2010. március 9. kedd

márc. 9
10:51
Meglódult a szlovák ipar - januárban 19,3 százalékos bővülés (ProfitLine)
A szlovák ipari termelés januárban 19,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a szlovák statisztikai hivatal. (MTI)
márc. 9
10:51
Európa: egy kis profitrealizálás, semmi több (Portfolio)
Kisebb mínuszban tartózkodnak a főbb európai indexek, a DAX 0.1%-kal van a tegnapi zárószint alatt. Külföldi impulzusok hiányában a befektetők némi profitrealizálásba kezdtek, elsősorban a pénzügyi...
márc. 9
10:51
Megélhetési nevelőszülők: akár hitelt is vesznek fel a gyerekek után! (Pénzcentrum)
Az állami gondozásba vett gyerekek nevelése sok helyütt megélhetési formává vált. Előfordul olyan eset is, ahol a nevelőszülő a nevelőszülői díj alapján számított jövedelemigazolást használja fel hitelfelvétel céljából....
márc. 9
10:53
Kifulladt a forint erősödése? (ProfitLine)
Egyre inkább a gyengülés jeleit mutatja a forint, az euró árfolyama kedden délelőtt már 267,19 forint volt az euró a hétfő délutáni 265,86 forint után.
márc. 9
10:53
Ma este Karvalits Ferenc az Arénában - Kérdezzen Ön is! (Portfolio)
Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke lesz ma este 7 órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés témái között lesz az inflációs jelentés, illetve a magyar gazdaság...
márc. 9
10:55
Az elemzők sem számítottak az ipari termelés ekkora emelkedésére (ProfitLine)
Hullámzó ipari teljesítményt várnak idén az elemzők szerint, akik éves szinten 2,5-4,5 százalékos termelésbővülést várnak 2010-ben a tavalyi 17,7 százalékos visszaesés után. (MTI)
márc. 9
10:57
Az adósbesorolás megingásához vezethet a cseh politikai patthelyzet - Moddy's (ProfitLine)
Megrendülhet Csehország A1 adósbesorolás, amennyiben a májusi választások nem oldják fel a parlamenti patthelyzetet, mely gátat szab a költségvetési deficit csökkentésére irányuló próbálkozásoknak - közölte a Moddy's nemzetközi hitelminősítő.
márc. 9
11:09
Hullámvasutazhat idén az ipari termelés (Privátbankár)
A piacon úgy látják: 2010-ben 2,5-4,5 százalékos termelésbővülés várható a tavalyi 17,7 százalékos visszaesés után
márc. 9
11:09
Mégsem rossz a bolognai folyamat? (Portfolio)
Az egyes országokban fokozódó ellenállás ellenére egy friss jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a tíz évvel ezelőtt elindított és a nemzeti felsőoktatási rendszerek egymáshoz való...
márc. 9
11:09
Fontosabb a kiscicánk, mint saját magunk (Pénzcentrum)
A magyar háztartások alkalmazkodtak a válsághoz az utóbbi egy-másfél év során. Akik kezdetben csak ruházkodáson és utazáson igyekeztek spórolni, később már az élelmiszerek és az alapvető háztartási termékek területén is visszafogták a költekezést. Valószínű tehát, hogy a válság múltával sem tér vissza a korábbi "vásárlási láz"....
márc. 9
11:11
Március 25-én összeülnek az Orco warrant tulajdonosok (Portfolio)
Március 25-én tartja újabb, warrant tulajdonosoknak szervezett gyűlését az Orco. Ezen a 2014-es és 2012-es warrantok lehívási idejét tolnák ki, és a lehívás feltételein is könnyítenének. A 2014-es...
márc. 9
11:13
Inkasszózás másként (Portfolio)
Egyszerűsége, praktikussága miatt az átutalás mellett a mai napig az egyik legkedveltebb fizetési mód az inkasszó, amelynek a szabályozása elnevezésében és tartalmában is megváltozott az elmúlt év...
márc. 9
11:15
Sokan vártak rá: indul az első pozitív adóslista (Portfolio)
Létrejött Magyarország első, pozitív és negatív adósinformációt egyaránt nyújtó Credit Bureau-ja - jelentették be a közelmúltban megalakult CRIF Zrt. mai sajtótájékoztatóján. A bankok által...
