszon fizetést! (privatbankar)
Az álláskeresők több mint 5 ezer állásajánlat közül válogathatnak az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján, a munkáltatók pedig csaknem 500 önéletrajzból választhatnak cégükhöz munkavállalót
júl. 10
7:20
Nyaralásról is visszarendelhető a munkavállaló (origo.hu)
A nyári szabadságolási szezonban a munkáltatónak és a munkavállalónak is tudnia kell, hogy mikor és mennyi szabadság jár és hogyan kell azt kiadni. Az idén ez azért is fontos, mert április 1-jével változtak a szabadság kiadásának szabályai.
júl. 10
7:20
Pénzkérdés: érdemes külföldön is szétnézni (Napi Online)
júl. 10
7:21
Csányié a legkorszerűbb magyar sertéstelep (origo.hu)
Megkezdte működését Magyarország legkorszerűbb sertéstelepe a Dalmand Zrt. szilfási tenyésztelepén. A Csányi Sándor OTP-bankvezér érdekeltségi körébe tartozó cég telepének éves kapacitása tízezer szülőpár-kocasüldő lesz - írja a Napi Gazdaság.
júl. 10
7:22
Csökkent a fogyasztók pesszimizmusa (origo.hu)
Tavaly augusztus óta némi hullámzás mellett lényegében stagnál a GKI konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke, ezen belül azonban most júniusban idei legmagasabb értékét érte el. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által az Európai Unió támogatásával készített felmérés szerint júniusban az üzleti és főleg a fogyasztói várakozások is kissé javultak májushoz képest.
júl. 10
7:31
Megalapozott-e az idei bojkott a Danone ellen? (hvg.hu)
A közelmúltban ismét a Danone termékei elleni bojkottra szólított fel egy interneten keringő levél. Ez volt a harmadik felhívás, mely a győri kekszgyár bezárásával és az Albert és Pilóta kekszek meszűnésével riogatott. A Danone – a korábbi évekhez hasonlóan – most is cáfolja a híreszteléseket, ám a győri városházán egyetértenek a bojkottal. Mi lehet a híresztelés alapja?
júl. 10
7:31
Megalapozott-e az idei bojkott a Danone ellen? (hvg.hu)
A közelmúltban ismét a Danone termékei elleni bojkottra szólított fel egy interneten keringő levél. Ez volt a harmadik felhívás, mely a győri kekszgyár bezárásával és az Albert és Pilóta kekszek meszűnésével riogatott. A Danone – a korábbi évekhez hasonlóan – most is cáfolja a híreszteléseket, ám a győri városházán egyetértenek a bojkottal. Mi lehet a híresztelés alapja?
júl. 10
7:32
Még évekig eldobhatóból fogunk inni (piacesprofit.hu)
A visszaváltható ital-csomagolások terjedését nem a betétdíj kötelezővé tételével, hanem a termékdíj-rendszer kiigazításával kívánja elősegíteni a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) az új hulladékgazdálkodási gazdasági szabályozásának új koncepciója alapján.
júl. 10
7:36
Eladósorba kerülhet a Prada luxus divatház (mfor.hu)
Egy magánszemély vagy konzorcium hamarosan megszerezheti az olasz luxustermékek gyártóját, a Pradát, írták hétvégi újságok.
júl. 10
7:37
Sarkozy rendkívüli gazdasági csúcsot javasol (origo.hu)
A jelek szerint az előre látható konfliktusokat is vállalja Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök, aki személyesen jelent meg az euróövezet pénzügyminisztereinek tegnapi találkozóján Brüsszelben, hogy megindokolja, miért visszakozna Párizs az áprilisban vállalt elkötelezettségtől, miszerint 2010-re egyensúlyban lesz a költségvetése - írja a Napi Gazdaság.
júl. 10
7:40
Brutális háborús költségvetés: új Vietnam? (privatbankar)
Az Egyesült Államok 12 milliárd dollárt költ havonta az iraki és afganisztáni háborúra. Ezt az adatot az amerikai kongresszus kutatószolgálata tette közzé hétfőn, amikor a szenátus a ...