márc. 9
11:17
Az utolsó hideg napok! - Megjött az első fecske, de csak óvatosan a forint piacán (Portfolio)
A ma reggel jól indul, már ami a makrogazdasági adatokat illeti - írja napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt a KSH előzetes ipari adataival kapcsolatban. A Commerzbank treasurs sales vezetője...
márc. 9
11:19
Új magyar-amerikai egyezmény a kettős adóztatás elkerüléséről - a kedvezmények korlátozása (Portfolio)
2010. február 4-én új kettős adóztatás elkerüléseséről szóló egyezményt írt alá Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok. Az új egyezmény számos változást tartalmaz a jelenleg hatályos - 1979-ben...
márc. 9
11:21
Járai: "Fiskális diktatúrára van szükség" (Portfolio)
A költségvetési egyensúly alapvető a versenyképes gazdaság építéséhez, ám ez csak az első elem a folyamatban. "Nem a Fidesz gazdaságpolitikáját vázolom, hanem a saját véleményemet, ugyan néhány...
márc. 9
11:24
Meghátrálásra kéynszerülhet az S&P; 500 index (ProfitLine)
1140, a januári tető közepe, megfogta az emelkedést, amit néhány nap oldalazás, erőgyűjtés csak stabilabbá tesz. Kicsit zavaró rövidtávon, hogy a pénteki emelkedést nyitó réssel kezdte, így akár ennek betöltése is elképzelhető a héten.
márc. 9
11:26
A feltörekvő országoknak áll a világ - Fitch (ProfitLine)
A piaci szereplők most már számottevően kedvezőbben ítélik meg a felzárkózó országcsoport gazdasági kilátásait, mint a magasabb besorolású gazdaságokét - állapította meg David Riley vezérigazgató a Fitch Ratings kedden Londonban rendezett éves helyzetértékelő konferenciáján. (MTI)
márc. 9
11:27
Még mindig nagy kockázatai lehetnek a visszaesésnek (Portfolio)
Annak ellenére, hogy sorra érkeznek a bíztató adatok, senkinek sem szabad azt gondolnia, hogy a válságnak vége és hátradőlhetünk a karosszékben - derül ki Barry Eichengreen és Kevin O’Rourke...
márc. 9
11:27
A vásárlás mindenek felett: alig törődik megtakarításával a magyar (Pénzcentrum)
Az európaiak többsége úgy vélekedik, hogy a jelenlegi válság tartósan érezhető változásokat hoz a fogyasztói magatartásában -derült ki a Cetelem Körkép 2010 című tanulmányból. A felmérés legfontosabb megállapításai közé tartozik, hogy a fogyasztói szokások változását leginkább a környezetbarát, a bio, a méltányos és a használt termékek növekvő arányú fogyasztása, valamint a low-cost előretörése…
márc. 9
11:28
Forradalmi változtatásra készülnek a repterek? (ProfitLine)
A világ vezető reptér üzemeltetőinek jelentős része (80%) tervezi, hogy az önkiszolgáló check-in rendszert teszi a becsekkolás elsődleges módjává - áll a repüléstechnikai IT-ra specializálódott SITA hatodik, globális felmérésében Airport IT Trends címmel.
márc. 9
11:30
Gyorsan mínuszba fordultak az európai piacok (ProfitLine)
Vegyesen nyitottak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdék. A mutatók a múlt hét végén beállított hatheti csúcsról ereszkedtek lejjebb, miután már hétfőn is gyengültek. Kedden a kereskedés kezdetén főként a pénzügyi szektor papírjai veszítettek értékükből.
márc. 9
11:42
Járai: "Az IMF hitele nélkül jelenleg is csőd szélén állnánk" (Infostart)
A költségvetési egyensúly alapvető a versenyképes gazdaság építéséhez, ám ez csak az első elem a folyamatban - mondta Járai Zsigmond volt jegybankelnök és korábbi pénzügyminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) csúcstalálkozóján tartott előadásában. Szerinte szigorú fiskális politikát kell folytatni ahhoz, hogy a pénz a gazdaságban maradjon - egyfajta fiskális diktatúrára…
márc. 9
11:44
Március 22-én derül ki, mennyivel emelkedik a földgáz ára (Infostart)
Tíz-húsz százalék közötti gázár-emelésről szóltak az elmúlt hetekben hírek. Ami mostanra bizonyossá vált, hogy minden szolgáltató áremelést szorgalmaz, és a Magyar Energiahivatal is úgy látja emelésre márpedig szükség van. Az, hogy pontosan mennyivel emelkedik április elsejétől a földgáz fogyasztói ára, március 22-én derül ki.
márc. 9
11:57
17 hónapos csúcsára ugrott a brit kereskedelmi hiány (ProfitLine)
A várakozásokkal ellentétben emelkedett a brit külkereskedelmi hiány januárban, miután az export három éve nem látott mértékben esett - közölte a brit statisztikai hivatal.
márc. 9
11:59
Újabb ötszázmillió forintot tolt a kormány a krízisalapba (ProfitLine)
A kormány újabb ötszázmillió forintot csoportosít át a krízisalapba, amelyből március 18-tól már albérletfizetésre is kérhetnek támogatást a válság miatt otthonukat elveszítők - közölte a kormányszóvivő.
márc. 9
12:01
A kormány szerint is aggályos lenne az indokolatlan gázáremelés (ProfitLine)
A kormányszóvivő szerint a kabinetet is aggodalommal töltik el a sajtóban megjelent, az esetleges gázáremelésről szóló hírek, és aggályosnak tartja, ha a szolgáltatók túlzott terheket kívánnának a fogyasztókra tenni.
márc. 9
12:03
Nem ez a Fidesz gazdaságpolitikája - de majdnem (Privátbankár)
Nem a Fidesz gazdaságpolitikáját ismertetem, hanem a saját véleményemet - mondta el Járai Zsigmond a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének csúcstalálkozóján. A kettő között mindazonáltal van átfedés, ahogy azt Orbán Viktor is jelezte - fogalmazott
márc. 9
12:03
Sikerült a Bank of America kitörése (ProfitLine)
Nemrégiben sikerült kitörnie a Bank of America-nak a beszűküléséből, miután bejelentette, hogy sikerült megnövelni a hitelkártya általi hitelfolyósításokat.
márc. 9
12:03
"Az IMF hitele nélkül jelenleg is csőd szélén állnánk" (Portfolio)
A kérdésekre válaszolva Járai Zsigmond a MGYOSZ csúcstalálkozóján elmondta: az IMF hitele nélkül most is a csőd szélén állnánk - nem értjük a mostani válságot. Nem is tudjuk, milyen rossz...
márc. 9
12:05
Csehországban nő az ipari termelés és lassul az infláció (ProfitLine)
Csehországban a vártnál nagyobb mértékben, 5,3 százalékkal nőtt az ipari termelés januárban az egy évvel korábbihoz képest, a fogyasztói árak pedig a várt emelkedéssel szemben nem változtak februárban az egy hónappal korábbihoz képest. (MTI)
márc. 9
12:12
Nem kapkodnak az egyéni cégek után (HR Portál)
Az egyéni vállalkozók idén eddig mindössze 27 egyéni céget alapítottak. Szakértők szerint ennek oka maga a jogszabály lehet, amely nem ösztönzi az egyéni vállalkozókat erre a lépésre, de közrejátszik ebben a választások előtti politikai bizonytalanság és a gazdaság állapota is.
márc. 9
12:14
Járai: Drasztikus adócsökkentésre van szükség (HR Portál)
Járai Zsigmond szerint Magyarország még éretlen az euróra, reálisan számolva azt 2015–2016-ban lehet bevezetni.
márc. 9
12:21
Gázár: a kormány is aggódik az áremelés miatt (Privátbankár)
Valamennyi egyetemes szolgáltató benyújtotta előzetes árváltoztatási kérelmét a Magyar Energia Hivatalhoz március 5-én - a kabinetet is aggodalommal töltik el a hírek
márc. 9
12:21
Alulteljesítünk a régióban - Nyomás alatt az OTP (Portfolio)
Míg Nyugat-Európában a főbb indexek mínusz nullában állnak, addig a régióban észrevehetőbb az eladói jelenlét, több index is 1% feletti csökkenést mutat. A sor végén a magyar piac halad, a BUX 1...
márc. 9
12:21
10 millióra büntette a GVH a kamu fényterápiás eszközöket forgalmazó céget (Pénzcentrum)
Az általa kínált fényterápiás eszköznek gyógyhatást tulajdonított, ám állítását nem tudta igazolni a Meditens Kft. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 10 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra és eltiltotta a jogsértés folytatásától. A cégnek honlapján fél éven át hozzáférhetővé kell tennie a versenyhatóság döntését....