júl. 10
7:47
Francia piac nyílik a Bem rakparton (piacesprofit.hu)
Megkezdődik a Francia Gazdasági Év Magyarországon (FraGÉMa) július 14-én, a rendezvény keretében kétnapos kirakodóvásárt, francia és magyar művészek részvételével zajló utcabált rendeznek Budapesten a Francia Intézet melletti Bem rakparton.
júl. 10
8:00
A Mol Energiakereskedő Kft. megkapta a működési engedélyt (eBroker)
A Magyar Energia Hivatal (Meh) 2007. július 9-én kiadta a Mol részére a földgáz-kereskedelmi működési engedélyt - közölte a Mol hétfőn a BÉT honlapján.
júl. 10
8:00
Mit lehet tudni eddig az ingatlanadóról? (Adózóna)
Az adóreformmal kapcsolatos koalíciós megállapodás után elindultak a találgatások, milyen lesz az ingatlanadó. Az igazi elképzelésről szokás szerint nagyon keveset lehet tudni, így kritikát  – szakértők szerint is – korai lenne még megfogalmazni. Összeszedtük az eddigi véleményeket és javaslatokat.
júl. 10
8:02
GKI: továbbra is stagnáló konjunktúra-index (eBroker)
Folytatódik a GKI konjunktúra index tavaly augusztus óta tartó stagnálása, ugyanakkor az idei júniusi érték 2007 eddigi legjobb mutatója - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Európai Unió támogatásával készített felméréséből.
júl. 10
8:03
Lejárt az autópálya-matricák ideje (privatbankar)
Megszüntetné januártól a gazdasági tárca az autópálya-matricák forgalmazását - írja a Népszava. Az ilyen vignettáknak ugyanis jószerivel semmi szerepe nincs, csak a rendszám számít
júl. 10
8:04
A prognózisnál enyhén kedvezőbb lett az államháztartás hiánya (eBroker)
Az államháztartás egyenlege, önkormányzatok nélkül, 250,7 milliárd forint hiánnyal zárt 2007 júniusában, az első félév összesített deficitje 1.003,7 milliárd forint, ami a GDP 4 százalékának felel meg - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn.
júl. 10
8:08
Folytatódott az emelkedés az európai börzéken (eBroker)
Hétfőn is lelkesítették a befektetőket a többé-kevésbé formálódó vállalatösszeolvadási hírek, hétfőn így az élelmiszeripar volt az egyik felhajtó erő a tőzsdéken.
júl. 10
8:09
Ősztől az OMV-kutaknál is vehetünk gyógyszert (origo.hu)
Szeptembertől már az OMV egyes töltőállomásainál vásárolhatunk vény nélkül kapható gyógyszereket.
júl. 10
8:09
A közterhek akadályozzák a kkv-kat (origo.hu)
Szükséges a vállalkozói környezet javítása a kis- és középvállalkozások számára - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető társelnöke hétfőn az MTI-nek.
júl. 10
8:10
Újabb Csányi-projekt kezdte meg működését (mfor.hu)
Megkezdte működését Magyarország legkorszerűbb sertéstelepe a Dalmand Zrt. szilfási tenyésztelepén. A Csányi Sándor OTP-bankvezér érdekeltségi körébe tartozó cég telephelyét áprilisban adták át egy másfél milliárdos beruházás eredményeként, számol be a Napi Gazdaság.
júl. 10
8:12
Az ellenőr rendőrrel jár? (privatbankar)
Egyelőre nem játnak párban a rendőrök és a BKV-ellenőrök, a bliccelők elleni fellépéshez a fővárosban még nem kérik a rendőrök segítségét - írta a Népszabadság. A lapnak a BK...
júl. 10
8:12
Mintegy ötezer állásajánlat, munkáltatóknak csaknem 500 önéletrajz (Verlag Dashöfer)
Az álláskeresők több mint 5 ezer állásajánlat közül válogathatnak az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján, a munkáltatók pedig csaknem 500 önéletrajzból választhatnak cégükhöz munkavállalót.
júl. 10
8:14
Bukott rendőr az APEH behajtói között (privatbankar)
Az APEH behajtási osztályán dolgozik vezető beosztásban egy volt rendőrtiszt, aki ellen hivatali befolyással való üzérkedés miatt emelt vádat az ügyészség, a férfit másfél éve felfügg...

Keresés