márc. 9
12:30
Nyugdíjkalkulátor: hogyan kell számolni? (Adózóna)
Az Adózóna új nyugdíjkalkulátorával egyszerűen, néhány adat beírását követően megtudhatja, hogy mekkora nyugdíjra számíthat.
márc. 9
12:30
A Cisco árfolyamának is sikerült a kitörés (ProfitLine)
Tegnap már figyeltük a részvényeket, de csak technikai szinten említettük, hogy esélyesnek mondható egy kitörés a széles sávból.
márc. 9
12:32
Óvatosan, de növeli készül aranytartalékait Kína (ProfitLine)
Kína óvatos lépéseket tesz abba az irányba, hogy devizatartalékának a jelenleginél nagyobb részét fektesse aranyba és bővíti a nemzeti valutájában történő kereskedést - közölte Ji Kang (Yi Gang) a kínai jegybank helyettes vezetője keddi tájékoztatóján. (MTI)
márc. 9
12:34
Technikai riasztás - Bullish alakzat a General Electric árfolyamában (ProfitLine)
Emelkedő háromszögben a General Electric!
márc. 9
12:39
Fidesz-KDNP: túl a kétmillión, indulhat a kampány (Privátbankár)
Összegyűjtötték a célként kitűzött kétmillió ajánlószelvényt a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjei - jelentette be Nyitrai Zsolt
márc. 9
12:39
Rossz üzletet csinálna az állam a sávolyi motorpályával? (Portfolio)
Se becslések, se vizsgálatok nincsenek azzal kapcsolatban, miért lesz jó Magyarországnak, ha Sávolyon épül egy motorpálya - teszi fel a kérdést az Index. Az állam úgy készül kifizetni 35 milliárd...
márc. 9
12:39
Bővülő Platina Program: akár autót is nyerhetnek a tagok! (Pénzcentrum)
2010-től az OTP Magánnyugdíjpénztár után az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztári tagok is részt vehetnek az OTP Pénztárak hűséges pénztártagjainak meghirdetett programjában. A Platina Program keretében exkluzív kedvezményeket kaphatnak, különleges nyereményjátékokon vehetnek részt és értékes ajándékokat nyerhetnek....
márc. 9
12:41
Ismét módosul a BUX-kosár (Privátbankár)
A BUX két új részvénnyel bővül, egy pedig kikerül az indexből április 1-jén, a BUMIX kosarába egy új papír kerül a félévente esedékes kosár felülvizsgálat alapján - közölte a Budapesti Értéktőzsde. ...
márc. 9
12:57
30 millióval kevesebből ünnepeljük március 15-ét (Privátbankár)
Méltó, színes, családbarát, takarékos lesz a kormány által rendezett március 15-ei ünnepségsorozat - jelentette ki Molnár Csaba kancelláriaminiszter
márc. 9
12:59
A reklám nem szabadna, hogy hazudjon (Privátbankár)
Az ésszerűen eljáró fogyasztó elfogadja a reklám információtartalmát, ezért annak önmagában kell igaznak lennie
márc. 9
13:03
Tovább gyalulják a 3 hónapos DKJ átlaghozamát (ProfitLine)
A múlt hetivel megegyező meghirdetett összeg, alacsonyabb túljegyzés és megegyező kibocsátás mellett 3 bázisponttal 5,46 százalékra csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
márc. 9
13:05
Egyre bátrabban veszik a Research In Motion részvényeit (ProfitLine)
A Research In Motion részvényeihez kapcsolódó hír, hogy a BMO Capital Markets elemzői felminősítették a vállalatot.
márc. 9
13:07
A kormány családbarát és takarékos március 15-i ünnepségsorozatra készül (ProfitLine)
Méltó, színes, családbarát, takarékos lesz a kormány által rendezett március 15-i ünnepségsorozat - jelentette ki Molnár Csaba kancelláriaminiszter a Magyar Nemzeti Múzeumban kedden. (MTI)
márc. 9
13:09
Április elsejétől változik a BUX és a BUMIX kosár (ProfitLine)
A BUX index két új részvénnyel bővül, egy pedig kikerül az indexből április 1-jén, a BUMIX kosarába egy új papír kerül a félévente esedékes kosár felülvizsgálat alapján - olvasható a BÉT honlapján.

Keresés